A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 40. szám - A kir. törvényszéki orvosok memoranduma - Az uj bizonyitékra alapitott perujitás a polgári perrendtartás előadói tervezetében

278 A JOG pont) a tervezet előadói indokolása szerint ujak. Ez annyiban áll is, a menynyiben jelenleg érvényben levő perjogunk azokat önállóan nem emliti. Természetük szerint azonban a lényegileg a per tárgyára vonatkozó bizonyíték körébe vonhatók Ha ugyanis ennek fogalmát a helyes törvénymagyarázat elvei szerint kifejlődött joggyakorlat alapján elméleti általánossággal, mint a lehető vonatkozó esetek körét, meghatározni megkíséreljük, ugy, véleményem szerint, a perújítás szempontjából lényegileg a per tárgyára tartozónak jelentkezik minden oly bizonyíték, mely: 1. akár az alapper által perbe vitt vi'ás jogot megalapító jogviszonynak valamely alkatrészere. (tehát a jog létezését vagy nem létezését előidéző tényekre, vagy az ezen tényekre befolyást gyakorló tényekre) vonatkozó tényállítás ; 2. akár az alapperben használt és a per kimenetelére elhatározó bizonyító eszköz használhatóságát, illetőleg az ezen bizonyító eszköz által szolgáltatott bizonyító ok bizonyító erejét, a törvény értelmében kizáró vagy befolyásoló tényekre vonatkozó tényállítás tekintetében hivatik fel. Miként ezt egy korábbi dolgozatomban ajogtudományi Közlönyben bővebben megvilágítottam. Ezen meghatározás a büntető cselekmények folytán beálló perujitási okokat is magában foglalja. És ha lényegük szerint vizsgáljuk az ezen kategóriába sorozott okokat, ugy ezek is az uj bizonyíték fogalmi körébe tartozóknak mutatkoznak. Csak a célszerűség tekintetei vezettek oda, hogy ezen perujitási okok törvényhozásilag külön, önálló csoportként állapíttassanak meg, főként azért, mert előállításuk rendszerint előzetes bünper útjára van utasítva. A törvényszerkesztési technika tekintetei tehát fenti meghatározás használhatóságát és helyességét nem érintik. A tervezet azonban nem csak az uj bizonyíték, mint a perujitási ok megjelölésének mikéntje tekintetében tér el a jelenlegi jogtól, hanem annak körét, dacára az első és második helyen felsorolt perujitási okokkal való látszólagos kibővítésnek, lényegesen szűkebbre vonja. Az első megszorítást ,z képezi, mely szerint a tervezet nem elégszik meg azzal, hogy a perújítást megalapító bizonyíték az alapperben nem használtatott, hanem megköveteli az ujitó féltől annak igazolását, bárha csak a valószínűsítés alakjában, hogy azt az alapperben nem használhatta. Csak a negyedik sorban (11. pont) emiitett ok olyan, mely már az alapperben is érvényesíthető volt, sőt érvényesíttetett itt, de az, az annak alapján való perújítás iránti jog itéletileg történt fentartásával, az alapperben mellőztetett Ezen rendelkezés megegyez a so nmás eljárási törvény 33. §-ának utolsó bekezdésében foglalt szabálylyal, mégis azzal az eltéréssel, hogy a hivatkozott törvény a perújításhoz való jognak az ítéletben való kifejezett fentartását annak megindítása előfeltételeként nem kívánja meg. Az előadói tervezet az indokolás szerint az ismertetett megszorítás megállapításánál abból indul ki, hogy az uj bizonyítékra alapított perújítás a mulasztás orvoslása lévén, a félnek ki kell mutatnia, hogy mulasztása vétlen volt; e nélkül a szándékos mulasztás is orvosolható volna, a mi ellenkeznék a jogrenddel ; továbbá, hogy az eshetőségi elv elejtésével és a nóvumoknak a felebbezési eljárásban való megengedésével maga a felebbezés is a perújítás jellegével bir és ezen okból a perújítást magát szigorúbb feltételekhez kell kötni. Ezen tervezett megszorítás jelentőségének bírálatánál nem hagyható figyelmen kivül. nézetem szerint, azon körülmény, hogy a tervezet az ügyvédet és az egyéb meghatalmazottat, mint a fél képviselőjét, a féllel egyenlő szempontok alá vonván, az ujabb külföldi perrendtartásokkal egyezőleg, az ügyvéd, vaagy egyéb meghatalmazott mulasztása alapján nem ad helyt a perújításnak. Valamint nem hagyható figyelmen kivül az sem. hogy a tervezet 600. §-a a perujitás határidejét a jelenlegi jognál jóval rövidebbre szabja ; mert habár a perujitási határidő maximumát egyes, e dolgozat keretébe nem tartozó kivételektől eltekintve, egyezőleg a novella 69. §. ának 2. pontjával, 10 évben határozza meg; a perujitás határidejét az Ítélet jogerőre emelkedésének napjától, ha pedig a fél a perujitási okról csak később nyert tudomást, vagy pedig csak később jutott azon helyzetbe hogy érvényesíthesse, a tudomás nyerésnek, illetőleg az érvényesithetésnek. a 604. §. utolsó bekezdése értelmében valószínűsítendő, napjától számított 60 napban állapítja meg. Látni való mindezekből, hogy a tervezet a jogerőben rejlő biztonságot felette erős védelemben részesité. Kérdés azonban, nem szenvednek-e ez által azok a méltányossági