A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 39. szám - Ráfizetés az ingyenmunkára

A JOG 275 hogy már a Theodosius által (425-ben) alapított bolognai és az 1,150 óta fönnálló párisi egyetemen van első nyoma a rektori méltóságnak. A második részben rátér annak bizonyítására, hogy milyen fontos dolog az egyetemi önkormányzatnak fentartása és erősítése. Volt idő, amikor a rektornak bírói hatalma volt s börtönnel és testi fenyítékkel sújtotta a vétkes egyetemi hallgatókat. A négy kar ésa tanács cimü fejezetben foglalkozik az egyetem uj rektora a tüntetésekkel is. A mi a tüntetéseket illeti — úgymond — kötelessége a rektornak, ha kell, a legerélyesebben intézkedni, hogy ezek a kellő korlátok között maradjanak, ezek által a törvényes rend seaz egyetem falain belül, se azokon kívül meg ne zavartassék. Angliát és Amerikát a szabadság klasszikus földjének tartják s az ifjúság ott még sem vesz részt a politikában, ennek pártoskodásaiban, terméketlen izgalmaiban s múlékony diadalaiban, amelyek megfoszthatnák őt tanulásra és ismeretszerzésre szükséges drága idejétől. Az egyetemi polgár ne feledje el soha, hogy ő sem koránál, sem tudománya, sem tapasztalatánál fogva nem elég érett még arra, hogy képesítve vagy jogosítva lenne politikai véleményét főként a fennálló renddel összeütköző módon tüntetések által kijelenthetni. Utasítsák vissza a hamis prófétákat, akik az ifjúság könnyen lobbanó kedélyére számítanak és vak eszköz gyanánt fölhasználni akarják politikai tüntetésekre, semmit sem törődve azzal, ha utóbb örvénybe sodortatnak. A rektor nem engedheti meg, hogy a fiatalság ilyen meggondolatlan tettekben nyilatkoztassa elragadtatását, mert ezek elvonják attól, hogy kitűzött életpályájára alaposan előkészülhessen s az előadásokat szorgalmasan látogathassa. De midőn a rektor kötelességeit az ifjúsággal szemben erélyesen hangoztatja, ezzel nem az ifjság lelkesedését akarja elitélni, sőt helyes irányban ezt ápolni is fogja, mert az egyetemnek nem csupán tudományos, de hazafias és nemzeti missziót is kell teljesítenie, üe politikát csak ugy lehet jól csinálni, ha előbb szorgalmas tanulással megismertük annak előfeltételeit. Az igaz lelkesedés nagy gondolatokba n es tettekben nyilatkozik, nem szavakban és feltűnési vágyban. A székfoglaló harmadik fejezete a tanszabadságról szól, azután pedig az egyetemek magasabb fokú hivatásáról, nemzeti s kulturális missziójáról szól. Erősen bizik abban, hogy a nem magyar ajkúak között is többségban vannak a jó hazafiak, akik a nemzeti kulturmunkában segélyünkre lesznek. A magyar nemzeti kultúra nem akarja őket beolvasztani.hanem csak hazafias szellemben nemzeti érzésben akarja őket egyesíteni egységes nemzeti társadalommá. Ez a közös nemzeti műveltség annál kiválóbb lesz, minél jelesebb és kiválóbb tulajdonokkal ékeskednek egyenkint azok a nemzetiségek, amelyek együttvéve a magyar nemzetet és a magyar géniuszt alkotják. A rektor beszédét a közönség és az ifjúság nagy lelkesedéssel fogadta és ismetelten megéljenezte. Végül Zsögöd Benő, a jogtudományi kar uj dékánja mondott hosszabb megnyitó beszédet, az egyetem hivatását fejtegetve. A miniszter, aki mindvégig jelen volt, melegen üdvözölte a rektort és a dékánokat. Ausztria és külföld A németek ominosus ia. §-a. Köztudomású, mily gyűlöletes ellenszenvet idézett elő Németországban a büntető jognak elhirhedett 12. §-a «Über den groben Unfug» amelynek sokféle magyarázhatása s különféle alkalmazhatása tág kaput nyit az önkénynek. A német sajtó már kezdetben visszariadt ezen intézkedéstől, s reája r.