A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 42. szám - Ajánlható-e a deportatio mint büntetési nem és a feltételes megkegyelmezés az elitélt kivándorlása esetére?

166 A JOG mázó A) alatti közjegyzői okirat kifejezetten adóssági nyilatkozat gyanánt állíttatott ki és tartalma szerint tartozás-elismerést képez, a melyet a felek mindegyike kiállítása után tényei által magára nézve kötelezőnek elfogadott s mint ilyen a követelésnek önálló jogalapját képezi; habár a peres felek között létesült jogviszonyra az, hogy az adóssági nyilatkozat kiállításnál és elfogadásánál milyen feltevésből indultak ki, csak akkor birhat befolyással, ha ez, mint a kötelezettség feltétele lett megállapítva, e szerint tehát az A alattiban nem tartalmazott azon bontó feltételnek ettől függetlenül történt megállapítását, miszerint alperes fizetési kötelezettsége felperes újbóli férjhezmenetelével megszűnik, alperesnek állott volna kötelességében bizonyítani, a mit ez mégsem kísérlett; habár az A) alattiban akként meghatározott fizetési határidő, miszerint alperes az 1,000 irtot azonnal lefizetni tartozik, ha felperes édes anyja bármely ok folytán tőle elválni lesz kénytelen, ennek 1890-ben történt másodszori férjhezmenetelével beállott; mégis eltekintve attól, hogy az adai 1,953. és 2,444. számú telekjegyzőkönyvekből kilünőleg az azokban foglalt F. János nevén állott ingatlanok nevezettnek F. Jakabtól öröklött vagyonát képezték s hogy felperes a leányára történt vagyonátruházásnak vissztehernéküliségére a 3. •/. alattiban foglalt elismeréssel szemben alkalmas bizonyítékot nem nyújtott; tekintettel arra, hogy felperes másodszori özvegységre jutása után alpereshez visszatért és 1893. augusztus 20-tól 1895. január végéig alperes házában lakott, a mely körülmény az A) alattin alapuló jogviszony tényleges visszaállításáról tanúskodik; és tekintettel arra, hogy felperes unokájának P. Katalinnak egyedül álló vallomása nem alkalmas annak bizonyítására, hogy alperes felperesnek rendes tartásáról nem gondoskodott és hogy az elválásra alperes fizetési kötelezettségét megállapító, valamely kénytelenitő ok fennforgott, mindezeknél fogva .... felperest keresetével elutasítani kellett. (1897. évi június hó 3-án, 10,177. sz.) A szegedi kir. ítélőtábla: Az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja s alperest végrehajtás terhe alatt kötelezi, hogy felperesnek 1,000 frt tőkét stb. megfizessen. Indokok:... A kereset alapját képező A) alatt csatolt adóssági nyilatkozatban nincs ugyan megjelölve s a felek előadása is eltér arra nézve, hogy alperes az 1,000 frtot minek ellenértékéül kötelezte, ez azonban teljesen közömbös, mert alperes felperessel szemben ezt az 1,000 frtot tartozásának elismerte s ez a tartozáselismerés a követelés önálló jogcíméül szolgál annyival inkább, mivel alperes azzal a kifogással, hogy ez a követelés birói uton nem érvényesíthető jogcímen alapulna, nem is élt. Eldöntendő kérdés tehát csak az, hogy a kötelezett 1,000 frt az adóssági nyilatkozat tartalma szerint a fennforgó körülmények között követelhető-e? Az adóssági nyilatkozat tartalma szerint felperes az 1,000 frtot alperes életében akkor is visszakövetelheti, ha alperes háztartását bármi ok folytán elhagyni lesz kénytelen s az, hogy mikor hagyhatja ott alperes háztartását? e kikötés szerint teljesen alperes tetszésétől, akaratától függött. Nem vitás, hogy felperes alperes háztartását már jóval a kereset beadása előtt elhagyta s felperes a kikötés szerinti tényének okát adni nem tartozott ugyan, de hogy maradásától függött az, hogy az 1,000 frt alperesnél maradjon, megszűnt; megállapítható egyrészről alperesnek ama védekezéséből, hogy felperesnek ugy az 1,000 frthoz, mint a további tartáshoz való jogát megtagadta; másrészről P. Katalin tanú vallomásából, kinek