A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 5. szám - A házasságtörés és az erkölcstelen élet a magyar házassági jogban (H. T. 76. §. és 80. §. c) pont)

36 A J totta fel a házasságot, mert a H. T. 85. §-a értelmében, ha házasságtörés okából bontatott fel a házasság, a vétkesnek nyilvánított házastárs eltiltandó a házasságkötéstől azzal, a kivel a házasságtörést elkövette s minthogy ez esetben arra nézve, kivel követtetett el a házasságtörés? bizonyíték nem állíttatott elő: ennélfogva a 76. §. alkalmazásának helye nem találtatott. A házasságtörésnek a házassági törvényben megállapított következményeiként találjuk. 1. hogy az föltétlen bontó okot képezvén, a házasság felbontását vonja maga után (76. §.). 2. hogy a házasságtörés miatt vétkesnek nyilvánított fél eltiltandó a házasságkötéstől azzal, kivel a házasságtörést elkövette (85. §. utolsó bekezdés). A 76. §. a házasságtörést feltétlenül bontó okként állapítja meg s ha az elkövettetett, annak mint bontó oknak alkalmazása nem függ attól, constatálható-e: kivel követtetett az el ? Ennek az egyik következménynek, t. i. a házasság felbontásának kimondása tehát a házasságtörés eseteiben minden más körülménytől független és igy az a körülmény, hogy a házasságtörés másik alanya ismeretlen, csak azt vonhatja maga után, hogy a házasságtörésnek a törvényben megállapított másik következményét, t. i. a házassági tilalmat alkalmazni nem lehet. A hivatkozott Ítéletek kétségtelen bizonyítékát nyújtják annak, hogy a kir. Curia a 76. §. alkalmazását még a legvilágosabb esetekben is mellőzi és ez által arra ösztönöz bennünket, hogy e mellőzés okait kutassuk. Ezekkel és az idéztem curiai ítéletek további következményeivel a következő cikkben foglalkozom. II. Hogy a kir. Curia a jelzett és az ezekhez hasonló esetekben a 76. §. alkalmazását mellőzte és a házasságot nem házasságtörés indokából bontotta fel, ennek bizonyára valami kiváló fontosságú és nagy méltánylást igénylő okának kell lenni, mert valami kicsinyes ok nem vonhatná maga után a törvénynek, hogy ugy mondjam, rendszeres figyelmen kivül hagyását. En ez okot a H. T. 85. §-a végső bekezdésének ama rendelkezésében vélem rejleni, mely szerint a házasságtörés okából vétkesnek nyilvánított házastárs, a felbontó, eltiltandó a házasságkötéstől azzal, a kivel a házasságtörést elkövette. Ha a házastársak önként elváltak, akár egyikük akár másikuk, mindkettőjük uj otthont alkotott magának és az uj otthon gyermekekkel is megnépesedik, a törvény tiltó rendelkezésének alkalmazása gátat vetne az uj otthon törvényesitésének. Midőn tehát a kir. Curia ily esetekben a 76. §-t és a 85. §. utolsó bekezdését nem alkalmazza, teszi ezt abból a humanistikus szempontból bizonyára nagyon méltánylandó okból, hogy a házassági tilalom ne akadályozza a vétkes feleket vétkük jóvátételében s hogy a bontás után a már is másokkal tényleg együtt élő személyek eme tényleges viszonyukat jogi viszonynyá, vagyis törvényes házassággá változtathassák át. Ha a bíróság a méltányosság terén mozog akkor, ha ezt törvényes rendelkezések figyelmen kivül hagyása nélkül teheti, üdvös működést fejt ki; de nem szabad e térre lépnie akkor, midőn ezzel a törvény világos rendelkezésével ellentétbe jő. Nem szabad e térre lépnie akkor, midőn a törvény a méltányossági tekintetek figyelembevételét kifejezetten egy más fórumnak, egy más hatóságnak tartja fönn. Pedig ily esetekben a H. T. 20. §. a m él t á n y o s sá g i t e k i n t etek f i g y e 1 e m bevét elét nem kisebb hatósági személynek tartja fönn, mint magának a királynak. E §. rendelkezése