A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 2. szám - Anyaggyüjtés a magánjog kodifikációjához - Bolgár törvényhozás és igazságügy [8. r.]

6 A JOG 37. §-ának a—c) pontjaiban fel vannak sorolva. Az örökhagyó által Karlócán 1872 szeptember 18-án tett végrendelet pedig nem 1 felel meg az 1870. XVI. évi t.-c. rendelkezéseinek, mivel tanuk által I aláírva nincs; továbbá ennél a végrendeletnél nem forog fenn az emiitett törvény 37. §-ában felsorolt esetek egyike sem. Az előadottak Következtében az első biróság Ítéletét ama részében, a mely szerint a felperest az A) alatti végrendelet érvénytelennek nyilvánítására vonatkozó kereseti kérelmével teljesen elutasította, az emiitett végrendelet 10 és 12. pontjaiban foglalt rendelkezések tekintetében megváltoztatni, s a végrendeletnek eme részeit érvénytelennek nyilvánítani; a végrendelet többi része tekintetében pedig az első biróság ítéletét helybenhagyni kellett, még pedig azért, mivel a végrendelet többi részében foglalt rendelkezések által érdekeltek perben nem állanak s ezért az ítélet azok i érdekeit nem érintheti. Továbbá az első biróság ítéletének azt a részét, a mely szerint a felperest elutasította, a B) alatti fiókvégrendelet érvénytelennek nyilvánítására vonatkozó kereseti kérelmével megváltoztatni és az említett fiók-végrendeletet érvénytelennek nyilvánítani kellett, mert a felperes a fenforgó esetben az örökhagyó után végrendelet nem léte esetében az örökségre bírna öröklési joggal; miért is a felperest megilleti az a jog, hogy a B) alatti fiók-végrendeletnek, melyben az örökhagyó vagyonának feléről rendelkezett, érvényességét keresettel megtámadhassa; mert továbbá az 1876. évi XVI. t.-c. 14. §-a szerint a törvény I. fejezetének intézkedései a magán fiók-végrendeletekre is alkalmazandók; a B) alatti fiók-végrendeletnek érvényességéhez tehát, minthogy azt örökhagyó sajátkezüleg irta és aláirta, az említett törvény 1. §-ának a) pontja értelmében két tanú kívántatnék, az pedig tanuk által aláírva nincs. A felperes ama kérelmének, hogy az örökhagyó után maradt örökség neki megítéltessék, helyt adni nem lehetett, mert az A) alatti végrendelet által érdekeltek nem álltak valamennyien perben, stb. A m. kir. Curia (1897. évi november 4-én 3,639. sz. a.) a következő Ítéletet hozta: A másodbiróság ítélete, a mennyiben az 1872 szeptember 18-án Karlócán kelt végrendeletet nem egészben mondotta ki érvénytelennek, a kereset részben elutasítónak vétetvén, stb. helybenhagyatik; ellenben annyiban, a mennyiben az emiitett végrendelet lü és 12. pontjaiban foglalt rendelkezéseket az 1879 február 5-én Szt-Endrén kelt fiók-végrendeletet érvénytelennek nyilvánította, megváltoztattatik és e részben az első biróság elutasító ítélete hagyatik helyben. Indokok: Néhai S. Arzén volt budai püspöknek 1872 szeptember 18-án Karlócán kelt Írásbeli magán végrendelete a Szt.-István koronájához tartozó s tehát külföldnek nem tekinthető oly jogterületen alkottatott, a melyen a végrendelet alkotásakor is nem a magyar örökösödési jog, hanem az osztrák polgári törvénykönyvben szabályozott öröklési jog volt és van érvényben, ennél fogva nem szenved kétséget, hogy az ama jogterületen alkotott végrendelet érvényessége külkellékek tekintetében az osztrák polgári törvénykönyv határozmányai szerint Ítélendő meg, hahár S. Arzén magyar honos, magyarországi lakós volt és ennek területén halt is meg. Az 1876. évi XVI. t.-c. 34. §-a még a külföldön alkotott végrendeleteket is alaki kellékek tekintetében érvényeseknek mondotta ki, ha azok megfelelnek azon ország jogszabályainak, a melyben keletkeztek és ez a jogszabály áll az említett külön jogterületen alkotott végrendeletekre is. Az idézett 1876. évi XVI. t.