A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 40. szám - Régi jogi élet Lőcsén - Adalék a szabad királyi városok kegyúri jogához 1. [r.]

280 A JOG ugy az, hogy a király nemcsak a nagyobb, hanem a kisebb egyházi javadalmakat is szabadon adományozhatja, valamint az is, hogy ez a jog mint jus patronatus universale a királyt törvényerejénél fogva (vigore juris) illeti meg. De már magában véve az a körülmény, hogy a királyi kegyúri jog gyakorlásáról országos — tehát világi — törvény intézkedik, ellene szól azon felfogásnak, mintha az általános királyi kegyúri jog egyházi eredetű lenne s pápai engedményen alapulna. A fent idézett jogforrások kétségtelenül igazolják, hogy a magyar király általános kegyúri joga eredeti szerzési módon vagyis egyházak alapitása által keletkezett, hogy az ennélfogva reál-jog, mely a király legfö'bb földesúri jogában gyökeredzett, hogy a király ezen joga ugy országos törvényekkel, valamint egyházi zsinati határozattal is elismertetett, illetve megeró'sittetett, végül hogy a király általános kegyúri joga az ország területén levő ugy nagyobb, mint kisebb egyházakra kiterjed. Hogy a városi kegyúri jog az általános királyi patronatusi jogban gyökeredzik, s azt a régi szabad királyi városok a földesuri j°ggai együtt mint reál-jogot királyi adományképen összes kiváltságaik integráns része gyanánt nyerték, az kiderül a nagy számban fennmaradt ily tárgyú királyi kiváltságlevelekből, melyek közül a fővárosra vonatkozókra fentebb különösen is hivatkoztunk. De hogy a régi törvényes gyakorlat is a földesúri joggal szoros összefüggésben levő ily reál-jognak tekintette a városi kegyúri jogot, — azt bizonyítja egyebek közt a helytartótanács 1799. október 8-án kibocsájtott szabályrendelete, melynek 2-ik pontja a kegyúri terhek fedezésére alapul első sorban azon városi közjavakat illetve közjövedelmeket jelöli ki, melyek a szabad királyi városokat mint regaliák földesúri joguknál fogva illették meg, minők a korcsmáltatási, husvágási és vásártartási jogok (educilla, macella, mundinae, etc.) továbbá a majorságok és fekvőségek (praedia, possessiones) melyek szabad tulajdonát a szab. kir. városok szintén a királytól mint legfőbb földesúrtól adományképpen nyerték. Annak bizonyítására, hogy a patronátus a szab. kir. városokat mint közjogi kiváltságaik összeségének kiegészitő része illeti meg, — a királyi adományleveleken és a több százados gyakorlaton felül hivatkozhatunk az 1681: XLI. t. c-re is, mely a városi kegyúri jogot világosan mint ilyent jelöli meg, illetve sorolja föl a többi kiváltságok közt. Erre enged következtetni az 1715: CVIII. t. c. is, mely Debrecent I. Lipót király kiváltságlevele alapján a szab. kir. városok sorába iktatta és a beiktatás feltételéül megszabja, hogy a város polgárai kath. egyház építésére (pro exstruenda parochiali eclesia catholica) helyet jelöljenek ki (locum assignent). II. Miután a városi patronatusi jog eredetét és jogi természetét a fennebbiekben kifejtettem, annak «kiterjedését» illetőleg van szerencsém a következőket előadni : A királyi kiváltságlevelek részletes intézkedéseket ez irányban nem tartalmaznak. A legtöbb ilyen kiváltság-levél csak annak kijelentésére szorítkozik, hogy az adómányozó király a várost a plébános választására jogosítja. Ilyen röviden intézkednek a Pest város részére kiadott, s általunk fentebb ismertetett kiváltság-levelek is. Ebben a tekintetben tehát az általános egyházjog mellett a gyakorlat az irányadó. Arra