ugyanis következő: «Tilos a házasságkötés azok közt, kiket a felbontó Ítélet házasságtörés miatt az egymással való házasságkötéstől eltiltott. A király az igazságügyministerei ő terjesztésére felmentést a d h a t». S mintha a törvényhozónak szemei előtt a kir. Curia eldöntése alá eddig került esetekhez hasonlóak lebegtek volna, mert az indokolásban e §-nál következőket olvassuk: «A törvény felmentést enged ezen akadály alul. A törvényhozónak ugyanis számolnia kell az élet változatos viszonyaival s nem szabad felednie, hogy a tilalom szigorú fentartása nem minden esetben szolgálna az erkölcsiség előmozdítására, sőt egyes esetben belőle nagyobb erkölcsi kár származhatna, mint abból, hogy ha a törvény a házasságtörőknek az egymással való házasságkötést kivételesen megengedi. Helye lesz a felmentésnek különösen akkor, midőn a tilalom fentartása nyilvánvalóan csak a házasságon kivüli együttélést mozdítaná elő, vagy általa a gyermekek érdeke szenvedne érzékeny sérelmet. Ezen tekintetek döntők lehetnek még akkor is, ha az ártatlan házastárs még él. A törvény az akadályt mint tilalmat állítja fel. Ezen szabályozásnál ugyanis tekintetbe vette egyrészt, hogy az akadály felmentés által elhárítható, másrészt, hogy a házasságnak a közhatóság hivatalos beavatkozása alapján történő felbontása csak a nyilvános botrányt fokozná és legtöbb esetben a házasságon kivüli együttélést mozdítaná elő; stb. stb.» A törvény tehát a tilalom alul felmentést enged és ennek megadását vagy megtagadását a legmagasabb hatósági személyre, magára a királyra ruházza. Vannak-e tehát méltányossági okok, melyek figyelembevételt igényelnek ? ennek mérlegelése ily esetekben a kir. Curiát meg nem illeti, mert e mérlegelést a törvény magának a királynak tartotta fön. A Curia alkalmazza a törvényt s ha vannak méltányossági tekintetek, a király gyakorolja a kegyelmet. OG De a hivatkozott curiai Ítéletekben nyilvánuló m é 1 tá n y os törvénykezési gyakorlat más álláspontról tekintve nemcsak hogy nem méltányos, hanem nagyon is méltánytalan, mondhatnók igazságtalan. A férj bebizonyítja, hogy neje évekig tőle elválva élt és egymás férfival folytatott életközösséget, mással élt együtt; bebinyitja, hogy eme törvényellenes együttélés ideje alatt és nem tőle származtak a neje által szült gyermekek s mégis mit látunk ? hogy a birói gyakorlat következetesen kötelezi a férjet azoknak a gyermekeknek eltartására, kikről bebizonyította, hogy azok házasságtörésből származtak. Az indokolást szinte stereotypnek mondhatnók, mert ez mindig igy szól: A gyermekek eltartására a férjet, felperest is kötelezni kellett, mert a házasság tartama alatt született gyermek mindaddig a házasságból származott és törvényesnek tekintendő, mig törvénytelensége birói Ítélettel ki nem mondatott. A kiskorúakat elsősorban az atyjuk tartozik eltartani és neveltetni. (1877. XX. t.-c. 11. §.) Atyának a törvényes házasság fennállása alatt az anyának férjét vélelmezzük ama régi jogi elv alapján «pater est, quem nuptiae demonsi£ant». Az eltartási kötelezettség tehát az apát terheli és nem feltétlenül a férjet, mert ennek kötelezettségét nem maga a törvény, hanem csak a házasságon alapuló apasági vélelem áilapitja meg. Meddig áll fenn már most az apaság vélelme? A birói gyakorlat szerint mindaddig, mig a gyermek birói ítélettel törvénytelennek ki nem mondatott; a vélelemről fennálló jogi tanok szerint azonban csak addig, mig a férj mint vélelmezett apa be nem bizonyítja, hogy az apa nem ő, hanem más; mert igaz ugyan, hogy ez a vélelem «pater est quem nuptiae demonstrant» megcáfolhatatlan