A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 10. szám - A kor mint a büntetőjogi beszámitást módositó ok

A JOG 75 növekvése nem egyforma s a tapasztalat bizonyítja, hogy egy 17—18 éves ifjú, ha mindjárt ugyanazon sphaeraban és viszonyok között is nevelkedett, mint például egy 30 éves férfiú, sokkal jobban különbözteti meg a jót a rosztól, mint az utóbbi. Nálunk a polgárjogi nagykorúság a 24 ik, a büntetőjogi pejdig a 20-ik életévben van meghatározva. Tehát négy év a ditferentia. Ez nézetem szerint helyes is, mert ahhoz, hogy gyilkolni, rabolni, lopni, tehát egyáltalában bűnözni nem szabad, sokkal kevesebb érettség kell, mint a mennyi tapasztalatra szorulunk akkor, a midőn polgárjogi ügyeinket ellátjuk. Ugy vélik sokan, hogy a kor megállapításánál a büntető jogi beszámítást illetően mutatkozó eltéréseknél a különböző országok éghajlati, nevelési s egyéb viszonyaihoz mérten kellene a megfelelő indokokat találnunk ; pedig ez alig van igy. A magyar büntetőtörvénykönyv e tekintetben igen humánus felfogást tanusit. De megemlékszik büntetőtörvénykönyvünk az agg bűnösről is, azonban nem részesiti ezeket a bűntett büntetlen elkövetésének kiváltságában. A büntetőtörvénykönyv 93. §-á ugyanis kimondja, hogy határozott ideig tartó fegyház helyett börtön állapítandó meg, ha a bűnös agg koránál vagy testi gyöngeségénél fogva a fegyházbüntetés egyáltalán túlságosan súlyosnak mutatkoznék ; ez esetben azonban a börtönbüntetésnek tartama a határozott iderg tartó fegyházbüntetés legmagasabb mértékéig felemelhető. Vagyis azzal azt akarja a törvény elérni, hogy fegyházbüntetés helyett börtönbüntetés alkalmazásának esetében a büntetés enyhébb nemének kiszabása annak hosszabb tartama által kiegyenlítendő. Büntetőtörvénykönyvünk ezzel a büntetésnek nem enyhítését, hanem csakis kiegyenlítését célozza Büntetőtörvénykönyvünk indokolása szerint (Anyaggy. I. köt. 540. 1.) az agg koru. beteges és gyenge testalkatú ember nem képes a sokkal súlyosabb fegyházbüntetést elviselni s az abban előszabott nehéz munkát végezni, a fegyházbüntetés ily emberre sokkal súlyosabb, mint egy fiatal emberre nézve, az tehát határtalanul többet szenvedne kevesebb idő alatt is. mint emez. habár hosszabb idő alatt. Ezzel az indokolással büntetőtörvénykönyvünk a büntetések individualizására törekszik. Mi azonban az individualizálással csak annyiban értünk egyet, ha a fegyházra Ítélendő terhelt agg korára vagy testi gyöngeségére való tekintettel fegyház helyett börtönre Ítéltetik, de nem tartjuk helyesnek azt, hogy fegyház helyett börtön alkalmazásának esetében a büntetés enyhébb nemének kiszabása annak hosszabb tartama által kiegyenlittessék. Ezen véleményben volt a képviselőház igazságügyi bizottsága is (Anyaggyüjt. I. köt. 542. K), mert szerinte, ha a humanismus a §-ban foglalt kivételt igazolja, a humanismus és az igazság a felemelésnek mellőzését is követelik. De különben is. ha egy fegyenc akár agg koránál, akár beteges volta miatt dolgozni nem bír, csak nem fogja azt valaki a fegyencek nehéz munkájának teljesítésére kényszeríteni akarni csak azért, mert fegyenc; ha gyenge, beteg s munkaképtelen: ápolásban részesül s fel lesz mentve minden munkától. Valóban egy 80 éves embert például 4 évi fegyház helyett, a büntetés individualizálása elvéből kiindulva, mondjuk csak 5 évi börtönre Ítélni, theoretice csak indokolható még, de practice nem válik be. Bütetőtörvénykönyvünk értelmében az agg kor egymagában beszámítást leszállító okot nem képez ; és ez igen helyes is igy, mert ha az agg bűnös elméje annyira elborult, hogy cselekménye bűnösségének felismerésére kellő balátással nem bir, akkor mint elmebeteg ezen indokból nem vonathatik bünvád alá, de azt kimondani, hogy aggkoruak kisebb beszámithatósággal bírnak, minden esetre téves volna. Cárra ra(B. J. P I. k. 157. 1.) egy chinai törvényt említ, a mely a kilencvenedik évét betöltő aggastyánt minden büntetéstől fölmenti. Erre nézve azonban megjegyzi az emiitett nagy büntető jogász : hogy ezen chinai törvény csak akkor lehetne okszerű, ha azt is kimondaná, miszerint az ember e korban képtelen minden alkalmazásra, minden hivatás betöltésére, végrendelkeznie vagy szerződést kötni neki nem szabad stb. És valóban ugy van, hogy azon polgár, kit felelősségre onhatlannak mond ki a törvény, nem lehet activ polgár. Uj alakulatok a kereskedelmi társaságok terén. Irta: dr. RAFFAY FERENC, győri kir. törvényszéki albiró. Kereskedelmi törvényünk immár huszonkét esztendős, egységes, sikerültnek mondható alkotás, legalább általánosságban véve. Azok a kirívóbb gyengéi, a melyek ellen életbeléptetése után azonnal állást foglalt a gyakorlat, két