A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 30. szám - Az özvegyi jog az ág. hitv. Ev. egyház szempontjából

222 A JO Az özvegyi jog az ág. hitv. Ev. egyház szempontjából. Irta : TRAEGER ZSIGMOND, kir. trvszki biró Besztercebányán. Az ág. hitv. ev. zsinat 1893. évben szentesitett törvényeinek 73-ik §-a igy hangzik: A lelkész halála esetében, az elhalálozás napjáig esedékes összes jövedelem az elhunytnak örököseit illeti. a 74. §. pedig: Az elhalálozás napjától számított egy fél évre járó mindennemű lelkészi javadalom, beleértve a papilakban való lakást is, az elhalt lelkésznek özvegyét, illetőleg leszármazóit és munkára képtelen szüleit illeti. A kérdés már most az, hogy van-e a két szakasz rendelkezése, illetve a 73. §-ban emiitett jövedelem s a 74. §-ban emiitett javadalom között oly különbség, a melyet a törvényhozó céltudatosan használt, a mely tehát szándékos megkülönböztetést igényel. Ha igen, jogosult-e ezen megkülönböztetés vagy sem ? Ennek a kérdésnek megvilágítására szolgáljon az a körülmény, hogy a prot. ev. egyházak lelkészeiknek javadalmait hiványilag (vocator) biztosítják. Ezekben a hiványokban a lelkésznek kötelességei, és akár készpénzből, akár termesztményekből álló javadalma, ugy nemkülönben keresztelés temetés, esketés alkalmából igényelhető stóláinak mértéke szorosan körül van írva: Az a lelkész azután a ki ezen hivány alapján lelkészül megválasztatik és a választást elfogadja, az e hiványban körülírt kötelességek és abban biztosított javadalom tekintetében egyházával hallgatólagos szerződésre lép. Előáll azonban az az eset, hogy különösen a stólákat a hívek önkéntes adományaikkal megszokták javítani. Kiváltképen az intelligentia lakta városokban a hivek ezeket a stólákat magasabb összegekre kikerekített sommában szokták lelkészeiknek kiszolgáltatni. Ez a kérdés a dolog természete szerint egyszerű ok, a hol az egyháznak csupán egy lelkésze van, mert akár a simpla, akár a dupla stólát önmaga javára fordíthatja. Máskép áll azonban a dolog ott, a hol az egyháznak két oly lelkésze van, kik például nyelvek szerint nincsenek javadalmaik tekintetében egymástól függetlenítve, a kik hanem az előforduló valamennyi egyházi teendőt felváltva teljesitik, s ebből folyólag azután a dolog természete szerint abban állapodnak meg, hogy az előforduló s bár melyik lelkész által kiérdemelt valamennyi stóla, a két lelkész között egyenlően osztassék fel. Ezt a helyzetet szem előtt tartva, bekövetkezik aztán az az eshetőség, hogy az egyik lelkész meghal, özvegyet, és mint az ev. lelkésznéllegtöbbször előfordul: számos árvát hagy maga után. De bekövetkezhetik azután az az eset, hogy az életben maradt lelkész a fent hivatkozott §§-ban foglalt rendelkezéseket akként magyarázza, hogy az «a jövedelem*, mely az ő elhunyt lelkész társát életében, illetve halála napjáig az örökösöket Mlette meg — több, mint az «a javadalom*, a melyet a halál után hátra maradt özvegyet, esetleg leszármazóit, illetve szüleit illeti meg. Magyarázza pedig ezt a különbséget azért, mert ugy fogja fel a kérdést, hogy a jövedelemben benne vannak mondjuk a fentebb jelzett, önként adományozott többlet stólák, holott «a avadalom* semmi más, mint a mennyit az egyház «a hiványban* a lelkésznek a simpla stólákban biztosit. Ebből a magyarázatból kifolyólag és ha a dologban rejlő gene-től magát emancipálja, az életben