A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 40. szám - Régi jogi élet Lőcsén - Adalék a szabad királyi városok kegyúri jogához 1. [r.]

A JOG 279 erősítse, melyben a többi kiváltságok közt újra előfordul a plébános-választás joga. Budára vonatkozólag hasonló kiváltság-leveleket sikerült a fővárosi levéltárban eszközölt kutatásaim folyamán felfedeznem; kétségtelen, hogy ugy Buda, valamint Best és a többi szab. kir. városok, melyekre vonatkozólag nagy számban maradtak fenn ilyen kiváltság-levelek, kir. adomány utján nyerték a patronátusi jogot. A városi kegyúri jog eredetének a fent kifejtettek szerint való kiderítés után az a kérdés merül fel, hogy mi a törvényes alapja a magyar király azon jogának, melynél fogva a városokat adomány utján patronátusi joggal ruházhatja fel ? Ez a királyi felségjog kétségkívül a királynak abban a közjogi praerogativájában gyökerezik, mely szerint a király az ország területén levő összes katholikus egyházak legfőbb patrónusa. Ebből folyólag a király az adomány által a megadományozott várost arra jogosítja fel, hogy a saját területén a patronátusi jogot abban a terjedelemben gyakorolhassa, melyben az a királyt az egész állam területére nézve megilleti. Ezen általános királyi kegyúri jog (jus patronatus universale) eredetét illetőleg a jogtudósok véleménye két felé ágazik. Az egyik rész azt vitatja, hogy a legfőbb kegyúri jog a magyar királyt apostoli címénél fogva illeti meg, s azt a római szentszék ruházta, illetve engedményezte reá. A másik rész ellenben azt az álláspontot foglalja el, hogy a «jus patronatus universale» a magyar királyt a régi feudális jogi felfogás szellemében legfőbb földesúri jogánál fogva illeti, s azt azáltal szerezte meg, hogy a nemzetnek a keresztény hitre való áttérésekor, illetve az erre következő első századokban az összes keresztény egyházakat a király, illetve a királyok alapították. Mind a két felfogás megfelel az általános egyházjog szellemének, mely szerint a kegyúri jog ép ugy megszerezhető az egyház fejétől nyert átruházás azaz engedmény utján, mint kath. egyházak alapítása által, vagyis eredeti szerzésmód alapján. Ez a kérdés — eltekintve annak tisztán tudományos és történeti szempontból való érdekességétől — fontossággal bír azért, mert a mennyiben az általános legfőbb kegyúri jogot a magyar király az apostoli cím révén a pápától nyerte volna, az személyes jog lenne, mely a királynak a kath. egyházból való kilépése, vagy excommunicatiója esetén ipso iure megszűnnék, sőt némelyek felfogása szerint a legfőbb kegyúri jogot a pápa a királytól az általános egyházjog értelmében e nélkül is visszavonhatná, ha a király azt az egyházi érdekek ellenére, vagy épen az egyház megrontására gyakorolná. Mig ellenben, ha a magyar királyok a ius patronatus universálét az egyházak alapítása által legfőbb földesúri minőségükben szerezték, akkor az reáljog, mely az országos törvények ellenkező intézkedéséig a magyar állam mindenkori fejét megilleti, tekintet nélkül annak vallására, sőt egy netaláni alkotmány-változásra is. De nemcsak átalános államjogi és egyházközjogi szempontból van jelentősége annak a kérdésnek, vájjon a magyar királyok egyetemes legfőbb kegyúri joga egyházi, vagy világi eredetü-e ? hanem specialiter a városi patronátusi jog gyakorlásának szempontjáról is. Azok ugyanis, a kik a magyar király kegyúri jogát, mint személyes jogot, a szentszéktől származtatják azon az alapos, mert a király nem adományozhatott a városoknak több