jogi vélelem, praesumptió juris et de jure; azt nem lehet bizonyítani, hogy ez a praesumptió nem áll, de lehet bizonyítani, hogy az a tény, melyből a praesumptió megcáfolhatatlanul következik, nem való. Az adott esetben tehát lehet bizonyítani, hogy nuptiae tényleg nem volt, tehát ennek következményeként apaság sem származhatott. A tárgyalt esetek mindegyikében bebizonyította a felperes férj, hogy neje gyermekei mástól származnak és tőle nem is származhattak; bebizonyította, hogy közte és neje közt tényleg nuptiae nem volt, nem lehet tehát apa és ha nem apa, akkor gyermektartás iránti kötelezettségét megállapítani nem lehet. Ezekkel igazolom, hogy judicaturánk a házassági perekben, mig egyrészt a méltányosság gyakorlása tekintetében a H. T. 20. §-ával jut ellenkezésbe; másrészt a jogi vélelemhez való tul merev ragaszkodása által a méltányosságot érvényesülni nem engedi. Ezek után pedig meg kell még oldanunk azt a kérdést, hogy akár a házasságtörés, akár pedig a H. T. 76. §-ában fölsorolt többi nemi életi aberratió a H. T. 80. §. c) pontja alá vonható-e ? A 76. §. rendelkezése következő: A házasság felbontását kérheti az a házasfél, kinek házastársa házasságtörést vagy természet elleni fajtalanságot követ el, avagy tudva, hogy házassága még fennáll, uj házasságot köt». A 80. §. c) pontja pedig: «A házasság az egyik házasfél kérelmére felbontható, ha a másik házasfél erkölcstelen életet megátalkodottan folytadEszem ágában sincs azt vitatni akarni, hogy a 76. §-ban elősorolt tények az erkölcsös ember fogalmával összeegyeztethetők lennének; a H. T. is oly súlyosan mérlegeli e tényeket, hogy azokat a feltétlen bontó okok közt legelső helyre teszi, kétségtelen bizonyítékául annak, hogy ezek a házasság erkölcsi tisztaságával leginkább ellenkeznek. Mindazáltal a 80. §. c) pontja alatt viszonlagos bontó okul felállított «erkölcstelen» kritériumát nem lehet azonosoknak tekinteni a 76. §-ban felhozott és tüzetesem megjelölt erkölcstelen tényekkel; mert a) ha a törvényhozó megengedhetőnek tartotta volna, hogy a nemi életnek a 76. §-ban elősorolt aberratiói a 80. §. c) pontjában meghatározott erkölcstelen élet fogalma alá soroltassanak, akkor a 76. §-t a törvényből kihagyta volna, mert hisz egy és ugyanazon tényt nagyon fölösleges lett volna két szakaszban is mint bontó okot megállapítani; b) ha a 80. §-ban említett «erkölcstelen élet» fogalma alá lennének a 76. §-ban megjelölt tények is vonhatók: akkor lehetetlen volna okát találni annak, miért vonja egy és ugyanaz a tény egyik esetben feltétlenül, másik esetben pedig már csak viszonlagosan (a viszonyok mérlegelése mellettj a bontást maga mán ? és c) azt sem lehetne megmagyarázni, hogy azonos bontó fénynél miért kelljen egy esetben előzetes különélést rendelni, más esetben pedig nem ? (H. T. 99. §). Mindezek világosan bizonyítják, hogy sem a házasságtörés, sem a természetellenes fajtalanság, sem a házasság fenállása alatt kötött uj házasság a 80. §. c) pontja alatt emiitett «erkölcstelen élet» fogalma alá soha sem vonható, hanem itt másféle a 76. §-ban nem emiitett erkölcstelen életet kell értenünk. Vannak ugyanis a 76. §-ban jelzett legsúlyosabb beszámítás alá eső vétségeken kivül még más, enyhébb beszámitásu vétségek is, melyekre az erköicstelen élet definitiója rájuk illik. Nem én jelölöm meg ezeket, hanem a H. T. részletes indokolásának következő szavai: Mi sem képes a nemesebb gondolkozású egyént házastársától jobban elidegeníteni és a hitvesi szeretetet és ragaszkodás érzelmeit annyira meggyöngíteni, mint a házastárs erkölcsi elalja-