A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 48. szám - Bányajogi állapotaink

A J OG annak, hogy itt nem a végrendelet, a jogügylet érvényéről, hanem annak bizonyos irányú hatályáról van szó. Ha a törvényhozó a 9. és 10. §§. eseteiben a végrendeletet érvénytelennek, semmisnek akarta volna tartani és tartatni ugy ennek nyíltan kifejezést adott volna, a miként ezt tette a hivatkozott többi szakaszokban. Ezt a törvényhozó nem tévén, nekünk sem okunk, sem jogunk nincs tenni. Miért distinguáljunk mi másként, mint a törvényhozó nyilt és határozott kijelentése : a törvény ? A 9. és 10. §§-ban foglalt rendelkezésnek ratioja azon perjogi elvben van, hogy senki sem lehet maga mellett ünnepélyességi tanú; és illetve a végrendelet irója, a végrendelet, mint ünnepélyes actus jellegénél fogva különös alakszerűségekre szorul, hogy kedvezményezetté lehessen. A rokoni összeköttetés végül az alakszerűségek további kiterjesztését tette szükségessé, mert ünnepélyes actusnak bármi gyanútól mentnek kell lennie. Ezek szerint a 9. és 10. &j-ban felsorolt speciális alakszerűségek hiánya, magát a végrendeletet, a jogügyletet nem teszi érvénytelenné, hanem a tanú és iró. azon actusnak. a melyrél fungáltak, hatályt nem adhatván, ők és rokonaik csak további speciális alakszerűségek mellett válhatnak kedvezményezettekké. A felvetett jogesetben N. örökhagyónak végrendelete, mint jogügylet, mint ünnepélyes actus. az érvényességi összes alakszerűségeket felölelvén, az érvényes végrendeletnek tartandó, következőleg azt semmisnek kimondani nem lehet; az ily bírói kijelentés a törvénynyel ellenkezik, s igy nem lehet perrendszerü. Ekként N. örökhagyó végrendelete érvényesnek állapíttatván meg, további vizsgálódás tárgyává az teendő, hogy annak, mint érvényes végrendelet alapján mily hatály áll be az abban megnevezett kedvezményezettekre, s ezek között: a tanura, iróra s ezek rokonaira .2 A 9. §. szerint a tanú (A.) és sógora (C) csak akkor részesülhetne a végrendelet által nekik szánt előnyben, ha A. tanú helyett egy más érdektelen tanú is volna ; ha tehát X. örökhagyó végrendeletét nem az emiitett négy! hanem öt tanú előtt tette volna, a kérdés teljesen tiszta lett volna; ellenben a 10. értelmében a végrendelet irója (mondjuk itt is : A.) és sógora (mondjuk, hogy: C.) csak akkor kaphatná meg a nekik szánt előnyt, ha az előirt további alakszerűség szintén betartatott volna. A mily igazságtalan volna a 9. fenforgása esetében A.-t és C-t (a tanút és sógorát) előnyben részesíteni, ép oly igazságtalan volna a 10. §. esetében A.-t és C-t faz írót és sógorát) kedvezményezni, ha a speciális alakszerűségek nincsenek meg. de mindkét esetben kirívó igazságtalanság volna magát a jogügyletet, a végrendeletet megsemmisíteni azért, mert A. és C nem részesülhetnek a nekik szánt előnyben, holott maga a végrendelet érvényes. Mindezek után és alapján: megtévén a szükséges és helyes distinctiokat, az előző cikkemben felsorolt három véleményre nézve szerény nézetem a következő : ad I. Az első felfogás, mely a végrendeletet érvénytelennek, semmisnek mondja ki, nem perrendszerü. Ehhez több indok felesleges. ad II. Ugyancsak a felsoroltak alapján a második jogi nézet, mely csak C-re nézve, tehát csak részben jelenti ki semmisnek és érvénytelennek a végrendeletet, sem tekinthető perrendszerünek. Vegyük fel a következő complicatiót : N. családfőnek lemenői nemcsak C. és D, hanem E. és F. is. Vagyona áll egy 300 holdnyi kitűnő szántóföldből, egy 60 holdnyi silány hegyi legelőből és egy 40 holdnyi cserjés erdőből, valamint a fundus instructusból és különféle ingókból. Végrendeletében (melynél A. tanuként, illetve íróként szerepel) C-nek hagyja a 300 hold szántót, D.-nek a 60 hold legelőt E.-nek a 40 hold erdőt: F. et törvényes okokból kitagadja, de F. gyermekeinek X., Y. és Z.-nek hagyományozza ingóit. A per során (melyet csak D. indított meg) E. kijelenti, hogy meg van elégedve és elismeri a végrendelet hatályát; F. azonban ellenkezik, de kitagadása jogszerűnek bizonyul. Egyébként a felvetett jogesetbeli állapot fenforog. ad L Vájjon igazságos és perrendszerü volna-e az első felfogás ítélkezése, mely a végrendeletet érvénytelennek és semmisnek mondja ki: Perrendszerü volna a megelégedett E.-vel és a jogszerűen kitagadott F.-vel szemben is ugy eljárni, mint C-vel és D.-vel szemben ? Igazságos volna E.-t és F.-t is egyenlő osztályban részesíteni, X., Y. és Z. hagyományosokat pedig a hagyománytól egyszerűen megfosztani ? Nem, és ismét nem; mert a végrendelet alakszerű, érvényes. ad II. E. meg van elégedve; volenti non fit injuria. F. jogszerűen ki van tagadva. C. mint A.