A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 16. szám - Bünvádi perrendtartásunk rendelkezései az előleges kérdésekről. Mutatvány Balogh Jenő, Edvi Illés Károly és Vargha Ferenc "A bünvádi perrendtartás magyarázata" czimü művének I. kötetéből [1. r.]

A JOG 123 a bányaművelési szabadság elvén épült fel, a mennyiben az osztrák általános bányatörvényben meghatározott bányaurjog (Bergregal) a modern alkotmányos államéletben nem jelenthet mást, mint a bányaművelési szabadságot. A bányajogositványokat ma is a közakaratot képviselő államhatalom közérdekből osztogatja. A kérdés tehát lényegileg csak az, hogy a bányaszabadság által mely irányban s mily terjedelemben korlátoztassék az egyéni tulajdon, vagyis hogy mely ásványok ismertessenek el itt a szabad bányászati kutatás és bányamüvelés tárgyai gyanánt, mert a bányaszabadság és az egyéni tulajdon ez utonvalókorlátozásacsak addig indokolt, a meddig azt a fensőbb közgazda s ágiérdek, te hátaz összességérdeke igy kívánja, vagyis a meddig az egyéni tulajdon ez irányú korlátozása nélkül a bányászat föllendüléséhez méltán kétség térhet. Az a bányaszabadság, mely valamennyi ásványra, a told szilárd rétegeiben előjövő minden kőre és kőzetre egyaránt kiterjedne, a közgazdasági szempontból való szükségesség hiánya folytán a rideg önkény bélyegét hordaná magán. Hogy név szerint mely ásványokra nézve biztosittassék a szabad bányaművelési jog, ezt a kérdést manapság az idők végtelenjére kellő tárgyilagossággal eldönteni nem lehet, mert idő multával a fejlődő társadalom közgazdasági életében a változandó korszellem, a szaktudományok vívmányai s kivált a gazdasági életben gyakorta gyökeres átalakulást eredményező nevezetes találmányok hatása alatt egészen uj irányzatok honosulhatnak meg s oly viszonyok és körülmények kerülhetnek fölszinre, melyek egyik-másik, a bányajogrend keretében eddig figyelemre nem méltatott ásvány bányászatának hathatós előmozdítását, jelesül a bányaszabadság kiterjesztését fogják megkövetelni. A napirenden, illetve az előkészítésben lévő bányajogi kodifikáció szempontjából ide vonatkozólag ez idő szerint csak a kőszén bányajogi minősége érdemel különös figyelmet, minek elbírálásánál a fentebbiek szerint a közgazdasági tekintetek lehetnek csak mérvadók. Kétséget nem szenved, hogy az ipar föllendülésének napjainkban az olcsó szén egyik hathatós előmozdítója ; az sem vonható kétségbe, miszerint általánosságban szólva a bányaszabadság elvének az ásványszénre való kiterjesztése a szénbányászat fejlődését semmiképen sem hátráltathatja, de sőt egyenlő viszonyok között inkább csak elősegítheti, mert ennek folytán a bányavállalkozás körében azok az áldozatok, melyekbe a kőszénjognak a földbirtokostól való előzetes megszerzése kerül, elesnek : mindazonáltal a bányaművelési szabadságnak a földtulajdonnal való összeütközésénél fogva a kőszénbányászat jogi szabályozásánál, illetőleg a kőszénkérdés megoldásánál a szükségesség vizsgálatának elejtésével egészen elvontan ilyetén célszerűségi elméletek után nem indulhatunk, hanem a közgazdasági szempont határozott előtérbe helyezése mellett, a viszonyok és körülmények szigorúan tárgyilagos megbirálása után lehet csak ezen kérdésben megvédhető állást foglalnunk. A kik az ásványszén földhözkötöttségét a szénbányászat nyűgöző láncainak tekintve, minden áron a szén szabaddá tételét követelik: a kik a szén kedvezőbb,áralakulásának, a széntermelés fokozásának, uj szénbányavállalatok alakulása és pros perálásának leginkább a szén lekötöttségét találják útjában : azok a tényleges viszonyokkal nem számolnak s nem a közgazdaság, a társadalom, hanem egyoldalú elmélet álláspontjáról beszélnek. Ez az érvelés helyén lehetett s kétségkívül némi nyomatékkal is bírhatott az alkotmány visszaállítása után újra fölszinre került bányajogi kodifikálási mozgalom kezdő időszakában, a midőn kőszénbányászatunk még mindig úgyszólván bölcsőkorát élte, s a midőn megfelelő tapasztalati adatok hiányában sem a szén felszabadításának, sem pedig a földbirtokos szabad rendelkezése alatt való hagyásának közgazdasági jelentőségét, illetve a kőszénbányászat fejlődésére gyakorolt befolyását a posteriorj megállapítani nem lehetett; de sőt nem volt időszerűtlen ez az érvelés az 1884-iki javaslatot megvitató értekezlet tanácskozmányainak idejében sem, mert közgazdasági életünk még ekkor is a korábbi válságos idők következményeit sínylette, iparunk, kereskedelmünk fejlődése a kedvezőtlen általános közgazdasági helyzet nyomása allatt feltartóztatva volt, s ily körülmények között kőszénbányászatunk is a stagnálás szomorú képét mutatta. (Folyt, köv.) Bűnvádi perrendtartásunk rendelkezései az előleges kérdésekről.