A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 45. szám - A megtámadási jogról. (Csődtörvény 30. §-ához)

A JOG 319 módiát szabályozza és ezen ellenőrzés gyakorlását egy általa kirendelt bizottságra bizza ; a bizottság ellenőrzése kiterjed az egész üzleti működésre, a társasági mérlegre, a biztosítási feltételekre és praemiákra, a tartalékalapra, a felosztásia és liquidatióxa. Olaszországban az 1883. évi január l-én életbelépett kereskedelmi törvény van éi vényben és legújabban a biztosító társulatok állami ellenőrzésére vonatkozó törvényjavaslat készült, mely az állami felügyeleti jogot magállapitja a biztosító társulatok egész üzleti működésére, mérlegeire, üzleti kimutatásaira, feltételeire és különösen az életbiztosítási díjtartalékok mikénti megalkotására, gyűjtésére és elhelyezésére, a concessió és cautió rendszerének fentartása, illetve szabályozása mellett, egyúttal részletesen megállapítja a külföldi társulatok működésének feltételeit. Belgiumban a társulatokról szóló 1873. évi május 18-iki törvény. Hollandiában az 1K38-diki kereskedelmi törvény és Spanyolországban az 18(59. évi kereskedelmi törvénynovella s az 1857. évi december 28-iki rendelet van érvényben. Dániában állami felügyelet nem gyakoroltatik. Svédországban a concessiót és az életbiztosító társulatok felügyeletét egy 1866. évi rendelet, a külföldi társulatok működését pedig az 1887. évi törvény szabályozza. Norvégországban az életbiztosító társulatok feletti felügyeletet egy államilag kirendelt bizottság gyakorolja. Oroszországban egy 1836 évi december 6-iki rendelet belföldi részvénytársulatokra nézve a concessiót és cautiót és ezenfelül még egyéb szigorú feltételeket ir elő, külföldi biz-, tositó társulatoktól pedig az 1871. évi törvény még meghatalmazott kirendelését és az évi jelentések beterjesztését is megkívánja. A minisztériumok kebeléből kiküldött bizottság a felügyeletet tényleg gyakorolja, megvizsgálja a feltételeket és számolásokat, megállapítja az évi jelentések alakját és ellenőrzi a liquidatóit. Eszakamerika egyesült államainak csaknem mindegyikében önálló biztosítási törvények vannak érvényben. Ujabban, különösen 1860. óta számos, lényegileg egymással megegyező és főleg az életbiztosítási vállalatok felügyeletére vonatkozó törvény alkottatott, melyek az engedélyezési rendszer mellőzésével és az óvadékok megkövetelése mellett, az állami felügyelet és ellenőrzés tekintetében igen szigorú szabályokat tartalmaznak. Ezek különösen a vállalatok megalakulására, hitelképességére, alaptőkéire, a mérlegek és üzleti számlák megvizsgálására és az egész üzleti menetre kiterjednek. A felügyeletet a legtöbb államban a vállalatok költségén kirendelt superintendensek vagy biztosok gyakoiolják. A felügyelet körül kezdetben előfordult számos visszaélés dacára, az életbiztosítás rendkívüli terjedelmet nyert, miből arra lehet következtetni, hogy a felügyeletnek későbbi szigorú alkalmazása következtében, a vállalatok szilárdsága és hitelképessége jelentékeny mérvben emelkedett. Irodalom: J J. Kummer: Die Gesetzgebungdereuropáischen Staaten betreffend die Staatsaufsicht über die privátén Versicherungsanstalten. Bern. 1883. — C. C. H i n e : The Insurance Statutes of the United States and Canada. NewYork. 1876. A megtámadási jogról. (Csődtörvény 30. §-ához). Irta: Dr. ROSENTHAL MÓR, nagyváradi ügyvéd. A csődtörvény életbeléptének 15-ik évében a megtámadási jog, a csődtörvény rendelkezéseinek és szellemének megfelelőleg, a bírói gyakorlat által egyöntetűen vitetett keresztül és érvényre lett emelve, hogy az insolvens adós vagyona az összhitelezők követeléseinek aránylagos kielégítésére szolgál, mely vagyont egyes hitelezőknek akár az adós közreműködése mellett, akár a nélkül elvonni nem lehet. Tagadhatlan, hogy a Curiának állandó gyakorlata ezen téren, még a hitelezők érdekében is drákói szigorúsággal jellemezhető és sajnos, hogy ezen praxis a hitelezők anyagi érdekeit konkrét esetekben sem mozdítja túlságos mértékben elő; igaz, ennek oka a csődtörvény hiányosságában s különösen abban rejlik, hogy az insolvens adós vagyona csődnyitás előtt azonnal zár alá nem vétetik s igy alkalom adatik arra, hogy az anyagilag már bukott adós annyit vehessen el a vagyonából, mint a mennyi neki épen tetszik; másrészről pedig az okot a büntető törvénynek enyhe alkalmazásában kell keresnünk; mert tény, hogy midőn a fizetésképtelen adós ellen a formális csőd is kimondatik, túlnyomó esetekben már csak künnlévő fictiv követeléseket (melyek természetesen, a megdézsmált tömegben meghibbant egyensúlyt kell hogy helyreállítsák^ talál a tömeggondnok és ekkor a hitelezők a sok költség s nem a felől panaszkodnak, hogy tulajdonképen nekik, a hosszú időre elnyúló egyezkedési tárgyalás alaUi szabad kezelését az insolvens adósnak nem kellett volna elnézniük, hanem azon igyekezniük, hogy a vagyon azonnal zár alá vétessék. Ezen kis kitérőt csak