A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 21. szám - A kőszénbányászat jogi szabályozásának reformja 5. [r.]

164 A JOG A köszenbány ászát jogi szabályozásának reformja.**) Irta: WAHLNER ALADÁR, m. kir. bányakapitány. V. E sorokban a helyzet tul sötéten van festve. Mert habár elvitázhatatlan, hogy a kulturális fejlettség alacsonyabb fokán álló kisbirtokos osztály a szén lekötöttsége mellett már csak az érdekeltek nagyobb számánál s a birtokviszonynak itt inkább észlelhető rendezetlenségénél fogva általában véve inkább meg nehezítheti a bányajogositványok szerzését; s habár az is tény, hogy az ideiglenes törvénykezési szabályokhoz az 1862. évi szeptember hó 3-án 13,622. sz. a. kelt udvari rendelettel kiadott függelék 4-dik szakasza nélkül, mely a kisbirtokosoknak a kőszénre vonatkozó jogát bizonyos körülmények között lényegesen korlátozza, illetve a kisebb földterületeket a kőszénbányamüvelésre nézve a tulajdonos beleegyezésének hiánya mellett is hozzáférhetőkké tette, kivált a korábbi években több bányaadományozás vagy egyáltalán nem, vagy csak igen nagy nehézségekkel lett volna keresztülvihető: csakhogy ujabb időben tapasztalás szerint a kisbirtokos osztály vajmi kevés akadályokat gördit a kőszénbányászat elé, egyes községek kisebb birtokosai a kőszénkiaknázási jogot rendszerint egyértelmüleg ruházzák a bányavállalkozókra, s egyáltalán ujabban mindinkább háttérbe szorul az idézett 4. §. alkalmazásának szüksége, s ha még itt-ott néha nehézségek merülnek fel, azok többnyire a birtokviszonyok rendezetlenségének a folyományai, minélfogva a mai tényleges viszonyok közepett az ez idő szerinti nagyobbmérvü közgazdasági fejlettség s a kisbirtokos-osztály idevonatkozó nagyobb felvilágosodása és józan gondolkozása mellett a kőszénjog megszerzésének nehézségei tekintetében a kisbirtokot a közép- és nagybirtokkal szembeállitani oly élesen, mint azt a fentebb idézett sorokban olvashatjuk, manapság már nem lehet és pedig annál is inkább nem, mert végszükség esetében egyesek makacsságának legyőzésére ott van az 1862. évi udvari rendelet intézkedése, melyet ugy az administrativ bányahatóságok, mint bíróságaink is, a hazai alkotmány visszaállítása utáni joghatály tekintetében keletkezésénél fogva méltán hozzáfüződő közjogi aggályok dacára az egész vonalon tételes jogszabályként alkalmaznak. És valóban nem volna nehéz statisztikailag kimutatni, hogy az adományozásilag lefoglalt kőszénterület jelentékeny része kisebb parcellákra esik s hogy általán a kőszénjog iránt kötött szerződésekkel a kisbirtokos-osztály aránylag nem kisebb területet bocsátott már a bányavállalkozás céljaira, mint a közép- és nagybirtokosok, a kiket az önálló bányamüvelés lehetősége néha talán inkább tartózkodókká tesz. Magam is hivatkozhatom csaknem 12 évi bányahatósági gyakorlatra, melynek nagyobb részét oly kerületben végeztem, hová az ország egyik legnagyobb szénvidéke s a legintensivebb barnaszén bányászat tartozik, s mely idő alatt talán, kisbirtokokat is érintó adományozási ügyet tárgyaltam le, anélkül, hogy az adományozási eljárás szám során csak egy esetben is ki nem egyenlíthető jogviták vagy más a kisbirtokból folyó nehézségek merültek volna fel ; az adományozás mindenkor simán folyt le ; nem emlékszem, hogy akár az 1862. évi udvari rendelet 4. §-ának alkalmazására, akár pedig az ált. bányatörvény 62 §-a alapján perre utasitó határozatra csak egyetlen egy esetben is szükség lett volna. * * * Összegezve az eddig elmondottakat, jelen tanulmányom vezéreszméje abban nyerhet kifejezést, hogy a magyar bányajog kodifikálásánál a kőszénkérdés mikénti megoldására nézve nem a rég elmúlt idők homályába visszamenő történeti jogfejlődést kell minden áron alapul választani, hanemamegoldást első sorban a jelenlegi közgazdasági tekintetek és követelményekhez mérten kelleszközölni, s hogy a kőszénbányamüvelési szabadság meghonosítása ajogeszme szempontjából csak annyiban indokolt, a mennyiben fensőbb közgazdasági érdekek követelik meg, hogy a magántulajdon itten a társadalom érdekében bizonyos mértékig korlátoztassék. S mivel kőszénbányászatunk éppen a földbirtokos jogán megkötött területeken vett ujabb időben hatalmas lendületet s igy a kőszén felszabadításáért harcolók azon legfőbb érve, hogy «hazánk kőszénbányászata a röghöz kötöttség mellett virágzásnak nem indulhat)), a gyakorlatban nem nyer támoga**) Előző cikkek a 16., 17., 18. és 20. számban. tást: mivel továbbá a bányászatilag ismert szénmedencék