A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 39. szám - A "tényállás" kérdéséhez a sommás perekben

A J jegyzőkönyv, valamint a többi iratok csak kiegészítésül «illetőleg" pótlásul szolgálhatnak. (L. Min. jav. indok. 97. 1.) Az indokolásban előforduló «illetőleg* kötszó szintén a 121. §-ban használt «vagy* kötszó grammatikai értelmét helyettesíti. Ezek alapján szerény felfogásom szerint a S. E. T. 121. §. rendelkezésének helyes értelme a következő: 1. A bíróság, tehát agy az első, mint a felébb ezési bíróság Ítéleteik indokolásában a tényállást előadni (megállapítani) kötelesek, mert ez az ítélet egyik alkatrészét képezi. tassék,Ugyanis a végből, hogy az ítélet rendelkező része igazolszükséges, hogy a bíróság fejtse ki, hogy micsoda tényállást lát fenforgónak és bizonyítottnak: -mert a tényállás kifejtése az elsőbiróság előtt nagyban függ a tárgyalást vezető bírótól, nevezetesen pedig attól, hogy a bíró az ügy minő jogi felfogásából indul ki a tárgyalás vezetésénél Előfordulhat, hogy a fél csak az Ítéletből értesül arról, hogy minő tényeket és bizonyítékokat kellett volna neki még felhoznia, hogy a birót álláspontjának helyességéről meggyőzze.> (Min. jav. ind. 105. 1.) — Viszont: «a ténykérdés kétszeres tárgyalása és eldöntése általában elegendőnek tekinthető és a ténykérdés harmadszori tárgyalása, ha alapos akar lenni, aránytalan nehézségbe kerülne és a feleknek és az államnak aránytalan költséget okozna.» (Min. jav. ind. 113. 1.) Vagyis ugy az elsőbiróságnak, mint a íelebbezési bíróságnak a tényállást elő kell adnia; meg kell állapítania, hogy micsoda tényállást tartott bizonyítottnak. Ez nem azt jelenti, hogy az ekként előadott, megállapított tényállás feltétlenül alapos, hanem a törvényhozó azon indokolt feltevésből indul ki, hogy a kétszer tartott tárgyalás a való tényállást derítette ki, és azért teszi alapul a kétszeri tárgyalásból kiderített és megállapított tényállást a felülvizsgálat elbírálásához, mely ^legjobban a jogkérdésre szorított fellebezésnek jellemezhető-*. (Min. jav. ind. 112. 1.) De azért attól sem riad vissza a törvényhozó, hogy bizonyos esetekben, költséges volta dacára, a tényállás megállapítása újólag is eszközöltessék. 2. A tényállás előadásának kötelező kimondása mellett a törvényhozó,a nnak hivatkozás által való kiegészítését, (illetőleg) pótlását— azonban ezt is csak bizonyos kötelező feltételek mellett — csak megengedi. A törvény szelleme és a törvényhozó célja illusoriussá lesz, ha szabályul követnők azon kényelmes formulát, melyet Kelemé n t. kartárs ur cikkében emlit, t. i.: «A tárgyalás és bizonyítás eredményét is magában foglaló tényállás a . számú jegyzőkönyvben van felvéve.* Hisz igy a bíróság mellőzte a tényállást előadni; elmellőzte közölni az általa megállapított, bizonyítottnak tartott tényállást, hogy t. i. minő tényállásból indult ő ki; minő tényállást tartott ő valónak, fenforgónak? Abból, hogy a bíró a Kelemen t. kartárs ur által emiitett kényelmes formulával a tényállást előadottnak gondolja, még nem lehet tudni azt, hogy ő micsoda tényállást tartott valónak, fenforgónak ? hisz tudjuk, hogy ugyanegy kifejezés, mondat, szöveg sokszor két ellentétes értelemben is magyarázható. Azért, szerény véleményem szerint, ily kényelmes formulával a tényállást sem kiegészíteni, sem pótolni nem lehet és nem szabad. Nem ilyesmire ad engedélyt a 121. §. Valamint a fentebb kifejtettek szerint a tényállás előadására, ugy a tényállásnak hivatkozás utján való kiegészítésére vagy pótlására nézve sem