A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 5. szám - Észrevételek a polgári perrendtartásról készült törvényjavaslat tervezetére [4. r.]

38 A 237. §. Helyes és célszerű intézkedés, hogy a bíróság a per bármely szakában megkísérelheti a jogvitának, vagy egyes kérdéseknek egyezségi elintézését. Helytelen azonban az, hogy e célból a bíróság a feleket hivatalból kiküldött vagy megkeresett bíró elé utasíthatja, sőt személyes megjelenésüket is hivatalból elrendel heti. Hogy a felek, illetve képviselőjük közös kérelme, avagy azok egyikének az előterjesztésére is a bíróság jogosítva legyen mindezeket elrendelni, annak helyességéhez szerintünk is kétség nem férhet. Kerülendönek tartjuk azonban e részben mindazt, a mi az egyezség forcirozása és a hivatalos pressiónak még csak a látszatával bir is. A hivatalbeli intézkedés pedig bizonyára ily színezettel bir s azért a szakasz második bekezdésének szövegébe ama korlátozás veendő fel, hogy a bíróság csakis a felek illetve képviselőjük közös kérelme, avagy azok egyikének az előterjesztésére van jogosítva egyezség megkísérlése céljából a feleket kiküldött vagy megkeresett biró elé utasítani, sőt személyes megjelenésüket elrendelni s hogy ez ellen jogorvoslatnak helye nincs. Szükségesnek mutatkozik továbbá az eljárás egyszerűsítése és költségkímélés szempontjából azt is felvenni a perrendtartásba, hogy ha az egyezség bizonyos ténykörülményre vonatkozó eskütől tétetik függővé, hogy akkor, a mennyiben az esküt tevő fél jelen van és a felek az eskü azonnali kivételét kívánják, ez a féltől nyomban kiveendő, ellenkező esetben pedig az eskü letételére a határnap a felek, illetve képviselőjük meghallgatásával azonnal kitűzendő, vagy pedig az eskü kivétele a felek közös kérelme folytán megkeresett bíróságra bízandó. Ha az esküttevő fél lakhelye ismeretes, az esküttevő fél az eskületételi határnapra személyesen, ellenkező esetben pedig képviselője utján idézendő. A sommás eljárásról szóló törvény nem intézkedik az iránt, hogy a feleknek eskü alatti kihallgatásra való megidéztetése miként történjék s ennek folytán a felsőbb bíróság által megerősített gyakorlat azon eljárást szentesitette, hogy a felek az eskü alatti kihallgatásra nem személyesen, hanem képviselőjük utján is megidézhetők. Ott, a hol a meg nem jelenés folytán beállott jogi következmények jogorvoslat utján hatályon kívül helyezhetők, a megidéztetés ezen szigorúbb módját utóvégre is még el lehet fogadni. De nem lehet elfogadni ezt az egyezségileg megállapított eskü letételénél, a hol a mulasztás folytán beállott jogi következmények csakis igazolás folytán lennének hatályon kivül helyezhetők. Ezért kell a törvényben erről kifejezetten intézkedni, nehogy a gyakorlat helytelen irányba fejlődjék ki. 239. §. A 77—79. §§-oknál tett észrevételünkben előadtuk, hogy a tervezetnek az alanyi és tárgyi halmazatra vonatkozó álláspontját nem oszthatjuk és ezen kifogásunkban még inkább megerősít a tervezet 239. §-a, mely szerint a bíróság feljogosittatik oly pereknek hivatalból leendő egyesítésére, a melyek előtte egymással összefüggő követelések iránt vannak folyamatban, akár ugyanazon, akár pedig különböző felek között. Ha a bíróság a megszabott feltétel mellett, vagy a nélkül is ugyanazon felek között folyamatban levő pereket oeconomicus szempontból az eljárás egyszerűsítése végett egyesíti, az komoly kifogás alá nem eshetik, sőt helyes. De nem minősíthető ilyennek az egyesítés akkor, ha a perek különböző fele c között vannak folyamatban. Mert helyesen jegyzi meg a tervezet indokolása, hogy az egyesítésre engedett jog veszélyes lehet arra a félre, a kinek ügye jóformán tisztázva van, miután azzal a hátránynyal járhat, — sőt határozottan jár is — hogy ügyének eldöntése ezzel elodáztatik. És ezen a bajon részben segíthet ugyan a tervezet azáltal, hogy a 241. §-ban az elkülönítést ismét megengedi és hogy a 397. §. értelmében a bíróság végitéletet köteles hozni, ha csak egyik per is alkalmas az eldöntésre, de egészben nem. Különben pedig teljesen felesleges a peres eljárást az egyesítés által csak azért complicálni, hogy azok ismét elkülöníthetők legyenek. De eltekintve ettől, sokkal nagyobb veszély forog fenn a különböző Jelekre nézve az egyesítés megengedésével akkor — és ezt a tervezet indokolása figyelmen kivül hagyja — ha a perek tárgyának értéke oly különböző, hogy ezáltal a jogorvoslat minősége, sőt az ügy elbírálása a rendszerinti fórum a jp ellatori um hatásköre alól k i v é t e t i k. Mert ha már az egyesítés meg van engedve, ugy azt a pertárgynak értékére való tekintettel korlátozni és osztályozni nem lehet és igy megtörténik, hogy oly ügyek egyesittetnek, a melyeknél a per tárgyértéke részben 50 frton alul van, részben pedig a 200 frtot meghaladja, mi által a jogorvoslat