A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 33. szám - Közegészségügyi törvényhozási kérdések - Észrevételek a polgári perrendtartásról készült törvényjavaslat tervezetére [18. r.]

234 A JOG 8—10 év óta szorgalmasan és becsületesen dolgozó budapesti jegyző vagy albiró mellőzésével. Szükségesnek tartottam pedig ezeket elmondani, mert a fent vázolt ferde helyzettel szenved az igazságügy és közérdek és megbénittatik az ügyvéd működése is. Közegészségügyi törvényhozási kérdések. Irta: Dr. GÁSPÁR IZSÓ, budapesti ügyvéd. Dr. Altmann Béla debreceni orvos ur a «J o g» 32. szá­mában egy ugyanezen szaklap 29. számában megjelent cikkem­nek ugyancsak nekiszaladva ádáz kirohanásában oly hangot és modort használ, a melyet én utánozni nem szoktam és nem fogok. Ugyanazért jelen soraimmal nem annyira a t. orvos urnák aka­rok válaszolni, mint inkább megtámadott cikkem világos tartalma és kétségtelen jóakaró tendenciájának szándékos elferditését aka­rom megakadályozni. E célból röviden csak a következőket jegy­zem meg: 1. Kérdéses cikkem megírása és megjelenése között egy véletlen folytán hónapok teltek el, a mely idő alatt a kamarák ügye alaposan megváltozott. 2. Cikkem cime, meg éppen az a körülmény, hogy én csak egyes törvényes intézkedésekre terjeszkedtem ki, mutatja, hogy én legtávolabbról sem akartam kodifikáló szerepet játszani, hanem — mint ez nálunk ügyvédeknél szokás, — felmerült konkrét esetből kifolyólag egyes visszásságokra akartam rámutatni, mint a melyeken a kamara intézménye nem fogna javítani. Hogy logikám szarvas logika-e, e fölött a t. biráló úrral nem vitatkozom, valamint egyáltalán nem méltatom figyelemre személyes természetű mérges kifakadásait. Én nem azt és nem ugy mondtam a kamarákról, a mit az orvos ur cikkemből kiol­vasni akart. Igenis bőven informáltattam magamat a helyzetről, és éppen orvosok mondták nekem, hogy a kamara intézményét csak azok ellenzik, a kik attól félnek. Ezt nem is saját állításom­ként irtam meg, sőt hozzátettem, hogy nem érzem magamat hivatva e kérdést elbírálni. Ebben tehát részemről sértés vagy gyanúsítás nincs. 3. A t. biráló ur hevesen védekezik az összejátszás, közös jogtalan nyerészkedés, bűnpártolás, elpalástolás stb. vádjai ellen, a mely vádakat én cikkemben föl nem hoztam. Ej! Ej! Csodála­tos, hogy az igen tisztelt orvos ur, a ki olyan nagyon jártas (ő mondja) a «mindenkép vesztett kriminális ügy érdekében elmon­dott védelemben, vagy felebbezésben,» nem tudja, hogy nem okszerű és nem óvatos dolog a vád előtt védekezni. En sem az egész orvosi karról, sem egyáltalán egyes személyekről nem nyilatkoztam, hanem konkrét eset alapján, melynek aktái nálam rendelkezésre állanak, javaslatokat tet­tem, a melyek elfogadása esetén lehetetlen volna olyan eset, a melyet ott elmondtam. Azt, hogy a többség jogtalanul nyerész­kedik, bünt pártol és elpalástol stb. én soha sehol nem állítot­tam, csak azt állítottam, hogy lehetnek ilyen esetek. A t. biráló ur persze még ezt is tagadja, pedig hát az általam elmondott eseten kivül csak a közelmúltban is elég frappáns példa volt rá. Hogy hányat kell kandidálni, erre nézve elismerem ugyan cikkíró ur nagy tudományát, de hát mit csinál a cikkíró ur akkor, ha még sem kandidálnak hármat? A kandidálandók számáról külön­ben én egy szót sem szóltam, a