A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 39. szám - A "tényállás" kérdéséhez a sommás perekben

272 A JOG feloldási esetek az 50 frton felüli perekben úgyszólván soha sem forognak fenn, a felebbezési biróság az eljárást egészen újból kezdi, akár szóbeli tárgyalás, akár nyilvános előadás alapján volna a felebbezés elintézendő.A szóbeli felebbezési tárgyaláson ugyanis a biróság a nem létező elsőbirói tényállásból még akkor sem használhat fel semmit, ha a felek ujabb tényállításokat és bizonyítékokat fel nem hoztak; a mennyiben pedig az ügy, akár a felek kérelmére, akár a törvény rendelkezése alapján nyilvános előadás utján lenne elintézendő, a törvény 177. §-a értelmében szintén a szóbeli tárgyalás elrendelése válik szükségesséilyenkor tehát az elsőbirói eljárás teljesen eredménytelen idővesztegetésből állott és a felebbezési biróság a nagy munkatehertől még akkor sem szabadulhat, ha a tárgyalás elrendelését a felek kívánsága vagy a törvény rendelkezése alapján különben mellőzhetné, mert ha a 177. §-ban kötelezőleg előirt szabályt nem alkalmazná, akkor esetleg a felülvizsgálati biróság oldaná fel a másodfokú ítéletet. Nem lehet célom, hogy a cikkíró ur téves következtetéseit tüzetesen cáfolgassam. Az alapeszme tarthatatlanságát már az előadottakkal is eléggé kimutattam; miután pedig a tényállás fogalmát, megállapítását és előadását tárgyazó fejtegetések egyes részletei a törvény szellemének és a szóbeliség egész rendszerének oly szembetűnő felforgatását tartalmazzák, hogy ebben a tekintetben a jogászi felfogás alapján álló komoly vita ki van zárva, ezért a közleménynek egyes részeire csak általánosságban és annyiban kívánok kiterjeszkedni, a menynyiben az a törvén) gyakorlati alkalmazását érintő félreértések eloszlatása szempontjából szükséges. A tényállás szó alatt a szóbeli perben a tárgyalás eredményét érjük; ez a meghatározás a szó gyakorlati értelmét teljesen kimeríti és az én nézetem szerint minden oly definíció, mely a tényállás egyes alkatelemeit szabatosan kívánná meghatározni,egészen felesleges volna, de sőt a törvénykezés terén még zavarokat is idézhetne elő. Ugyanezért én a magam részéről a t. kartárs ur fogalom meghatározásának sem agyakorlati értékét,sem aközlemény céljával való összefüggését nem birom felfedezni; minélfogva e részben csupán annak a constatálására szorítkozom, hogy a cikkíró ur a törvényelőkészitési munkálatoknak az ő fejtegetésében idézett passusait, de különösen a sommás eljárás alapjául országszerte elfogadott Lányi-féle gyakorlati útmutatásban könnyen érthető alakban és minden kételyt kizáró szabatossággal feltüntetett magyarázatot egészen félreértette. A tényállás megállapítását tárgyazó fejtegetés oda concludál, hogy a tényállás megállapításának az elsőbiróságnál soha sincs helye, mert ez a cikkíró ur nézete szerint a nyilvános előadás alapján elintézendő felebbezéseknél (nem azonban a felebbezési tárgyalásnál, hol t. collegám a bíróságnak a tényállás megállapítására vonatkozó jogát egyenesen kétségbe vonja) afelebbezési biróság, valamint általában a felülvizsgálati biróság kötelességét képezi és mertazelsőbiróság a tényállást a felek előterjesztése alapján csupán előadja. Bocsásson meg a t. cikkiró ur, de ez a nézete a sommás eljárási törvénynek három évi alkalmazása után a j o gás z kö z ön s é g r e