ézve igen súlyos, sőt veszélyes következményeinek hatása alatt folyton erősen küzd ellene. És hogy jogosan, s alapos okokból teszi azt, bizonyítja az is, hogy maga az igazságügyi minister is belátni mutatkozik azon §. reactionárius s ártalmas jellegét, midőn legközelebb utasítást intézett az államügyészségekhez az iránt, hogy azon elhirhedett § alkalmazásánál, a sajtó irányában igen óvatosan járjanak el. Ez is már előhaladás s egy lépés a javulásra; csakhogy a reá következett eljárás azt mutatja, hogy az államügyészek nem hajlandók a minister intentióját megérteni vagy kitalálni. És ez is azt mutatja, hogy Németországban sem elégséges magában egy utasítás vagy ministeri rendelet, hanem mint ők magok nyíltan bevallják: «regelmássig eine weitere des Inhalts erforderlich ist, dass die ersfe auch befolgt werden solle»! Legmegnyugtatóbb lenne mindenesetre, ha az *Unfug» §-nak a sajtóra való alkalmazhatása kizáratnék; amint ezt a lipcsei journalistagyülés nyíltan szükségesnek nyilvánította; és ami a jogászkörökben is helyeseltetik és sürgettetik. Utóbbiak azonban beismerik, hogy azon bármennyire is kívánatos reform minden korlátozás nélkül nem eszközölhető, legalább is nem várható azon kivétel nélkül «dass die besondere Art der Bekanntmachung einer Druckschrift, des Anschlags, oder Anheftens derselben als grober Unfug betrachtet und bestraft werden kann.* Különben igen csekély a kilátás, hogy gyökeres javítás történhessék. Illetékes körökben az a nézet, hogy a szövetséges államkormányok nem lesznek hajlandók lemondani ily hatalmas eszközről a sajtó ellen felléphetni s a mint szokták mondani, azt <maassregolhatni.. Csak abbanaz esetben lenne várható részükről a reform, ha a sajtótörvény szigorításában a közhatalom kielégítő kárpótlást nyerhetne; ami pedig kivihetetlen. Tehát a németeknek is van 16. §-suk a gyűlöletes «Unfug §-ban; csakhogy ez sokkal gonoszabb s veszedelmesebb. Sz. Nyilt kérdések és feleletek A végrendelet érvényessége kérdéséhez. Elhalt D. L.-nek keresztelt polgár készit kir. közjegyző előtt állítólag végrendeletet, de azt kir. belügyminiszteri engedély nélkül használt névvel, Sz. L. idegen álnévvel irja alá; a végrendelet egy Oláhországban született szerelemgyermeknek hagyja, de sem keresztlevele, sem egyéb igazolványnyal nem tudja beigazolni, hogy ő kicsoda. Sz. L. nevet visel, mely sem kir. belügyminiszter által nincsen számára engedélyezve, sem adoptálva törvényeink szerint, sem D. L., sem Sz. L. néven. Egyenes lemenő örökösök nélkül s a végrendelet idegen névvel lévén aláírva, az 1876. évi XVI. t. c. értelmében törvényszerü-e vagy nem i Törvényes unokatestvéreknek van-e öröklési joguk ? Pintér Sd/aior, sz.-udvarhelyi ügyvéd. Sérelem. Ráfizetés az ingyenmunkára. A magyar ügyvédség szörnyű sokat köszönhet az államnak: megengedi neki, hogy a rendes perekben kizárólag ő képviselhesse a peres feleket, a mely nagy jóakaratból mit sem von le az, hogy a törvényszéki ügyek körét folyton szűkebb korlátok közé szorítják, mert hiszen a járásbíróságok előtt, a hová a rendes perek nagy contingensét átutalták, az ügyvédet is elfogadják az egyéb megbízottak között képviselőnek, sőt még azt is eltűri az állam, hogy telekkönyvi ügyekben a falusi jegyzők mellett