A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 8. szám - A névmagyarosítás kérdéséhez

62 A JOC jén is, — s nemcsak én jártam el igy, hanem valamennyien, kik a tárgyról irtak — csak a törvény 62. §-ára hivatkoztam. Tettem ezt pusztán kényelmi szempontból, s nem azért, mintha a kérdéses esetben csak éppen ez a §. jöhetne alkalmazásba. A magam részéről tehát kifejezetten megjegyezni kívánom még azt. hogy el tudok képzelni olyan eseteket, a midőn a makacsság következményeire vonatkozó többi szakaszok valamelyike veendő alkalmazásba a 62. §. helyett. Hogy mindjárt igazoljam is felfogásom helyességét, utalok arra az esetre, a melyben - a mi a nálunk divatozó hiányos, szabálytalan haláleset-felvételekkel nagyon könnyen előadhatja magát - a haláleset-felvételi ivben olyan örökösök is felvannak véve. kiket közelebbi rokonok életben léte az öröklésből kizár. Ez esetben alkalmazásba veendőnek tartom a 635. §. s az illetőnek azzal való megidézését, hogy kimaradása esetén igénye nem fog tekintetbe vétetni. Ezek reflexióim Scheiber ur véleményére, s nagyon örvendenék, ha azok közzététele által a felvetett kérdés megoldásához valamivel hozzá járultam volna. Belföld. A névmagyarosítás kérdéséhez. A névmagyarosítás egy idő óta sűrűbben fordul ugyan elő, de ha közelebbről vizsgáljuk a tényeket, azt tapasztaljuk, hogy azok legtöbbnyire inkább üzleti érdekből történnek, mig társadalmunk intelligentiája s kiválóságai csak szórványosan váltják fel idegen családi nevüket magyarra, pedig hazaszeretet dolgában épp oly kiválóak, mint más egyéni tulajdonokra nézve. Ha e körülmény okát kérdjük, legtöbbnyire kitérő választ nyerünk. Való igaz ugyan, hogy nem a név teszi az embert, hanem jelleme, tudása, szive érzelmeinek nemessége s hozzáteszem, hogy ha édes magyar hazánknak annyi kül-és belső, nyilt és alattomos ellensége nem volna, éppen megütközésre méltónak találnám azt, ha valaki atyjától tisztességgel öröklött nevét csak ugy könnyedén cserélné fel; de a jelzett körülményre való tekintettel a hazaszeretet követelménye, hogy ne mondjam parancsa, hogy mindazok, a kik leikök s szivökben magyaroknak érzik és tartják magukat, azt külsőleg is dokumentálják, s a lehetőség határai közt intézkedjenek abban az irányban, hogy ezt a jellegüket már nevük is magán viselje. Oly viszonyok között élünk, hogy Magyar hazánk mindnyájunk közös édes anyja joggal odakiálthatja fiainak; «Ki nincs velem, az ellenem.* Meg vagyok győződve, hogy ezer és ezer idegen nevü magyar honos ugyanebben a tudatban él, valamint arról is hogy a névmagyarosítás éppen ott, a hol az legkívánatosabb volna, főképen nem azokon a kitérő kifogásokon, hanem más körülményeken múlik. A valódi indokokat kívánom azért ezúttal felsorolni, melyek útját állják annak, hogy a névmagyarosítás általános és népszerű legyen. Első indok, mely miatt legtöbben vonakodnak a névmagyarosítástól, az öröklött családnévhez való ragaszkodás és a szülők iránti kegyelet. Második az, hogy magyar nevük megválasztásában még a müveit közönség is túlságosan korlátozva van. Harmadik az, hogy a névmagyarosítás anyagi tekintetekben nincs kellő kedvezményekben részesítve. Ezeket az akadályokat kellene tehát részint magunknak, részint azoknak elháritaniok, a kiknek az hatalmukban áll. Az első akadály elhárítását illetőleg legyen szabad saját esetemet felhoznom. Polgári szülők gyermeke vagyok, a kik csak magyarul beszélnek és éreznek, a kikkel