-c. 37. §-a az 1876 július 1-je előtti időben alkotott végrendeleteket csak a benne felsorolt feltételek fenforgása esetében mondotta ki érvényeseknek, de ez a rendelkezés nem tekinthető kiterjesztettnek sem a külföldön alkotott végrendeletekre, sem pedig a magyar korona oly külön jogterületén alkotott végrendeletekre, a mely jogterületekre az emiitett törvény hatálya ki nem terjed, mert nem tételezhető fel, hogy a törvény, a melynek 34. §-a az 1876 július 1-je után külföldön, vagy a fentiek szerint a magyar korona emiitett külön jogterületén jövőben alkotandó végrendeleteket külalaki kellékek tekintetében érvényeseknek ismeri el, ha azok a megalkotás helyén fenálló jogszabályoknak megfelelnek, az 1876 július 1-je előtt megalkotott ugyanilyen végrendeletektől az érvényességet megtagadni akarta volna. A végrendelet Karlócáról és 1872 szeptember 18-áról van keltezve, és ezt a kelethelyet és időt bizonyítottnak kellett venni, mert felperes, a ki a végrendeletnek érvényességét támadta meg, ezzel annak valódiságát is elismerte és ezzel szemben nem bizonyította tagadás alakjába burkolt azt az állítását, hogy az nem Karlócán és nem 1872 szeptemberl8-án, hanem Magyarországon és az 1876: XVI. t.-c.életbeléptetése után alkottatott volna,holott erre a ténybeli körülményre, mint a végrendelet érvényétől megfosztó hatálylyal biróra épen ő támaszkodott, e ténykörülménynél fogva vitatván, hogy a végrendeletre az idézett törvény 37. §-a alkalmazandó. Minthogy ekként ténynek kell elfogadni, hogy a végrendelet 1872 szeptember 18-án Karlócán, vagyis a magyar korona oly jogterületén alkottatott, hol az osztrák polgári törvénykönyvben szabályozott öröklési jog van érvényben és a melyre az 1876: XVI."t-c. hatálya ki nem terjed; továbbá, minthogy a végrendelet.á melyet néhai S. Arzén sajátkezüleg irt és aláirt, az osztrák polgári- törvénykönyv 578. §-a szerint érvényes, ennél fogva ennek a végrendeletnek alaki kellékek hiányából megtámadását alaptalannak tekinteni, a másodbiróság ítéletét, mely a végrendeletet nem egészben mondotta ki érvénytelennek, részben elutasítónak venni s e tekintetben helybenhagyni, azt a rendelkezését pedig, a mely szerint a végrendelet lü. és 12. pontjai érvénytelennek mondattak ki, megváltoztatni és ebben a részben az első biróság elutasító ítéletét helybenhagyni kellett. De nem bir alappal felperesnek az a kifogása sem, hogy a végrendelet azért érvénytelen, illetőleg hatálytalan, mert az abban kinevezett örökös tul nem élte az örökhagyót és az örökséghez nem jutott; mert habár való, hogy a végrendelet 12. pontjában Z. Lyubomirné S. Krisztina a fél hagyatékra nézve örökösnek van nevezve, de olyképen. hogy ő az örökséget gyermekei közt tetszése szerint feloszthatja, a mely rendelkezésből pedig nyilvánvaló a végrendelkezőnek az a szándéka, hogy a fél hagyatékban Krisztina nevü nővérének gyermekeit kívánta részesíteni s örököséül tekinteni, nővérét pedig a tetszés szerinti felosztással bízta meg. Ezt a szándékot támogatja a pót- vagy fiók-végrendelet tartalma is. Az a körülmény pedig, hogy a hagyatékban igy részeltetni kivánt örökösök név szerint fel nem soroltatnak, a végrendeletet érvénytelenné nem teszi. Ha már igy a végrendelet, a melyben néhai S. Arzén hagyatéka feléről rendelkezett, a mihez joga is volt, érvényében fennállónak volt kimondandó, akkor a mellékletnek nevezett s 1879 február 5-én Szent-Endrén kelt pót- vagy fiók-végrendeletnek abbeli tartalma, hogy Z. Lyubomirné S. Krisztina elhalván, az örökhagyó fele hagyatékára nézve örököseivé annak élő gyermekeit, az itteni 1-ső, 2-od, 3-ad és 4-ed rendű alpereseket, vagyis