A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 40. szám - A kir. törvényszéki orvosok memoranduma - Az uj bizonyitékra alapitott perujitás a polgári perrendtartás előadói tervezetében

A JOG 279 vezethető viszza. hogy jogának érvényesítése, igazának megvédése szempontjából a pernyertességhez mely tények előadása és mely bizonyítékok szolgáltatása jelentősek. Igaz ugyan, hogy a bíróság pervezetése, a nyomozó elv térfoglalása és az ügyvédvallásra való utasítás lehetősége sok esetben helyes correctivumát képezi ezen hiányoknak. Ámde csekély felfogásom szerint, törvényhozási szempontból aligha mutatkozik célszerűnek, ha ilyen esetekben a ivolenti non fit injuria» és «a vétkes mulasztás a szándékossal egy értelmű» elveket merev következetességgel alkalmazzuk és ez utóbbit oly annyira kiterjesztjük, hogy a legis inperitus eljárása is alája tartozik. Sőt azon perekben, melyekben a felek ügyvéd által l:épviselvék. sem vezethető vissza mindig a mulasztás oly szándékosságra vagy hanyagságra, a mely a jogvesztést a jogerőben rejlő biztonság érdekében indokolttá teszi. Fenforoghatnak esetek, a melyekben azok a tényelőadások és az ezekre vonatkozó bizonyítékoknak szolgáltatása, melyek az egyik jogi álláspont szerint perdöntő jelentőségűek, a másik szerint lényegtelenek. Ouid tunc, ha az ügyben itélt legfelső bíróság ítéletében kifejezett jogi felfogásból tűnik ki az, hogy a félnek ügye igazsága érdekében még a perben előadottakon kívül egyéb; az alsó bírósági Ítéletekben kifejezett jogi álláspont szerint nem lényeges, s igy előadni szükségesnek nem is mutatkozott, elő nem adott, de rendelkezésére állott tényelőadásokat és az ezekre vonatkozó bizonyítékokat is elő kellett volna terjesztenie? Es ennek lehetősége általában a contemplált és a sommás eljárásban ma is érvényben levő korlátoltabb felebbviteli rendszer mellett fokozott mértékben fenforog, annál is inkább, mert a felvetett eset nem sorozható a feloldási esetek közé. Erre az esetre nem lehet azt mondani, hogy a vonatkozó tényállításokat és bizonyítékokat a félnek az alapperben nem állót: módjában érvényesíteni, de minden esetre meggondolásra érdemes, vájjon öszszeegyeztethető-e az igazságszolgáltatásnak céljával s az annak helyességébe vetett közbizalom érdekeivel, hogy a peres eljárás, mely tulajdonképen az igazság megkeresésének s megtalálásának utja kell hogy legyen, elvágja a lehetőségét egy alárendeltebb cél érdekében azok érvényesítésének ? Mert minden egyes esetben, amidőn az anyagi igazság az alaki jog szabályainak merevségén megtörik, ez a közbizalom csorbát szenved. Hisz a perujitási határidő tervbe vett felettébb megrövidítése s maximumának célszerű megállapítása m.llett kellőleg gondoskodva van arról, hogy az egyszer már jogerős ítélet által rendezett jogviszonyok a per ujratelvétele utján időn tul meg ne bolygattassanak. Mindezeknél fogva ugy vélem, helyesnek mutatkoznék az első izbeni perújításnál azon követelmény elejtése, mely szerint a félnek a perujitási kérelem megalapítására igazolnia kell. hogy a perujitási okul érvényesíteni kivánt nóvum az alapperben rendelkezésére nem állott. A negyedik sorban emiitett, a tervezet 595. §-ának 11. I pontja alá tartozó esetben, a félnek csak oly, az ügy elintézéI sének késleltetése végett, szándékosan halogatott és ezért I figyelmen kívül hagyott, utólagos előadása vagy utólag ajánlott í bizonyítéka, avagy a bizonyítás felvételére rendelt határidő sikertelen letelte miatt mellőzött, oly bizonyító eszköze szolgálhat perujitási ok gyanánt, a melynek alapján ezt a felebbezési ! bíróság ítéletében fen tartotta. A javaslatnak ezen intézkedése a sommás eljárásról szóló törvény 33 §-ának fentebb hivatkozott rendelkezéséhez képest két irányban tartalmaz megszorítást. Az egyik az, hogy megkívánja, miszerint az alapperben mellőzött tényelőadások vagy bizonyítékok az ítéletben jelöltessenek meg olyanok gyanánt, melyek a perújításra okul szolgálhatnak. A másik, hogy csupán a felebbezési eljárásban való mellőzést állapítja meg a perújítás megengedettségének eseteként. Igaz ugyan, hogy a tervezet 528. §-a a perújításhoz való jog fentartása tárgyában való határozathozatalt cogens módon rendeli és annak elmulasztása esetén az ítéletnek ez irányban való kiegészítésének kérelmezését megengedi. Mégis több ! garantia látszik lenni abban, ha annak az elbírálását, vájjon j az alapperben mellőzött előadások és bizonyítékok lényegileg a per tárgyára tartoznak-e és akár önmagukban, akár kapcso| latban az alapper egyéb adataival és bizonyítékaival és ille! tőleg a perújítás céljából az ujitott keresebten előterjesztett j további tényelőadásokkal és kinált bizonyítékokkal, alkalmasak-e arra, hogy a perbe vitt jogviszony mikénti megítélése tekinteI tében a bírói meggyőződésre az újító fél érdekében befolyást gyakoroljanak, az ujitott per mindenkori birájára bízzuk ; mert ez, aki esetleg uj szempontokat visz a perbe, s akitől függetlenül gyűlt öszse az egész