azért tettem, hogy ne mindig a megtámadási jog sikeres keresztülvitelében lássunk panaceát, mely a csődtömeget megduzzasztja, hanem abban, hogy abban a percben, a midőn nz adós insolventiája nyilvánvaló, a közadós vagyona kezelésének az adóstól valóazonnali elvonása tekintetében a hitelezők gondoskodjanak. Erre közelebbről most, midőn a megtámadási jog egy részletéről, a csődtörvény 30. §-áról akarok értekezni, nem kívánok kiterjeszkedni, de ezt jelen cikkem szük kerete meg sem engedi és igy reátérek cikkem tulajdonképeni tárgyára. A csődtörvény 30. §-a igy szól: «A fizetés, melyeketa közadós váltóira teljesít, a 27. §. alapján meg nem támadható, ha a váltóbirtokos a fizetés elfogadására, a többi váltókötelezettek elleni visszkeresetének különbeni elvesztése mellett, a váltótörvény szerint kötelezve volt.» «Ily esetben a tömegnek a kifizetett váltóösszegért az utolsó visszkeresett, a mennyiben a váltó egy harmadik érdekében adatott tovább, ez utóbbi felelős, ha a váltó továbbadáI sakor a csődnyitási kérvény beadásáról illetőleg a fizetések megszüntetéséről tudomással birt». A csődtörvény ezer rendelkezéseivel szemben több kérdés merül most már fel; igy 1. a váltóra teljesített fizetésnek az idézett törvé nyhely első bekezdése szerinti megtámadhatatlansága absolute áll-e vagy pedig csak a 27. §-ban körvonalozott esetekben; 2. hogy a per és végrehajtási kényszer nélkül, az insolvens adós által váltóra teljesített fizetés az idézett törvényhely második bekezdése alapján, az utolsó visszkeresettől visszakövetelhető? 3. hogy ezen szakasz második bekezdésének azon rendelkezése, hogy a kifizetett váltóösszegért az utolsó visszkeresett feltétlenül felelős-e vagy pedig szintén ugy, mint azon harmadik személy, kinek érdekében a váltó tovább adatott, t. i. ha a váltó továbbadásakor, a csődnyitási kérvény beadásáról, illetőleg a fizetések megszüntetéséről tudomással birt és végül 4. hogy a megtámadási jogot érvényesitő tömeggondnoknak kell-e itt is igazolnia, hogy a hitelező tudomással birt a csődkérveny beadásáról, illetőleg a fizetések megszüntetéséről ? A mi az itt felvetett első kérdést illeti, előre bocsátom, hogy a francia, olasz, porosz és német csődtörvény absolute nem engedi meg, hogy azon fizetés a 27. §. alapján megtámadtassák, melyet a közadós egy reá intézvényezett idegen vagy egy általa kibocsátott saját váltón teljesít; e tekintetben azonban a csődtörvény javaslatának miniszteri indokolása akképen nyilatkozik, hogy ily merev felállítás nem helyes, azonban bátran merem állítani, hogy a 15 éves tapasztalat azt igazolta, hogy a közhitel biztonsága szempontjából épen az a merev álláspont, melyet a magyar csődtörvény elfoglal, mert a csődtörvény 30. §-ának első bekezdése szerint s itt az 1. pont alatt felvetett kérdésre teszem meg szerény véleményemet — csak a 27. §-ban körvonalozott esetekben nem támadható meg azon váltóbirtokos részére teljesített fizetés, melyet ennek, joghátrány terhe mellett, elfogadnia kell. De nem ezen kérdést, hanem a másodikat tartom aközhitel szempontjából rendkívül fontosnak,s elég hosszú idejű praxisom alatt most merült fel az első eset, hogy oly megtámadási perben kellett hitelezőt képviselnem.ki mint nagykereskedő, időközben csődbe jutott adósától a csődkiütése előtt ö' 2 hónappal, per és végrehajtás nélkül, kapta meg váltókövetelését és épen mert ezen kérdésben, magamat elfogultnak tartom, kérem fel a jogászközönség véleményét e kérdésre és e tekintetben csak azt nyilvánítom, hogy ha ezen esetekben, vagyis ha per és végrehajtási kényszer nélkül fizet lejáratra a telephelyen s telepesnél az insolvens kereskedő, az utolsó visszkeresett felelősségre volna vonható, a kereskedővel szemben való hitelezés teljesen megszűnik, mert a hitelező nem teheti ki magát azon veszélynek, hogy a váltó lejáratát követő hat hónapig a bevett pénzt készen kell tartania! A mi a harmadik kérdést illeti, szerintem az utolsó visszkeresett ép ugy, mint a ki a váltótegy harmadik érdekében adta tovább, csak akkor felelős, ha a váltó továbbadásakor a csődkérvény beadásáról, illetőleg a fizetések megszüntetéséről tudomással birt, s itt tényleg csak egy <s> betű maradt ki ezen szakasz második bekezdésénél «a visszkeresett* szó után s ez okozza a kételyt. Végül a negyedik kérdésre a felelet nem lehet egyébb, mint az, hogy a tömeggondnok tartozik ezt bizonyítani s ezen bizonyítás szerintem azon esetekben, hol per és végrehajtás nélküli fizetés megtámadásáról van szó, szigorúan veendő, mert azon harmadik személynek, ki pénzéhez lejáratkor pontosan jutott, valóban nem lehetett tudomása a fizetések megszüntetéséről. Rövid vonásokban kívántam itt a csődtörvény ezen szakasz szigorú s a közhitelt veszélyeztető intézkedéseire reámutatni és igen kívánatos volna, ha a csődtörvénynek oly rég várt módosítása és kiegészítése alkalmára, ezen intézkedése a csődtörvénynek beható eszmecsere tárgyát képezné.