A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 33. szám - Törvénykezési javaslat - A végrehajtási törvény 93. §-ához

A J ezen határidő után a hiányok pólásával bemutatott igénykereset folytán, a végrehajtás csak azon esetben függeszthető fel, ha az igénylő a kereset jogosultságát valószínűvé teszi; egyszersmind pedig az igénykereset elvesztése esetére a végrehajtató követelését és járulékait, vagy a mennyiben «ez» kisebb összeget tenne, az igényelt tárgyak becsértékét biztosítékul (42. §.) a bíróságnál leteszi.» A szövegben nem szerencsésen alkalmazott «ez» mutató névmásnak majd a «követelés» majd a «becsértékte» való vonatkoztatása oka a leteendő biztosítéki összeg mennyisége iránt előforduló kételyeknek. Kétféle vélemény állhat fenn erre nézve, az egyik, a mely a szöveg értelmét a grammatika, a másik pedig, mely a logika szabályaiból állapítja meg. A grammatikai magyarázat konsequentiája az, hogy a kérdéses «ez» mutató névmás a közvetlen közelében álló «k ö v etel é s-re» vonatkozik, mikor is a szöveg értelme az, hogy ha például: a követelés járulékaival együtt 200 fit, a lefoglalt ingóságok becsértéke pedig 4,000 fit. akkor nem a 200 fit, mint a mely összeg erejéig végrehajtató érdekelve van, hanem a 4.000 frt lesz leteendő; ha azonban a becsérték nem 4,000 frt, hanem csak 40 frt, akkor a követelés és járulékai vagyis a 200 frt teendő le. Tehát mindig a «nagyobb» összeg. Ezen az állásponton van dr. L m 1 i n g Konrád kir. Ítélőtáblai tanácselnök ur is, ki e szakasz értelmezésénél kiindulási pontul a végrehajtási törvény 78. §-át veszi, mely azt mondja : Ha... az igénylő.. annak biztosítására, hogy a lefoglalt tárgyak az árveréskor sértetlenül meg lesznek, azok becsértékét, vagy a mennyiben kisebb összegre rúgna, a végrehajtás utján behajtandó követelést és járulékait biztosítékul bírói kézbe leteszi (42. §.), a szoros zár foganatosítása mellőzendő... stb.» Vagyis ha pl. a követelés és járuléka 200 frt. a lefoglalt ingóságok becsértéke pedig 50 frt. akkor a becsérték vagyis 50 frt. ha pedig a becsérték 1,000 frt, ugy a követelés és járulékai, azaz 200 frt teendő le biztosítékul. Tehát mindig a dk is eb b» összeg. Hogy ezen elv helyes, azt elismeri nevezett tanácselnök ur is a 78. §-hoz adott magyarázatában, de a 93. §-nál már ez elv keresztülvitelét nem alkalmazza, mert szerinte a törvényben céltudatosan lett az «e z» mutató névmás oda téve. hogy utaljon arra, miszerint e szakasz alkalmazásánál irányadó az, hogy mindig a «nagyobb» összeg teendő le, mert szinte a 93. §-nál az igénylő szemben áll egyrészről a végrehajtatóval. OG 235 másrészről a végrehajtást szenvedővel, minélfogva az előbbi követelheti, hogy követelését és járulékait, utóbbi pedig, hogy a becsértéket tegye le biztosítékul. Ekként tovább fűzve azonban az okoskodást, az jönne ki. hogy igénylőnek ugy a követelést, mint a becsértéket is le kellene tennie. De szerencsére a törvény alternatív intézkedése megvédi igénylőt ily nagy áldozatoktól s tisztán a véletlen játéka az, hogy mikor kell letennie biztosítékot a végrehajtató s mikor a végrehajtást szenvedő biztosítására. Ilyen körülmények között tehát ezen álláspontra nem helyezkedhetem, és pedig annál kevésbbé, mert az igényperben szerintem egymással szemben csak az igénylő, mint felperes, és a végrehajtató, mint alperes állanak. E tekintetben támaszkodom arra, hogy ha végrehajtást szenvedő is perben álló személy volna, nem indokolható a 96. §. 3. pontjának azon intézkedése, hogy: «az igénylő és végrehajtást szenvedő között való jogviszonyra az igényperben hozott ítélet hatálylyal nem bír s jogaikat egymás ellenében a törvény rendes utján érvényesíthetik.)) Ezek mellett tehát ezen vélemény megindokolva nincs, s ugyanazért helyesebbnek s a gyakorlatban inkább alkalmazandónak tartom a másik véleményt, mely szerint a 93. is a 78. §. értelmében magyarázandó, vagyis, ha a becsérték kisebb, a becsértéket, ha pedig a követelés kisebb, a követelést kell letennie. A törvény jelenlegi szövegét azonban mindkét irányban lehet magyarázni, de azt hiszem, hogy a gyakorlatban — tekintve különösen az elérni kívánt célt - inkább elfogadható az utóbbi vélemény, melynek alkalmazása mellett a végrehajtató biztosítva van azon mértékben, melynek erejéig érdekelve van akkor, ha igénykereset be nem adatik. Lr. Markovits Elemér Szatmáron. Irodalom. A magyar államgazdaság tankönyve. Magyar pénzügyi jogIrta :Dr. Bartha Béla jogtanár. Debrecen, 1898. Szerző sajátja I. füzet. A