évtized alatt nagyobbára lecsiszoltattak, sarkalatosabb hibáit pedig törvényhozás utján fogják, hihetőleg a közel jövőben corrigálni. Igy a szövetkezetekről szóló rész helyett mihamarább uj és pedig minden tekintetben jeles törvényünk lesz. ugy hogy kereskedelmi jogunk közmegelégedésre lesz törvény által formába öntve. Azt hihetnénk tehát, hogy huszonkét éves törvény mellett, a melynek intézkedései szinte köztudatba mentek már át s a mely európai színvonalon volt megalkotásakor is: a joggyakorlat egyöntetűvé lett és nincs olyan kérdés a kereskedelmi jog terén, a melyet helyesen és egybehangzóan meg ne tudnának fejteni bíróságaink. Sajnos, hogy nem igy van. Sajnos, hogy a kereskedelmi élet, a mely oly érzékeny alaptermészeténél fogva, a mely annyira áthatja az egész nemzet testét és viszonylataival hozzáfűz több külföldi államhoz is, nem egyszer szenved rázkódtatásokat, nem egyszer kap nehéz sebet — tételes törvényünk dacára is - - az eltérő birói Ítéletekben. Igaz ugyan, hogy az ellentétes birói gyakorlatnak egyik oka az is. hogy éppen a Ezen nem s zak s z e r ü tudásnak megfelelőleg,.az irástechnikus legjobb tudomása szerint ítélhetett— és mégis tévedések és ellentmondásokba keveredett. Ezt alant részletesebben fogjuk kifejteni. Itt egyelőre arról van szó, hogy megdöntsük azon alapjában téves felfogást, mely még jelenleg is, midőn egy erre vonatkozó tudomány létezik, az Írásszakértői véleményadásra az irástechnikusokat tartja hivatottaknak. A mai birói írásszakértői véleményezésnek tárgya különösen névtelen és hamisított irományok vizsgálása, valamely kézírásnak egy másik kézirással való azonosságának megállapítása végett. Kézírásokról van tehát szó. Azon kérdés merülhet itt fel, hogy mily viszonyban vannak a kézírások az irástechnikával. Vájjon elegendŐ-e az utóbbinak birása kézírások vizsgálásához ? Vagy talán ez bizonyos tudást tételez fel, melynek maga részéró'l talán semmi közesincs az irástechnikához? Ha az első kérdésre nemmel, a másodikra pedig igennel felelünk, ennek az a következménye, hogy tanítók, irodatisztek eddig szokásban volt meghivatása Írásszakértői véleményadásra épenséggel nem szakszerű. Helyökre a grafológusoknak* kell lépniök, t. i. oly férfiaknak, kik a kézírások egyénileg jellegzetes sajátlagosságainak és psychophysiologiai szükségességénekvizsgálása alapján a buvárlásnak egy uj, sajátlagos területét alkották meg az exact tudományok körében. Huszonöt éve hogy a «g r a f o 1 o g i a» műszó a nyilvánosság terén szerepel. Azonban még egy rakás félreértés létezik ezen műszóval kapcsolatban, a minek az az oka, hogy tartalma etymologiai szempontból nincs eléggé praecisirozva. Grafológia alatt nem : irástudományt vagy irástechnikát értünk, hanem az írás psychoés physiologiáját, különös tekintettel az egyéni eltérésekre, t. i. a kézírások tanára és értelmezésére- A «grafologia» szóra vonatkozó terminológiai félreértés még tudományos körökben is előfordűl, és igy nem lehet csodálkozni, ha a laikusok az eddigi tanitók és kalligraphusok által gyakorolt írásszakértői véleményezést a grafológiával azonosítják, s utóbbit ezen urak tévedései és ellentmondásaiért felelőssé teszik. Ez által azonban a grafológia nagyon is elveszti hitelét és a birói Írásszakértői véleményezés reformja nagyon megnehezittetik. Valódi grafológusok eddig csak szórványosan hivattak meg birói írásszakértői véleményadásra. Másrészt a tanitók és kalligrafusok oly kevéssé ismeretesek a grafológiával, hogy még a mííszót sem ismerik és mégis azt hiszik, hogy technikai tudásukat a szakszerűbb Írásszakértői véleményezés úttörése ellen védelmezniük kell és «grafologusokról» beszélnek! Még a rokon tudományok körében is kevés tudomással birnak a grafológiáról s ezek képviselői mégis elég merészek aggályos felületességgel és tudományos rövidlátással azt dogmatikusan megtagadni; igy pl. Benedikt, a bécsi psychologus, és a müncheni Wittmann kicsinylőleg nyilatkoztak a grafológia jelentőségéről, a nélkül, hogy ezen tudomány fő müveivel megismerkedtek és a nélkül, hogy meggondolták volna, hogy elismert tudósok mintLombroso Turinban és P r ey e r Berlinben határozottan a grafológia mellett foglaltak állást. Jelen szemlélődéseinknél azonban nem is annyira a tulajdonképeni értelemben vett grafológiáról van szó. Annak vizsgálata, hogy menynyiben függnek egyes kézirásbeli sajátlagosságok azok szerzőinek psychikai és physikai tulajdonságaitól, szükségessé teszi magukat a kézírások sajátlagosságait felsorolni és rendezni. A grafológia ezen szükséges követelményének teljesítése egy uj leíró tudományág kifejlődésére: a kézírások tanára vezetett. (Folytatása következik.)