területének legnagyobb részére, de sőt oly területekre nézve is, melyek bányászatilag még át nem kutatvák, a kőszénkiaknázási jogot a földbirtokosok már el-, illetve haszonbérbe adták; s mivel a földbirtokos osztály e téren való viselkedésének objectiv bírálata nem jogosit fel olyan állításra, hogy a földbirtokos szabad rendelkezési joga egyrészt a birtokososztály törhetlen makacssága, másrészt pedig teljesithetlen tulkövetelései folytán a kőszénbánya nyílásokat szerfölött megnehezíti, sok esetben pedig absolute lehetetlenné teszi: mindezeknél fogva a m a i viszonyok között nem oszthatomazoknaka nézetét, a kik a kőszenet fensőbb közgazdasági érdekből múlhatatlanul felszabaditandónak tartják, hanem ellenkezőleg azon nézetben vagyok, hogy a kőszénbányászat teréna teljes bányaszabadság meghonosítása közgazdasági szempontból szigorú tárgyilagossággal ma már meg nem okolható, s hogy a mai tényleges viszonyok közepett a kőszén t e 1 j e s f e 1 sz ab aditása nem csak szükségtelen, detöbbémár meg sem valósitható. A kőszénkérdésben elfoglalt ezen álláspontom védelme és ezen kardinális bányajogi kérdés mikénti megoldásának részletesebb kifejtése végett még a következőket is szükségesnek tartom kifejezésre hozni. I. Emiitettem már, hogy a kizárólagos kutatás intézménye a jogfolytonosság kedvéért s el nem vitatható célszerűségi tekinteteknél fogva az uj bányatörvénybe is felveendő, csakhogy a világért sem az osztrák ált. bányatörvényben kontemplált s a mai bányászati viszonyokhoz nem illő célszerűtlen alakjában, hanem a racionális bányászkodás kívánalmaihoz mérten kifejlesztve s átalakítva. Kétséget nem szenved, hogy a mai zártkutatmány az alapelvek fentartása mellett is tökéletesíthető ; az intézménynél mutatkozó szélsőségek, kinövések, elfajulások és időszerütlenségek többé-kevésbbé eltüntethetők ; de bármennyire sikerülend is ezen nehéz problémának a megoldása, a zártkutatmánynyal űzhető visszaélések, különösen pedig egyes területeknek komoly bányászati szándék nélkül tisztán spekulációra való lefoglalása s a komoly vállalkozást megnehezítő szédelgés és üzérkedés ez intézmény keretéből tökéletesen sohasem lesz kiküszöbölhető. Ha tehát a kőszén felszabadítása elmarad, a zártkutatmánynyal való szédelgés sem fogja ezen, idő szerint kétségkívül legfontosabb bányászati ágnál kártékony hatását éreztetni. Erre a másik oldalról az jegyezhető meg, hogy hiszen az esetben is, ha a kőszén a földbirtokos szabad rendelkezése alatt hagyatik, sokan lesznek, a kik a kőszénkiaknázási jogot minden komoly bányászati szándék nélkül csakis nyerészkedési célzatból szerzik meg s hogy igy is létre fognak jönni hegyzárlatok, s a komoly vállalkozó végeredményben nemcsak a földbirtokosnak, hanem az első foglalónak is fizetni lesz kénytelen, a mi a szénbányászat helyzetét nagy mértékben súlyosbítani fogja. Ezen észrévétel kétségkívül nem egészen alaptalan. Manapság is bizonyára fogunk találni a földbirtokost illető kőszénjog gyakorlása iránt kötött szerződéseket, melyeket korántsem komoly kutatási és bányanyitási szándékkal, hanem csak azért kötötte a vállalkozó, hogy szerzett jogát minden kockázat nélkül értékesítse vagyis alkalomadtán másra ruházza. Csakhogy ugy jogiig mint phisikailag meg van a lehetőség arra nézve, miszerint az államhatalom a komoly bányavállalkozás ilyetén megnehezítését és akadályozását a köszénjog átruházása esetében közérdekből történő beavatkozás által jelentősen mérsékelheti a nélkül, hogy a földbirtokost a kőszénbánya-mivelési szabadság megvalósítása következtében a kőszénre vonatkozó szabad rendelkezési jogától megfosztani kellene. Minélfogva a kérdés olyatén megoldása, hogy a kőszénre vonatkozó bányamivelési jog gyakorlása a földbirtokost illető ezen jog átruházása esetében is mindenkor az illető vállalkozó szabad tetszésére legyen bizva, hogy tehát egyesek ily módon bárhol, bármeddig s bármilyen területeket elzárva tarthassanak a komoly és közgazdasági szempontból kívánatos bányavállalkozás elől s hogy az államhatalom csakis a tényleges bányamivelés körében az élet- és vagyonbiztonság oltalmazása s a közgazdasági érdekeket is sértő irracionális rabló-bányászkodás megakadályozása végett a bányarendészet gyakorlására szorítkozzék, vagyis a mai állapotnak a földbirtokosi kőszénjog még praegnansabb módon való meghatározása melletti egyszerű fentartása nézetem szerint a kőszénbányászat terén igy is észlelhető nagyobbmérvü föllendülés dacára sem volna egészen kielégítő, hanem a kérdés