A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 30. szám - A magánjog köréből - Még egyszer a 16-ik §-ról

A JOG 119 A K. T. 151. íj ának az a rendelkezése, mely szerint a részvenyalairasnál, a mennyiben a tervezetben magasabb befizetés ki nem köttetett, minden aláirt részvényre névértékének io°,o-a készpénzben s a tervezetben megállapított értékben befizetendő, a részvényaláirás érvényességének feltételét képezi. Hogy ez igy van, kitűnik az idézett törvényszakasz utolsó bekezdésének azon rendelkezéséből, melylyel kimondja, hogy ezen megállapított szabályival ellenkező részvényaláirás semmis. Az alaptöke biztosítása csak a törvény által megállapított kellékekkel biró részvényaláirás által történhetik, annak hiányát tehát a részvénytársaság megalakulása után netalán tett szóbeli kötelezés nem pótolhatja. A besztercebányai kir. törvényszék (1896. július 25. 2,21)7. sz. a.) D. László és társai tömören hajlított fabútor gyár részvénytársaság felszámolásban cég felperesnek B. Ákos alperes ellen 250 frt részvénytöke, 5 frt alapítási költség és jár. iránti perében következőleg itélt: A kir. törvényszék alperest arra kötelezi, hogy felperesnek 250 frt részvénytökét, 5 frt alapítási költséget stb. fizessen meg. Indokok: Alperes a keresettel szemben kettős kifogást emel: 1) Való ugyan, hogy a 2 darab részvényt aláirta, azonban a 2-ik részvénynek aláírása csak színleges volt, amennyiben az csak arra szolgált, hogy a felperesi vállalat iránt a magyar közönség bizalmát felébressze és megerősítse. 2) Miután alperes a k. t. 151. 2. bekezdése állal előirt azt a kötelezettségét, hogy a részvény 10u,'o-ka az aláíráskor lefizettessék, nem teljesítette, a részvényaláirás a hivatkozott §. 3. bekezdése szerint semmis és joghatály nélküli. Az első kifogás bizonyításának terhe alperesre hárul azért, mert beismervén a részvény aláírását, ez az aláírás komolyságának vélelmét állapítja meg, a melylyel szemben a szinlegességnek bizonyítása az ezt vitató fél kötelessége. Ezt azonban az alperes nemcsak, hogy nem bizonyította, hanem ellenkezőleg az általa is hivatkozva M. Rezső tanú azt igazolta, hogy az aláírás a tervezet szerint történt és még az alperes az egyik részvényt 1892. év június, a másik részvényt 1893. év október havában lefizetni magái kötelezte. A második kifogást a kir. törvény hasonlóképen alaptalannak találta. A k. t. hivatkozott 151. g. ugyanis azt rendeli, hogy az aláírásnál mindent aláirt részvény névértékének 10°/0-a készpénzben lefizetendő, hogy továbbá ennél magasabb %-nak lefizetésére, az aláírók az alakuló közgyűlés megtartása előtt nem kötelezhetők. Az aláírásnak ily módozat illetve kötelezettség mellett való tételét oly szabálynak jelenti ki azután ugyané törvény és szakasza végbekezdése, hogy az avval ellenkező megállapodás mellett létrejött részvény aláírást semmisnek tekinti. A jelen esetben azonban alperes nem is állítja, hogy a vitás 2-ik részvény aláírása 151. §. 2. bekezdésében szabályozott kötelezettségtől különböző megállapodás vagy kikötés alapján történt volna, a törvényszakasz végbekezdésében jelzett semmiség tehát egyáltalán fen nem forog; miután pedig a törvény sehol sem tartalmazza azt, a különben tudatosan vállalt s a részvénytársaság vagyonát képező kötelezettséggel ellenkező kiegyenlítést, mely szerint az alapszabályok bemutatása és a részvénytársaság cégének bejegyzése előtt egy °'o erejéig sem törlesztetett részvény megsemmisül, illetve az ez irányban vállalt és az aláírásból önként folyó fizetési kötelezettség elenyészett. A kir. törvényszék alperest a kereset értelmében még az esetben is marasztalandónak találta, ha való is a felperes abbeli beismerése, hogy a k. t. 159. §. 