A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 4. szám - A hagyatéki tárgyalás egyik kérdéséhez - Észrevételek a polgári perrendtartásról készült törvényjavaslat tervezetére [3. r.]

A JOG 27 b) sem önálló keresettel indított pernek az 1893: XVIII. t.-c. 43. §. alapján engedett egyesítése által. Az 1893: XVIII. t.-c. 23. §-a által is érvényében hagyott ISSI: LIX t.-c. 8. §. b) pontja; továbbá az 1893: XVIII. t.-c. 43. §. kétségen kivül megengednék a birónak, hogy az ellenfélnek, t. i. alperesnek viszonkeresetét elfogadja, és illetve az önállóan indított jogpert a tolyó birtokperrel egyesítse; ha az idézett helyeit a törvénynek csak magukban véve, minden összefüggés nélkül, lehetne értelmezni; ezt azonban a biró nem teheti, mert ennek ellentmond a birtokpereknek sajátszerű természete és célja, valamint az 1893: XVm. t.-c. 1. §. 5. pont. m) alpontjának parancsoló rendelkezése, mely épen a szóban forgó birtokperekre nézve tiltja azoknak a jogperekkel való összeköttethetését. És ezen tiltó rendelkezésnek igen fontos legislatori célzata és indoka van. Gondoljuk meg és fontoljuk mélyebben egy kissé az esetet: A birtokon kivül lévő tulajdonos ráront a birtokosra és őt a birtokban megháborítja, abból kidobja. A birtokos, bár joga volna a háborító ellen erőszakot is használni, ezt nem teszi, vagy mivel gyengébb, nem teheti; így tehát fordul a bírósághoz jogsegélyért és reponáltatását kéri. A birtokperben most előáll a háborító és hatalmaskodó alperes és tulajdonjogot akar érvényesíteni a békés birtokától megfosztott azon felperes ellen, a kin épen ő önhatalmúlag erőszakoskodott. Hol volna az igazság, hol a méltányosság — miként dr. Frankfurter ur kiált fel — ha a bíróság a jogrendet önhatalmúlag megbontott alperes erőszakoskodását törvényesítené s kimondaná, hogy ez helyesen cselekedett, midőn felperest megháborította és jogosan bíráskodott maga a maga részére és javára, midőn önhatalmúlag vette birtoklásába a tulajdonát képező ingatlant, és nemcsak elutasítaná a birtokától erőszakosan megfosztott felperest a keresetével, hanem az erőszakoskodó alperes igényét ítélné meg és hozzá még a birtokát törvényellenesen elvesztett felperest, mint pervesztest még perköltségben is elmarasztalná a hatalmaskodó és önönmaga birájává feltolt alperes javára, azért, mert ez erőszakoskodva önmaga vett magának igazságot, a mint ő akarta. . ? ! Meg vagyok győződve, hogy ily felfogást jogász ember nem vallhat. Vagyis a kérdés megfontolása végeredményében oda vezet, hogy : birtokperekben a jog kérdését belevegyiteni sem viszonkereset emelésével, sem a jogper egyesítésével először nem lehet; mert a jogállam célja feltétlenül megköveteli, hogy a bárki által megsértett jogrend mindenekelőtt állíttassák helyre, mivel nem tűrhető, hogy egyes polgárok önmaguk bíráskodjanak a maguk részére ; tessék jogaiknak a jogállam hatóságai utján érvényt szerezni ; másodszor nem szabad; mert ezt az 1893. XVIII. t.-c. 1. §. 