A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 45. szám - A btkv. 336. §-ának 8. pontjához

A JOG 319 alapon kiadott óvási bizonylatok e mellett a teljes közhitelesség jellegével mégis birnak.*) Az által, hogy az óvás felvétele a megóvatolt váltóra DMgára feljegyeztetik, elesik annak a szüksége is, hogy a megóvatolt hitelpapír az óvási oklevélbe másolatban felvétessék, mi által ismét azon, a legpontosabb munkavégzés rnellett sem absolut biztossággal ki nem kerülhető eshetőség végképen kizáiva van, mely szerint a váltó másolata hibás lehet, mely esetben a megóvatolt váltó ugyanazonossága könnyen megtámadható. Miután pedig azon körülmény, hogy a megóvatolt váltónak ugyanazonossága az óvási oklevélbe felveendő teljesen hü másolattal bizonyítva legyen, a jelenlegi váltó-óvási eljárás mellett a legnagyobb fontossággal bir, mert indokolt kétség esetében az egész váltó-óvás érvénytelenné válhat. — ugy ezen eshetőség káros következményeinek teljes és gyökeres megszüntetése csak az által érhető el, ha az óvás tényének tanúsítása magára az óvatolt értékpapírra feljegyeztetik. Az óvás könyvek vezetésének módja az 1876 : XXVII. t.-c. 101. §-a alapján, nemcsak nehézkes és sok idő és munkaszaporodással jár, hanem céltalan is és teljesen felesleges, mert a feleknek az óvásjegyzőkönyvekből az idézett törvényszakasz második kikezdése értelmében kiadott akár egyszerű, akár hitelesített másolatok sem az eredeti óvási oklevelet, sem a váltót nem pótolják semmiben és semmiféle egyéb jogsegélyre sem m u I h a 11 a n u 1 szükségesek, vagy arra még csak alkalmasak is. Ugyanis a váltóeljárást szabályozó 1S81 évi november 1-én kiadott 2851. számú igazságügyminiszteri rendelet 14. §-a szerint a sommás fizetési meghagyás csakis az eredeti óvás és illetve az eredeti váltónak bemelléklése esetében kibocsáttatik és miután az 1876. XXVII. t.-c. 101 §-a értelmében csak egy eredeti óvási oklevél létezik (az tudniillik, melyet az óvatoló közeg a félnek kiadott), ugy ezen eredeti — ha az elveszett — az óváskönyvből sem pótolható. Ami pedig a rendes váltótárgyalásnál jogsegélyként néha igénybe vehető valószínűvé tételét annak megilleti, hogy a beperelt, de elveszett váltó felperesnek tényleges birtokában volt. ugy ezen körülmény tanuk által is. vagy egyéb módon joghatásosan beigazolható, minden esetre azonban erre az óvatoló személynek oly hivatalos bizonylata is elegendő, mely az eddigi óvás-könyvektől különböző és sokkal egyszerűbb alakban vezetendő óvási-jegyzőkönyv alapján kiadható. A jogkereső közönség a gyakorlati életben már régen be is számolt a dolgok ezen állásával és az óváskönyvekből másolatokat egyáltalában már nem is vesz ki, amint azt a tapasztalat bőven bizonyítja, amire nézve azon tényre hivatkozom, hogy az 1876. XXVII. t.-c. életbe léptetése óta közjegyzői irodámban vezetett, és közel 70.000 darab váltó-óvást magában foglaló óváskönyveimből mindössze ö t egyszerű és három hitelesített másolatot adtam ki! E mellett biztosnak állithatom, hogy Magyarország összes többi ovatoló közegei is e téren hason tapasztalatokat tettek. Szorgalmaztassék tehát oly törvényes intézkedésnek mielőbbi életbeléptetése, a melynek alapján az 1876. évi XXVII. t.-c. 101. §-a második kikezdésében előirt óvás-könyvek helyett oly rovatos szerkezetű jegyzökönyvek vezetendők, a melyekben az óvásnak folyó száma mellett a váltóbirtokos, a kibocsátó, az intézvényezett és az összes forgatók nevei, az esetleges telep és szükségbeli telep helye, a váltó kelte és lejárata, annak értéke és minőségének megjelölése felső, másod, vagy harmad stb. váltó) végre a megtörtént bemutatás helye és napja szabatosan kiírandó. Mondassék ki továbbá: hogy az ezen könyvekből amegóvatolt hitelpapír eredetijére, vagy az ahhoz pecséttel hozzáfűzött toldatra irott záradék, mely a megfelelő folyószám alatt az óvatoló személy hivatalos pecsétjével és aláírásával ellátva a megkereső félnek haladéktalanul kiadandó, közhitelességü bizonylatát képezi annak, hogy az óvás szabályszerűen foganatosíttatott. Az óvás bélyege továbbra is ezen óváskönyvön leróvható. Az 1876: XXII. t.