adott és nem is adhatott a törvényhozó formulariumot; azonban parancsolólag mondván ki, hogy a tényállás az ítélet indokolásának alkatrészét képezi, és a kiegészítést vagy pótlást csak megengedvén, következik, hogy amaz a szabályt, emez pedig a kivételt képezi, és hogy nem a kivételt hanem a szabályt kell alkalmaznunk; vagyis: A tényállás előadandó és a kiegészítés vagy pótlás ott alkalmazandó, hol azt az ügy megengedi; p. o.: kiegészithető a tényállás előadása igy: Az írásban benyújtott, .számú keresetlevélben kifejtett alapon felperes kéri . . . stb.; vagy igy: felperes Írásban beadott keresetlevelét a . . számú jegyzőkönyv tartalma szerint módosítván . kiterjesztvén, kéri . . . stb.; pótolható a tényállás előadása p. o. igy: a bíróság a . . . számú jegyzőkönyvben felvett szakértői szemle . . tanuk vallomásával . . csatolt okirattal bizonyítottnak találta azon ténykörülményt . . . stb. stb. Végül még csak a «lényálladékra» óhajtok egy pár szót igénybevenni. Azt mondja ugyanis Kelemen t. kartárs ur cikke végén vont conclusiojában, hogy: «. . az illető felebbezési bíróság . . . nem a helyes fogalomnak megfelelőleg alkalmaztatja atényállásés bizonyításból vett a b s t r a c t u m o t; az, a mit a felebbezési bíróság tényállásnak 'nevezne . . valószínűleg a tényálladék kifejezésnek felelne meg . . .» Szerény véleményem szerint itt is téves alapból indul ki Kelemen t. kartárs ur, mert «tényállás és bizonyításból vett a bs tr a c t u m»-ot, ilyen <kivonatot» perrendünkben nem ismerünk; ilyen nincs és nem is létezhetik, azért, mert a tényállás fogalmaeoipso felöleli a bizonyítást, lévén a tényállás: a való és perdöntő (ergo: lényeges és bizonyított, vagy legalább bizonyítottnak vett) ténykörülményeknek öszszessége. Arra a bizonyos (?) «abstractumra* nincs is perrendi fogalmunk és még a Kelemen collega ur szerint rosznak jelzett «tényálladék» sem felel meg annak, de nem is felelhet meg, mert a «tényálladék» a perrendben «m agában álló körülményt* — egyed — jelent. íme: ^Egyébként a 147. §. (törvény 152. §.) nemcsak uj tényeknek és bizonyítékoknak, hanem uj jogoknak felhozását is megengedi. Nem tehet lényeges különbséget, hogy az uj «té nyál Iádé k» közvetlenül, vagy pedig csak közvetve, t. i. az által bir befolyással az ügy eldöntésére, hogy egy ellenjogba concludál...* (L. Min. jav. ind. 106. 1.) Mindezek után azzal fejezem be jelen szerény fejtegetéseimet, hogy azokat előadni főleg «A Jog» 38. számában Kelemen t. kartárs ur cikke után megjelent cikkem kiegészítése végett tartottam szükségesnek, mert annak megírásakor nem is gyanítottam, hogy a «tényállás előadása* és a «tényállás megállapítása* kifejezéseket sommás törvényünkben oly élesen meg lehesen különböztetni, miké»t ezt Kelemen collega ur tette. Dr. Plopu György, gyulai kir. tszéki biró. y II. E cím alatt Kel emen Ernő kir. járásbiró ur a «Jog» f. évi 36-ik számában azzal a kérdéssel foglalkozik: hogy a sommás eljárási törvény rendelkezései a perbeli tényállás feltüntetésére nézve mily kötelességeket rónak a bíróságokra ? T. kartársam ezt a kérdést egy concret eset alkalmából fejtegeti, melyben az illető felebbezési bíróság szabálytalannak nyilvánította az elsó'birói ítélet indokainak azon részét, mely a tényállás feltüntetése helyett ezeket tartalmazta: «a tárgyalás és bizonyítás eredményét is magában foglaló tényállás a . . . számú jegyzőkönyvben van felvéve.