5. m) pontja egyenesen és világosan tiltja. Azt hiszem, hogy én is, miként dr. Frankfurter ur — a sommás eljárási törvényre és annak szellemére alapítottam szerény, de meggyőződésemmé vált felfogásomat. A hagyatéki tárgyalás egyik kérdéséhez Irta : dr. SZALAV SÁMUEL, kir. közjegyző Gödöllőn. Kézdivásárhelyi Fejér Vilmos közjegyző jelölt ur a «Jog» mult évi 51. számában felveti a kérdést, hogy milyen eljárást kell követni abban az esetben, ha a kir. közjegyző által kitűzött hagyatéktárgyalásra a felek egyike sem jelenik meg. Kérdést tevő közjegyző jelölt ur kétféle eljárást tart lehetőnek. Ezek egyike az, hogy a kir. közjegyző hivatalból vesz fel jegyzőkönyvet s a törvényes örökösödés rendje szerint a hagyatékot letárgyalja s az iratokat birói átadás céljából a bírósághoz beterjeszti; másika pedig az, hogy a kir. közjegyző az örökösöket értesiti, hogy a mennyiben ismét nem jelennének meg, a tárgyalást kinevezendő ügygondnokkal fogja megtartani. Habár kérdést tevő közjegyző jelölt ur hozzáteszi, hogy ezt az utóbbi eljárást tartja célszerűbbnek, mégis kétségesnek tartja mind a két eljárás helyességét. Ez a kérdés az 1894. XVI. t.-c. 2. §-ának 1—4. pontjaiban felsorolt esetekben nézetem szerint nem lehet vitás, minthogy arra, hogy a kiskorúnak gyámja, a gondnokság alá helyezettek gondnoka stb. a tárgyalásra megjelenjenek s a tárgyalást az idézett törvény értelmében lefolytassák, a hatóságoknak ellenök kényszerítő eszközök állanak rendelkezésére. Ez a kérdés csak az idézett törvény 2. §. 5. pontja esetében birhat jelentőséggel, vagyis ha az örökösök mindannyian önjoguak, s az örökhagyó elhunytától számított három hó alatt sem örökösi bizonyítvány kiadatását, sem hagyatéktárgyalást nem kértek. Ebben az esetben megesik, hogy az örökösök a kitűzött tárgyalásra meg sem jelennek, vagy ha megjelennek is kijelentik, hogy a tárgyalást nem akarják, sőt még az ez iránt felvenni szándékolt jegyzőkönyvet sem írják alá, mert azt már tudják, hogy a jegyzőkönyvre bélyeget is kell ragasztani s ők a bélyegköltséget sem hajlandók viselni. Ily esetek tapasztalásom szerint azok, a melyekben az örökösök a hagyatéki ingatlant eladták s a vevő elég dőre volt, hogy a vételárt nekik kifizette, vagy ha az örökhagyó házastársa nevére is vannak az ingatlanok irva, s ez utóbbi a saját ingatlan részeit osztály alá bocsátani még életfogytig tartó haszonélvezeti jogának fentartása mellett sem akarja, az örökösök pedig céljukat nem látják elértnek azzal, ha az örökhagyó ingatlan részei nekik közös tulajdonul átadatnak, avagy végre, ha az örökhagyó özvegyével ennek özvegyi jogai tekintetében meg nem egyezhetnek, a különben az osztály iránt egyetértő örökösök a hagyatéki ingatlanból kinek-kinek jutandó egyes részleteket birtokba nem vehetik, s az özvegyi jog korlátozása iránt pert indítani nem akarnak, hanem inkább megvárják, mig az özvegy is elhal. Ha ily esetekben az örökösök s a többi érdekeltek mindnyájan megjelennek a tárgyalásra, néha a közjegyző felvilágosítása folytán hajlanak a szép szóra, de a kik a jóakaratú felvilágosítást visszautasítják, vagy érdekeiket el nem érhették, azok a közjegyzőt egyszerűen a faképnél hagyják. Abban a véleményben vagyok, hogy a közjegyző ily esetekben, akár megjelennek a felek, akár nem, jegyzőkönyvet hivatalból fel nem vehet, mert a biróság oly jegyzőkönyv alapján, melyet a felek egyike sem ir alá, a perenkivüli eljárásban el nem járhat, sem pedig ismert önjogu örökös részére ügygondokot nem rendelhet, sem bírságot önjogu örökös ellen, azért, mert az magánjogai érdekében birói beavatkozást élnem fogad, ki nem szabhat és be nem hajthat. Igen, de hát akkor még mindig kérdésül marad, hogy mi értelme van annak, hogy ily esetekben az eljárás mégis hivatalból indíttatik meg? Nos hát kétségkívül ebben állami atyáskodás nyilvánul, a mennyiben nézetem szerint az államhatalom alkalmat akar nyújtani, hogy az örökhagyó elhalálozásától számított három hó eltelte után is az érdekeltek az