A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 21. szám - Ki tartozik a tanuk járandóságát előlegezni illetőleg megfizetni?

A J 165 mikénti megoldásánál vezéreszme gyanánt szolgáljon : hogy a kőszénre a b á n y a m i v e 1 é s i szabadság ki nem terjed, — hogy a kőszén, mint a földbirtok tartozéka, a földbirtokos szabad rendelkezése alatt áll. — de a telepek felkutatása, feltárása és lefejtése, vagyis a földbirtokost illető bányamivelési jog tényleges gyakorlásához neki is hatósági engedélyre van szüksége; továbbá hogy a kőszénkiaknázási jog a föl dbirtoktól elválható, s hogy habár a földbirtokos sem a tényleges bánya müvelésre, sem pedig ezen jogának átruházására nem szorítható, de ha már egyszer a kőszénre vonatkozó kutatást és bányanyitási jogát másra átruházta, vagyis ha a kő szén jog a f ö 1 d t u 1 aj d o n t ó 1 e 1 v álasztatik, ez esetben olyatén u j, má r bán yajogi jellegű viszony jön létre, a melybe az államhatalom a szénbányászathoz fűződő közgazdasági tekintetnél fogva tehát fensőbbköz érd éktől bele avatkozhatik. Az államhatalmi beavatkozás irányát és terjedelmét a köszénjognak a földbirtoktól való elválasztásánál annak célja határozza meg, a mi lényegileg nem más mint lehető megakadályozása annak, hogy a szenterületek egyes bányaüzérek tisztán nyerészkedési célzatú foglalásai által a komoly bányavállalkozás elől el ne zárassanak s hogy e térről minden szédelgés és spekuláció lehetőleg kiszorittassék. Az ilyetén államhatalmi beavatkozás ugy a földbirtokos érdekeinek, mint a köszénbányászathoz fűződő közgazdasági éidekeknek védelmét foglalja magában. egyzendő továbbá, hogy a külön bányatulajdon eszméje, mely a kőszénbányamiveléshez a földbirtokos szabad rendelkezési joga dacára is megkívántató államhatalmi enge délyezésben nyer külső alakot, de lényegileg nem ezen hatósági engedélyen, hanem a földbirtokosnak a tulajdonból folyó kizárólagos kőszénkiaknázási jogán, illetve ezen jog átruházásán alapul, s mely a bányászatnál életkérdést képező hitel jogi alapiának megteremtése végett okvetlenül jövőben is az ingatlan dolog jogi minőségével ruházandó fel, - - a kőszénre vonatkozó bányamivelési jognak a földtulajdonnal való szoros kapcsolata dacára is fentartandó leszen. Továbbá meghatározandó a kőszénre vonatkozó bányabirtok minimum is ; értve ez alatt azon legkisebb területet, a melyre egy különálló bányamű észszerűen még létesíthető. Ezzel kapcsolatban áll a földbirtokosok kőszénjogának megszorítása olyatén különálló kisebb földrészletekre nézve, melyeken külön bányamüvek ugy bányatechnikai, mint gazdasági okoknál fogva nem létesíthetők. — Az ily területekre nézve a szomszéd bányavállalkozókat békés egyezség sikertelensége esetében megváltási jog illeti meg. A megváltást megfelelő s mondjuk a bányászati kisajátításhoz hasonló és pedig vagy egészen különálló, vagy pedig a bánya engedélyezésével kapcsolatos hatósági eljárás utján csak bányavállalkozó s csak az esetben szorgalmazhatja, ha nyilvánvaló, hogy az illető kisebb földterületen előjövő s z é n t e 1 e p r é s z feltárását és lefejtését észszerűen és gazdaságosan csak ő eszközölheti. A bányavállalkozó által, a földbirtokosnak nyújtandó ellenszolgáltatásra nézve ilyenkor a legközelebbi szomszéd területekre vonatkozó kötések irányadók. Az önálló bányamű létesítésére nem elegendő területen előjövő ásványszéntelepre vonatkozó földbirtokosi jog ezen megszorítását a közérdek követeli. Az a kis földrészlet, ha már egyszer körülötte a széntelep lefejtetett s az illető szomszédos bányamüvek elhagyatnak, bányászatilag többé müvelés alá nem vehető ; az illető szénteleprész tehát ilyenkor örökre oda vész, ami nemcsak a magán gazdaság szempontjából, hanem közgazdasági szempontból is nyilvánvaló veszteséget jelentene. Fensőbb közérdek, a társadalom érdeke is követeli tehát, hogy az ily terület a bányavállalkozóra nézve a földbirtokos akarata ellenére is hozzáférhetővé tétessék. Ki tartozik a tanuk járandóságát előlegezni illetőleg megfizetni ? NAGY ZOLTÁN técsöi kir. járásbirósági albirótól. Merész állitásnak tetszenék, ha ugy fejezném ki magam, hogy az eljárás gyorsasága sokban attól függ, vájjon mennyire készek a felek a bizonyítékok producálásánál megtéríteni a tanuk és szakértőknek azon járandóságait, melyeket részükre a bíróság megállapít. Minden esetre a pénz- esetleg fogházbüntetés, melyet a bíróság az igazolatlanul elmaradó tanúval szemben alkalmazni jogosított: elég garanciának látszanak arra, hogy ez