maradt lelkész arra az álláspontra is helyezkedhetik, hogy az özvegyet csak a simpla stóláknak, s nem egyszersmind a tényleg kapott többlet stóláknak a fele illeti meg, s neki csakis ezeket szolgáltatja ki. Azt a kérdést vetem fel tehát, van e joga a lelkésznek ezt megcselekedni s a fentiek alapján van e joga a lelkész ebbeli magyarázatát elfogadó egyházközségnek az elhalt lelkész özvegyét jövedelmeiben ekként megcsorbitani ? Nézetem az, hogy az egyháznak ehez joga nincs, s a fenti szakaszok, bár azok helytelenül látszanak stilisalva lenni, az életben maradt lelkész szerint nem értelmezhetők. Azt tartom ugyanis, hogy ez a jövedelem, a melynek élvezetében a most özvegy anya férjének életében létezett, reá nézve oly szerzett jog volt, a melyet tőle az állam jelenleg érvényes jogszabályai szerint senki el nem vehet. Már pedig a magyar jog szerint az özvegynek elhalt férje után maradt összes vagyonra és jövedelemre oly tömeges igénye van, a melyet az orsz. bírói ért. által alkotott ideiglenes trvk. szab. 16. §-a értelmében csupán a leszármazó örökösök jogosultak korlátozni. Minthogy pedig az elhalt az összes stóla jövedelem élvezetében volt, az ő özvegye, ha csak azokról önként le nem mond, az összes stóla jövedelmeket csorbítatlanul követelheti azon féléven át, a melyet részére a zsinati törvények oly rövid időn csak azért biztosithatnak, mert az egyházat hosszabb időn át lelkész nélkül hagyni nem lehet. Emezt, a ki újból megválasztatik, a javadalmat méltán követelheti. Erre a félévre azonban az özvegyet eddig élvezett összes jövedelmekben mint néh. férje után maradt vagyon élvezetében senki meg nem rövidítheti. De nem tehetik ezt a zsinati törvények sem. Nem pedig azért, mert az állam kebelében élő és az állam egységes törvényei alatt álló közületek a magánjogok terén nem gyakorolhatnak oly önállóságot, mint az «önkormányzat* fogalmában is benne rejlő kormányzati, administratív, közjogi terén. A magánjogi tér a protestáns egyház autonómiájából ki van véve, s e téren hatáskörrel nem birna — e részben az állam törvényei nyernek alkalmazást. Ezt különben a jelzett zsinati törvények is bizonyítják. Ezeknek 2-ik §-a azt tartalmazza : A magyarországi ág. hitv. ev. keresznyét egyház hitelveiben, országos törvényekben és százados gyakorlatban gyökerező önkormányzati jogánál fogva, a vallást és egyházat érdeklő ügyekben önállóan és szabadon intézkedik, épségben maradván (3 Felségének a királynak, az ország törvényeiben meghatározott legfőbb felügyeleti joga. Ha tehát az autonóm joghatóság csupán a vallás és egyházat érdeklő ügyekre terjed, a 73 és 74. §. s azokban lefektetett elvek vagy feleslegesek, vagy az ország magánjogi törvényeibe ütköznek, és különösen a 74. §. az özvegy szerzett jogait sérti; Az igaz, hogy a midőn az egyház lelkészt választ és annak jövedelmét körülírja, a magánjog terén mozog. Ám ebbeli jogának gyakorlásához neki autonómiára nincs szüksége, mert ez a fizikai vagy jogi személynek vele született természeti joga, melyet az állam minden egyednek biztosit és törvényeivel véd. Ha azonban az egyház, egyéni jogából kifolyólag alkalmazottjának jövedelmét megállapíthatja, — távolról sem hivatkozhatik autonóm jogra akkor, a mikor ezt a szerzett jogot az özvegygyei szemben csorbítani és csökkenteni akarja. Ezt a dolog természetéből és az állam törvényeiből kifolyó magánjog gyakorlást