azonban már koruknál fogva is nehéz volna megértetni, hogy nevük magyarosítása országos érdek; sőt az is fájdalmat okozna nekik, ha én tőlük öröklött nevemet bármire is átváltoztatnám, pedig ez régtől hő óhajom. Nehezebbé vált helyzetem akkor, midőn jó sorsom engem is fiúgyermekekkel áldott meg. Én e dilemmatikus helyzetemben akként segítettem magamon, hogy a magam részéről gyermekeimet már csecsemő korukban feloldottam a szülők iránti tekintetek kötelezettsége alul, mely engem akadályoz abban, hogy még szülőim életében nevemet megmagyarositsam; s kereszteltetésük utáni két hétre már megmagyarositottam vezetéknevüket Lászlóra, ők már ezzel a névvel nőnek fel, végzik az iskoláikat s nem is tudják, hogy két hétig ők is Lasitz-ok voltak. Egyébiránt ily körülmények között az is megengedendő volna, hogy a nevüknek megmagyarositásában családi tekintetekből akadályozott egyéneknek saját személyüket illetőleg megengedtetnék, hogy régi családi nevüket magyar nevükkel együttesen használhassák. A második helyen felhozott akadály elhárítása már teljesen a magyar kormány bölcs intézkedésétől függ, a mely a magyarság érdekében századok mulasztását hozhatná helyre és pedig az által, ha legalább a müveit közönségnek — értve a magasabb iskolákat végzett egyéneket, az összes közhivatalnokokat, nagybirtokosokat és gyárosokat is, — megengedtetnék, hogy a történelmi nevezetességű családnevek kizárásával tetszés szerint választható neveiket régi magyaros alakban Írhassák. Nem akarok én itt annak boncolgatásába bocsátkozni, hogy régi időkben közhivatalt csak nemes ember viselhetett, s hogy a közhivatal viselés már abból kifolyólag is bizonyos^ dec°ru™™al jár, mert a régi irmodor megengedése ugy sem képezne magában véve a nemesség adományozását, s ezt a kiadandó.rendé étben akár ki is lehetne emelni, de ha a jó öregek az ács-ot így Írhatták, hogy áts, akkor nem képezhetne az közveszedelmet ha valaki Ács-ra változtatandó nevét így óhajtana írni: Ats. Az óriási nyereség azonban meglenne az által, hogy az ínteiligentia.a kiknek példáját pedig aztán az alsóbb néposztály is követne ezrével látna hozzá nevének megmagyarositásához, míg most társadalmunk sok kiváló egyénisége éppen azért vonakodik nevének megmagyarositásától, mert alig találhat oly nevet, melynek legalább kiírásából nem rína elő mindjárt, hogy változtatott névvel van dolgunk, pedig az egyéni mellett még jobban kívánja a közérdek, hogy a névmagyarosítás ugy történjék, hogy az eredeti es az ujabban felvett magyar nevek között különbség tehető ne legyen. Ennek ellenzői csak azok lehetnek, a kik nem a nemzet erősödését, hanem saját önző érdeküket tartják szemük előtt, s a kik nem egyéni értékük szerint keresik boldogulásukat, s nem hazájuknak kívánnak szolgálni, hanem hazájuk által szolgáltatni. Az utolsó akadály elhárítása szintén állami feladat. Ha uj iparágak keletkezésénél az ország anyagi erejének emelése végett ezreket érő állami kedvezményeket engedünk, akkor^ a nemzeti erő emelése százszorta jobban megérdemli a kedvezmények nyújtását, a mely abból állhatna, hogy az idegen származású neveknek magyar hangzású nevekre leendő változtatását célzó minden beadvány, — ideértve a megtörtént névváltoztatásnak a nyilvánkönyvekbe való feljegyzése iránti kérvényeket, az esetleges felebbezéseket is, — valamint mellékletek részére törvényileg teljes bélyegmentesség biztosíttatnék, s az azokhoz szükséges bizonyítványok