3. pontja ellenére cégjegyzéskor nem minden egyes részvény, hanem az egész részvénytőkének V« rész erejéig történt befizetését igazolta, és hogy az aláirás tételének beismerése után szintén alperesre hárult bizonyítási kötelezettség dacára, a felperes által hivatkozott M. Rezső és W. Classen tanuk nem igazolták volna azt, hogy a vitás részvény aláírásból kifolyó 250 frt és 5 frt lefizetésére alperes idő haladékot kért és kapott stb. A budapesti kir. ítélőtábla (1896. nov. 4. 2,786. sz. a.) Az elsőbiróság Ítéletét megváltoztatja, felperest keresetével elutasítja, stb. Indokok: A k. t. 151. §-ának az a rendelkezése, mely szerint a részvény aláírásnál, amennyiben a tervezetben magasabb befizetés ki nem köttetett, minden aláirt részvényre névértékének 10%-a készpénzben s a tervezetben megállapított értékben befizetendő, a részvény aláirás érvényességének feltételét képezi. Hogy ez igy van, kétségtelenül kitűnik az idézett törvényszakasz utolsó bekezdésének abból a rendelkezéséből, melylyel kimondja, hogy ezen megállapított szabálylyal ellenkező részvény aláirás semmis. Minthogy pedig nem vitás, hogy alperes a szóban forgó részvényre az aláírásnál, sőt a részvénytársaság megalakulásakor, de egyátalán mit sem fizetett be; minthogy az alaptőke biztosítása csak a törvény által megáliapitott kellékekkel biró részvény aláirás által történhetik, annak hiányát tehát a részvénytársaság megalakulása után netán tett szóbeli kötelezés nem pótolhatja: annál fogva az elsőbiróság ítéletének megváltoztatásával felperest keresetével elutasítani kellett stb, Az a körülmény, hogy a kereseti váltón kibocsátói és forgatói minőségben előforduló cégaláíráshoz az ezen cég alatt fenalló közkereseti társaságnak együttes képviseleti joggal biró tagjai a saját névláirásaikat nem csatolták, mint a cégjegyzékben elő van irva, a teljes cégszöveget tartalmazó aláírásnak érvényét és a közkereseti társaságra kötelező voltát abban az esetben, ha az aláirás tényleg mindkét társasági tagtól ered, meg nem szünteti, mert az emiitett cégjegyzési mód, bár ez a cégjegyzékbe be van vezetve, a cégaláírás érvényességi kellékéül nem tekinthető, hanem egyedül azt van hivatva jelezni és bizonyítani, hogy a cégaláírás tényleg az együttes képviseleti joggal biró mindkét cégtagtól ered, a nélkül, hogy e körülménynek egyéb módon való bizonyítása ki van zárva. Ha tehát megállapítható, hogy az illető cégaláírást mindkét cégtag közösen vagy az egyik cégtag a másiknak határozott felhatalmazásával, vagy egy harmadik személy mindkét cégtag megbízásából irta a váltóra, az aláirás az alperesként perbe vont közkereseti társaságot váltóilag kötelezi. (A m. kir. Curia 1896. dec. 18. 1,757. sz. a.) Bűnügyekben. Sértettnek megsérülése, saját vigyázatlanságából származó véletlen szerencsétlenségnek s nem a vádlott vétkes gondatlanságának lévén tulajdonítandó, vádlott az ellene emelt vád s következményei alól felmentendő. A győri kir. törvényszék r1897. febr. 4. 