nagyon megszomoritó hatást gyakorol. Én egyébként nem is hihetem, hogy az ő birói eljárásában ezt a rendszert követné, mert a cikk további folyamában javasolt tárgyalási rendszer, mely szerint ő a tényállást egyszerűbb perekben a rövidség és gyorsaság kedvéért csakis az Ítéletben szokta kifejteni s a tárgyalási jegyzőkönyvben csupán a tárgyalás megtörténtét jelzi, ellenben a bonyolultabb ügyekben a tárgyalás menetét a jegyzőkönyvben tünteti fel, az ítélet indokaiban pedig csupán a jegyzőkönyvre hivatkozik, mégis csak valamivel megnyugtatóbb. Kíváncsi vagyok azonban arra: miképen értelmezi és hogyan alkalmazza a gyakorlatban azt a következetesen ismételt, de egyáltalán ki nem fejtett nézetét, melynél fogva az elsőfokú sommás biró «a tényállást a felek előadása után ismét csak elő adj a». Erről a rendszerről a tárgyalás lefolyásának közvetlen észlelete nélkül alig lehet fogalmat alkotni. De annyi mégis k é t s é g t e 1 e n, miszerint a tényállás előadása és annak a birói megállapítása között oly értelemben fejtegetett különbség, mintha a permenetnek mind a két alkatrésze a különböző fokú és hatáskörű bíróságoknak perrendszerüen elkülönített functióját képezné, egy óriási fogalom zavarra vezetendő vissza, mely a törvény helyes értelmét és az egész rendszer irányelveit homályba b o r i tj a. A zavarból t. collegámnak az a felfogása látszik kibontakozni, mintha ő a perbeli tényállás szerkesztésére nézve a mi uj sommás eljárásunk és a francia régi perrend között némi hasonlatosságot fedezett volna fel, mely talán abból a téves hiedelemből eredhet, hogy a tényállást — ugy a mint azt a francia perrend elavult szabályai előírják — ami sommás eljárásunkban is a felek készítik. Már pedig a mi sommás eljárási törvényünknek a Plosz-féle polgári perrendtartási tervezettel megegyező szelleme e részben a francia perrenddel egészen ellentétes irányban fejlődik ki, m e rt az 1893: XVIII. t.-c 121. és 170. §-ai, úgyszintén a törvénytervezet 413. §-a a szóbeliség helyesebb és modernebb irányát követve, a tényállás szerkesztését a biró kizárólagos kötelességévé teszik. Az elsőfokú és a felebbezési bíróságok kötelességei között ebben a tekintetben fennálló különbségek a mai sommás perek szerkesztéséhez képest főleg a szóbeliség irányelveitől eltérő s csakis ideiglenesen fentartható másodfokú nyilvános előadásoknál domborodnak ki élesebben, a felebbezési és elsőbirói tárgyalások között pedig csak annyiban jelentkeznek, a mennyiben a felebbezési bíróságok pervezetési joga itt is némi korlátok közé van szorítva. A német birodalmi perrend 284., 285. és 505. §-ai, valamint a szóbeliségre alapított uj osztrák perrendtartás 417. és 500. §-ai ugyancsak az érdemben ítélő elsőfokú és felebbezési bíróságokra ruházzák a tényállás szerkesztésének kötelességét. Arra nézve, hogy a tényállás hol és miképen legyen feltüntetendő? a sommás eljárási törvény, a perrendtartási tervezet és a most hivatkozott külföldi törvények szintén megegyező és oly precíz rendelkezéseket tartalmaznak, melyek e tárgyra nézve minden vitát kizárnak. De állapodjunk meg a mi sommás eljárási törvényünknél, melynek a cikkiró ur közleményében magyarázott 121. §-a a) b) pontban imperative azt rendeli, hogy a tényállás az Ítéleti indokokban a felek szóbeli előterjesztése és a netán felvett bizonyítás eredménye alapján a