* Az érdekes tárgyú közlemény ama meggyőződésből indul ki, hogy a perbeli tényállás fogalma s annak a jelentősége a szóbeliség re alapított sommáseljárás életbeléptetése óta voltaképen nem is változott és erre az álláspontra helyezkedve, az 1893. évi XVIII. t.-c. egyes §-aiból azt igyekszik kimagyarázni, hogy az elsőbirói ítélet idézett passusa a törvény szellemének megfelel. Miután a fejtegetés alapja és egész menete egy oly felfogásnak ad kifejezést, melylyel a felebbezési bíróságok a sommás perek másodfokú elintézésénél még ma is gyakran találkoznak, szükségesnek tartom, hogy a cikkíró ur véleményéhez hozzászóljak és ezzel kapcsolatosan a felebb8zési ügyek elintézésében három év óta szerzett erre vonatkozó tapasztalataimat megbeszélés tárgyává tegyem. Minthogy azonban annak a részletesebb kifejtése, miként kell a tényállást a mai rendes perbeli Ítéletekben feltüntetni i a jelen közlemény keretébe be nem illeszthető, azért erre a kérdésre nézve röviden csak annyit jelentek ki, miszerint a periratokba befektetett tényállásra való egyszerű hivatkozás a mai törvényszéki perbeli elsőfokú Ítélet szerkezetének sem felel meg. T. kartársamnak azon nézete, hogy a sommás perbeli tényállás fogalma lényegileg nem is változott, a szóbeliség egész rendszerével ridegen ellenkezik. Ugyanazért tévesek azok a következtetések is, melyeket a cikkíró ur, az ő elhibázott felfogásából kiindulva, a törvény egyes §-aiból kimagyarázni igyekszik. A téves kiindulás nyilvánvalólag annak tulajdonítandó, hogy t. collegám nem tartotta szem előtt azt a nagy eltérést, mely a régi és a mai sommás birónak a perbeli közreműködésre vonatkozó joga és kötelessége között fennáll. Nem vette figyelembe, hogy az uj törvény életbeléptetése előtt a sommás biró a felek részéről előállított peranyag tisztázására csak korlátolt befolyást gyakorolhatott, holott a jelenleg érvényben levő eljárási rendszer legsarkalatosabb irányelvéből kifolyólag a pervezetés joga és kötelessége ma már a bírót illeti, ki az előállított peranyagot az anyagi igazság lehető legteljesebb érvényre jutása érdekében saját aktiv közreműködésével tisztába hozni tartozik. A sommás eljárási törvény életbeléptetése óta e becses lapokban közölt több cikkemben a most felvetett kérdéssel részletesebben és ismételve volt szerencsém foglalkozni. Akkori észleleteim alapján amaz igénytelen nézetemnek adtam kifejezést, hogy a részlegesen életbeléptetett reform a kezdet lagnagyobb nehézségein máris felülemelkedett; de nem hallgathattam el azt az aggodalmamat sem.hogy a so m m ás eljárásnak a rendszer szellemével egyező teljes átalakulását — egyéb akadályokon kivül — főleg a birák tulterheltségehátr ál tatja. — Ez az aggodalmam agyakorlati életben alaposnak bizonyult be, mert a mint azt t. kartársam közleménye is mutatja, az alsóbb birói karnak, de kiváltképen az elsőbiróságok egynémelyikének a működésében még ma is gyakran oly felfogás j elentkezik, m i n t h a az uj sommás eljárási törvénynek egyik alapelvét:a gyorsaságot az alaposság rovására is fejleszteni kellene. A jelzett felfogás pedig azt eredményezi, hogy a felebbezési bíróságok elé kerülő elsőbirói ítéletekben a tényállással gyakran ugy bánnak el, mint a hogy azt t. collegám helyesnek tartja és ha ilyenkor — a mintáz szintén sokszor előfordul — a szóbeli tárgyalásról felvett jegyzőkönyv sem tünteti fel a felebbezési biróság meggyőződése szerinti lényeges körülményeket, akkor azután az elsőbirói eljárás egészen hasztalanná válik, mert tekintettel arra, hogy a sommás eljárási törvény 165. és 166. §-aiban taxatíve felsorolt és a szóbeliség rendszerének megfelelően nagyon is korlátozott