A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 48. szám - Bányajogi állapotaink

344 A JOG 3-ik szakaszát az 1868. LIV. t.-c. 11. és az 1893. XVIII. t.-c. 8. §-ával, 9-ik szakaszát az 1868. LIV. t.-c. 128. § ával, továbbá ugyancsak az osztrák ideiglenes perrendtartás 10-ik szakaszát az 1868. LIV. t.-c. 68. §-ával. Szinte igy quadrálnak még az osztrák ideiglenes perrendtartás 11., 17., 18., 19., 22, 30., 40.. 41., 44., 99., 104., 105., 106, 108, 109, 112, 113., 117, 118, 119., 123, 126, 132, 134, 145 , 153., 154, 164, 167, 171, 173., 180., 199, 214, 217, 219., 233.. 234, 235., 237., 238, 239, 240, 241, 242, 243, 244, 245., 248, 251, 253, 255, 258, 259, 263, 268, 269, 270, 273, 278, 295, 296, 300, 301, 305.. 311, 312, 324, 336, 352. szakaszaival, — az 1868. LIV. t.-c. 66, 134, 68, 136, 159, az 1881. LIX. t.-c. II.. az 1868. LIV. t.-c. 111, az 1893. XVIII. t.-c. 50, az 1868. LIV. t.-c. 112, az 1893. XVIII. t.-c. 32, az 1868. t.-c. 255, 152., 153 , 155, 158, 160, az 1893. XVIII. t.-c. 58, 59, 60, 61.. az 1868. LIV. t.-c. 165, 166.. 167, 168, 169, 172, 173, 180, 181, 188, az 1893. XVIII. t.-c. 91. §. 1., 2. pontja, a 85. §-a, az 1868. LIV. t.-c. 202, 200., az 1893. XVIII. t.-c. 117, az 1868. LIV. t.-c. 203, 204., 205, 206, 216, az 1893. XVIII. t.-c. 94, az 1868. LIV. t.-c. 218, 219, 221., az 1893. XVIII. t.-c. 100. és az 1881. LIX. t.-c. 21. szakaszai, az 1868. LIV t.-c. 224, 225, 226, 227., 228, 240, 241., 242, 243, 222, 229, 230, 231, 239.. 244, 236., 237, 238, 246. szakaszai s e részben az 1893. XVIII. t.-c. 121, 116, az 1881. LIX. t.-c. 23, az 1893. XVIII. t.-c. 121. §. 6. pontja, az 1881. LIX. t.-c. 29, 35, az 1893. XVIII. t.-c. 141, 205. szakaszai - és pedig néhol csaknem szórói-szóra. Egybevetésükből bárki meggyőződhetik. Visszatérve e kis kitérés után tárgyunkhoz, a «bányatörvénykezési eljáráshoz», mondjuk, bár az emiitett «osztrák ideiglenes polgári törvénykezési rendtartásból)) levonni, ezek szerint mit sem akarunk : mégis különösnek találjuk, hogy a mi állandó jogrendet szabályozó akarna lenni, immár 45. esztendő óta csak «ideiglenes» és a B a c h, Schmerling, Krausz, Wacek és Buol-Schauenstein korából származó! ! Pedig a Barnatok és Langerman n-J amesek korában valóban actualissá vált hazánkban is a bányajog s bányatörvénykezés reconstruálása; s pedig annyival inkább, mert a bányamüvelet céljától, — a mely nem egyéb, mint a gazdasági kincseknek, érceknek s a többi ásványoknak okszerű és jövedelmező felszínre hozása illetve kiválasztása, ahoz képest, a mint vájna-, vagy külmértékekben találtatnak, — mondjuk, ezen céltól aBarnato és Langerman n-J a m e sféle existenciák messze eltérítik a bányamüveietet, a mikor nem hogy földben rejtett kincset fölszinre hozni s a nemzetek gazdaságába átadni segítenének, de ellenkezőleg, a már megteremtett kincseitől s illetve vagyonától iparkodnak kifosztani, kibányászni a népeket; a földben elrejtett csillogó, fénylő drága érc felszínre hozásának és megosztásának reményével kecsegtetve. De ezektől eltekintve is, élő alakokat regélek el a honi bányajogi mizériák történetéből. Ismertem Erdélyben szegény paraszt bányászokat, kik egy életet és egy kis vagyont áldoztak fel, hogy önerejükből, a mások szédelgésszerü bevonása nélkül iparkodtak a hegy méhéből felszínre hozni a nemes aranyat, s habár kezdetleges szakértelem- és műszerekkel, a mechanikai modern vívmányait nélkülöző küzdelmüket alig számba vehető siker : aranymennyiség honorálta : mégis nézetem szerint ama csekély mennyiséggel is, a mi nemzeti gazdaságunkba átment, inkább számithatnának a jók elismerésére, mint a fent idézett Barnatok és Jamesek; s annál fogva sokkal inkább igényt tarthatnának a bányajog oltalmára is! S mégis mi történt ?! - Ismertem ugyancsak Erdélyben oly egyéni működést, a mely a bányászat ürügye alatt bizonyos vidékeken bányatelekadományok megszerzésével olyképen speculált, hogy bár ő maga, kellő anyagi erő hiányában, nem volt képes nemhogy belterjes, de még csak kezdetleges bányamüveietet sem folytatni: mégis többrendbeli, belterjes müvelés közbevetése és mübentartásuk esetén százezreket igénylő bányatelkek tulajdonával rendelkezett! És mi végből ? A végből, hogy ha valaki bányamüveietet nyitni s szakszerűen folytatni szándékozott, rögtön azon speculans határaiba kellendett ütköznie, ugy hogy nem maradt más választása, mint vagy felhagyni a bányászkodással, vagy a speculanstól drága pénzen megvásárolni a bányának még nem nevezhető bányamértéket. Tehát