a zsinati törvények is elismerik, mert a 44-ik §.a pontja azt mondja: az egyházközség közgyűlése megválasztja az egyházközség összes tisztviselőits azon tiszviselőket, a kiket fizetés illet, megszabja járandóságait, azzal a megszorítással, hogy a hiványilag megállapított s az egyházi felsőbbség által megerősített fizetéseket — ide nem értve a netalán személyhez kötött javadalmakat — alább nem szállíthatja. Csodálatos azonban, hogy a midőn ezt a törvényes és helyes elvet akként — nézetem szerint különben feleslegesen kijelenti, a 74. §-ban már ennek az elvnek lerontásával — a fentebb érintett életben maradt lelkésznek az egyház által is magáévá tett értelmezése szerint, ezt a jövedelmet az özvegyben, mint a lelkésznek magánjogi alteregojában megrövidíteni képes. A 44-ik §-ban <személyhez kötött javadalmak - alatt azt kell nézetem szerint érteni, hogy a lelkészek pl. itt-ott tanárok is az egyház iskoláiban, igy e cimen élvezett javadalmak, mint a hiványban sem létezők, alkalomhoz képest változtathatók, sőt csökkenthetők is. Feltűnik különben a 44. §. szövegezésében, hogy a javadalom kifejezésével már itt találkozunk. Találkozunk pedig oly értelemben, a mint az a 74. §-ban használt «javadalom» fogalmával ellentétesnek jelentkezik. Ha ugyanis a 73. §-ban foglalt jövedelem fogalma a többször érintett értelmezés szerint nagyobb a 74. §-ban foglalt javadalom fogalmainál, nagyobb pedig azért, mert mig ez a hiványilag biztosított szorosan körülirt egyházi járulékokra, igy mondjuk egyszeres stólákra, amaz pedig a lelkésznek bármi néven nevezendő bevételeire kiterjed — akkor a többlet stóla, mint a személynek külön honorálása, tehát «s z e m é 1 y é h e z kötött értékelése is jövedelem.* Lám pedig ez a 44. §. ezt a külön értékelést •javadalomnak* és a hiányilag szorosan körülirt vagyoni előnyt nem javadalomnak, hanem fizetésnek jellegzi. A fogalmak kifejezésében tanúsított ez az eltérés tehát majdnem arra enged következtetni, hogy a 73 és 74. §§-ban ! kifejezésre hozott fogalmi megkülömböztetés nem is szándékos. Igen óhajtandó volna és ez a kérdésből folyó magánjogi igényeknek peren kivül miként való rendezését is nagyban elősegítené, ha a zsinati törvények alkotásába befolyt kiváló jogászaink, ily Győry Elek vagy Stehlo Kornél ezt a vitásnak jelenttelt kérdést megvilágítanák. Végül még csak egy kérdést a birói illetékesség szempontjából. A zsinati törvények 329. §. e. pontja ugyanis azt mondja: Az egyházi törvénykezési eljárásra tartoznak az egyházi tiszt v is elők, esetleg azok örökösei által vagy ellen, h. vány vagy hivatali viszony alapján indított keresetek. • , »HKa^ehátp'' a,jden esetben az özvegy — az egyháznak fent jelzett határozata alapján jogaiban magát sértve érek köteles-e a kérdést feltetlenül az egyházbiróság elé vinni, vagv pedig megindíthatja e keresetet a közpolgári biróság előtt is> mint m!LaZt ^ ,°'m;. h°gy 32 ÖZVeSy jogosult ezt a panaszát, K " hgn J°gl ,erde,St tarta,mazót a közpolgári biróság elé vinn. s hogy ez a hivatkozott törvénynek alapján illetékességét le nem szállíthatja. FJ "'ct-cívcsscgei ic iából k!veL^elgy5á,ZÍ^rVéríykezés az állam törvényei szempontőzsdebirósár olyan mint a kereskedelmi, váltó-vagy tozsdebiroság, a melynek egész bevételére a jogaiban sértett ioSnjoeteX mteleó í b.ró JazUan mmden a magánjog terén mozgó sérelmet a magánjog szempontjából el-