-nak sógora nem élvezheti a neki szánt 300 holdat, csak a törvényes örökrészt. Hol találunk perrendszerü indokot arra nézve, hogy D.-t arra kenyszeritsük, hogy ő az egész 60 hold silány hegyi legelőt egyedül tartsa meg és az ő rovására favorisaljuk C-t, holott C-vel szemben ezen jogi nézet érvénytelennek mondja ki a végrendeletet ? A jogérzék parancsolja, hogy D. ne kergettessék rosszabb helyzetbe mint C, kire a végrendelet nem joghatályos; mar pedig a második jogi nézet ezt eredményezné, ha D. a szántóföld egy nagy része helyett az egész silány legelőt elfogadni tartoznék! A perrendi igazság is azt sugalja, hogy épen C miatt D.-re sem joghatályos a különben érvényes végrendelet és C. és D. a végrendelet szerint nekik külön-külön hagyott 300 hold szántón és 60 hol 1 rossz hegyi legelőn közösen és egyenlően osztozkodnak. A megelégedett E.-re a jogszerűen kitagadott F.-re és X., Y., Z. hagyományosokra a végrendelet joghatályos. ad III. A mi végül a harmadik jogi véleményt illeti, szerény nézetem szerint egyedül ezt tartom a törvény ratiójával és perrendünk intézkedéseivel összhangban levőnek, mindazáltal azon megfelelőbb enunciatioval, hogy a bírósági véghatározat (ítélet) rendelkező részében C-re és D.-re, illetve a comphcált esetben is C-re és D.-re a végrendelet nem mellőzendőnek és félreteendőnek, hanem joghatálytalannak jelentendő ki. Az ismert régi mondás: qui bene distinguit. bene docet. felment attól, hogy a tehető, bár gyenge érvü, ellenvetésekkel fáraszszam e becses lap t. olvasóit. Azokat tehát mellőzöm. Bányajogi állapotaink. Irta: Dr. SAÁRAY BERTALAN, debreceni ügyvéd. «Az isteni gondviselés hazánkat az ásvány világ mindennemű kincseivel oly bőkezüleg áldotta meg, hogy helyes gazdasági kezelés mellett, ha ezt a törvényhozás célszerű intézkedések által támogatja. Magyarország Európa bányászkodó országai közt könnyen az első helyek egyikét foglalhatja el.» így monda ezt Wenczel doctor boldogult jogtudósunk 1866-ban, tehát ezelőtt 31 esztendővel. És vájjon történtek-e azóta, — nemcsak azóta, hanem egyáltalán ÍZ 1854. évi május 23-án hazánkra szóló érvénynyel kibocsátott «Osztrák bányatörvénykönyv» megjelenése óta, tehát közel 43 év óta «célszerü, a magyarhoni (ideértve Erdélyt is) bányászat helyes gazdasági kezelésének támogatására szolgáló törvényhozási intézkedések ?» Avagy eltekintve az illető kir. törvényszékeket bányabirói hatáskörrel felruházó, s igy a bányabiráskodást a bányaközigazgatástól bölcsen elkülöníteni kívánó törvénytől, —• tétettek-e egyéb törvényhozási intézkedések? Hozatott-e törvény csak a részben is, hogy ne a régi, elavult «Osztrák ideiglenes polgári törvénykezési rendtartása, hanem ujabb, modern és a többi eljárással egyöntetű peres eljárási mód honosíttatott volna meg a bányatörvénykezés terén ?! Epenséggel nem ; e téren mi sem történt; mert hiszen Magyarország erdélyi megyéiben a bányatörvénykezési szabályok ma is «az 1852. május 3-án megjelent ideiglenes polgári perrendtartás s annak XXIX-ik fejezetében)) vannak letéve. A mi már azért is feltűnő, hogy ha valami avatatlan külföldi a «két országra szóló törvényt» látni fogja: bizonyára el nem hiszi nekünk az Erdélylyeli «uniót.» De furcsa ez még azért is, mert ama «két országra szóló törvény»-ben még mindig a régi és nehézkes «perbecsomózási eljárása van előírva, s e szerint kénytelen eljárni a peres fél, illetve ügyvéd, ha bányapere van ; mert a szóbeli eljárás közös megegyezés hiján lehetetlen. E szerint a perbecsomózási eljárás szerint kelljen tehát perelni, ma, a fennen hangoztatott «szóbeliség» és «közvetlenség» törvénykezési ideálok ifjú korában. Hallatlan ! ! és fogadni mernék, még szakavatottak előtt is sok helyen ismeretlen !!! Nem akarunk amaz «Osztrák ideiglenes perrendtartásából mit sem levonni ; mert hiszen hatalmas jogászi capacitások müve az ; s midőn ezt mondjuk az jut eszünkbe, hogy azon osztrák ideiglenes perrendtartásnak igen tekintélyes része majdnem szórói-szóra recipiálva lett az 1868: LIV. t.-cikkbe foglalt «magyar polgári törvénykezési rendtartásban*, sőt az 1881. LIX. t.-c. perrendtartási novellában és részben az 1893. XVIII. t.-c. uj sommás eljárásban is nyomai találhatók. Hogy pedig ezen állitásunk koholmánynak ne tűnjék fel. felhívjuk a tamáskodók figyelmét, méltóztassanak összehasonlítani az osztrák ideiglenes perrendtartás (1852. május 3. Erdélyre, 1852. szept. 16. Magyarország, Horvát-, Tótország, a szerb vajdaság és a temesi Bánság számára) — 2-ik szakaszát — az 1868. LIV t.-c. 9—10. és az 1881. LIX. t.-c. 39. §-ával,