A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 11. szám - Az ági öröklés kérdéséhez

82 A JOG 303; d): 1,901; e): 4,426; f): 1,202; g): 338; h): 37:*i): 928; 1): 25; m): 1,353; n): 279; o): 776; p): 23; q): 23. Szédül a fejünk, mikor ezen horribilis számokatjeirjuk. • Tessék már most csak az év 365 napjából a pihenésre okvetlen szükséges vasár- és ünnepnapokat és minden biró hat heti szabadságidejét levonni és a maradékidó't a minden biró által végzett tárgyalások és ügydarabok számával arányosítani, miiyen rémületes kép tárul elénk! Honnét vegyen a biró időt az alaposságra, honnnan egy kis szükséges tanulmányra,^ honnan végre testi és lelki üdülésre, mikor a fegyencnek a taposó malomban hozzá képest irigylendő sorsa van?! Horánszky biró, a szerencsétlen albiró, a végzetes tettét megelőző tárgyalási napon 98. tárgyalást intézett el egy napon és ezen mennyiség sem ő nála, sem birótársainál nem tartozott a kivételek közé. Még az acélidég is kénytelen elpusztulni ily munkahalmaz mellett. Kegyelmes igazságügyminister ur! Irgalmat kérünk a birói kar részére. Dr. Révai Lajos. Az ági öröklés kérdéséhez Észrevételek dr. Schwarz Gusztáv egyetemi tanárnak hasoncimü müvére. Irta: SPENGEL SÁNDOR, ar.-maróthi kir. törvényszéki birói Dr. Schwarz Gusztáv urna"; a m. ált. polgári törvénykönyv tervezetét előkészitő állandó bizottság kiadásában megjelent és a jogi szakköröknek ujabban tanulmányozás végett megküldött fentebbi cimü előadói jelentése és véleménye méltó feltűnést keltett. A magas szinvonalon álló mü valódi értéke nem csupán abban rejlik, hogy a szerző a tárgyalt kérdést a hazai és az európai jogfejlődés minden oldaláról megvilágította, hanem abban is. hogy a saját véleményét a jogtörténelmi forrásokkal és az ujabbkori kiválóbb szakférfiaknak ugy a törvényelőkészitési munkálkodás terén, valamint a sajtó utján kifejezett komoly megfontolást érdemlő nézeteivel rendszeresen szembe állította. Ezen az alapon haladva, a törvénytervezet örökjogi részének szerkesztője a maga álláspontját oly szabatos indokolással kiséri, mely a kérdés minden egyes alkatelemét hűen visszatükrözi és a bírálatot még azokra nézve is lehetővé teszi, a kik különben a forrásuk felkutatása nélkül a részletkérdésekbe be nem hatolhatnának. A szerző tehát teljesen átérezte azt az intenciót, mely az igazságügyministert (>8.145/897. számú rendeletének a kibocsátásánál vezérelte, mert a mü elegendő anyagot uyujt arra. hogy az ági öröklés kérdéséhez a bizottság körén kivül álló jogászok szintén alaposan hozzászólhassanak. Maga az alapkérdés : vájjon az ági öröklés fentartása a magyar általános polgári törvénykönyvben indokolt-e vagy sem ? e sorok tárgyát már azért sem képezheti, mert az ország leghivatottabb szakférfiai között e tekintetben évtizedek óta folytatott vita a két ellentétes álláspont mellett felhozható ny mós érveket már úgyszólván teljesen kimentette. De meddő volna e helyütt az alapkérdés feszegetése azért is mivel jelen észrevételeim céljául csakis azt tűztem ki, hogy szerény nézetem a törvényelőkészítő bizottság tanácskozmányai folyamán esetleg figyelembe vétessék és a jogászközönség érdeklődését az alább kifejtendő részletesebb kérdésekre terelje, mert továbbá a lapok rövid tudósításaiból azt lehet következtetni, hogy az ági öröklés fentartása elvben máris elhatároztatott. ' Ugyanezért ez alkalommal csupán arra az álláspontra kívánok reflectálni, melyet a polg. törvénykönyv örökjogi részének szerkesztője a két ellentétes iránynyal szemben az ő müvében elfoglal. Tagadhatatlan, hogy az ági öröklésnek a szerző müvében contemplált. s esetleg még szűkebbre szabható korlátozásokkal való fentartását oly nyomós érvek támogatják, melyeket az ujabbkori külföldi codificatio eltérő alapelveire s általában véve arra való hivatkozással, hogy a conservativ irány a mai modern jogfejlődésnek többé meg nem felel, ellensúlyozni nem lehet. A szerző javaslatának 1. pontjában kifejezett elv, mely szerint az ági öröklés az eddigi terjedelemhez képest okvetlenül korlátozandó s legfeljebb a szülői és nagyszülői parentélában fentartandó lenne, az egész művön végigvonuló eszmemenetből önként következik. De kétségtelenül helyes is ez a korlátozás, mert azon érvelés helyessége, hogy az ági öröklés morális alapja a vagyonszerző ágelőd és az örökhagyó érzülete közötti összhangben keresendő és hogy ez az összhang a távolabbi parentélákban már fel nem található, minden vitán felül áll. Éppen a most említett szempontból