kereset és az ellenkérelem kiemelésével röviden előadandó s egyúttal megengedi, hogy a biróság ítéletében a felek szóbeli előadásából és a bizonyítás felvételéből kiderült oly ténykörülményekre is hivatkozhassék, melyek a tárgyalási jegyzőkönyvbe nincsenek felvéve, utolsó bekezdése pedig szó szerint ezeket tartalmazza: «a tényállás előadása, a kereset és a bírósági iratok, nevezetesen a tárgyalási jegyzőkönyv tartalmára való hivatkozással is kiegészíthető vagy pótolható, azonban a per tárgyát képező jogvita és azon ténykörülmények, melyek az ítélet m eg ér t h e t és éh e z szükségesek, az ítéletben ilyenkor is elő adandó k.» Világos ezekből, hogy a tényállás feltüntetésének az elsőbirói Ítéletben soha sem szabad hiányoznia. — Az Ítéleti indokolásnak erre vonatkozó része rövid legyen, ezt a részt (a mint azt a német birodalmi törvény 284. és az osztrák perrendtartás 417. §-ai kifejezetten előírják) az ítéleti indokok szövegében a bizonyítékok mérlegelésétől el kell különíteni; de világos az is, miszerint az Ítéleti indokok ténybeli részébe okvetetlenül és feltétlenül fel kell venni a tárgyalás eredményének mindazon mozzanatait, a melyek a jogvita lényegére tartoznak és az ítélet megértéséhez szükségesek. — Nem szenvedhet tehát kétséget, hogy a tényállás az ítéletben szabály szerint is mindig akként tüntetendő fel, miszerint magából az Ítéletből a jogvita egész menete vagyis a tárgyalás egész eredménye a szóbeli tárgyalási jegyzőkönyvnek áttanulmányozása nélkül is megérthető legyen. A S. E. T. 121. §-ának utolsó bekezdésében foglalt s fentebb szó szerint idézett rendelkezés az említett szabálynak csak látszólagos kivételét állapítja meg, midőn a tényállás kiegészítésének és pótlásának a módját körülírja, mert az eljárás rövidsége és gyorsasága okából megengedi ugyan, hogy az Ítélet a bírósági iratokra is hivatkozhassék (mi egyes ügyekben, pl. a hol valamely számadás részletes adatainak a felsorolása több irást igényelne, a hol tehát elegendő, ha az ítéleti indokokban a per egyéb adataira való hivatkozással csupán az eredmény van feltüntetve, vagy pedig általában a birói szemlékre alapított ítéleteknél célszerűen alkalmazható); hogy azonban az indokokban feltüntetendő tényállásnak megengedett kiegészítése vagy pótlása az ítélet értelmét soha el nem homályosíthatja, azt a hivatkozott utolsó bekezdés világosan és nyomatékosan előírja. Az elsőbirósági szóbeli tárgyalást tartalmazó jegyzőkönyv kellékeit a S. E. T. 48. §-a sorolja fel, melynek 3. pontja a tényállás feltüntetésével foglalkozik. — A három évi birói gyakorlat ma már tisztában van az iránt, hogy a tárgyalási jegyzőkönyben nem annyira a felek tényállításaira, (melyek közül a lényegesek amúgy is az ítéleti indokolásba veendők fel) mint inkábbb lényeges kérelmekre és a bizonyítási felvétel eredményének szabatos feltüntetésére kell sulyt^helyezni. — De ha atárgyalási jegyzőkönyv helyes és oly szerkesztését akarjuk elérni, mely a bonyolultabb perekbenis a szóbeliség rendszerének megfelel, — de másrészről arra is provideál, hogy a jegyzőkönyvben lerakott és az Ítéletben kifejtett peranyag az elsőbirói iratokból még akkor is tisztán előtűnjék, haamásodfokubiróság nyilvános előadás lesz hivatva dönteni; — akkor ne kívánjuk a sommás bírótól azt, hogy naponta több bonyolult perrel is foglalkozzék. Egy ily birói-