úgynevezett honpolgári kötelességgel a felhívottak éljenek ; s azt hinné az ember, hogy e magasztos szerep s az öntudat, mikor alkalom adatik élni ezzel, a tanuknak — hogy ugy mondjam — betölti egész lényét s talán glóriát is von feje fölött. Kétségtelen, hogy ethicai alapja van e felfogásnak, sőt tovább megyek bizonyos practicus színezettel is bir ; olya tén módon applicálva azt, hogy : «ime én rád szorulok, mint tanura, hivatkozom : tégy vallomást, majd én rám is hivatkozhatol, ha rám szorulsz: leszek tanúd.» Azonban illúzióvá lesz e feltételezés, ha e kölcsönösség még képzeletben sem fordulhat elő s azon — sokszor áldozat számba menő — mulasztások, elhanyagolás, időveszteség és kár. melyet a tanú megjelenése által szenved a «kész kiadás» tárgyában történt birói megállapítással talán ledönti azt a piédestált is, melyre hivatkozunk, mikor a járandósággal elégedetlenkedő tanúnak a magasztos honpolgári kötelességet, mely részére jogosítvány is, megmagyarázzuk. Mindenek előtt nem habozom kifejezést adni azon erős meggyőződésemnek, hogy a tanúnak érdembe hozott készkiadását számszerűleg nem csak megállapítani, hanem e megállapításnak érvényt is szerezni kell. Ugy vagyok meggyőződve, hogy az a tanura hivatkozó fél, kinek evidens érdekében történt a tanuzás, kell hogy komolyan megtériteni akarja és meg is térítse azokat a járandóságokat, melyeket a bíróság megállapít. Nemcsak a jogérzet és méltányosság, hanem a gyakorlati élet mondatja ezt velem. Az évszakok külömbözö nemében a ter mészeti akadályok annyia között, sokszor a kenyérkeresés és megélhetés számot tevő munka szerzésétől elvonva, ázva, fagyva jelenik meg a tanú arra az esetleg egy negyed órát igénybe vevő tanuhallgatásra s mikor arra kerül a sor. hogy legalább kész kiadásai : előlegezett fuvarja, elvesztett napszámja megtéríttessenek : a biztatás és reménység morzsáit kapja csak meg, mert a hivatkozó fél a tanú járandóságát nem előlegezte, peres felek személyesen meg nem jelentek s képviselőjük, ha a tanuhallgatáson jelen is van, a megállapítást és ennek mefizetésre irányuló részét csakis azért várja, hogy azt legkedvezőbb esetben megfolyamodja. Megjegyzem azonban, hogy e közvetlen tapasztalatokon nyugvó megbizonyosodásom így általánosságban tartva csak a megkeresés folytán foganatosított tanuhallgatásokra vonatkozik s azt is hozzáteszem, hogy az adott esetek nagy része nem involvált volna alkalmat és módot e kérdést, melyet cimül cikkem fölé irtam. megbeszélni, ha éppen e napokban a. . . .i táblának 1,137/1898. szám alatt hozott végzése s az abban nyilvánuló jogi nézet nem állana annyira ellentétben az én jogi meggyőződésem, a törvény szabályaival s a joggyakorlattal is. Az x...i kir. tszék előtt folyamatba tett ingatlan birtoka és járulékai iránti perében a tanuhallgatás teljesítése végett megkeresett z. bíróság a megállapított tanudijak megfizetésére alperesi ügyvédet hivta fel, mint a ki a kihallgatott tanukra hivatkozott s meghagyta nevezettnek, hogy a tanuk járandóságait 8 na • különbeni végrehajtás terhe mellett fizesse meg. A végzés ellen alperes ügyvédének közbevetett felfolyamodása folytán a i kir. ítélőtábla már hivatolt végzésével az elsőfokú bíróság végzésének felfolyamodással meg támadott ezen rendelkezését,megváltoztatta s a tanuk részére megállapított járandóságoknak megfizetésére magát alperest, saját személyében kötelezte, mert — úgymond — «az 1808 évi LIV. t.-c. 208. §-a szerint a tanuk járandóságát a bizonyító fél tartozik előlegezni, illetőleg megfizetni, következéskép az alperes kérelme folytán és az ő érdekében elrendelt és kihallgatott tanuk járandóságának megfizetésére nem nevezett alperesnek ügyvédét, hanem mint bizonyító felet alperest magát kellett kötelezni.» Az én szerény nézetem szerint a kir ítélőtábla ezen határozata tévedésen alapszik. Kerülve minden kimerítőbb cáfolgatást alienául az eljárás két módját veszem s idézem egyszerűen a vonatkozó szakaszokat. Az 1868. évi LIV t.-c. 208 §-a ezt mondja : «a tanuk járandóságát minden egyes esetben a kihallgatáskor határozza meg a bíró s azt a bizonyító fél tartozik előlegezni, az igazolt szegénység esetét kivéve. Ez vonatkozik a rendes eljárásra mig a sommás eljárásról szóló 1893. évi XVIII. t.-c. 83. §-a erre vonatkozólag így szól: «a bíróság, ha a tanú kihallgatása más biróság által foganatosítandó, e bíróság megkeresését attól teheti függővé, hogy a bizonyító fél a tanuhallgatás költségének fedezésére bizonyos összeget tegyen le a bíróságnál.» I