t. cikkíró ur erre vonatkozó szí­ves oktatása tehát meglehetősen fölösleges. Nem is beszéltem én ezen vagy azon községi elöljárókról, a kiket a t. orvos ur védpajzsa alá vett, hanem beszéltem egy konkrét esetről, a hol a választók tényleg nem tudták, hogy sza­vazást is kérhetnek. Nem is beszéltem «a s z o 1 g a bi rákr ól,» hanem igenis beszéltem arról, hogy előfordulhatnak visszaélések és erőszakosságok, a mit a t. orvos ur is kifejezetten elismer, de a mik nem fordulhatnának elő, ha a kijelölés joga a képviselő testületet illetné. T. bírálóm tehát egyebet sem tesz cikkében, mint félrecsavarja szavaimat, imputál nekem állításokat, a melyeket nem tettem véd olyanokat, a kik megtámadva nincsenek, szóval fejjel rohan a tárt kapunak, a mi persze a fejnek inkább egészségére válik, mint ha kemény falaknak rohanna neki. 4. A t. orvos ur naivnak és rosszakaratúnak mond engem azért, mert azt állítottam cikkemben, hogy a körorvos és járás­orvos egymással összejátszva jogtalan és törvényellenes cselek­ményeket követhetnek el, nem pedig mint cikkkiró mondja, követnek el. Én csak azt mondtam, hogy ilyesmire tág tér nyilik, de nem azt, hogy a hol rokonai egymásnak a köz- és járásorvos, ott el is követik mindazt. De hát a lelkiismeretes idézés nem konveniál a t. biráló urnák, mert hiszen akkor nem lett volna oka az egész kirohanásra. Miután pedig a t. biráló ur annyira kíváncsi és annyira tudni vágyó, hogy tőlem kérdi, melyek az összejátszásra alkalmas bűnpártoló, bünpalástoló stb. cselekmé­nyek, a melyeket a járásorvos, körorvos elkövethetnek, megmon­dom neki. illetve utalok a btk. törvényre, a melyet ő saját nézete szerint oly kitűnően ismer. Ott van a btk. törv. 236, 242—43, 284, 286, 314—16, 328, 408, 410 stb. §§-ai. Mindezen dolgoknál szerepelhet a körorvos közvetve is, közvetlenül is, mint tanácsadó, mint végrehajtó, mint megvizs­eáló mint tanúsító, mint szakértő személy, mindebből esetleg hasznot is húzhat, mindezt nem meri tenni, ha szigorú ellenőre van, a kitől tartania kell, minderre nézve tehát osszejátszhatik esetleg a járásorvossal. Ott van a cikkemben világosan felhozott 1876. evi XIV. t c 145 és 154 §-a, lelencek, dajkaság ápoltak, himlőoltás, halot­kémlés orvosrendőri vizsgálatok, kéjelgési ügy, iparüzletek, tanintézetek gyárak, üzletek, lakások, ürülékek, tápszerek vizsgá­lata stb stb a melyek csupa kötelességek, a melyeknél tehát súlyos mulasztásokat is lehet elkövetni akár véletlenühakár szándéko­san sőt haszonlesésből is. Ha a t. biráló ur mindezeket a cse­lekményeket naivitásoknak tartja, ez az ő dolga. Mindezzel azon­ban én nem vádoltam senkit, sem egyeseket sem osszeségeket, csak azt mondom, hogy lehetségesek, s éppen azért elejüket kell venni. Azért tehát a kit nem éget, az ne fújja, a kit nem illet, az ne vegye magára. A t. biráló ur szerint «mindez tájékozatlanság es rossza­karat, de valószínű, hogy így is van. Hát ebből a logi­kából nem kérek. 