A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 8. szám - Az örökösödési eljárás köréből [2. r.]

A JOG 61 a művelt laikus is megérthesse, kétségtelen, hogy a törvénynek is ugy kell megjelölnie a possessio-nak nevezett uralmi állapotot, mint a hogy a közhasználat nevezi s akkor a személynek valamely dolog felett való kizárólagos tényleges uralmát nem birtoknak, hanem b i r t o k 1 á s-nak kell mondanunk. Minthogy azonban a birtok szó ragozása összetétele és továbbképzése folytán használatos egyéb e körbe vágó műszavaink es kifejezéseink is vannak, további kérdés az. hogy ezek mennyire hozandók logikailag összhangba az alapfogalommal és közhasználattal? Az elmondottak alapján kétségtelen, hogy a birtok-pereket birtoklási pereknek kell neveznünk, mert azokban a kereset petituma a birtoklás megállapítására, illetve helyreállítására irányul. Ugyanez okból nem birtokvédelemről, hanem a birtoklás védelméről kell szabatosan beszélnünk, mert a jog nem a birtoklás tárgyát: a birtokot, hanem a birtoklást, a személynek tényleges uralmi állapotát védi. Ellenben a birtokba vétel, birtokba adás, birtokon belül, birtokon kivül s ehhez hasonló kifejezések megváltoztatása szükségtelen, mert először a birtok szóból képzett ezen összetett kifejezésekben a birtok szónak többé már nem tulajdonitható a közhasználatban elfogadott eredeti jelentése s másodszor e kifejezéseknek ezen alakjukban a közhasználat sem tulajdonit más jelentést, mint a hogy értelmezi a jogtudomány. (Folytatása következik.) Az örökösödési eljárás köréből. Irta: dr. GVARMATHY ERNŐ] kir. közjegyző-helyettes Nagy-Enyeden i / (Befejező cikk., Ezen hagyatéki ügyekben tehát örökösök kimaradása esetén nem állván be azon eset. hogy az összes az eljárásban érdekeltek attól elállottaknak tekinthetők, nem is alkalmazható a makacssági eljárásnak fel- és alperes együtt és kimaradására vonatkozó szabálya. Ha pedig ez nem alkalmazható, akkor az eljárásnak tovább kell folyni és az összes örökösök ellenében bevezetendő a makacssági eljárás. Az a kérdés azonban most, hogy ki képviselje ez esetben a közérdekben fellépő államhatalmat ? A törvény az eljárásnak folyamatba tételéhez nem rendeli egy külön közérdek-képviselőnek fellépését, hanem 23. §-ában elrendeli, hogy a kir. járásbíróság, melynek hatáskörébe utaltatott az egész hagyatéki eljárás, azon hagyatékokat, melyekhez ingatlan vagyon tartozik, tartsa nyilván és a 3 hó elteltével szükség esetében az örökösödési eljárásnak hivatalból való megindítása iránt intézkedjék. Ezen rendelkezésével tehát az eljárási törvény a kérdéses hagyatékok rendezése iránti közérdek képviseletével a hagyatéki eljárásra különben is hivatott járásbíróságot bízza meg. Más intézkedés hiányában tehát a járásbíróság kell hogy képviselje a közérdeket akkor is, a mikor a megindított eljárásba az örökösök a tárgyaláson nem jelennek meg. befolyni nem akarnak, s így a járásbíróság kell hogy hivatalból megállapítsa a meglevő, esetleg a szükségnek megfelelően még beszerzendő adatok alapján a vérségi összeköttetést, a hagyaték állagát, az öröklési rendet, vagyis mindazt, a mi a tárgyalási jegyzőkönyv tartalmát képezi. Ámde a törvény 51. §-ában elrendeli, hogy a hagyaték tárgyalását nem a kir. járásbíróság, hanem ennek megbizatá tásából a kir. közjegyző, mint bírói megbízott, eszközli, mi által a kir. járásbíróságnak a közérdek képviseletére való megbízatása is a tárgyalás keretén belül átszáll a kir. közjegyzőre, s igy ha a közvetlenül érdekelt örökösök a hagyaték rendezésébe befolyni vonakodnak, a közérdek képviseletében a kir. közjegyző, mint birói megbízott, köteles hivatalból megállapítani mindazt, a mi az ügy rendezéséhez szükséges. Ha már most a tárgyaló kir. közjegyző, mint a közérdek képviselője, a maga részéről megállapította, előadta a szükségeseket, következik ezeknek — éppen mint ha azokat valamelyik egyénileg érdekelt fél adta volna elő — közlése a meg nem jelent érdekeltekkel, és azoknak a kimaradás következményeire figyelmeztetéssel való megidézése. Ha ezen idézésre az örökösök nem jelennek meg, alkalmazandó velük szemben a mulasztás következménye, beismerőknek tekintendők. A fenti módon tehát egészen törvényesen megállapíthatónak találom a Bekker kartárs ur által közölt módozatot, s azt, mint egyedül célra vezetőt, ajánlom általános elfogadásra. Pusztán gyakorlati szempontból ajánlom még ahhoz az általunk gyakorolt közbeeső oly figyelmeztetéssel idézést, hogy meg nem jelenés esetén a jegyzőkönyv hivatalból fog felvéetni. mert a legtöbb esetben már ez célra vezet, s azt, hogy egygyel több idézés szükséges, megérdemli azon körülmény, | hogy