A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 1. szám - A végrehajtási törvény 161. §-ához - Magyarország és Ausztria közti viszonosságra vonatkozó legújabb min. rendeletek

JOGESETEK TARA FELSŐB1RÓSÁGI HATÁROZATOK ES DÖNTVÉNYEK Melléklet a (Jog» L számához. Budapest, 1898. január hó 2. Köztörvényi ügyekben. Vizlefolyási szolgalom elbirtoklása. A székesfehérvári kir. törvényszék (1893. évi március hó 2-án 1,423 sz.) E. Dániel és neje S. Júlia felpereseknek B. János alperes ellen vízlefolyás szolgalmi jogának megítélése és bekeblezése iránti perében következőleg itélt: Felperesek keresetének hely adatik s ez idő szerint felperesek tulajdonát képéző ónodi 510 tjkvi f 1. sor 299—300 hrsz. alatti 125 népsorszámu ház, mint uralgó ingatlan javára az alperes tulajdonába szállott ónodi 82. tjkvi 13. sor 290—291. hrsz. alatti 124/a népszámu ház terhére az ez ítélet kiegészítő részéül tekintendő perbeli, B. alatti, Ónodon 1892. évi október 29-én kelt térrajzban piros szakgatott vonallal kitüntetett vizvezető árokkal jelzett vízlefolyás telki szolgalmi joga megítéltetik, alperes köteleztetik ezen árkot a térrajzi méreteknek megfelelően ezen Ítélet kézbesítését követő 15 nap alatt saját költségén különbeni végrehajtás terhe mellett kimélyíteni olykép, hogy e határidő eredménytelen letelte után felperesek a kimélyitést alperes költségére végrehajtás utján foganatosittathatják, továbbá tűrni, hogy az ítélet alapján és jogerejüsége esetén ezen szolgalom felperesi uralgó ingatlan javára alperes fentjelzett ingatlanára, ennek nevére történő átíratásával egyidejűleg bekebleztessék. — végül köteles alperes ugyancsak végrehajtás terhe mellett az előzőleg jelzett idő alatt felpereseknek 142 frt 10 kr. perköltséget megfizetni stb. Indokok: A per adataiból és peres felek az 1892. évi 11,364. sz. végzés folytán 1893. évi l,4lö. sz. a. beadott közös nyilatkozatából kétségtelen, hogy peres felek ezen per megindítását megelőzőleg már hosszabb időn át a perbeli telkek mint szomszédosoknak tulajdonosai s ez alapon birtokosai, s hogy alperes tekintendő a fentiekben megjelölt ingatlan megfelelő tulajdonosául, habár ebbeli jogát tkvileg nem is érvényesítette. A tanúvallomások kétségtelen bizonyosságra emelték, hogy emberi emlékezet, illetve a törvényes elévülés idején tul is alperes birtokának felperesekével határos szélén egész hosszában egy kimélyített árok vonult végig, mely felperesi telekről az esővíz és egyéb folyadékok háborítatlan és akadálytalan levezetésére szolgált,továbbá, hogy e jog illetve kötelezettség peres felek jogelődei által, de maguk peres felek tudatával gyakoroltatott, illetve türetett; s végül a beszerzett visszahelyezési ügyiratok igazolják, miként alperes e jog gyakorlatát minden elfogadható indokolás nélkül, azonban birtoklása megkezdése után jóval később megakadályozni törekedett, ezen ténye azonban már az elévülés idején kivül esik. A birói szemle, de magának alperesnek védekezése is megállapítja, hogy ezen levezető árok fentartása esetén azzal minden károsodás elhárítható, azon körülmény pedig, hogy az uralgó telek fő vizsodra nem ezen ároknak veszi útját, nem szolgálhat alapul a vizlevezetés szolgalma gyakorlatának beszüntetéséül, sem az, hogy az uralgó telken a víznek az árok felé irányítására szolgáló készülékek nem léteznek, hanem csak a természetes lefolyás felfogására szolgált amaz árok; megállapította továbbá a tanúkihallgatás eredménye, hogy alperes ezen lefolyási árok fentartásának kötelezettségét határozottan elismerte. Mindezen adatok tekintetbe vétele mellett tehát kétségtelen az, hogy a szolgalom gyakorlata ennállott, az eltüretéssel megszereztetett és hogy annak további fentartása szükségszerű; miért is az az Ítélet rendelkező része értelmében megítélendő s mint oly jognak, mely az uralgó ingatlan javára a terhelt ingatlan mindenkori tulajdonosa és birtokosa ellenében érvényesítendő jogot képez, tkvi kitüntetése és ennek tűrése elrendelendők voltak. Alperes a per adatai szerint jobb tudomása ellenére intézkedésével kényszeritvén felpereseket ezen per megindítására, mint pervesztes az 1868. 54. tcikk 251. §-a alkalmazásával a perköltségben is marasztalandó volt. A budapesti kir. ítélőtábla (1896. évi szeptember hó 22-én 2,400 sz. a.) következőleg itélt: A kir. ítélőtábla az elsőbiróság Ítéletét helybenhagyja stb. Indokok: Az elsőbiróság ítélete a sommás.visszahelyezési perben felmerült költségre nézve a kereseti kérelem feletti intézkedést nem tartalmazván, az itélet e hiánya miatt leiperes jogorvoslattal nem élt, ugyanazért e tekintetben az ügy felülvizsgálat tárgyául nem szolgált. Az itélet egyéb rendelkezéseit a kir. itélő tábla az elsőbirósági itélet indokai alapján helybenhagyja, annak kiemelésével, hogy ezek az indokok és maga az itéletrendelkezés határozott kifejezést adott annak, hogy wndódon 1892. október 29-én kelt térrajz az itélet kiegészítő részét