nézve, hogy a patronatus gyakorlása a fővárost illetőleg milyen jogokkal és kötelezettségekkel jár, előterjesztem a következő adatokat, melyeket, korábbi időkből adatok rendelkezésemre nem állván, az 1831-től, a legújabb időkig történt plébános-választásokra vonatkozó iratokból merítettem: A fővárost mint kegyurat megillető legkiválóbb jog a »jus praesentandi*, melyet a főváros a plébános választása által gyakorol, akként, hogy a megválasztottat egyházi megerősítés és installatio végett a hercegprímás és esztergomi érseknek, mint illetékes főpásztornak bemutatja. A javadalom megüresedése esetén a pályázatot rendszerint az esztergomi érsek szokta kitűzni, s a pályázati idő lejárta után a beérkezett folyamodványokat a fővároshoz azzal a felhívással áttenni, hogy a közgyűlés a kanonjogilag képesítetteknek megjelölt pályázok közül egyet a megürült plébánosi állásra válasszon meg s azt egyházi megerősítés végett neki mutassa be. Voltak azonban rá esetek, hogy a pályázati felhívást nem a pásztori hatóságot gyakorló érsek, hanem a fővárosi tanács bocsátotta ki. Sőt az 1861-ik évben Ráth Józsefnek lelső vízivárosi plébánossá történt megválasztása alkalmával Buda főváros közönsége a pályázat kiírásának jogát határozottan a fővárosnak vindikálta s az ellenkező eljárás ellen az érseki széknél remonstrált, de mint a következés mutatja, eredménytelenül, mert a pályázatot egészen a legújabb időkig rendszerint az érsek szokta kihirdetni. Véleményem szerint ebben a kérdésben a közönséges egyházi jog az irányadó, mely szerint a kegyúr kijelölését (a választást) szabadon gyakorolhatja, s a főpásztornak csak az a joga van, hogy a menyiben az illető prezentált a papi állásra kanonjogi képesítéssel nem bírna, az egyházi megerősítést metagadhatja, s a kegyurat ujabb törvényszerű kijelölésre utasítja, mit ha az elmulasztana, a főpásztor a megürült állást saját választása szerint betöltheti. A plébános-választást a régibb időben egész 1848-ig a tanács, 1849. évben és később 1861, illetve az 1860. évi októberi diploma óta azonban kizárólag a közgyűlés gyakorolta, illetve gyakorolja. Az 1850—1860. évi időköz az abszolutismuskorszaka lévén, azt jogilag nem létezőnek tekintem. A választás megtörténte után a megválasztott plébános részére a főváros úgynevezett «Bemutatási okiratot* állit ki, melyet az esztergomi érsekkel, mint főpásztorral, az egyházi megerősítés kinyerése végett felirat alakjában közöl. Ezen bemutatási okiratban vannak részletesen felsorolva azon illetmények és évi járandóságok, melyeket a főváros a megválasztott uj plébános részére biztosit. Ezen illetmények és évi járandóságok állanak rendszerint szabad lakásból ugy a plébános, mint káplánjai részére, meghatározott évi fizetésből és káplántartási átalányból. A budai részen ezen felül még failletményt, vagy pénzben meghatározott faátalányt is szokott a közgyűlés a megválasztott plébános részére biztosítani. A jus praesentandin felül a fővárost, mint kegyurat, megilleti a jog, hogy az egyházi vagyonra felügyelhessen, az arra vonatkozó számadásokat megvizsgálhassa, s a netaláni visszaéléseket megfelelő módon — szükség esetén a főpásztorhoz teendő feljelentés utján — orvosolhassa. Azonfelül a patronatus a kegyúrnak a templomban s a körmenetek alkalmával még bizonyos előjogokat is biztosit. irigység ne legyen szivében. Kedvezés, szeretet, barátság ne vezessék ítéletét és innen ered e közmondás: «Ich nehme ein Mertzen Gunst und lass ein Schaffel