A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 34. szám - Kiterjed-e az 1893. évi XVIII. t.-c. 17. §-a az igénykeresetre - Észrevételek a polgári perrendtartásról készült törvényjavaslat tervezetére [19. r.]

JOGESETEK TARA FELSŐBERÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 84. számához. Budapest, 1897. augusztus hó 22. Köztörvényi ügyekben Vasúti pályán az átjárás csak az erre kijelölt helyen, jelesen csak ott van megengedve, hol az átjárás biztonsága czéljából sorompó van alkalmazva, s akkor mikor a pályaőr a sorompót az átjárásra nyitva tartja. Miután pedig az elhunyt nem ilyen helyen, hanem nyilt pályán, tilos helyen kelt át, már ezzel, de egyéb körülmények figyelembe vételével is bebizonyitottnak veendő, hogy az elgazoltatasa s halála által okozott szerencsétlenség saját vigyázatlanságának következménye, ennélfogva hátramaradottjai a vasút irányában kártérítésre igényt nem tarthatnak. A deési kir. törvényszék (1896. évi május hó 30-án 709. sz. a.) Özv. P. Péterné és az általa, mint term. és törv. gyám által képviselt P. Sándor, P, Nina, P. Rebi, P. Trézsi, P. Juli és P. Margit felpereseknek a szamosvölgyi vasút részvénytársaság alperes ellen 500 frt életjáradék, 200 frt és jár. iránti rendes perében az alábbiak szerint itélt: A királyi törvényszék felpereseket keresetükkel feltétlenül elutasítja stb. Indokok: Az általános polgári törvénykönyv 1294. §-a szerint a kár egy másiknak vagy jogellenes cselekményeiből, vagy elmulasztásából, vagy pedig véletlen esetből ered. A jogellenes megkárosítás vagy önkénytesen vagy önkénytelenül tétetik, az önkénytes károsítás pedig a kellő figyelem, vagy a kellő szorgalom hiánya miatt okozható. Ugyancsak az ált. polgári törvénykönyv 1327. í?-a szerint, ha valamely testi sértésből halál következik, akkor nemcsak minden költségek, hanem a megöltnek hátrahagyott özvegye és gyermekei részére mindaz, a mit azok ez által vesztettek, megtérítendő. Az 1874. évi XVIII. t.-c. 1. §-a szerint pedig, ha valamely vaspálya üzemeinél valaki életét veszti, az ez által okozott károkért az illető vaspálya vállalat felelős, kivéve azonban, ha a vállalat bebizonyítja, hogy a halált elhárithatlan esemény (vis major) vagy egy harmadik személynek elhárithatlan cselekménye, melyet a vaspálya társulat megakadályozni nem volt képes, vagy pedig a meghaltnak saját hibája okozta. A periratokhoz hivatalból csatolt bünvizsgálati iratokkal igazolva van ugyan, hogy P. Pétert 1892. év szeptember hó 5-én estve a szamosvölgyi vasút részvénytársaságnak Kolozsvár felől jövő 9 órai vegyesvonata a hesdáti határon elgázolta, és hogy a vizsgálóbíró által 1892. évi szeptember hó 14-én felvett orvosbirói szakértői szemle jegyzőkönyv szerint az elgázolt P. Péter el is halt, s hogy ebből kifolyólag felperesek jogosítva lettek az alperesitett vasút részvénytársaságtól az ált. polg. törv. könyv 1327. §-a és az 1874. évi XVIII. t.-c. 2. §-ában felsorolt címeken kártérítést követelni. Felpereseket azonban keresetükkel még is el kellett utasítani, mert eltekintve attól, hogy a bünvizsgálat a kir. törvényszéknek 1892. évi december hó 3-ról 4428/92 bf. számú határozatával, azon indokból, mert az elgázolás körül senkit sem terhel gondatlanság, beszüntette, a per adatai az alperes által szolgáltatott bizonyítékok szerint az elhalt P. Péter elgázolását a saját hibája okozta, mert ugyanis B. Izidor csendőr vallomása szerint az elhalt, mikor a Vasút vonal felé ment, annyira részeg volt, hogy útközben a hátán volt s dinnyével töltött zsákját is elvesztette s azt tanú a hesdáti Szamos-hid melletti gyalogösvényen találta meg, s hogy az ügyet nyomozva tudomására jött annak, hogy az elhalt azon a napon igen sok pálinkát ivott. B. György csendőr vallomása szerint pedig a dinnyés zsák és egy üres pálinkás üveg a hullától mint egy 300 vagy 400 lépésnyire a szamos-hid melletti gyalogösvényen találtatván meg, már ebből a körülményből is jogosan lehet következtetni, hogy az elhalt annyira ittas lehetett, mikép azt sem vette észre, hogy a zsákját elvesztette, mert ugyanis ha elgázoltatásakor józan lett volna, akkor a zsákját bizonyára el nem veszti s az a közvetlen közelében találtatott volna meg. A R. Péter tanú vallomásával is bizonyítva van, hogy az elhalt aznap délután részeg volt, és hogy ittas állapotban távozott el a dinnyésből Hesdát felé a szamosvölgyi vasút irányában. A csendőri nyomozat rendjén maga az elhaltnak fia P. Sándor azt vallotta, hogy atyja a dinnyésből este rendszerint részeg állapotban szokott hazamenni, s maga is azon véleményének adott kifejezést, hogy atyja ittas állapotban kerülhetett a vasúti töltésre. Az elhaltnak elgázoltatása tehát véletlen esetnek tulajdonitható, már pedig az ált. polg. törv. könyv 1311. §-a szerint a puszta véletlen eset azt éri, akinek a személyén történik. Elhárithatlan esemény (vis major) esete annyiban foroghat fenn, amennyiben, ha feltehető is