előadása szerint alperes nem viselkedett ugy, mint fiúhoz illik. Ezek szerint bekövetkezvén az a felfüggesztő feltétel, melytől az 1,000 frt követelhetése függött, alperes ezt az 1,000 frtot és a kereset indításától járó 5% törvényes késedelmi kamataival együtt megfizetni köteles . . . (1897. november 24-én 3,879. sz.) A kir. Curia: A másodbiróság ítélete az alperest marasztaló felebbezett részében annak az indokolásnak mellőzésével, hogy az A) alatti okirat tartalma szerint felperes az alperes háztartásából való eltávozásának okát adni nem tartozott, egyéb vonatkozó indokai alapján helybenhagyatik. (1898. június 1-én, 1,126. sz.) Kereskedelmi, csőd- és váltó-ügyekben. A váltó-eljárás felfüggesztésének az 1868: LIV. t.-c. 9. és 10. §§-ai alapján csak akkor van helye, ha a pernek adataiból merülnek fel oly büntetendő cselekmények jelenségei, a melyeknek büntető eljárás utján való előzetes megállapítása nélkül az ügy érdeme el nem dönthető. Az a körülmény, hogy alperes a sommás fizetési meghagyás vétele után, felperes ellen büntető feljelentést tett, egymagában véve nem lehet akadálya a kereset érdemi elbírálásának. A soproni kir. törvényszék (1898. évi március hó 23-án 79 sz. a.) a Dr. W. Adolf soproni ügyvéd által képviselt B. Ignác felperesnek dr. H. István ügyvéd által képviselt H. Terézia alperes ellen 6,000 frt váltó-tőke és jár. ír. perében következőképen itélt. Alperes kifogásai elvetésével, a Sopronban 1897. évi május hó 8-án 2,610/97. sz. a. kelt sommás végzés joghatályban fentartatik stb. Indokok: A Sopronban 1896.évi november hó 2-ik napján 6,000 frtról kiállított H. Terézia által kibocsátott és forgatott, B. Frigyes által elfogadott, 2,610,97 sz. a. bepereltetett váltó alap- 1 ján a soproni kir. törvényszék mint váltó-biróság 2,610/97. sz. a. . kibocsátotta a sommás végzést, mely, ellen özv. H. Terézia kibocsátó és forgató 2,824/97 sz. a. beadott kifogásai alapján a kifogások tárgyalására kitűzött rendes jegyzőkönyvi tárgyalás során, alperes következő kifogásokra alapította a 2,610,97. sz. sommás végzés hatálytalanítása iránt. Alperes mindenek előtt ezen váltó pernek felfüggesztését kérte az okból, mert a kir. tvszék 2,889/97. b. sz. iratai szerint felperes ellen ezen váltó ügyre vonatkozólag csalás büntette miatt bűnügyi feljelentés tétetett, ily esetben pedig a közönséges perrendtartásnak a váltó-eljárásban is alkalmazandó azon határozata szerint, hogy ha a polgári per a büntető kérdés eldöntése előtt el nem bírálható, az eljárás felfüggesztendő. Ezen alperesi kérelemnek a kir. törvényszék nem adhatott helyt azért, mivel egyrészt alperes özv. H. Terézia a kereseti váltón lévő kibocsátói és forgatói aláírás valódiságát maga is beismerte, másrészt pedig alperes a tárgyalás során maga is elismerte azt, hogy a már két ízben prolongált váltót az újbóli harmadszori prolongáláskor ismét kibocsátói és forgatói minőségben irta alá, mely ténye csakis a mellett bizonyíthat, hogy ezen váltó-kötelezettség egy már korábban fennállott valódi váltó-kötelezettségnek prolongálását képezi, miből kifolyólag az a körülmény, hogy alperes a jelenleg perelt váltót harmadízben is aláirta, kizárja alperes azon kifogását, hogy felperes őt ravasz fondorlattal tévedésbeejtés utján bírta a váltó aláírására, miért is a kir. törvényszék mint váltóbiróság a maga részéről az eljárás felfüggesztésének szükségét fenforogni nem látta. Alperesnek azon kifogása, hogy a váltó-keresethez csatolt óvás nem felel meg a törvényes kellékeknek s igy a fizetési visszkereseti jog megszerzésére nem alkalmas, mert a váltót nem a váltó tulajdonosa B. Ignác, hanem annak képviselője mutatta be az óvást felyett közjegyzőnek, helyt nem foghat az okból, mivel a váltó törvény 41. § határozottan kimondja, hogy a kibocsátó és forgató ellen