képezi; továbbá, hogy a viz fősodra az uralgó telken átvonul és hogy az uralgó telken a viznek az árok felé irányítására szolgáló készülék nincs, hanem csak a természetes lefolyás felfogására szolgál ama árok, a minek következtében a szolgalmi jog határa és mértéke teljesen meghatározott lévén, alaptalan alperesnek az a felebbezési panasza, hogy felperesnek joga volna a vizet mesterségesen ezen árokba terelni. A m. kir. Curia (1897. évi november hó 16-án 5,175. sz. a.. a következő Ítéletet hozta: Mindkét alsóbiróság ítéletének megváltoztatásával felperesek keresetükkel elutasittatnak stb. Indokok: A vizlevezetési szolgalom megállapítását tisztán s egyedül az alapon követelik felperesek, hogy azt a jognak 32 évet meghaladó időn ál folytonos gyakorlata által elbirtoklás utján megszerezték. Ahhoz, hogy a szolgalmi jog megszerzésének a közönséges elbirtoklás is egyik módja, szó sem férhet; a szerzésnek e módját azonban, a közönséges elbirtoklásnak egyik alapfeltétele a tényleges birtoklás, vagy valóságos joggyakorlat lévén — a maga részére csakis az érvényesítheti, a ki tényleg birtokban, vagy a jognak tényleges gyakorlatában van. Minthogy pedig a kereseti előadásból, de a perhez csatolt sommás visszahelyezési per adataiból is kétségtelen, hogy felperesek az általuk követelt szolgalmi jognak a kereset megindításakor nem voltak tényleges gyakorlatában: felperesek a szolgalmi jognak elbirtoklás utján megállapítását, ha az elbirtoklásnak minden egyéb feltételei fenforognak is, eredménnyel nem követelhetik. Ennélfogva keresetükkel elutasitandók stb. voltak. Szarvasmarháknál az idült tüdögümökór nem oly betegség, melyért ha az eladott állaton az átvételtől számított 30 napon belül jelentkezik, az eladó a hazai jogszokás értelmében a vevőnek külön kikötés nélkül is szavatossággal tartozik. A tokaji kir. járásbíróság (1894. évi május hó 5-én 1,338. sz. a.) Bolner Károly ügyvéd által képviselt özv. B. Jánosné felperesnek dr. Fried Lajos ügyvéd által képviselt L. András alperes ellen 75 frt és 10 frt és jár. iránti sommás perében ítéltetett: Felperes keresetével elutasittatik stb. Indokolás: Mert felperes keresetét arra alapítja, hogy ő alperestől egy ökröt vásárolt, meghizlalásra, az ökör azonban hibás volt s azt kénytelen volt levágatni. Eltekintve attól, hogy az eladóra az, hogy a vevőt a vételnél minő célzat vezérli, egyáltalán nem tartozik, felperesnek elsősorban, ha a vett jószág hibás volt, a szerződés felbontását volt jogában követelni, nem pedig kártérítést. Kötelességében állott tehát az eladót az állat hibás voltáról értesíteni, őt az állat visszavételére felhívni és csak azon esetben, ha az eladó a szerződés felbontásába beleegyezni vonakodott volna, lett volna őt felperes jogosítva szavatossága alapján kártérítésre szorítani. Felperes azonban alperes tudtán kivül az állatot megvizsgáltatta, levágatta, húsát elmérette, szóval az állattal mint a dolog ura rendelkezett. Azon védekezése pedig, hogy mind ezt alperes érdekében tevé, figyelmet sem érdemel, mert nincs kizárva az, hogy a jószágot alperes esetleg jobban is értékesitheté. stb. A kassai kir. ítélőtábla (1894. évi november hó 29-én 4,725. sz. a.). A kir. Ítélőtábla az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja, s alperest arra kötelezi, hogy 75 frt kártérítési tőkét felperesnek megfizessen: ellenben a kamatokra és a gyógykezelési költségre nézve felperest keresetével elutasítja stb. Indokok: Alperes tagadásával szemben a kihallgatott tanuk igazolták, hogy az A) alatt csatolt marhalevéllel felperesnek eladott ökör ugyanaz volt, mely a B) alatt csatolt orvosi bizonyítvány szerint megvizsgáltatott és utóbb a C) alatti bizonyítvány szerint levágatott. Minthogy pedig a B) alatt csatolt orvosi bizonylatban kétségtelenül megállapittatott, hogy az alperes által felperesnek eladott ökör már az eladást megelőző időben idült tüdőgümőkórban szenvedett, mely betegség oly főhiba, hogy ezért az eladó a vevőnek szavatossággal tartozik; minthogy továbbá az a körülmény, hogy felperes a kérdéses ökör betegsége felöl alperest 30 napon belül nem értesítette, felperes kereseti jogát meg nem szünteti, hanem ennek következménye csak az lehet, hogy felperes tartozik bizonyítani, miként az állított hiba ezen adásvevés létrejötte idejében létezett; minthogy végül az, hogy felperes a szóban forgó ökröt hatósági engedélylyel levágatta s húsát kimérette, a mennyiben a kimért és illetve eladott részekért kapott összeget felperes a vételárból leszámította, alperesre hátrányosnak nem tekinthető; ennélfogva az elsőbiróság ítéletének megváltoztatásával alperest a kereseti kárösszeg megfizetésére kötelezni kellett. A kamatra és a gyógykezelési költségre nézve azonban felperes keresetével elutasítandó volt, mert felperes a kérdéses ökör betegségéről 30 napon belől alperest nem értesítvén, sőt az ökröt alperes előleges értesítése nélkül levágatván, ez által megfosztotta