A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 45. szám - A halasztásról (1868: LIX. [LIV.] 139. §.) - Az utóöröklés és örököshelyettesités kérdéséhez

320 A JOG Az utóöröklés és örököshelyettesités kérdéséhez. Irta: RADOSA IMRE, Szirákon. Sz. F. végrendeletében atyja után örökölt vagyonára nézve örököséül nevezi serdületlen korú fiát Sz. G.-t. A végrendelet további szavai: «Ha. mitől Isten óvjon, gyermekem elhalna, az esetre összes vagyonomat nőm, szül. K. E. örökölje». Sz. F. elhalván, hagyatékát akkor még serdületlen fia birtokba veszi: ez ismét 17 éves korában végrendelet és leszármazók nélkül elhal. Kérdés, vájjon egyszerű örököshelyettesitésről vagy utóörökös nevezésről van-e szó és utóbbi esetben mihez van joga az utóörökösnek ? Az utóörökös nevezés az örökös tulajdonjogának korlátolását foglalván magában, nézetem szerint valahányszor a végrendelet szavai s a fennforgó körülmények kétséget hagynak fenn az iránt, vájjon az örökhagyó utóörököst vagy örököshelyettest értett e, mindég az utóbbi vélelmezendő. Ha itt örökhagyó azt mondja : «gyermekem halála után vagyonomat nőm örökölje», feltétlenül utóöröklésről, ha'pedig azt mondja: «ha gyermekem még életemben elhalna, vagyonomat nőm örökölje» feltétlenül örököshelyettesitésről lehet csak szó. Ám a végrendelet fenti szövegezéséből ki nem tűnik, vájjon az örökhagyó gyermekének bármikori, vagy csak bizonyos időhöz kötött pl. még örökhagyó életébeni elhalálozása esetére nevezi meg nejét örökösül. Mert a természeti személy valamikori elhalálozása bizonyos levén, örökhagyó, ha nejét a gyermek bármikori elhalálozása esetére kívánja örököséül tenni, bizonyára inkább él ez egyszerű kifejezéssel: ((gyermekem halála után» és bizonyára nem használja a feltételes módot s nem teszi hozzá az «Isten óvjon» kifejezést. Sőt ép e kifejezés és a föltételes mód használata azt látszanak igazolni, hogy örökhagyó gyermekének nem bármikori, hanem csak bizonyos időhöz kötött elhalálozása esetére kívánja nejét örökösévé tenni. Viszont, ha nejét csak örököshelyettesül jelöli ki, azon szövegezés lett volna világosabb : «ha gyermekem még életemben elhalna.» Kétes, hogy a felületes szövegezésnél a talán odagondolt «életemben» szó maradt-e el, vagy a feltételes mód és az «Isten óvjon» szavak nem fejezik ki helyesen az örökhagyó akaratát ? Fennforoghat az a nézet is, hogy a feltételes mód által a gyermek bizonyos időhöz kötött elhalálozása érthető ugyan, de ez időpontot nem szükségkép az atya, hanem pl. a nő elhalálozása képezheti. Ez esetben a helyes szövegezés volna : « ha gyermekem még nőm életében elhalna,)) s a szövegből a «még nőm életébena szavak látszanak kimaradottaknak. A szöveg ily értelmezése mellett örökhagyó neje utóörökösnek tekintendő, de az ily értelmezésnek ellene mond az, hogy, ha örökhagyó nejét utóörököséül kívánta tenni, nem kellett kiemelnie azon körülményt, hogy neje csak akkor utóörökös, ha a gyermek még ennek életében elhal, a dolog természetéből folyván azon követelmény, hogy az utóörökös az örököst túlélje. Más kérdés, hogy a mennyiben az özvegy utóöröklési joga inegállapittatnék, megilleti-e őt a gyermek hagyatékából azon rész is, mely ennek törvényes osztályrészét képezte ? Altalános elv, hogy a törvényes osztályrész semmi nehézménynyel. tehát elidegenítési tilalommal sem terhelhető, már pedig az utóörökös-jelölés magában foglalja az elidegenítési tilalmat is. A gyermek törvényes osztályrésze tehát nézetem szerint minden utóöröklési jogtól menten képezi annak hagyatékát, e részben tehát ági vagyona az ágra viszszahárul. Itt azonban ismét az a kérdés merül fel, vájjon ha a gyermek, illetve gyámja., a törvényes osztályrésznek utóörökös nevezéssel történt terhelése ellen a hagyatéktárgyalásnál kifogást nem tett, a törvényes osztályrész e korlátolástól mégis mentnek tekinthető-e, tekintetbe véve azt is, hogy e kifogás megtételére épen az, (t. i. a t. és t. gyámanya) lett volna hivatva, kinek e kifogás elmulasztása érdekében állt és hasznára válhat, megjegyezvén, hogy a gyámanya a hagyatéktárgyalás során saját utóörökösi jogát sem tette kérdés tárgyává és nem érvényesítette, a gyámhatóság részéről pedig a fenti kifogás megtétele egyrészt a végrendelet kétes szövege, másrészt különösen az utóöröklési jog nem érvényesítése miatt, szükségesnek nem mutatkozott. Nézetem szerint az anya utóöröklési jogát, ha ilyen őt illeti, a rendes elévülési határidőn belül érvényesítheti, másrészt azonban a kiskorú gyermek nem tekinthető olyannak, mint a ki törvényes osztályrészének utóörökléssel lett terhelésében megnyugodott és azt csak ily korlátolás mellett birta volna, mert e kérdésben érdeke anyja érdekével összeütközésben levén,'eseti gondnok lett volna kirendelendő, mi meg nem történvén, a kiskorú jogai tekintetében mulasztásról vagy jogfeladásról nem lehet szó.A mindenesetre érdekes kérdés bizonyára megérdemelné, hogy valaki hozzászóljon. /< A halasztásról, (1868: LIX. 139. §.) Irta : LESZLÉNYI IMRE, bpesti ügyvéd. A prdts. 