jogot, földmivelők és napszámosok is külön-külön céhek vagy egyesületeket képeztek. Ez igaz a szabad verseny hátrányára szolgált, de másrészt a tömeges elszegényedést is megakadályozta. Baupertas est optima meretrix; a XV—XVII-ik század városi tanácsai keveset tudtak a bűnösökkel szemben mai nap alkalmazott humanismusról, de nehogy a nyomor valakit kísértetbe hozzon, gondoskodtak arról, hogy a város minden lakója dolgozzék és megélhessen; nem járt akkor éhes arccal, munka nélkül a beteg mesterlegény, a céh szállójában ingyen ellátták, ápolták s a mikor egészséges lett, rögtön munkát is kapott. Az egyháznak az emberiség erkölcsi és társadalmi életére ma is nagy hatása van; a középkorban azonban nemcsak tanai által állott őrt a közerkölcsiség fölött, de büntető hatalommal is bírván, némely bűncselekmények, mint például a simonia, eretnekség, házasságtörés, paráznaság, sodornia, benne találtak legszigorúbb biróra. Az istenkáromlást általában igen szigorúan büntették. A családfők kötelessége volt gondoskodni arról, hogy gyermekeik, családtagjaik s cselédjeik ne káromkodjanak. Szomszéd szomszédra ügyelt, s ha egy-két figyelmeztetés nem használt, az illetőt a papnak kellett bejelenteni. Lőcsén 1632-ben egy istenkáromló előbb a papok által Írásban dorgáltatott meg, majd három vasárnapon az isteni tisztelet alatt a templom udvarán fölállított kalodában (Fideb állott; 16i0ben pedig egy férfi az istenanya káromlásáért egy éven át ült fogságban, a honnan csak királyi kegyelem folytán szabadult. A világi hatóság erélyesen támogatta az egyházat. A vasárnapi és ünnepi istentisztelet ideje alatt a város kapui csukva voltak, ott állott az ellenőrzésre hivatott kapuőr, a drabantok pedig bemint a mennyivel maga birt, rendszerint arra a következtetésre jönnek, hogy a városi képviselőtestület nem katholikus tagjai a kegyúri jogok gyakorlásában részt nem vehetnek, s ezeknek a saját szempontjukból igazuk is lenne, mert — a mennyiben a patronatus egyházi eredetű — annak gyakorlásánál teljesen érvényesülnek az általános egyházjog szabályai, melyek szerint pedig nem katholikus kegyúri jogot nem gyakorolhat. Mig ellenben, ha a városi kegyúri jogot oly real-jogn a k tek Intjük, mely a városokra adományképen a király legfőbb földesúri joga révén szállott, akkor nincs semmi akadálya annak, hogy a patronátusi jogokat a városok nem katholikus polgárai is gyakorolhassák, minthogy tudvalevő, hogy a nálunk érvényben levő egyházjogi gyakorlat szerint reál-jogon a nem-katholikus magánosok is élhetnek a kegyúri jogokkal. Véleményem szerint ugy a hazai j o g f o r i á s o k, v a 1 amint a z a z o k a 1 a p j á n kifejlődött több százados gyakorlat azon álláspont helyességét támogatják, mely szerint a régi királyok az universalis patronátusi jogot országszerte történt tömeges egyházalapitásaik által, vagyis eredeti szerzési módon szerezték, s azt legfőbb földesúri joguknál fogva, mint reáljogot gyakorolták s ezen a történelmileg kifejlődött jogalapon illeti meg ez a jog még most is a magyar királyt. Ebből folyólag a szabad kir. városok kegyúri joga is ily realjognak veendő, minthogy a városok a patronátusi jogot királyi adomány utján szerezték, s igy saját területükre nézve úgyszólván a királyi kegyúri jog letéteményeseinek tekintendők. Már az 1498: LXVII. t.