tekintetek, a melyek az in integrum restitutio intézményét általában indokolttá teszik? Igénytelen felfogásom szerint is az ügyvéd mulasztásának, mint önálló perujitási jogalapnak, mellőzése és a perujitás záros határidejének a tervezetben contemplált megrövidítése célszerű és indokolt. Azonban a perujitás jogintézménye valójában nem egyéb, mint a jogerőben rejlő biztonság tekinteteinek rovására tett engedmény az igazságszolgáltatás tulajdonképeni célja érdekében, hogy t. i. az az igazságot a concrét esetben lehetőleg meg is találja. Az ügyvéd és meghatalmazott mulasztásának a fél mulasztásával való azonosítása mellett, dacára a nóvumoknak a felebbvitel utján való érvényesítése lehetőségének, gyakrabban, mint egyébként, felmerülhet annak az esete, hogy a mulasztás nem találja meg a maga orvoslását az alapperbeli eljárás során. Hisz a pervesztést előidéző mulasztás a felebbviteli eljárásban is előfordulhat és nem szükségképen jogvesztést megokadatolni alkalmas szándékosságból vagy hanyagságból származik. A személyesen vagy kellő jogiképzettség nélkül szűkölködő meghatalmazott által eljáró fél mulasztása, ha a vidéki népesség átlagos szellemi niveauját figyelembe vesszük, igen gyakran a tárgyaló bírónak hivatali tekintélyét respektáló félénk gyámoltalanságra, ugy annak megítélésére való képtelenségre TÁRCA. Bevezetés a szellem orvostanába. Ismerteti : dr. MOSKOVITZ IVÁN, Budapesten. A. «Jog» eredeti tárcája. «Introduction álamédecine de l'esprit* cimmel könyvet irt Maurice de Fleury orvos, a mely mintegy enciclopédiaként az elmekórtan és a lelki abnormitások egész körét felöleli. A könyv, bár nincs határozottan laikusok számára irva, mégis, mind fölfogása, mint pedig stilusa olyan, hogy a nem orvos is megérti. Különösen egyik fejezetében, «les médecin s et la justice* cimmel, úgyszólván kizárólag a juristákhoz intézi, gyakorlati jellegű és sokkal inkább az élet általános praxisából, mint az orvosi szaktudományból eredő szavait. A mit Fleury itt az igazságügygyei összefüggő orvosi kérdésekről mond, nagyon különbözők attól az orvosi fanatismustól, a melylyel a subjectivisták és főképen az olasz iskola hivei a tételes büntetőjognak neki szoktak rontani. Fleury különösen három igazságügyi kérdést vesz bonckése alá, a hypnotismust, a felelősséget és a praeventiót, — és e három tételt nemcsak az orvos szempontjából tárgyalja, hanem sorai telvék olyan fejtegetésekkel, a melyek az igazságszolgáltatás nehézségeinek politikailag helyes megoldását keresik. A hypnotismust Fleury a felelősségtől különválasztva, mint eszközt, mint vallatási módot tárgyalja. Mint ilyent elveti teljességgel ezt a módozatot, a mely szerinte és az általa idézett szakférfiak szerint egyáltalán nem nyújt garanciát arra, hogy az igy nyert vallomások az igazságot hiven reprodukálják. Elveti ezt a módozatot, mint a mely, pusztán nyers physikai erőszak lévén, a bíróság és birói ténykedés erkölcsi characterével ellenkezik, «provoque le sommeil hypnotique, pour essayer d'obtenir d'un coupable un aveu, ce serait revenir aux pratiques du moyen áge, avec le triste rőle qu' on faisait jouer aux médecins dans les interrogatoires et les tortures*. De elveti a hypnoticus vallatást Fleury azért is, mert hiszen a tudomány eddigi tapasztalatai szerint a hypnoticus álom állapotában a hypnotizált egyed mindig a hypnotizálónak akarati befolyása alatt lévén, ily állapotban ép ugy mint tettei, szavai; és vallomásai sem lehetnek függetlenek a hypnotiseur befolyásától. A mi végül a tiszta és világos memóriát illeti, az Fleury szerint csak az «état second», a hypnoticus álom állapota alatt történt tényekre nézve van tudományosan igazolva. A hypnoticus állapot csak az előbbi, szintén hypnoticus állapottal szemben folytatólagos és a memória biztossága is csak ily előbbi szintén hypnoticus állapottal szemben áll fönn, mig semmi alapja sincs annak, hogy a hypnotisált egyed, a kinek belső életében ilyenkor minden kapcsolat normális «én»-je irányában megszakadt, — a nem hypnoticus, normális állapotban viselt dolgaira epen akkor emlékszik világosabban, a mikor ezen normális állapotától lelkében távolabb van, mint bármilyen egyéb körülmények között. A hypnoticus vallatást, mint eszközt, tehát mellőzendőnek tartja F 1 e u r y és szerinte csak akkor koncedálható annak alkalmazása a mikor a hypnosis magának a delictumnak tényálladékához tartozik a mikor az a gyanú forog fönn, hogy a deliquens bunet hypnoticus állapotban követte el, és igy arra normális állapotában, fizikai okok folytán nem emlékezhetik Majd áttéra felelősség kérdésére egyáltalában és itt Fleury fölfogása a par force»-subjektivistákétól egészen eltér hnntX V ^T^.3 suJetHe nem a praedestinált született bűntettes, nem csudaszorny, a melynek egész fajtáját ki kell irtani,