azokat nevezte ki, a kiket már a végrendeletben is örököseiül tenni akart, felperesre nézve sérelmes nem lehet, mert akár mondassék ki a pótvégrendelet érvénytelennek, akár érvényesnek, felperes mindkét esetben csak a Declaratorium Illyricum alapján neki járó szerzeményi fél hagyatékot kaphatja meg és tehát felperesre nézve teljesen közömbös az, hogy miután a fél hagyatékot gyermekei közötti felosztásra hivatva volt Z. Lyubomirné S. Krisztina elhalta miatt gyermekei közt tetszése szerint fel nem oszthatja, azt a gyermekek fogják a pótvégrendelet szerint, a melyet ők íentartani akarnak, egymás közt felosztani. Minthogy igy a pótvégrendeletnek sem érvényben fentartásából, sem érvénytelennek kimondásából felperesre előny vagy joghátránya nem származik, az alperesek pedig azt érvényben íentartani kívánják, ennélfogva a másodbiróság Ítéletét e tekintetben is megváltoztatni s az elsőbiróság ítéletét helybenhagyni kellett stb. Végre megjegyeztetik, hogy az a körülmény, hogy felperes a végrendelet által érdekelt hagyományosok at perbe nem idéztette, a per érdemi megbirálását azért nem gátolta, mivel eme hagyományosok a per kimenetele folytán hátrányt nem szenvednek. Az ideigl. törvk. szab. 18. ij-a értelmében a szent-korona öröklésének esete csak ott áll be, a hol sem törvényes, sem végrendeleti örökös nem létezik, a miből nyilvánvaló, kogy bármely öröklésre képes örökösnek létezése vagy jelentkezése a kir. kincstár szállományi joga érvényesitésének útját állja (A m. kir. Curia 1897. november 26. 2,301/97.) A közjegyzői kényszer oly ügyletekre is alkalmazandó, melyek tényleg különélő és egymással válóperben is allo felek között köttetnek. A válóper folyamán kötött szóbeli magánegyezség tehát érvénytelen. (A m. kir. Curia felülvizsgálati tanácsa: 1897- I. G. 348. sz.) A különválva élő nőnek az ideiglenes tartás megállapítására való igénye abban az időpontban válik ugyan érvényesithetövé, a melyben a férj hibájából az együttélés megszakittatott, azonban a birói gyakorlat kiindulva abból a szempontból, hogy az ideiglenes nőtartás célja csak az, hogy a nő részére addig is, mig a házastársi együttélés ismét visszaallittatik, avagy az esetleg megindítandó válóperben a házastársak vagyoni igényei véglegesen rendeztetnek, a megélhetés biztosittassék és hogy a férj nem kötelezhető arra, hogy nejének utólag egy összegben térítsen meg a tartási díj fejében oly nagyobb összeget, a melyet kisebb összegekben vagyoni állapotának veszélyeztetése nélkül fizethetett volna, a fennebbi jogszabályt állandóan akkép korlátozva alkalmazza, hogy a kereset beadását megelőző hosszabb időre a tartási dij a nő részére csak akkor ítélhető meg, ha a nő igényének érvényesítésében tőle nem függő körülmények által gátolva volt vagy késedelmeskedése epen férjének ténykedésére vagy annak személyi viszonyaiban fekvő okra vezethető vissza. M k. Curia 1897. okt. 14. I. G. 284.) Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. Az a körülmény, hogy a követelések átruházása a közadós könyveibe fel nem jegyeztetett, hogy azok valódiságáról és fenállásáról felperes az ügylet megkötése előtt vagy után meggyőződést nem szerzett, hogy az átruházásról az illető adósok nem értesíttettek, hogy felperesnek az engedményezés által biztosítani célzott váltókövetelése egyéb módon is biztosíttatott közadós adóstársai által, még valóságuk esetén sem alkalmasak arra, hogy azok alapján az ügylet színlelt, illetve a hitelezők megkárosítását célzó voltát a est. 28. 4j. i. pontja illetőleg 29. tf-aalapján megállapítani lehetne. Az a puszta tény egymagában, hogy a közadós felperesnek mint hitelezőjének váltókövetelése biztosításául activ követeié-