alapperbeli anyag, épen ezeknél ' fogva alkalmasabbnak mutatkozik a perújítás jellegéből folyó ' felülbirálatra. A tervezet azon körülményt, mely szerint az első bírósági ' eljárásban való mellőzés esetében ez alapon a perújításnak helyt nem ad. azzal indokolja, hogy a mellőzött előadások és bizonyítékok felebbvitel utján is érvényesíthetők. Mint említve volt, a sommás törvény, melynek felebbviteli rendszere a nóvumok érvényesítését szintén megengedi, ily esetben a perujitás útját nem zárja el. Nem hiszem, hogy a szabályozás ezen módja a gyakorlatban veszélyesnek bizonyult volna. S miután az a minden eshetőségre való segítségnyújtás lehetősé'• gét szolgáltatja, (pl. a fél a felebbezési határidőt elmuasztja s | az igazolás célt nem ér stb.) indokoltnak látszik, hogy a som1 más törvény vonatkozó intézkedése fentartassék. További eltérés mutatkozik a jelenlegi jog rendelkezésétől [ a tervezet 595. §-ának 10. pontjában. Es pedig két irányban: I az egyik azon bizonyítékokra, melyek, eltekintve ugyanezen I szakasz 8., 9. és 11. pontjaiban megjeleltektől, a perujitás I alapjául szolgálhatnak; a másik ezen bizonyítékoknak a perí ujitás céljához viszonyított minőségére vonatkozik. vagy születésétől fcgva elrekeszteni valamely orvosi múzeumban az emberi élettől. A «mauvais sujet» szerinte degenerált, debilis ember, a kinek egyik-másik erkölcsi vagy szellemi sajátsága, főként akaratereje egészségtelenül van kifejlődve, és ezért, kevesebb lévén ellenállóképessége is, fogékonyabb a bűnre mint más normális erőben kifejlett egyén. — De azért ez a «mauvais sujet* sem szörnyszülött, ő is ember, a ki bár hajlandó a rosszra, de fogékony a jó iránt is, sokszor épen nagy mértékben fogékony, mert épen szervezeti gyöngesége minden kívülről jövő akár jó akár rossz hatás iránt fokozottan fogékonynyá teszi. A bűnre való praedestinatio, tehát, nem föltétel nélküli, nem absolut, és hasonlag nem absolut a felelősség hiánya sem. A mig az olasz, turini iskola csak anomáliát lát ott, a hol bűnnel áll szemben, addig Fleury a <mauvais sujct elméletét a praxisba átvive, mind a praeventio mind pedig a retorsio terén scálát állit föl. A teljes beszámithatóság és beszámithatatlanság közt helyet talál a «responsabilité mitigée*, a mérsékelt beszámithatóságjfogalma, számáia concedálja az ilyen, phisikai okokból bűnössé lett egyednek büntetőjogi felelősségétisakkor, ha a phisikai debilitás nem olyan fokú, hogy az erkölcsi lényt teljesen föleméssze, és a bűnre való természeti hajlandóságot csak mint ténybeli, a fönforgó dolus construálására befolyással biró körülményt^ óhajtja figyelembe venni. Érvényesül ez a <responsabilité mitigée* Fleury szerint a büntetési módozat megválasztásában is. A felelősség ezen mérsékelt fogalmaknak a büntetés terén a «hőpital-poison», az oly büntető intézet felel meg, a mely hygienikus rendszabályok által az agy és lélek correctioját van hivatva előidézni. Nem akarunk ezek után a <les médecins et ^ la justice* cimü fejezet végén előadott praeventio-utópiákkal bővebben fogalkozni. Az elv, a melyet Fleury a praeventio terén követni óhajt, ugyanaz, a melyet a büntetés terén alkalmazni akar,tudniillik, a degeneratió mértékéhez és neméhez szabott fokozatosság I elve, azaz, hosszabb-rövidebb, többé-kevésbé teljes elzárás a társadalomtól. Fleury elmélete annál több figyelmet érdemel, mert bár j orvostól és teljességében modern orvostól ered, a ki mindig csak j a bűnöző subjectum szempontjából indul ki, mégis számot vet i az objectivista irány legjogosultabb tételével, a társadalmi védeI kezés szükséges voltával. Ezt a számvetést pedig nem ugy végzi el Fleury, mint | azok a subjectivisták, a kik azt mondják: «a bűnös nem bűnös, jmert tettét neki beszámitaninem lehet, ... de I azért akaszszátok föl, hogy rövid uton megszab ai dúljunk t ő 1 e.» Fleury mint természettudós első sorban is azt állapítja meg, hogy az ember sajátphisicumától épugy, mint a külvilágtól , soha sem lehet független-, ez a függés, azaz az emberi tettek ] szükségszerű volta, tehát a felelősséget a szónak, hogy ugy | mondjuk, tanszerü értelmében kizárja, —másodsorban számol a j társadalmi védekezés szükségével, a mely a retorsiot, mint védelmi | eszközt jogossá teszi, — végül azonban elfogulatlanul itéli meg a j régi iskolának elméleti jogosultságát is. Nem tartja a rosszat a bűnt, egy önmagában létező erkölcsi fogalomnak, a mely rossz, mert rossz és a melyet büntetni kell, mert épen ugy vagyon megírva, hogy a rosszat büntetni kell. Ennyire nem követi a francia tudós a régieket ihletett elfogultságukban, de másrészt azt sem mondja, a mit az uj criminologusok tanítanak, hogy «rossz nincs, mert minden a mi létezik, azért van, mert lennie kell*. Concedálja, hogy az emberiség fejlődésével együtt szükségeinkés vágyaink nyomán fejlődtek bizonyos erkölcsi fogalmak is, concedálja, hogy e fogalmak ellen tudatosan véteni is lehet, mert az ! emberben többnyire, bármennyire degenerálva legyen is, van egy 1*