A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 5. szám - A házasságtörés és az erkölcstelen élet a magyar házassági jogban (H. T. 76. §. és 80. §. c) pont)

A JOG 35 séggel befejezett esetek, az összeséinek mintegy ,J/10 része, nem kívánnak birói beavatkozást, mert bennük kétes jogigény nem fordul elő. Ha a hagyatéki eljárás főrészének vezetését a közjegyzőre bizza a törvény, miért veszi el tőle a mellékesebb és alárendeltebb minőségűeket, és minek terheli meg ezekkel a bíróságot ? A hagyatéki eljárás hivatalból megindítandó eseteiben miért ne rendelhetné el, jobban mondva, hivatalból miért ne foganatosíthatná az egész eljárást a közjegyző, a kihez directe érkeznék be minden haláleset-felvétel és a ki egyszersmind felmerülő szükség esetén a leltározás iránt intézkednék? A kérelemre megindítandó ügyeket fel sem említem, miután tulajdonképen ezekben a bitó az eljárás elrendelésénél egyebet nem tesz, mint azt vizsgálja, hogy jogositott-e az illető ezt kérni; ha jogosított köteles az ügyet kiadni. Ha a felek megkötötték az osztályt, és ebbeli megállapodásaikat a szükséges esetekben a gyámhatóság helybenhagyta, a biró a hagyatékot átadó végzéssel, ép ugy mint öröklési bizonyitványnyal, csupán a felek által létesített tényeket é-> alkotott jogviszonyokat constatálja, ezeket se meg nem szoríthatja, se nem tágíthatja, tehát itt önálló munkát nem végez, és azzal, hogy az ügy hozzá beterjesztendő, általa előbb áttanulmányozandó, csupán az ügynek gyorsabb elintézését gátolja, a felek esetleges kárára. Ezt, valamint az illeték-kiszabás céljából az adóhivatallal való közlést, az illeték lefizetésére való felhivást, a telekkönyvi hatóság megkeresését, a közjegyző maga is elvégezheti a nélkül, hogy ebből a közre hátrány háramolnék. A fentiekben röviden vázolván a biró által végzett, nem sajátlagos birói functiókat képező ügyeket, azon már fentebb kifejezett eredményre jutok, hogy ha alapos és gyors igazságszolgáltatást akarunk, jelenlegi viszonyaink közt nem marad más hátra, mint lehetőleg szorosan elválasztani a peres és perenkivüli ügyeket, az elsőket a biróra, a másodikat pedig egy más pártatlan, közhitelességgel ellátott, jogi szakértelemmel biró közegre kell bizni. A fenti gyakorlati esetekből az eredményt levonva, alapelvekül kívánnám kimondatni, hogy mellőzendő a biró közbenjárása 1) mindazon ügyekben, melyekben ő eddig a felek egyoldalú kérelmére járt el. és ebbeli eljárása valami nevesebb állami közérdeket nem érint; 2. azon ügyekben, melyekben a biró eddig a felek meghallgatása mellett eljárt, de a melyekben nem valami jogvita eldöntése, valamely jog létezése vagy nem létezése forgott szőnyegen ; 3. akkor, mikor a biró a felek egyértelmű megállapodása folytán keletkezett határozatot, jogviszonyt, állapotot csupán szentesitett, és azt végrehajthatónak jelentette ki. Ha ezen elveket veendjük zsinórmértékül az eljárási törvények készítésénél, azt hiszem nem lesz oly nehéz az uj és végleges perrenddel együtt, a perenkivüli eljárás szabályait és eseteit megállapítani, és kijelölni azon személyeket, melyek azt ellátni hivatvák. Az egyszerű és az ellenérdekű felek meghallgatása nélkül elintézendő telekkönyvi ügyeket a telekkönyvvezetőre, a többi perenkivüli ügyeket pedig, mint erre Franciaország elég tanúságos példát nyújt, a