*) Irta: EDVI ILLÉS KÁROLY dr. Bevezetés. I. A büntető ügy nemcsak az által jöhet összeköttetésbe más természetű ügygyei, hogy ugyanaz a tett büntető és magánjog1 következményeket von maga után (adhaesio), hanem az által is, hogy valamely bűncselekmény tényáladéka oly elemeket foglal magában, a melyeknek megítélése köz-vagy magánjogi kérdések eldöntésétől függ. Minthogy a büntető bíróság a bűncselekmény tényálladékát minden részletében saját megítélése körébe vonja: természetes, hogy a tényálladékhoz tartozó köz- vagy magánjogi kérdéseket is a bűnvádi eljárás folyamán rendszerint maga dönt el. A mennyiben ez megtörténik: ez esetben a bűncselekmény összefüggése az illető köz-vagy magánjogi kérdéssel legkisebb változást sem idéz elő a büntetőper lefolyásán. A tételes törvényhozás azonban kivételesen elrendelheti, illetőleg megengedheti, hogy a büntető bíróság az ilyen köz- vagy magánjogi kérdésekre nézve más bíróság vagy hatóság döntését várja be, s csak ez után kezdje meg vagy folytassa eljárását. A bűncselekmény tényálladékához tartozó ilynemű kérdések, melyeknek előleges eldöntésére a büntető bíróságtól különböző más bíróság vagy hatóság van hivatva, az úgynevezett praejudicialis kérdések. A mennyiben a törvényhelyt ád a praejudicialis kérdéseknek: e rendszer követelménye az, hogy a bűnvádi eljárás meg nem indítható, ha pedig megindították, felfüggesztendő addig, míg az előleges kérdés fóruma nem döntött, — továbbá hogy a büntetőbiró rendszerint kötelezőnek tartozik elfogadni az előleges döntést. E követelmények azonban egyfelől akadályozzák a büntető per lefolyását, másfelől pedig korlátozzák a büntető bíróságot meggyőződésének független érvényesítésében. Ezért a törvényhozások egyrészc nem is állit fel praejudicialis kérdéseket, míg más részük csak tetemes megszorításokkal teszi azt. II, A francia B. P. nem intézkedik a praejudicialis kérdésekről; más törvényeik azonban két esetben teszik a büntető eljárást a polgári pertől függővé. Egyik a polg. tvkben, a másik az erdei törvényben fordul elő. A «Code civil* 326. cikke szerint a polgári állapot kérdéseinek eldöntésére kizárólag polgári bíróságok hivatvák; a 327. cikk szerint pedig családi állás elleni bűntett miatt nem indítható meg a bűnvádi eljárás addig, mig a polgári bíró a status kérdésében nem itélt. Ez összefügg a francia törvényhozásnak a stasus kérdésében elfoglalt amaz álláspontjával, hogy a polgári állapot minden megbolygatása veszélyezteti a társadalom nyugalmát. Ezért a statusváltozásoknak néha erőszakos eszközökkel is útját állja; igy pl. eltiltja az apasági keresetet (240. c), s megnehezíti a bizonyítást ama perekben, melyek a családi állás megváltoztatását célozzák (322. c.J. Minthogy a bizonyítás ily megszorításának a büntető perben helyt adni nem lehet,— s minthogy e szerint megtörténhetnék, hogy a büntető per használtatnék fel oly tények bebizonyítására, melyek rendes birájuk előtt nem bizonyíthatók: ennek elejét veendő a francia jog a családi állás elleni bűntett eseteiben az általános szabálytól eltérőleg előleges polgári ítélettől tette függővé a közvádat. A francia joghoz csatlakoztak a belga és olasz törvényhozások. Az utóbbi azonban jobban kitágította a praejudicialis kérdések körét, mint a francia és belga. Az olasz bűnvádi eljárás ugyanis átvette a francia jogból a statuskérdésekre vonatkozó rendelkezést (32. §.), de megtoldotta azzal, hogy a menyiben a büntető per folyamán a tulajdon vagy más dologi jog vitássá válik: a terheltnek záros határidő adatik a polgári bíróság döntésének kieszközlésére, s ez alatt a bűnvádi eljárás felfüggeszthető (33. §). A német közös jog szerint a büntető bíró nem volt köteles a büncselekménynyel összefüggő magánjogi kérdéseket vizsgálat tárgyává tenni. Az ilyen előltges kérdést előbb az illetékes fórumnak kellett eldönteni, s amig ez meg nem történt, a bűnvádi eljárás függőben maradt. A büntető bíró azonban a magánjogi döntéshez nem volt kötve. A német partikuláris törvények lényegesen eltérnek egymástól. Igy pl. a porosz törvény nem intézkedik a praejudicialis kérdésekről, mig az 1868. évi szász B. P. akkor engedi meg a bűnvádi eljárás felfüggesztését, ha a magánjogi kérdés tárgyalása már folyamatban van, vagy biztosan várhatóJ219. §.), a würtembergi B. P. 7. cikke pedig, valamint a badeni B. P. 5. §-a akként rendelkeznek, hogy a büntető bíró a bűnvádi eljárás szabályai szerint tárgyalja és dönti el azokat a magánjogi előleges kérdéseket is, a melyek megoldása nélkül a bűnvádi ügyben nem határozhat. l) A német birodalmi B. P. 261. §-a is kimondja, hogy a mennyiben a cselekmény büntethetősége valamely magánjogi jogviszouy megítélésétől függ: ez iránt is a büntető bíróság, a bűnvádi ügyekre nézve fennálló eljárás szerint határoz. A büntető bíróságnak azonban joga van az eljárást felfüggeszteni és az érdekeltek egyikének a polgári per megindítására határidőt kitűzni, vagy pedig a polgári bíróság ítéletét bevárni. E szerint tehát nincs Mutatvány Balogh Jenő dr., Edvi Illés Károly dr. és Vargha Ferenc «A bűnvádi perrendtartás magyarázata» czimü müvének a napokban megjelenő I. kötetéből. *) S. May e r ; Id. m. 33-34. 1.