pénzen, nagy pénzen kellendett megvásárolni azon jogosítványt, a melyet a fennálló bányatörvény bárkinek is ingyen nyújt t. i. a turzási jogot; az arany felkutathatásának jogát. Sőt tovább ment a speculáns szellem, mert a míg az imént ecsetelt esetben a keletkezendő kutatást gátolt: addig a most vázlatozandó esetben már meglévő «zártkutatmányt, szabadturzási kizárólagos jogosítványt)) szüntetett meg, hogy minden irányban monopolizálhasson speculátiója érdekében; és pedig a következő módon ; Történt, hogy egyszerű paraszt bányászok turzási engedélyt kaptak a bányakapitányságtól és miután a feltárást kedvezőnek találták, nyomban «Zártkutatmányi szabad turzási jogosítványt)) szereztek ugyancsak a bányakapitányságnál, azon célzattal, hogy majd felkérést tesznek bányamérték, bányatelek adományozása iránt s hovatovább belterjesebb, behatóbb bányagazdaságot üzenjenek. Már néhány évi munkával több méter hosszúságú tárnát is nyitottak kezdetleges műszereikkel s annyira mentek, hogy apróbb arany és ezüst beváltásokat is tehettek, a mi őket nagy kedvre és igyekezetre hangolta, s mi sem állott volna már-már útjában, hogy majdan társakat vévén magukhoz, egy jövedelmező aranybányácskát alapítsanak. Mindez kát közönséges parasztbányász sisiphusi munkássága, mert ezt megsejtve előtérbe nyomul a fentebb előmutatott James-féle Speculáns szellem, s mit tett, hogy a szegény embereket bányamüvükből kimozdíthassa? Voltak eszközei és módozatai, hogy ugyanazon határban bányatelekadományokat vivott ki magának, s midőn már telekkönyvezett bányatulajdonjoggal rendelkezett, azokról 3 évig csendesen hallgatott, ezen idő leteltével pedig feljelentést tett a szegény bányászok ellen, hogy azok szabad turzásjogoni bányamüvelete sérti az ő adományozott s telekkönyvezett bányatelkét, a hol pedig ő, a felkérő, bányamüveietet sohasem folytatott. Hatósági bizottságot visz ki a helyszínére, a mely constatálni kénytelen az ő állítását, mert hiszen a szegény bányászok szabad turázási köre tényleg belevág a speculans bányatelkének határába, s ez alapon eltiltatja a bányászokat a működéstől. A közigazgatási bányahatósági eljárás és felebbezés végeredménye lett a tilalom véglegesítése és a szegény bányászoknak hosszadalmas és nehézkes bányabirósági peres eljárásra utasítása. így a már jövedelmezés reményére jogosító bányamű parlagon maradt s abba szakadt s ki tudja, minő kincstől fosztotta meg nemzetgazdaságunkat a még csak az aintra domínium» átalánosan ismert jogelvét sem respectáló bányaközigazgatási eljárás, a midőn egyben a szegény bányászokat munka és kenyér nélkül hagyta, és befektetéseiktől is ad graecas calendas elütötte. Mindez azon speculans szellem által arra használtatott, hogy más uton és módon bányamüvelet ne kezdethessék, mint csupán az e részben már quasi felségjogokat gyakorló speculans beleegyezésével. Ennek a beleegyezésnek pedig nagy ára van ; ezereket jelent, a milyen ezereket legfeljebb a nemrég hirlapokban is szellőztetett «Fortuna-féle» bányavállalat adhatna csak, az is csak papiroson, és a publicum kisebb és nagyobb tőkéinek szédelgő módon s krakkra vezető belevonásával. Mert hiszen az egyes ember ritka esetben szánja reá magát; s szolid existentia nem is teszi, hogy százezreit, melynek gyümölcséből ugy is módosan megél, egy problamatikus bányavállalat megszerzésébe fektesse. De meg miért is venne készpénzért bányát ? Hiszen ha turzani akar, azt neki a bányatörvény ingyen megengedi, a mikor a bányajog alapelve a bányaszabadság, melynél fogva mindenki, a kit a törvény határozottan ki nem zár, egyenlőképen nyerhet bányajogositványokat (lásd 1854. május 23. bányatörvénykönv 7-ik §.). Hiszen nem az az intentiója a bányajog rendszerének, hogy egyesek nyerészkedésének teret nyisson olykép, hogy azon egyes egyének vagy társulatok bányák eladásával üzérkedhessenek ; hanem igenis az a cél, hogy egyesek és társulatok a haza földjében rejlő ásványokat felszínre hozzák, s a nemzet közgazdaságába átbocsássák. Miért kelletik tehát nagy pénzért venni bányajogositványt. hiszen ha az a már megkezdett arany-bányavállalat csakugyan jövedelmező: akkor azt nem igen szokták eladni, mert az megfizethetetlen, ha pedig eladják megfizethető árakon, akkor már jövedelmezőség tekintetében gyanús és kétséges! Hogy az általam elregélt speculátió nem lészen unicum a maga nemében, azt mutatja a legközelebb a magyar lapokat bejárta sensatiós «Fortuna»-féle Langermann-James-féle eset mutatja tényleg bányamüvelésünk sokrészbeni parlagon heve-