helyes és következetes a 2. pontban javasolt ama megszorítás is: «hogy a távolabbi rokon ági öröklés cimén a közelebbit ki ne zárja.» E sértő viszásság elhárításáról egészen megfelelően gondoskodik a szerző, midőn annak a kimondását javasolja : «hogy a nagyszülő és leszármazói (a második parentéla) oly esetben, midőn az örökhagyó szülőt vagy szülői lemenőt hagyott hátra, (vagyis mikor az első parentéla érdekelve van) ági öröklést nem érvényesíthetnek; hogy tehát a nagyszülő, nagybátya, nagynéne, unokatestvér stb. ági vagyon iránti követeléssel csak akkor léphetnek fel, a mikor «az örökhagyó után sem gyermek, sem szülő vagy szülői leszármazó hátra nem maradt.» Úgyszintén igazságos és célszerű a vagyoneredet és a vérközelség elvének oly combinálása is. mely szerint ott, a hol két egyenlő közel rokon öröklési igénye egymással szemben áll, az előjog azt illesse, ki a vagyonhoz (vagyis a vagyonszerző ágelődhöz) közelebb áll; ellenben ott, hol a vagyoneredet és a vérközelség coliidái, nem a vagyoneredetnek, hanem a vérközelségnek kell döntenie. TÁRCA. A birói Írásszakértői véleményezés és a grafológia. Irta : BUSSE H. JÁNOS, a «tudományos grafológia intézetének^ tulajdonosa Münchenben. A. ((Jog» eredeti tárcája. (Befejező cikk.) Ezen tudomány is terminológiai félreértéseknek van kitéve, melyek abból származnak, hogy ezen szó k é z i r á s vagy kézirat nem tulajdonképeni értelmében használtatik, és akkor az Írásbeli mozdulatoknak nemcsak egyénileg sajátlagos és bizonyos törvények szerint állandó fixirozásait jelenti, hanem annak jelentőségét, nyelvbeli tartalmát, sőt egyéb külső körülményeit mintapapir, a terjedelem, kor magában foglalja. Különösen az oklevéltannal foglalkozóknál szoktak ezen fogalmak «kézirás» vagy kézirat fogalom alatt egyesülni, azonban egyes irás-typusok egyéni változásait néha teljesen figyelmen kivül hagyják, miután kutatásaik csak az okiratok tartalmára és megőrzésére irányulnak. Mindezen dolgokról azonban itt nincs szó, mi a kézírás fogalmával tulajdonképen az eredeti, elsődleges képzeteket kötjük össze. Megfelelő módon foglalkozik a fent a grafológiának bevezető tudománya gyanánt megjelölt kézirástan bizonyos irásminták egyéni változásaival, ezek állandóságával és egymástól való függésével. Ezen kézirástan vagy autographokinetika az a tudomány, melyet a birói Írásszakértői véleményezés megkövetel. 1 o g í á n ak területén vagyunk. Itt immár mint minden tudomány nál, közelfekvőek a téves és egyoldalú hypothesisek, ha azonban mint a grafológiában aki sérleti ell en őrzés lehetővé tétetik , az által a kutatások biztossága és sikeressége növekszik. Ez a grafológiában máris eléretett. Akézirásoks aj átlagosságainakbecse különösen azok folytonosságában és rendkívüli lelki, és testi vagy az írás, anyagban levő körülményektől való függetlenségében áll; harag fáradtság, állva vagy fekve, különszerü tollal vagy vastag tintával való írás minden kézírást megváltoztat. Ezen változások azonban bizonyos részben mindig változó kézirásbeli tulajdonságokra vonatkoznak, mig azoknak egy nagy része mind eme körülmények által nem befolyásoltatik, ide tartozik a kézírásoknak előbb említett synistrogyritása. Nézzük már most azon vizsgálati eljárást, mely eddig, a tanítóknak és irodatiszteknek nagy mértékben divó meghivatása folytán, a birói szakértői véleményezés terén szokásban volt. Ezek vizsgálati módszere természetesen csak ismeretüknek megfelelő lehet; ezen ismeret pedig arra szorítkozik, hogy miként lehet szép, olvasható és folyékony Írásmódot elsajátítani. Ezen kutatók tehát különösen a kézírásoknak grafikailag esthetikus külsőleges nyilvánulása irányozzák figyelmüket. Ezen vizsgálati eljárásnak elegendő durva hasonlatosságoknak felfedezése, hogy két kézírás szerzőségének azonosságát megállapítsa, mig szabatosabb vizsgálatnál a fenti nembeli nagy különbségek mutatkoznak, melyek természetesen a kézírások ^általános benyomását, nagyon kevéssé érintik Egy tudományban sem - melynek szerzőségazonossági vizsgalatok képezik tárgyát - szokás egyes külsőleges hasonlóságok es egyenlőségek alapján két kép, két dráma, két iparmű szerzőjének azonosságát állítani. Ilyen külsőleges hasonlóságok az ÍSfegere es több effélére vezettetnek vissza. , l a feltfeyé,íő1 kondulva, hogy két különböző eredetű dolog kozott megfelelő különbségeknek kell lenniök, a vizsgálók lyennemu kutatásoknál figyelmüket finomabb sajátlagossá|okra fordítják, melyek az onkényszerüségnek nincsenek alávetve