az, hogy a vonat vezetője, az I est sötétjében a gőzgép közelében a vasúti vágányon vagy annak közelében látott vagy láthatott-e valamely fekvő tárgyat, nem lehej tett sem elég ideje, sem elég ereje ahhoz, hogy a rendes gyori saságában haladó vonatot megállíthassa. Az is tekintetbe veendő, hogy az elgázolás nem a pályaudvaron, hol mindenesetre nagyobb óvatosság kívántatik meg, hanem künn a szabad pályatesten történt s a per szerint sötét este. A másodbiróság által elrendelt kiegészítés s illetve ujabb bizonyítási eljárás felperes javára a követelés megítéléséhez alperes ellenében alapos és törvényszerű bizonyítékot nem szolgáltatván, minthogy az elgázolásnál az alperes vasút részvénytársaság személyzetét sem valamely mulasztás, sem valamely vétkes gondatlanság nem terheli, felperest keresetével elutasítani kellett, stb. A kolozsvári kir. Ítélőtábla (1896. évi november hó 10-én 2532. sz. a.) Az első bírósági Ítéletnek részbeni megváltoztatásával alperes köteles özv. P. Péterné, szül. P. P. Trézsi I. r. felperesnek 1892. évi szeptember hó 5. napjától kezdve ennek a felperesnek haláláig évi járadék cimén havonként 8 frt d3[Uyrt, és pedig ennek az ítéletnek jogerőre emelkedéséig lejárt havi részleteket 15 nap alatt egyszerre, az azután lejárandó havi részleteket minden hó 1. napján előre, továbbá P. Péter temetési költsége fejében 40 frtot, kiskorú P. Margit VII. r. felperes részére 1892 évi szeptember hó 5. napjától 1893. évi október hó 20-ig letelt egy évre, egy hóra és 15 napra szintén évi járadékiamén havonként 3 frt 47V6 kft vagyis ennek a felperesnek részére összesen 46 frt 86V2 krt továbbá stb. megfizetni. Egyebekben az elsőbiróság ítélete helybenhagyatik stb. Indokok: A peres felek egyértelmű előadásával kapcsolatosan a per egyébb adataival bizonyítva van, hogy P. Péter, ki az I. r. felperesnek férje, a többi felpereseknek törvényes atyja volt, 1895. évi szeptember hó 5-én, estve az alperes részvénytársaság vaspálya üzeménél életét vesztette. Az 1874. évi XVIII. t.-c. 1. §-a értelmében azáltal okozott kárért alperes felelas, kivéve ha alperes bebizonyítja, hogy a halált elháríthatatlan esemény (vis major) vagy egy harmadik személynek elhárithatlan cselekménye, melyet alperes megakadályozni nem volt képes, vagy a meghaltnak saját hibája okozta. Alperes azonban felperesek tagadásával szemben a fentebbi ténykörülmények valamelyikének fennforgását bizonyítani nem tudta, mennyiben az a körülmény, hogy a P. Pétert a vonat nyilt pályán estve sötétben elgázolta, magában elháríthatatlan eseményt (vismajor) annálkevésbbé képez, mert alperes nem is állította, hogy P. Pétert a mozdonyvezető a pályatesten észre vette, s talán a kis távolság miatt a vonatot megállítani nem tudta, ellenkezőleg a csatolt bűnügyi iratokból az tűnik ki, hogy a mozdonyvezető a a kérdéses időben P. Pétert egyáltalában észre sem vette, és csak másnap értesült az elgázolásról. Az a vitatott körülmény pedig, hogy P. Péter a mondott időben részeg volt, s mint olyan került a pályatestre, illetve a vonat alá, és hogy mint abból a részeg állapotból folyólag a halált a meghaltnak saját hibája okozta volna, elfogadhatólag bizonyítva nincs, mennyiben P. Péter tanú, ki a kihallgatott tanuk közül egyedül látta P. Pétert 1892. évi szeptember hó 5-én délután, vallja ugyan, hogy P. Péter azon a napon délután részeg volt, de azt is vallja, P. Péter este felé már józanodott abban járt tanúval és onnan kissé mámorosan indult el a vasút irányában. Tekintve pedig,hogy a keresetben'előterjesztett alperes részről nem kifogásolt tényállás szerint az elgázolás este 9 órakor történt, a per adataiból nem lehet megállapítani, hogy P. Péter, mikor és milyen állapotban került a pályatestre, hol a katasztrófa történt, és nem lehet különösen bizonyítottnak venni azt a lényeges körülményt hogy a halált az elhaltnak saját hibája okozta. Ily tényállással alperes vaspálya társulatnak a fentebb hivatkozott törvény 1. §-a értelmében kétségtelen, s felperesek keresetüket éppen a hivatkozott szakaszra alapítva a törvény 2. tj-a alapján azt kérik, hogy miután elhalt mindenik felperes részére a keresetben részletezett összesen 500 frtra rugó évi tartás és ezen felül az I. rendű felperes részére 200 frt temetési költség megfizetésére köteleztessék. Az osztr. ált. polg. törvkönyv. 91. §-a értelmében az elhalt tartási kötelezettségében állt nejével, az I. rendű felperessel szemben ugyan olyan kötelezettség terhelte őt gyermekeivel a II.—IV. rendű felperesekkel szemben is, de csak a hivatkozott polg. törv. könyv 141. §-ában irt korlátok között, vagyis annyiban, amennyiben a gyermekek önmagukat el nem tarthatták. A D 7. alatt befektetett családi értesítőből és a 2328/895. sz. kérvénynyel bemutatott anyakönyvi kivonatból azonban kitűnik, hogy P- Péter elhunyta idejében a II—VII. rendű felperesek közül csupán P. Margit volt 14 éven alóli korban, a többiek mindany-