-c. ekként intézkedik: «Ouia libertate autiqua huius regni requirente collationes quorumquemquebeneficiorum in omnibus regni eclesiis, in quibus Regia Majestas jus patronatus habere censetur, ad Maiestateum suam spectare dignoscuntur» stb. (Mivel az ország régi szabadsága, alkotmánya értelmében, az országos összes egyházaikban bármely javadalmak adományozása, melyekben a királyi felség kegyúri joggal birni vélelmeztetik, ő Felségéhez tartozik stb.) Ebben világosan ki van mondva, hogy az ország régi szabadságánál fogva, vagyis azalkotmány értelmében az összes egyházi javadalmak adományozásának joga a királyt illeti. V e r b ő c y hármas könyve I. R. 11. cime 1. §-ban az általános királyi kegyúri jog történeti alapja ekként van lapidaris rövidséggel kifejezve: «Reges Hungáriáé tali fuerunt omnium Eclesiarum in hoc regno fundatores.» Tehát Verbőczy az ország összes egyházai eredeti alapitóinak a királyokat tartotta. Fejtegetései további folyamán ezen történeti tényből levonja azt a jogi következményt is, hogy a királyok az egyház-alapitás által minden pártfogói, kinevezési és javadalom-adományozási hatalmat maguk szereztek meg maguknak, tehát nem nyerték azt a római pápától. Végül az 5-dik §-ban hivatkozik Verbőcy a constanzi zsinat azon határozatára, melylyel az ország ezen szabadságát, illetve a királyok ezen jogát az egyház is elismerte. Az 1569: XXXVI. t.-c. ekként intézkedik: «Quod sí sunt minora beneficia aüqua eclesiastica vacantia, vei in posterum quoque vacatura, aut quae apud manus seculares haberentur, illa sacra majestas sua vigore juris patronatus sui universalis gratiose conferre dignetur». (Hogyha egyéb kisebb egyházi javadalmak is üresedésben volnának, vagy ezután üresedésbe jönnének, vagy a melyek világi kezek által birtokoltatnának, méltóztassék azokat is ő szent Felsége általános kegyúri jognál fogva kegyelmesen adományozni). Ebben az országos törvényben világosan benne foglaltatik járták a korcsmákat, nehogy az isteni tisztelet ideje alatt szeszes ital kiméressék. A világi hatóságról szólva, nem lesz érdektelen annak megemlítése, hogy a városi hatóság belső és külső tanácsból állott, amaz tagjai (Édle, Ehrenfeste, Namhaffte, Ehrsamme, Vorsichtige und Wohlweise Herrn Richter und Rath) a biró, a tanácsnokok és a jegyző (Stadtschreiber) voltak, a külső tanácsot pedig a városi képviselő testület (Communitas, Gemain) képezte, élén a tribunokkal (Vormünde.) Szabad királyi városainkban a polgárság által a municipialis jog alapján választott magistratus vezette a törvénykezést és közigazgatást, gyakorolta a pallosjogot, élet és halál ura volt. Az önkormányzati jog nagyban hozzájárult a városi polgárok önérzetének emeléséhez; autonómiájuk védelmében még a hatalommal is merészen dacoltak. Még az elnyomatás legválságosobb idejében is bátran védte a városi polgárság szabadon választott tisztviselőit. Pethe Márton kalocsai érsek és királyi helytartó 1604-ben letartóztatta Lőcse város bíráját, de a polgárság fegyveres erővel szabadította ki, s magát a helytartót kiűzte a városból. A város polgársága a város összes anyagi és erkölcsi érdekeit nagy hatalmi körrel felruházott tisztviselőire bizván, azoktól viszont nagy erkölcsi biztosítékot is követelt. A szepesi szászok azt követelték birájuktól, hogy legyen igazságos, bölcs, szilárd, ki a törvény védelmében életét és vagyonát feláldozza,' az evésben és ivásban mértékletes, indulatai felett uralkodó, nehogy féktelen haragjában igazságtalanságot kövessen el. Városaink polgárainak az igazságszolgáltatást illető gondolkozásmódját jellemzik a bírótól megkívánt tulajdonságok: Legyen megfélemlithetlen, mert csak igy lehet igazságos. Harag, gyűlölet,