521. sz. a.): W. Ármin (uradalmi vadász) a P. Pál 11 éves gyermek sérelmére elkövetett, a btk 310. §-ába ütköző és minősülő, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségében bűnösnek kimondatik és ezért 20 frt fő és 10 frt mellékbüntetésre Ítéltetik stb. Indokok: A főtárgyalás során beigazolást nyert, hogy terhelt 1896. aug. 9-én Rajkán W. Gyulával fogiázott. Egy kukoriczásba érve W. a kukorica jobb, terhelt pedig a kukorica bal oldalán a szántóföldön foglaltak helyet, mig sértett Sz. Alajos, N. József, D. András, P. János és Ö. Mátyás tanuk bent a kukoricában voltak mint hajtók felállítva és a vadászokkal egy irányban és vonalban kellett menniük. Igy haladtak előre, a midőn terhelt kutyája vadszagot érezve visszamaradt, terhelt pedig megállott és várta az eredményt, majd az egész vadásztársaságot megállítandó, «Halt»-ot kiáltott. Egyszerre csak a kutya elől egy fogoly repült fel és a hajtók feje felett előre a kukorica hosszirányában a kukorica felett repült. Terhelt reá lőtt és lövésével P. Pál hajtót is találta, a kibe 16 drb sörét hatolt be és pedig oly szerencsétlenül, hogy szeme is meg lőn sértve, miáltal a 18. n. sz. a. orvosi vélemény és a végtárgyaláson jelen volt és sértettet megvizsgáló dr. T. Sándor tszéki orvos kimondása szerint is, oly sérüléseket szenvedett, melyek mütétezését szükségelték és szeme világa, illetve bal szemének látóképessége maradandólag elveszett. Minthogy pedig terheltnek ama cselekménye, hogy ő egyes tanuk állítása szerint a hajtók háta mögé kerülve a hajtók irányában lőtt a kukoricza felett repülő fogolyra, oly vétkes gondatlanságot képez, melyért ő bűnvádi felelősséggel tartozik és minthogy a beállott sértések az ő gondatlanságával okozati összefüggésben állanak, őt a btk 310. §-ába ütköző s minősülő gondatlanságból okozott súlyos testi sértés vétségében bűnösnek kimondani kellett stb. A győri kir. Ítélőtábla (1897. március 2. 449. sz. a.) a kir. tszék Ítéletét részben és pedig akként változtatja meg, hogy vádlottat a btk 310. §-ának 2. bekezdése alapján a 92. §. mellőzésével főbüntetés gyanánt 14 napi fogházra itéli stb. Indokok: A kir. törvényszék által az eljárás adatának megfelelőleg felsorolt tényállásnál fogva a vád tárgyává lett büntetendő cselekményt a kir. ítélőtábla megállapította. Minthogy pedig vádlott, mint uradalmi vadász hivatásának gyakorlásában tanúsított gondatlanságot, minthogy a gondatlanság nagy fokát mutatja az, hogy az összes tanuk vallomása és a vádlott beismerése szerint akkor lőtt a fogolyra és pedig éppen abban az irányban, a melyben tudta, hogy a hajtók állanak, midőn a fogoly még alig emelkedett volt fel a kukorica felett, minthogy vádlott cselekménye által sértett egyik szemének látóképességét teljesen elvesztette, minthogy ezen súlyosító körülményekkel szemben a vádlott mellett felsorolt enyhitó körülmények nem annyira nyomatékosak, hogy a btk 92. §-nak alkalmazását indokolhatnák: ennélfogva stb. A m. kir. Curia (1897. május 13. 4,363. sz. a.) mind a két alsóbiróság Ítéletének megváltoztatása mellett a vádlottat az ellene emelt vád és következményének terhe alól felmenti. Indokok: Sértett P. Pál a végtárgyaláson maga beismeri, hogy ezen esetet megelőzőleg többször volt hajtóképen alkalmazva és hogy ezért és mert a vádlott ez alkalommal is figyelmeztette, jól tudta, hogy neki a többi hajtóval együtt, a vadászokkal egy sorban kell haladnia és a «Halt» kiáltásra meg kell állania, tehát előre menni sem szabad. Beismeri a sértett azt is, hogy a hajtók sorából előrehaladt mindaddig, mig egy fogolynak ő előtte történt fölrepülésekor félre nem fordult és testének különféle részén sérülést nem szenvedett; és előre menetelének indokául azt adja elő, hogy a vádlottnak «Halt» kiáltását nem hallotta. A többi hajtók vallomásából pedig kitűnik, hogy a vádlott oly hangosan kiáltotta a <Halt» szót, hogy mindnyájan, még a