közjegyzőkre kell bizni, és a meddig lehet, óvakodni kell uj szervek felállításától. A közjegyzők ezen ügyeket önálló, kellőleg körülirt hatósági jogkörrel felruházva végeznék el, és ha ezek egyike vagy másika peressé válnék, vagy jogorvoslattal támadtatnék meg. terjesztenék be őket csak birói döntésre. Ezen intézkedéssel nemcsak a bitón, hanem a jogkereső közönségen is segítve volna, és pedig az utóbbin mindkét irányban, mert mindkét rendbeli ügye előbb kerülne elintézés alá, és kellő decentralisatio mellett kevesebb költséggel érne el céljához. Az ebbeli irányzatban a kellő lépés, habár csak facultativ formában már amúgy is meg van téve, a lakbér-felmondás, a gyermekek vallása feletti megegyezés, a tényleges birtokos telekkönyvezése iránti eljárásban, Haladjunk tehát a megkezdett uton tovább, és én hiszem, hogy ez sikerhez is fog vezetni I A házasságtörés és az erkölcstelen élet a magyar házassági jogban. (H. T. 76. §. és 80. §. c) pont.) Irta: TÓTH GÁSPÁR bpesti ügyvéd. I. Vannak jogi fogalmak, melyek nemzedékek emlékezetét meghaladó idők óta a köztudatban élnek a nélkül, hogy a doctrina szükségesnek tartotta volna, vagy szükségesnek tartaná a velük való tüzetesebb foglalkozást éppen azért, mert mindenki előtt annyira ismeretesek, hogy még a meghatározásuk is fölösleges. Mindenütt, a hol a társadalom törvényei azt rendelik, hogy házasságban csak különböző nemű két ember, vagyis egy emberpár élhet egymással: összekötötték a házasság fogalmával^ azt is, hogy a közös nemi élethez való jog és kötelezettség a házasságban élő személyek között kölcsönös. E jogot megsérti, e kötelezettséget nem teljesiti az a házasfél, a ki a társadalomnak századók óta elfogadott szokásaiban és az államoknak törvényeiben sanctionált házassági nemi élet ellen akként vét, hogy a nemi közösülést mással és nem házastársával vagy nemcsak házastársával elköveti. Hogy e tény a házasság ellen elkövetett vétség, s hogy ennek a neve házasságtörés, azt mindenki tudja; ehez nem kell sem jogi, sem másféle tudomány és mégis kénytelenek vagyunk e fogalommal, e ténynyel, e kérdéssel a magyar házassági jog szempontjából foglalkozni, mert judikaturánk helytelen iránya a H. T. 76. §-á n a k és 80. §-a c) pontjának közelebbi megvilágítását követeli. A kir. Curia több izben kimondottál 1896 évi 3,61 Tsz. a., 4,183. sz. a.4,867 sz. a.) s ugy látszik állandó gyakorlataként mondotta ki, hogy: «ha a házasfelek valamelyike nem az együttélés tartama alatt, hanem a ténylegeskülönválás után, viszonyt folytat, ez esetben nem a H. T. 76. §-a és a 85. §-ának végső bekezdése, hanem a 80. §. c) pontja nyer alkalmazást.. Vagyis a tényleges különélés alatt elkövetett házasságtörés nem házasságtörés, hanem erkölcstelen élet és a házasfelek bármelyike csak a tényleges együttélés ideje alatt követhet el házasságtörést. A különélés tényének oly hatályt tulajdonit a kir: Curia, hogy azt a házasságtörés vétségének megváltoztatására kiható erővel ruházza fel. A házasságtörés feltétlenül bontó ok s ha a házasfelek valamelyike azt az együttélés tartama alatt követi el, akkor a kir. Curia is elfogadja azt feltétlenül bontó oknak; de ha a házasságtöréshez még egy vétség járul, t. i. a különélés: akkor már a szigorúbb minősítés enyhül; a feltétlen bontó okul szolgáló házasságtörés megszűnik és