mü célja, hogy tankönyvül szolgáljon az u. n. magyar pénzügyi jogból a joghallgatóknak, az államvizsgálatot, szigorlatokat, birói és ügyvédi vizsgálatot tevőknek, s kézikönyvül a gyakorlat férfiainak s mindazoknak, kik a tételes jog ez ága iránt érdeklődnek, vagy érdeklődni kénytelenek. A magyar állami számvitelnek csak alapelveit tárgyalja, mert ez külön tanulmányi ággá nőtte ki magát, ám de főbb vonásainak ismeretét nem lehet kizárólag uri nevelésben részesült gentlemanek, tehát mint a j röpirat mondja, lehetőleg csakis nemesek neveztessenek ki. Indokolásul azt hozza föl e röpirat, hogy ezért kellene bírákká, ügyészekké csakis nemeseket kinevezni, mert hát mint mondja, a nem-nemes birák és ügyészek nem birnak eléggé jó modorral és igy nem felelhetnek meg kellőleg az állásuknak, perlekedő felekre nézve pedig éppen neve'éshiányuk miatt nem tesmek oly benyomást, mint ezt állásuk erkölcsi érdekei megkívánnák. Az ember alig hisz a tulajdon szemeinek, midőn a XIX. század végével irodalmilag a legműveltebb államok társadalma felsőbb rétegeinek ilyetén eszmeáramlatai felől értesül. Tagadhatlanul van része az ily áramlatban az antisemitikus irányzatnak is, de ez csak egyik tényező; a másik tényező a chauvinista teutonismus, a mely az állampolgári jogegyenlőség követelményeivel, a mennyire csak az 1850/51-iki alkotmánylevél dispositióinak hézagos volta megengedi, Sedan óta még erélyesebben dacol, mind annak előtte ; és már csak azért | is, mert az állampolgári jogegyenlőség követelményeit a franciák proclamálták Európában először a maguk teljességében ; része van végül ezen áramlatban azon opportunismusnak is, a mely látván, hogy mily erős támaszai vannak még min- I d'ig a rendieskedések. még a M i q u e 1 ék kormányralépte óta is a legnagyobb német államban, föl akarja használni a sajtószabadságot, vagy a saját velleitásainak érvényesítésére a «Neuer Curs»-ban vagy pedig tőkét akar csinálni magának ezen rendieskedő velleitások publicistikai támogatása által. Ezen úgynevezett «NeuerCurs» alatt jött létre Conrad Bornhak berlini egyetemi magántanárnak «Allgemeine Staatslehre» cimü munkája1 is, melyet sensationalis hatású szellemi termékül igyekeztek feltüntetni a conservativ körök. Hát nem lehet tagadni, hogy — eltekintve egynémely részletétől, — átlátszólag tiszta, világos előadása nagyon előnyösen különbözteti meg a berlini magántanár e szerény terjedelmű, mindössze 258 lapra terjedő munkáját az eddigi általános 1 Berlin., Carl Heymanns Verlag 1896. í államtani német kézikönyvektől, a B 1 u n s c h 1 i-étől szintúgy mint a S e y d e 1-étől : ámde ezen tagadhatlan jó tulajdonsága egymagában még éppen nem mentheti meg annak elméleti gyarlóságait. De hát a conservativ körök a szó szoros értelmében ujjonganak Bornhak könyve fölött; mert valóságos kánona ez a «Neuer Curs» mesterkélten ravaszkodó államtudományi taktikázásának. Már másutt — névleg az «Elemente der PoHtik» cimü, 1895-ben Berlinben megjelent müvemben kifejezést adtam abbeli meggyőződésemnek, hogy egyetlen egy államban sem hirdethet a maga általános államtani vagy alkotmány-politikai rendszerében hivatalos állásban levő állami tanár .oly tanokat, a melyek ellentétben állanak ugyanezen állam államjogának alaptételeivel. Ezt a nyilatkozatot fönntartom ma is egész épségben és ha azt a Bornhak könyvére is alkalmazom, a ki nem tanár ugyan még, csak magántanár — de ; mint hiteles forrásból hallom, tanár akar lenni: ugy ezt azon hozzáadással teszem, hogy Bornhak célhoz vezetőnek látta már szóban forgó kézi könyvének közrebocsátása előtt is a döntő körök jóindulatát oly munkálalok által megnyerni, a I melyek ugyancsak elmennek az 1850 ") 1-iki porosz alkotmánylevél által megengedett absolutistico-aristokratikus velleitások legszélsőbb határáig. így egyik iratában nem csekélyebb velleitás mellett tör lándzsát, mint azon soldatescai velleitás mellett hogy a szerinte ma már amúgy is túlságosan költséges jelenlegi képzett néptanítók helyett a hadsereg altisztéire, tehát az őrmesterekre, szakaszvezetőkre és káplárokra bízza az államhatalom az elemi oktatás vezetését. Éppen nem csodálkozhatunk tehát, ha a berlini egyetem törekvő magántanára a maga «Allgemeine Staatslehre»-jében is oly tanokat hirdet, a melyeket csak megdöbbenéssel vesz tudomásul minden felvilágosult haladásbarát államtudo nányi tanulmányozó; sőt nem csodálkozhatunk még azon sem. ha a reactionarius körök ezen munkáját oly örömtelt bókokkal üdvözlik. (Folytatása következik.)