ügyvédek is dolgozhassanak. Ily rengeteg előnyökért természetesen nem képezhet elegendő viszontszolgáltatást az, hogy a hatóságilag vagyontalanoknak qualifikált perlekedő felek ügyeit ingyen tartozik az ügyvéd ellátni még azoknál is, a melyeknél a vagyonos felek ügyeire nézve nincsen kimondva az ügyvédi kényszer, hanem illő és méltányos dolog, hogy a szegényjogon folyó perekben az ügyvéd ingyen munkája mellett még legalább egy kis bélyegjövedelmet is szolgáltasson az államnak. Ezt megkövetelheti az állam az ügyvédtől, kinek hogy milyen dus jövedelme van, arról hitelesen tanúskodik a folyton emelkedő ügyvédi kereset adó. Ezt az elvet érvényesítették az alább közölt esetben a pénzügyi hatóságok s erre adta rá a sanctiót a köigazgatási bíróság is. A gyönki kir. járásbíróságnál egy szegényjogon folyó perben a vagyontalan perlekedő fél pártfogó ügyvéde akadályozva lévén a tárgyaláson való megjelenésben, megbízta a potya munkára vállalkozó egyik collegáját, hogy helyette képviselje ott az ágról szakadt cliensét, a meghatalmazásra azonban, amelylyel a helyettesítő collegát a tárgyalásra küldte, nem tett bélyeget, abból a téves nézetből indulva ki, hogy elég, ha az ügyvéd ingyen dolgozik, s nem követelheti tőle senki, hogy arra a saját zsebéből még rá is fizessen. Hogy ez téves nézet volt, bizonyítja az a fizetési meghagyás, melyet a högyészi m. kir. adóhivatal 1896. évi Kj. 574. t. alatt állított ki s a melyben a helyettesítő ügyvéd felhivatik, hogy a részére kiállított helyettesítő meghatalmazás bélyeghiánya miatt fizessen le 1 frt 50 krt. Nem az összeg magassága, hanem az eset felháborító volta miatt az ügyvéd ez ellen jogorvoslattal élt, de a szegszárdi m. kir. pénzügyigazgatóság 1896. évi 39,755/111. sz. végzésével kitanította, hogy a «Kj. 574/96. t. alatt előirt 1 frt 50 kr illetéknek törlése iránti kérelme nem teljesíthető, mert a szegénységi jog alapján bélyegfeljegyzés kedvezményében részesített peres fél ügyvédje a részéről külön íven történt helyettesítő ügyvédi meghatalmazás kiállításánál a félnek adott kedvezményben nem részesül.» A .pénzügyigazgatóság elvi magaslatra emelvén ezzel azt, amit a felebbező ügyvéd a leletező közeg tévedésének hitt, felvitte ügyét a legmagasabb fórumhoz, a közigazgatási bírósághoz, a honnét a napokban kapta meg a folyó évi 13,884/P. szám alatt hozott következő Ítéletet; «A m. kir. közigazgatási biróság a kir. pénzügyigazgatóságnak hivatkozott számú és keletű végzését az abban felhozott indokokból és még azért is helybenhagyja, mert a felebbező által védett peres fél részéről nyert szegénységi jog folytán benyújtott vagy felvett periratokat megillető bélyegfeljegyzési kedvezmény a felebbező ügyvéd részéről harmadik személylyel kötött külön jogügyletet képező okiratra, minő a leletezett általános és nem is helyettesítő meghatalmazvány, melyből még az sem tűnik, hogy a szegényjogon pert folytatott fél érdekében lett volna kiállitva,ki nem terjeszthető.A közigazgatási biróság tehát először is magáévá teszi a pénzügyigazgatóság ama indokolását.hogy a szegényjogon perlekedő fél ügyvédje más ügyvédet bélyegmentes meghatalmazáson nem helyettesíthet, de tetézi még ezt azzal is, hogy harmadik személylyel kötött külön jogügyletet tartalmazó okiratnak minősiti azt a meghatalmazványt, melynek alapján egy ügyvéd a tényleg szegényjogon perlekedő fél ügyvédje helyett járt el a bíróságnál a bélyeg-