teljes dij- és bélyegmentesen leendő kiállítása törvényileg elrendeltetnék; a mellett minden közhatóság és hivatalnok kötelességévé tétetnék, hogy a nevüket magyarosítani óhajtó egyéneket ezen céljuk elérésében minden tekintetben támogassák. A két utóbbi helyen felemiitett akadály elhárítását célzó intézkedések megtétele által keltett lelkesedés aztán sok esetben azt is eredményezné, hogy névmagyarosításhoz az öregek és öregebbek is megnyerhetők volnának, különösen, ha részükre éltük fogytáig a kettős név használata a lentebb jelzett indokokból megengedtetnék. Ajánlom az itt elmondottakat a magyar kormány, összes tisztviselő társaim, a magyar- és névmagyarositó s mindazon egyletek megszivlelésébe, támogatásába és továbbfejlesztésébe, a melyeknek a magyar nemzeti erőfokozása hivatásukat képezi. Lasitz Pál, kir. tanácsos a m. kir. központi dijés illetékkiszabási hivatal főnöke. A magyar általános polgári törvényönyv tervezetét előkészítő bizottság f. hó 12-én tartotta E r d é 1 y Sándor igazságügyminiszter elnöklete alatt negyedik teljes ülését. Az ülésnek két tárgya volt: a pincejog és az ági öröklés kérdése. A pincejog szabályozásának közgazdasági tekintetben van nagy fontossága. Hazánk főleg bortermelő vidékein nagy számmal fordulnak elő a pincék, még pedig a rendes dologi jogi viszonyokból sok tekintetben eltérő körülmények között. Gyakori eset, hogy a pincék közterületre nyílnak és azon szőlőtől, melyhez tartoznak, kisebb-nagyobb távolságban fekszenek. Előfordul továbbá, hogy idegen telekre nyílnak, vagy az alatt terülnek el. De a jogi forgalomban minden esetben mint önálló dolgok szerepelnek. Ezért fontos érdek lüződik ahhoz, hogy a pincejog a telekkel szemben önálló jogként szerepeljen s mint ilyen, külön telekkönyveztessék. Az erre vonatkozó megoldási módozatokkal már a szerkesztőbizottság foglalkozott tüzetesen s most a teljes ülésben történfelszólalások során is figyelemre méltó szempontok jutottak kit fejezésre. A kérdés mikénti szabályozása szempontjából három esetet kell megkülönböztetni: Az első eset az, midőn a telek és a pince tulajdonosa ugyanaz; ez esetben külön szabályozásra nincs .szükség, mert a pince csupán a telek alkotó részeként szerepel. A második eset az, midőn a pince másnak oly telkén van, a mely a telekkönyvben előfordul. Ez esetben a pincékre az építményi jog (superficies) általános szabályai nyerhetnének alkalmazást. A harmadik eset pedig az a midőn a pince nem telekkönyvezett ingatlan alatt, nevezetesen közterület alatt van. Ilyenkor is szükséges, hogy a pince a telekkönyvezés külön tárgya legyen akár ugy, hogy a közterületnek megfelelő része külön telekkönyvi helyrajzi számot kap akár pedig ugy, hogy a pincejog — ugy mint a bányatelep — a telekkönyvben térszerüleg megjelöltetik s ez által maga a pince is telekkonyvileg nyilvántartható lesz. Ezeken kivül még szabályozni kell azokat az eseteket is, a mikor a pince több telek alatt nyúlik el. Ilyenkor a pincejog réíZben a szolgalmi jog minőségét nyeri Ezen megoldási módok tekintetében a bizottság tagjai lényegileg egyetértettek, így különösen Pl ó s z államtitkár, I á n yi Bertalan, V a v r i k Béla A d ám András, Nagy Ferenc és Gy o ry ^ Elek Az eloado I m 1 i n g Konrád főleg a közterületek alatt levő pincéknek különleges szabályozását tartja fontosnak és azoknak kulon helyrajzi számok szerinti kijelölése mellett foglalt állast, mert ez felel meg a mai jognak is.