kérdése összebonyolittatik. Ha az ugyanazon felek között folyamatban levő perek egyesittetnek, a m id őn felperes különben is jogosítva JOG lett volna a követeléseket egy keresettel érvényesíteni, ez sérelmet nem okozhat; de igenis sérelmes lesz az egyesítés akkor, ha akár fel- akár alperesek, akár pedig mindkét peres fél, és hozzá még a pertárgy értéke is különböző, mert megeshetik, hogy az egyik félnek azon peres ügyében, a melyben különben csak felülvizsgálatnak, tehát csak egyfokú és a ténykérdést nem érintő jogorvoslatnak lett volna helye, felebbezés és még azonkívül felülvizsgálati jogorvoslat is lesz igénybe vehető. És miután a 78—79. §§-oknál előadtuk azt is, hogy mily követelések lennének egy keresetbe vonhatók, ennélfogva leghelyesebb a 239. §. helyett a német bir. prtts 138. §-ának megfelelő azon intézkedést, hogy a bíróság csakis oly perek egyesítését van jogosítva akár hivatalból, — akár pedig kérelemre elrendezni, a melyek egy keresetben is érvényesíthetők lettek volna, — a tervezetbe felvenni. 241. §. Miután a bíróság ugy az egyesítést, mint az elkülönítést hivatalból rendelheti el, a szakasz kiegészítendő lenne azzal, hogy ugy az egyesítés, —• valamint az elkülönítés tárgyában hozott végzés ellen jogorvoslatnak helye nincs. 244. §. Az 1868. évi 54. t.-c. az elnapolás és elhalasztás kérdését nem szabályozta, a minek azután az lett a következménye, hogy az egyes birák az ügyek érdemleges letárgyalását akkor halasztották vagy halasztatták el, a mikor nekik tetszett, s ezzel szemben a felek úgyszólván tehetetlenek voltak. Az első lépést, mely a helyzet javítását volt hivatva előidézni, az 1881. évi 59. t.-cikk 97. §-a tette meg akkor, a midőn kimondotta, hogy igénypereknél a tárgyalás elhalasztásának csak a felek beleegyezésével van helye. Hogy ez megtartatott-e, az más kérdés. Az uj perrendtartásnak ha valóban tökéletességre törekszik, ezen fontos perjogi momentumot figyelmen kivül hagynia nem szabad, hanem igenis szabályoznia kell ezt oly módon, hogy a m'g egyfelől a perbeli feleknek a halasztások tekintetében tág tér engedtetik, addig másfelől a hivatalbóli és a felek egyoldalú kérelmére leendő halasztásoknak gátat kell szabni. A tervezet ezen szempontokat figyelemre is méltatta. Minthogy azonban a peres eljárásban nemcsak a peres felek idéztetnek tárgyalásra, hanem tanuk és szakértők is, és a szakasz ennek dacára az egyoldalú elnapolási kérelmet csak akkor rendeli figyelembe vehetőnek, ha a fél valószínűvé teszi, hogy a határnapon való megjelenésben nyomós ok gátolja és nem egyúttal akkor is, ha a megidézett tanú vagy szakértő gátoltatik ily körülmények által a megjelenésben. Ezen hiánya a szakasznak pótlandó. 246. Nehogy a bíróság a határnapokat hivatalból minden indok nélkül elnapolhassa, a szakasz szövegében kifejezendő, hogy azt csakis nyomós okok fenforgásával rendelheti el és ebbeli elhatározását a bíróság az ok, vagy akadály megjelölésével indokolni tartozik. A halasztások és elnapolásokra vonatkozólag hozott határozatokra meg kell állapítani azt, hogy azok jogorvoslattal meg nem támadhatók és e célból a 246. § után a következő uj szakasz veendő fel a tervezetbe. «A 244—246. §-ok rendelkezése alapján hozott határozatok ellen jogorvoslatnak helye nincs.» 247. §. Miután a bíróság bizonyos körülmények és akadályok folytán nem mindig lesz azon helyzetben, hogy elnapolás vagy elhalasztás esetében az uj határnapot egyidejűleg kitűzhesse, a szakasz erre vonatkozó és imperativ meghagyást tartalmazó szövege azzal helyesbítendő, hogy a bíróság, a mennyiben erre nézve akadályok fenn nem forognak, egyidejűleg uj határnapot kitűzni tartozik. Az 52. §-nál felhoztuk azon akadályokat, melyek azáltal merülnek fel, hogy a bíróság az ujabb határnapon más tagokból alakul és tisztán célszerűségi kérdésként állítottuk fel a kérdést, hogy ily esetekben a korábbi tárgyalás eredményét a peres felek, vagy pedig az elnök adj a-e elő? A tervezet szerint a feleknek kell azt előadni; mi célszerűbbnek, célravezetőbbnek tartjuk az ellenkezőt és ezen véleményünkben támogat még azon körülmény is, hogy a felek képviselői magukat helyettesittetvén, az ily helyettesek — különösen ha a folytatólagos tárgyalás a bizonyítás felvétele végett lett elrendelve — az ügynek áttanulmányozását, miután az szerintük már úgyis le van tárgyalva, feleslegesnek tartják, tehát mellőzik, és ezáltal nincsenek egyáltalában azon helyzetben, — a mennyiben a tanács változik — hogy a törvény rendelkezéseinek megfelelhessenek. Ily körülmények között nem maradna más hátra — miután a korábbi tárgyalás eredményének előadását mellőzni nem lehet, mint a tárgyalást elhalasztani, és a peres feleket azért, mert a tanács véletlenül változott, költséggel terhelni; a mi pedig sem nem igazságos, még kevésbbé méltányos.