6. Végül azt sem állítottam én cikkemben, hogy csakis az általam említett visszáságok megjavításával lendülne fel a köze­gészségügy, és ha a t. orvos urnák még vannak javaslatai, ám álljon elő azokkal, de különbekkel, mint a t. bírálatában odave­tett egynehány szóval, mert a kuruzslásról van törvény, a java­dalmazásokat bizonyos minimumban megállapítani a különböző gazdasági viszonyokra való tekintettel első sorban majdnem lehe­tetlen, másodszor csak az orvosokra volna hátrányos, ép ugy mint a köz és járásorvosi állások államosítása is; a szegényügy­ről van törvény, fertőző betegségekre vonatkozólag vannak állami iutézetek, azokat csak gyarapítani kell, szóval ezekkel a dolgok­kal ép oly kevéssé jutna a kodifikatorok halhatatlan sorába, mint a hogy ez nekem az ő szemében fájdalom nem sikerrült. Igaz is! Még egy javaslatom van, különösen a t. biráló ur­nák, s ez az az ismert közmondás: «Ember, ne mérgelődjél.* Észrevételek a polgári perrendtartásról készült törvényjavaslat tervezetére.*) Irta : POLGÁR JÓZSEF, pestvidéki tszéki biró. 532. §. A szóbeli eljárásnak egyik főcélja, az alakiságoknak lehető mellőzésével az anyagi igazság kiderítésére módot és alkalmat nyújtani, s azért ezen célnak a megvalósítására nem tartjuk elégségesnek, ha a szakaszban felsorolt hiányok a felebbviteli biróság előtt történt jóváhagyással orvosolhatók, mivel a törvé­nyes képviselői minőség, vagy a meghatalmazás hiányának iga­zolása, mely utóvégre az iratok mellől el is vesz­het, nem jóváhagyással, hanem csakis a hiányok pótlásával történik. A szakasz ezen hiányossága ezért pótlandó s azonkívül az utolsó bekezdéséhez hozzáfüggesztendő: «ellenkező esetben a felebbviteli biróság az Ítélet feloldásával a megfelelő végzést hozz a.» A bíróságnak szükséges ugyanis utasítást adni azon eshe­tőségre, ha a jóváhagyás, vagy a hiány pótlása meg nem történik. 533. §. Ha a megtámadott Ítélet az alap és mennyiség szerint vitás követelésnek csupán alapja felett határozott, vagy ha a megtáma­dott ítélet egyedül a perújítás kérdését döntötte el, arra az esetre helyesen intézkedik a tervezet, a midőn feljogosítja, de nem kötelezi a bíróságot arra, hogy az ügyet az első bíróság­hoz visszautasíthassa. Még helyesebb lenne azonban véleményünk szerint az 531. §-nál felhozott okokból a visszautasítást szabály gyanánt, a felebb­viteli biróság általi elintézhetést pedig mint kivételt felállítani. De történjék bármiként is ezen perjogi szabály statuálása a felebbviteli bíróságnak ebbeli jogait határozottabb alakban kell formulázni, és ha nem is taxatíve, de legalább egy per­jogi és minden esetben irányadó elvnek felállításával kell megadni a kellő directivát, nehogy ezen jognak a gyakorlatban oly kiterjesztő magyarázat adassék, mely nagyon is alkalmas a jogorvoslatok számának megrövidítésére és ezzel a peres felek jogainak csorbítására. Ki kell fejezni h a t á r o z o 11 an a t ö r v é n y b e n, h o g y a f e 1 e b b v i t e 1 i biróság a felsorolt perek ér­demét illetőleg csakis akkor és szóbelitárgyalás esetén van jogosítva ítélni, a mint azt az indoko­lás is nagyon helyesen kiemeli, ha a peres felek a kár mennyiségére nézve megegyeznek, avagy pedig abban állapodnak meg, hogy a vitás peres kérdés érdemleges eldöntését eskütől teszik függő v é. Szóval, ha a felebbviteli biróság ugy találja, hogy az ügy­nek az első bírósághoz leendő visszautasítása által a felek meg­egyezésével kiderített tényállás változást nem szenvedhet, s ennek folytan az instántiák számának megrövidítése sérelemmel nem jár. J E'özVikkek 1897. évi 1., 3., 4., 5,6.,8., 9., 11, 12., 15., 18., 19. 20., 22. 24., 25., 26. és 29. számokban.

Next

/
Thumbnails
Contents