-c. 102. §-ának azon rendelkezése, melylyel az óvás kivételének ideje az óvási napnak délelőtti 9—12-ig és délutáni 2—5 órájára megszorítva van, a kereskedővilág mai napi beosztásának többé meg nem felel, de sőt *i B o r c h a r'd • «VoIIstándige Sammlung der deutschen Wechselgesetze und der auslándischen Wechselgesetze in deutscher Uebersetzung m. lapon ésHoffmann: ««Wechselrecht: Ueber. die Form der im Auslande auígencmmenen Proteste und d e sich darán knupfenden Kontroversen», 607. lapon. a váltó-birtokosnak érdekét is komolyan veszélyezteti, a mennyiben ezen intézkedés lehetetlenné teszi azt, hogy oly váltó is kellő időben megóvatoltassék, mely az érdekelt váltóbirtokosnak kezébe az óvás kivételére törvényileg rendelt utolsó határnap délutáni óráiban kerül. Szükségesnek mutatkozik tehát oly törvényesintézkedés, melylyel az óvás kivételére jelenleg rendelt napszakos időmegszoritásnak elejtésével, az óvás ideje reggeli 8 órától szakadatlanul esti 6 óráig nyitva álljon. Ennek támogatásául hivatkozom a külföldi eljárásra és különösen Dánia váltórendszabályára, mely az óvási időt reggeli 8 órától szakadatlanul esti 8 óráig nyitva tartja. A btkv. 336. §-ának 8. pontjához. Irta: EISERTH ISTVÁN, lőcsei kir. ügyész. A magyar btkönyv, a lopásra vonatkozóan, négy elemét fogadta el a különös minősítésnek, még pedig: 1. a lopott dolog miségét, 2. az eszközt, mely a lopás elkövetésére használtatott, 3. az időt, melyben a lopás elkövettetett; és végre 4. a tolvaj személyes viszonyait. Ha figyelemmel kisérjük a királyi Curia ítéleteit, azt tapasztaljuk, hogy a judicatura hol tágabb, hol szűkebb körre szorítja azon körülmények határait, a mely körülmények, mint minősítők btkönyvünk 336. §-ának 8-ik pontjában, csak ugy általánosságban megjelölve találtatnak. Btkönyvünk 336. §-ának 8-ik pontja igy szól: ((Tekintet nélkül a lopott dolog értékére, büntettet képez a lopás, ha a tolvajjal házközösségben vagy közös háztartásban élő személy ellen követtetik el.» A ministeri indokolásban (II. rész 653. lap) a btkv. 336. §-ának 8. pontjában foglalt minősítő körülményeknek az indokolását nem találjuk ; annak magyarázatába, hogy mit jelent a házközösség és mit a közös háztartás, az indoklás nem bocsátkozik. Maga a törvényszövege a «vagy» szócskával választván el a két minősítő körülményt, nyilvánvaló, hogy ugy a házközösség, valamint a közös háztartás is külön-külön tekintendő minősítő körülménynek. A törvény súlyosabban kívánja sújtani azokat a lopásokat, a melyeket oly egyének visznek véghez, a kik ellen a tulajdon megvédése kétszeresen nehéz. Ez a törvény ratioja. A királyi Curia Ítéleteiben, hol szigorúbb álláspontra helyezkedett, hol — s mondhatni többnyire — enyhébb felfogását juttatta érvényre. Ezt igazolja az alább közlött I—X. eset. I. Özv. Rizsák Ferencné szobát bérelt Lukács Juliannától. Özv. Rizsák Ferencné a nyitott ajtón keresztül bement Lukács Julianna szobájába s ott a fogason függő szoknyazsebből 7 frt 20 krt ellopott. A kir. Curia ebben az esetben azzal az indokolással : «hogy a hónapos szoba bérlője a lakás bérlőjével nincs ház közösségben» a btkv. 336). §-ának 8. pontját alkalmazhatónak nem találta. (1881. évi 103 számú ítélet, Büntető Jog Tára II. kötet 169. lap, II. Rogovszky Anna Albitz Mártonnénál lakott, kitől egy férfinadrágot és egy női szoknyát 8 frt értékben eltulajdonított. Ugyancsak nevezett vádlott Kmeth Józsefné szállásadója szekrényéből, melyet egy mellékfiókban elhelyezett kulcscsal nyitott fel, 18 frt értékű kendőt lopott el. A kir. Curia az 1881. évi 2,760. szám alatt hozott Ítéletében, annak kimondása mellett, hogy a szállás ugyanazonossága nem képez házközösséget», vádlott ténykedéseit nem találta a btkv. 336. §-ának 8. pontja alapján minősitendőnek. (Büntető Jog Tára III. kötet 134. lap.) III. F e r e n c z i Sándor, a vele Tóth György kovácsmesttrnél szolgálatban volt Tóth József nevü legény társától, a kovácsmiihelyből egy 10 frt értékű pipát eltulajdonított. A kir. Curia ebben az esetben az 1882. évi 5.153. szám alatt kelt Ítéletében kimondta : «h o g y abban az esetben, ha iparos segédek, a munkát adó gazda közös munkaszobájában egymáskáráralopást követnek el, ezen cselekmény a btkv. 336. §-á n a k 8. pontjában m e g h a t á r o z o 11 m i n ő s i t e 11 lopást nem képez.» (Büntető Jog Tára V. kötet 86. lapja.) IV. Egy urasági kocsis neje a vele egy szobában lakó kocsis nejétől 110 frtot idegenitett el. 1*