érvényesíthető visszkereset fentartására a váltó fizetés végetti bemutatása és ezen bemutatás és a fizetés nem teljesítésének kellő időben felvett óvással történt igazolása szükséges, az a körülmény pedig, hogy az óvatolandó váltót a váltótulajdonos nem maga, hanem esetleg képviselője adta át óvatolás végett a kir. közjegyzőnek, egyáltalán irreleváns, mert a váltótörvény a váltó óvatoláshoz a váltó-tulajdonos részéről a személyes átadást nem követeli. Ez okból a kir. törvényszék az átadás körülményeire nézve alperes által hivatkozott tanuk kihallgatását mint szükségtelent mellőzte. Elvetendő volt alperesnek azon további kifogása is, hogy az óvás hátlapján olvasható váltó másolaton a B. Ignác név forgatmányként feltüntetve nincsen; mert bár az eredeti váltón a B. Ignác forgatmánya ki volt tüntetve mégis mint később kitörölt forgatmány a váltótörvény 36. §. 2. pontja értelmében mint nem létező tekintetik s igy az óvás magában foglalja a váltótörvény 99. §. pontjában követelt hü másolatát az óvatolt váltónak. Alperes azon kifogása, hogy az óvásban a törvény által előirt azon kellék, hogy ki részére lett az óvás felvéve, hiányzik, alapnélküii, mert a mint az óvás hitelesen bizonyítja, Dr. P. Sándor soproni kir. közjegyző, az óvást B. Ignác kismartoni lakos megkeresésére vette fel és azt «a megkereső fél vagyis B. Ignác jogai megóvása és fentartása végett adta ki». Alperes végül a váltótörvény 99. §. 3. pontja alapján kifogásolta azt, hogy az óvásban annak megjegyzése, hogy az óvatolt személy feltalálható nem volt, kitüntetve nincsen, minthogy azonban a váltó kellő időben történt bemutatását igazoló óvás szerint Dr. P. Sándor kir. közjegyző az elfogadó lakásának megtudása végett, az óvás szerint, a helybeli rendőrkapitányi bejelentési hivatalban személyesen megjelenvén, ott azon éttesitést nyerte, hogy B. Frigyes Sopronból eltávozott és jelenleg Sopronban bejelentett lakása nincsen, ezen kijelentés pedig nemcsak hogy pótolja, de még közelebbről is meghatározza azt hogy B. Frigyes feltalálhat ó nem volt, — e részben az óvást helyesen felvettnek kellett tekinteni. Egyébként ezen kifogások már azért sem vétettek birói figyelembe, mert a váltóeljárás 21. §. rendelkezéseiből kétségtelen, hogy a kifogások a tárgyalás kezdetén csak annyiban egészíthetők ki, a mennyiben ezek magára a váltóra vonatkoznak és csak az eredeti váltó megtekintése után voltak előterjeszthetők. Már pedig a tárgyalás kezdetén kiegészítőlég felhozott azon kifogások nem oly kifogások, melyek csak az eredeti váltó betekintése után terjeszthettek volna elő, hanem az óvás és ennek mi módon való felvételének és kiállításának ténykörülményeit érintik. Ezek tehát a kifogásokban lettek volna előadandók és igy azoknak csakis a tárgyalás során való előterjesztése nyilván elkésettnek mutatkozik. Tekintve végül alperesnek az érdemre vonatkozólag tett azon kifogásait, hogy alperes a váltó tartalmát nem ismerte, kötelezettséget vállalni egyátalán nem akart; hogy nevezetesen csak azért irta alá a váltót, mert felperes egyik fia B. Zsigmond őt azon ravasz fondorlattal, hogy az aláírása csak a forma kedvére szükséges és kötelezettsége ebből alperesnek nem származik s hogy a váltóra sem ő, sem elfogadó ellenszolgáltatást nem kapott, nemkülönben, hogy az elfogadó B. Frigyes öt váltójogi kötelezettségből kiakarta engedni: mind e kifogásokat a kir. törvényszék figyelembe nem vehette, mivel a váltótörvény 92. §. értelmében a váltóadós csak oly kifogásokkal élhet, melyek magából a váltójogból erednek, vagy melyek őt a mindenkori felperes ellen közvetlenül illetik. Minthogy pedig alperes kifogásai a váltójogból nem erednek, minthogy alperes mint kibocsátó felperessel mint forgatóval szemben nem áll oly perjogi viszonyban, mely alperes köztörvényi kifogásainak a váltóper során,