helyébe az enyhébb minősítésű elkölcstelen élet, mint a 80. §. c) pontjában megállapított feltételes bontó ok lép. Ebből tovább következtetve látjuk, hogy a Curia gyakorlata szerint a házassági jogban két vétség kevesebb, mintegy vétség; mert két vétség esetén a minősítés enyhül, ellenben egy vétség esetén a szigor fokozódik. A különélés bizonyos körülmények között, tehát feltételesen lehet bontó ok; a házasságtörés minden körülmények között feltétlenül az. Ha már most mind a kettő fenforog, kétségtelen, hogy a kisebb jogi hatályú bontó ok a nagyobb jogi hatályú bontó okot kisebbé nem változtathatja, hanem ellenkezőleg: a feltétlen bontó ok hatálya csak fokozódhat, ha ahhoz még más bontó ok is járul. Továbbá kettő csak több lehet mint egy és az egy soha sem lehet több mint a kettő. Ezzel a mathematikai igazsággal áll ellentétben a kir. Curia Ítélete, a mi már magában véve elegendő annak bizonyítására, hogy az meg nem állhat, mert ami mathematikailag képtelen, az jogilag sem lehet helyes. De vegyünk még egy gyakorlati példát is. A házasfelek valamelyike ellen a házastársi együttélés ideje alatt elkövetett egyetlen egy házasságtörési tény bebizonyíttatván: megállapíttatik a házasságtörés és a vétlen fél feltétlenül kérheti a házasság felbontását és azt a bíróságnak el is kell rendelni. Ha ellenben a házasfelek valamelyike egy harmadik személylyel állandóan él együtt s eme együttélésből gyermekek is származnak, ez már most a 80. §. c) pontja alá vonatván, csak feltételesen, t. i. akkor fog bontó okot képezni: «ha a biró a házasfelek egyéniségének és életviszonyainak gondos figyelembe vételével meggyőződött arról, hogy a házassági viszony annyira fel van dúlva, hogy a felbontást kérőre nézve a további életközösség elviselhetetlenné vált». Az ellenmondást, mely az azonos vétség különböző elbírálásában kifejezést nyer, bővebben fejtegetni fölösleges. S most menjünk tovább! Az első esetben a H. T. 99. §. értelmében az ideiglenes különélés elrendelése mellőzhető: az utóbbi esetben nem; mert «a 80. §. eseteiben az ágytól és asztaltól való különélést mindenkor el kell rendelni*. És elérhető-e a 99. §-ban kifejezett cél t. i. a kibékülés ily esetekben oly rendelkezéssel, mely a más férfival közös háztartásban élő ellenében kimondja, hogy ez férjével szemben ágytól és asztaltól elválasztatik ? Már pedig a 80. §. eseteiben az ideiglenes különélést okvetlenül el kell rendelni s bizonyára nem emelheti a bíróság tekintélyét az előreláthatólag merőben céltévesztett bírósági rendelkezés. S ha ezek után végig tekintünk a H. T. életbe lépte óta hozott ama legfelső bírósági Ítéleteken, melyek a házasságtörés kérdésével kapcsolatba hozhatók, önkénytelenül is arra a következtetésre jutunk, hogy a kir. Curia mintegy rendszeresen kitér a 76. §. alkalmazása elöl, Ennek egyik legeciatansabb bizonyítékát látjuk többek közt a m. é. 2,120 számú ítéletben. Ez esetnél a férj két évig tartó börtönbüntetést szenvedett; ez idő alatt a nő gyermeket szült oly időben, hogy a gyermeknek a férjtől való származása vélelmezhető nem lehetett. A börtönbüntetés letelte után a férj kiszabadulván, neje ellen házasságtörés indokából bontó pert indított, de a kir. Curia nem házasságtörés indokából, hanem szintén a 80. §. c) pontja alapján erkölcstelen élet indokából bon-