158 és lf>9. §-ai fölállították a nyilvános, ugy a hallgatag beismerés tanát, kimondván ez utóbbi: Ha közvetlenül a következő periratban valamelyik fél világosan és határozottan nem tagadja vagy hallgatással mellőzi az ellenfele által felhozott ténybeli állítást: az a bíróság előtt beismertnek tekintetik. Ezen theoria egyik hajtásaként jelentkezik az egyoldalú halasztás, mint azt a prdts 139. §-a szabályozza. Ezen utóbbi azonban sok visszaélésre ad alkalmat a gyakorlatban, amennyiben kényszeríti mindkét felet a pertári megjelenésre akkor is, ha annak szüksége nem mindkettőre nézve állott be. Akárhányszor szívesen megadnók az ellenfélnek a halasztást, mert belátjuk, hogy az anyag nagyságánál és bonyolultságánál fogva nem adhat még periratot, némelykor személyi tekintetekből is, mint pl. az ellenfél képviselőjét foglalkoztató fontos eseménynél fogva, de mindannyiszor kénytelenek vagyunk meg is jelenni, nehogy az vagy helyettese szeszélyében oly halasztást vegyen igénybe, mely az ügynek lekötésével, valóságos szüneteltetésével egyeniő, a mely még rosszabb a pervesztésnél. De nem a 139. §., hanem annak téves magyarázata oka ezen visszaélésnek. A törvény szerint csak tények nem tagadása állapit meg beleegyezést, a tények közül is csak azokra vonatkozólag, melyek eleve az ellenféllel közölve voltak. Ezzel tehát az egyoldalú halasztás korlátlan határát indokolni nem lehet, még kevésbé azonban a prdtrts. 139. §-ából és illetve annak kiemelendő passusából: Ha az ellenfél a halasztási kérelemre nézve észrévételt nem tesz, a bíróság a kért halasztást meg nem tagadhatja. Minthogy ezen esetben nem eleve közölték a halasztási szándékot és nem tényekről van szó, hanem kérelemről: a beleegyezés annál kevésbé vélelmezhető, mert eme kitétel «nemtesz» okvetlenül föltételezi az ellenfélnek is jelenlétét és a jelen levő ellenfélpassivitásából vonja le azon consequentiát, hogy beleegyezett, mert meg nem jelent fél észrevételt «nem tehet.» Ha a 139. §. azt akarta volna kifejezni, a mit a joggyakorlat bele magyaráz, a passusnak igy kellene hangzania: «Ha az ellentél a halasztásba beleegyezett, vagy észrevétel nincs, a biró a kért halasztást meg nem tagadhatja.» De ezen kitétel «nem tesz» föltételezi, hogy jelen volt és volt módjában észrevételt tenni. A midőn tehát az ellenfél meg nem jelent, a vélelem nem az, hogy korlátlan halasztásba egyezik, a mi az ügyvédi megbízás, sőt a jogérvényesítés természetével is ellenkezik, hanem hogy oly halasztási kérelembe egyezik, melynek mérve tudva van, tudva van előtte a törvényből: a törvényes halasztás mérvébe. E szerint a felek adhatnak egymásnak kifejezetten halasztásokat, adhat a bíróság általa nyomósaknak elismert indokok alapján halasztást, akár jelent meg az ellentél vagy nem, akár ellenezte, akár nem és tartozik adni az elsőn tul törvényes határidejű halasztást, ha az ellenfél meg nem jelent. ' Sőt egy örökösödési per alkalmából a győri bir. ítélőtábla azon határozatot hozta, hogy az egyességi halasztás sanctiója a bíróság által megtagadható, ha alperestárs hozzájárulása nélkül és a per késleltetése céljából történik. A magyar általános polgári törvénykönyv tervezetét előkészítő állandó bizottság jegyzökönyvei.*) I. A magyar általános polgári törvénykönyv tervezetét előkészítő állandó bizottság szervezeti szabályzata. Az igazságügyminister a magyar általános polgári törvénykönyv tervezetének elkészítése céljára az igazságügyministerium kebelében egy állandó bizottságot szervez. *) Nagy hálára kötelezi az igazságügyminister ur a jogászközönséget az által, hogy e jegyzökönyveket rendelkezésünkre bocsátja. Alkalmat nyújt ez által arra, hogy idejekorán tájékoztatást nyer a jogászság a bizottság működéséről, a mi csak a készülő monumentális munka érdekében fekszik. A szerkesztőség.