örökséget rendezhetik a nélkül, hogy azért folyamodniok kellene s részemről azt a tapasztalatot szereztem, hogy jelentéktelen azon esetek száma, melyekben az összes érdekeltek ezt az állami atyáskodást perhorreskálták volna, mert ha csak egy is közülük elfogadja a birói beavatkozást, már akkor a többi érdektársakkal szemben az 1894. évi XVI. törvénycikk alapján procedálni lehet. Ha azonban ezt az atyáskodást visszautasítják, azt rájuk tukmálni nem lehet, s én ugy emlékszem, hogy a törvényjavaslat a főrendiházban folyt tárgyalása alkalmával gr. Z ic hy Nándor táplált aggodalmat a törvényjavaslat 2. §-ának 5. pontja, illetőleg a 4. §. kényszerítő hatálya tekintetében, s az akkori igazságügyminister Szilágyi Dezső annak kijelentésével nyugtatta meg a felszólaló grófot, hogy a javaslat ezen rendelkezéseinek joghatálya nincsen. Ehhez képest azt gondolom, hogy oly esetekben, midőn a felek az 1894. évi XVI. t.-c. 2. §. 5. pontja alapján hivatalból megindított eljárás folyamán kitűzött tárgyalásra meg nem jelentek is, de jegyzőkönyv velük nem volt felvehető, nincs egyéb hátra, mint hogy a kir. közjegyző az iratokat mutassa vissza a megbízó bírósághoz, emez pedig azt szorgalmazásig irattárba tétesse. Igen ám, de — mondhatja valaki, — van az éremnek másik oldala is, s ez a fődolog. Hát a kir. közjegyzőt azért, hogy az ily ügygyei foglalkozott, az iratokat tanulmányozta, tárgyalásra határnapot tűzött, s arra a feleket várta, s a felek meg nem jelenése folytán ideje, — mely pedig nemcsak az angolnak, hanem a magyar kir. közjegyzőnek is pénz, — eredménytelenül múlott, semmi díjazás nem illeti? Azt tartom, hogy nem. Mert ha nem kényszeríthetők a polgárok arra, hogy az állami atyáskodást kéretlenül elfogadják, nem kötelezhetők arra sem, hogy a kéretlen, s csak az ő magánérdekeiket érintő el nem fogadott szolgáltatásért viszontszolgáltatást teljesítsenekÉszrevételek a polgári perrendtartásról készült törvényjavaslat tervezetére.* Irta: POLGÁR JÓZSEF, pestvidéki tszéki biró. IV. Fej e zet. Perfelvételi tárgyalás. 185. §. A tervezet 12. §-a értelmében a biróság hatáskörét, a 76. §. szerint pedig a perképesség és a törvényes képviselő igazolásának hiányát hivatalból tartozik figyelembe venni s azért minden zavar és félreértés kikerülése végett ezen szakaszban is kimondandó lenne, ugy miként az az 1893. évi XVIII. t.-c. 27. §-ában is foglaltatik, hogy a biróság nemcsak az 1. és 2-ik pontban emiitett pergátló akadályokat, hanem a 3-ik pontba ütköző illetékességi és hatásköri akadályokat, — ha az ügy tekintet nélkül az értékre, nem tartozik a biróság hatásköre alá, az illetékesség hiányát pedig azokban az esetekben, a melyekben a rendes birói illetőségtől eltérésnek helye nincs (mint pld. bánya, hitbizományi ügyek stb.) és végül az 5-ik pontban említett perképesség, illetve a törvényes képviselő igazolásának hiányát is — hivatalból tartozik figyelembe venni. Az 1893. évi XVIII. t.-cikk életbeléptetése óta egyes járásbíróságok a törvény 27. §. 5-ik pontját több izben tévesen magyarázták és a pergátló kifogásnak akkor is helytadtak, ha perújítás esetén a fél az alapperbeli ítéletben megítélt költségeket meg nem téritette, — holott a törvéuy szövegéből csakis az magyarázható ki, hogy ezen pergátló kifogás sikerrel csupán azon esetekben érvényesíthető, hogyha felperes keresetét visszaveszi, vagy pedig a sommás törvény 50. §-ában megjelölt azon esetben, ha a kereset visszavettnek * Előző cikk 1897. évi 1. sz.