ha már erre az idézésre bejönnek a felek, nem kell esetleg az ügyet két ízben — talán éppen ellenkező irányban — letárgyalni. Scheiber ügyvéd ur cikkében az általam is a fentiekben helyeselt a bevezetésben kifejtett módozatot támadva, első sorban azt mondja, hogy az törvényellenes, s ezt az állítását arra alapítja, hogy a 62. §. szerint a meg nem jelent örökös az őt illető s az örököstársak által elismert hányad közlése mellett idézendő, már pedig ha senki sem jelent meg, nincs «elismert» hányad. Hát ez igaz. Ámde a62 §. lényege nem ebben áll, hanem abban, hogy «ha a meg nem jelent örökös örökösödési joga és ennek hányada» nem vitás, «az őt illető hányadnak közlése mellett idézendő.)) Az «s az örökös társak által elismert» szavak thautologiát képeznek, mert ha voltak jelen örökösök, s a meg nem jelent örökösnek a tárgyalás eredménye szerint van «nem vitás örökjoga és hányada» az csak az örökös társak által elismert hányad lehet, hisz mihelyt ők azt nem ismerték el, az azonnal vitássá vált. Ha az örökösök közül egyik sem jelent meg, akkor elismert hányad ugyan nincs, de a meglevő adatokból megállapítható örökjog és hányad nem vitás, mert senki által magtámadva nincsen, s igy a 62. §. által megkívánt lényeges kellék meg van. Ezen kifogása tehát cikkíró urnák elesik. A többi kifogása Scheiber ügyvéd urnák gyakorlati de azokat sem tartom olyanoknak, melyek az ajánlottam el járási mód elvetését szükségessé tennék. Mindenekelőtt saját több mint ötéves gyakorlatomból egészen más tapasztalatokat szereztem, mint a cikkíró urNem az a fél nem jön el a tárgyalásra, a ki örökrészét elidegenítette, arra nézve kielégíttetett. Jön biz az, ha csak lehetséges, mert hátha még valamit ki lehetne szorítani, neki pedig bármi kevés is jól fog esni. Nem jön el azonban az, a ki benne ül a birtokban, a ki használja, élvezi a vagyont. Minek jöjjön ő ? Minek költsön illetékre, dijakra, bélyegre ? Hiszen többet már ugy sem kaphat, mint a miben benne ül. Hogy nincsen a nevén a birtok, mit bánja ő? Majd átíratja, ha szüksége lesz reá. No de hát azért megtörténhetik még is, hogy a cikkíró ur által említett esett beáll, s az örökösök, kik részöket eladták, nem jelennek meg. Akkor az a baj cikkíró ur szerint, hogy a vagyon átszáll az örökösökre, s azok megterhelhetik, mert a vásárló a közvetlen átíratást nem eszközölheti. Nézetem szerint e tekintetben is tévedésben van a cikkíró ur, mert a törvény 92. §-ában nincs kimondva, hogy éppen az örökösök kell hogy kérelmezzék a közvetlen átírást, hanem az érde keltek ez iránti kérelme igényeltetik. A vásárló az érdekeltek egyike. Megjelenhetik tehát egyedül s ha az öröklési rend hivatalból megállapittatott, szerződését befektetve igazolja, hogy az örökséget, vagy annak egy részét megvette, s kérheti annak nevére átíratását. Felhozza cikkíró ur azt is, hogy ha az örökhagyó nevén idegen ingatlanok vannak, az örökösök közbejötte nélkül nem rendezhető a jogviszony. Hát ez igaz, de hát akárhányszor az örökösök közbejöttével sem rendezhető az, ha azok beleegyezni nem akarnak. Hisz azért a jogos tulajdonos nem veszti el jogát, s nem köteles tűrni, hogy az ő ingatlana az örökösökre átirassék. Akár vannak jelen örökösök, akár nincsenek, feladhatja igényét, s ha az örökösök hozzájárulása, már akár ellenkezésük, akár kimaradások miatt nem szerezhető meg. 30 napi határidőt kap az ügy rendezésének megindítására. Abban már igaza van cikkíró urnák, hogyha az örökösök nem jelennek meg, bajos megtudnia a közjegyzőnek, hogy a hagyatékból valami el van adva, vagy valamely az örökhagyó nevén foglalt ingatlan idegen tulajdont képez. Ámde itt ismét az az eset, hogy az örökösök, ha megjelennek is. egy kis rosszhiszeműséggel, vagy nem törődéssel elhallgathatják mindezeket. Ezért azonban nem lehet elvetni az egész eljárást, mert akkor csak azt lehetne korrekt eljárásnak tekinteni, ha a közjegyző minden hagyatéki ügyben valóságos nyomozó eljárást vinne keresztül. Azután meg ritka is az ilyen eset. Tapasztalásból tudom azt is, hogy ha valami el van adva vagy idegen tulajdont képez, sürgeti az örökös annak a valódi tulajdonosra átírását, mert elég neki a saját közterheit hordozni, s a mikor tudja, hogy birtokba ugy sem léphet, nincs kedve a más vagyona után is adót fizetni. Határozott meggyőződésem tehát, hogy a kérdés gyakorlati oldalát tekintve, teljességgel nem fog a hivatalból a felek nélküli tárgyalás olyan rendetlenséget előidézni, mint a milyentől cikkíró ur fél, s igy gyakorlati szempontból sem lehet semmi komoly kifogás a bevezetésben vádolt eljárás ellen. Ugy fejtegetésem bevezetésében, mint fejtegetéseim rend-