Rechts.» «Ich nehme ein Loth Gunst wohlbereit und lasse einem andern ein Centner Gerechtigkeit.» A hatóság tiszteletben való tartására felette nagy súlyt fektettek ; 1665-ben Lőcsén egy Novotnick nevű kalaposmester a biró és a tanács ellen gyalázó szavakat használt, azért a városházán bocsánatot kérve háromszor szájára kellett ütnie, egy vasárnapon át kalodában ült s a városi szolga nyilvánosan hirdette szörnyű nagy vétkét ; 1582-ben pedig ugyancsak Lőcsén egy kapuőr a hatóságot gaz tolvajnépnek nevezte, s minthogy 14 nap alatt nem vetette magát alá a nyilvános vezeklésnek, az általa használt szavakat reá hárítva, örökös becstelenséggel örökre száműzték a városból. Ezt nagyobb büntetésnek tartották a kéz levágásánál, mi csak a polgárságnak városához való rendkívüli ragaszkodását jellemzi. A szepesi szászoknak fegyvert nem volt szabad viselniök akkor, ha hatóság előtt megjelentek, az, ki ennek a tilalomnak dacára mégis fegyveresen jelent meg, eo ipso elvesztette, ha mindjárt igazságos ügyét is. Nagy súlyt fektettek a hatóságok ítéleteik szigorú végrehajtására ; azokra, a kik a hatóság ítéletét szökés által akarták kikerülni, súlyos sors várt, a mennyiben a szökés már magában véve is bűnösséget bizonyított, száműzetéssel sújtották. Wiesner Boldizsár lőcsei polgár (mészáros mester) 1617-ben a hatóság és céh iránti tiszteletlenség miatt elzáratott ; Wiesner rokona, bizonyos Taubrich Berchard megvesztegette az őrt s ekként a foglyot kiszabadította. Ezért az őrt halálra ítélték, de négy gyermekére való tekintettel kegyelemből a pellengérnél kegyetlenül megbotozták s családostól a városból örökre száműzték. Wiesner királyi kegyelmet nyert s két év múlva (1619-ben) a királyi kegyelemlevéllel Lőcse kapujánál a biró rendeletére elfogatott s azért, mert a város falait és sáncait átlépve szökött meg, a kegyelemlevél dacára lefejezték. De szigorúan bánt a képviselőtestület minden városi tiszt| viselővel, a ki kötelességéről megfeledkezett. Lőcsének erdésze ' például 1587-ben a város jobbágyaitól munkabér fejében fölvett j 5 frt 80 Dénárt saját céljaira fordította, mely ténykedésért : «hat er sollen zu haut und har gerichtet \verden». Kegyelemből azonban a törvényszolga által a városból kiűzték, a ki a város tanácsa által részére kiutalt garast (Stadtschilling) markába nyomta. A «Stadtschilling publice hátte abstreichen sollen* szerint annak, a ki ezen büntetésre Ítéltetett, a piacon a hóhér neje egy úgynevezett szégyengarast nyomott a markába s ezután veszőkkel űzték ki a városból. Ezt a büntetést kegyelemből gyakran oda módosították, hogy az illetőt a városból és a város tulajdonát képező községekből kivezettették. (Grund und Boden). A «Strafbüchel der Herrn des Raths» igazolja, hogy a városi tisztviselők a legkisebb ok miatt is megbirságoltattak. Ha valamely tanácsnok az ülésre elkésetten jelent meg, egy pint bort volt kénytelen fizetni; így járta a bírságolás a kihágás mérvéhez képest a nagy kupáig, azaz negyven itce borig. Volt hivatalos borkóstolás is; a bor árát a hatóság állapította meg s természetesen a minőségről személyesen győződött meg, de e mellett az illem ellen vétenie senkinek sem volt szabad s ha vétett, büntetését el nem kerülte. Nézzük azonban, miként bántak el a zsebmetszőkkel; ezekre j a Sachsenspiegel (D em kó idézt.m.69 1.) kimondja: hogy ha valaki | tetten éri, mikor zsebében vagy tárcájában kutat, ha még nem is í lopott el semmit, jól elverheti (mag er ihn mit druckenschlegen wohl