A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 26. szám - A végrehajtási törvény 47. §-ához

A JOG 203 cl a «g r a n d j u r y» a «presentment> vagyis az «indictment by a grand jury> esetében, midőn priváté prosecutor nem lép fel, senki nem adott be vádiratot, hanem a vád-jury saját tudomása alapján és saját kezdeményezés éböf vádat emel valamely büntetendő cselekmény miatt.6) Az angol vádjognak általános szabályával szemben kivétel gyanánt jelentkezik az -information exofficio* is, melynekkét esete van"). Az egyik: hivatalból való működése az angol közvádló hatóságnak és abból áll, hogy csekélyebb sulyu büntetendő cselekmény: misdemeanour esetében, ha az kiválóan a közrendet zavarja, vagy nem egyeztethető meg a jó közigazgatással és olyan természetű, hogy megtorlása nem halasztható addig az ideig, a mig az eljárás a Grand jury előtt lefolytattatnék, az -Attorney General- a vádjury előleges határozata nélkül is vádat emel a legfőbb bíróságnak egyik osztálya (High Court of Justice Oueen's Rench Division) előtt. Ilyen vétségek például: lázitó irátók terjesztése (seditious libels), hivatali visszaélések és megvesztegetés stb. A «Grandjury» elkerülésének fő oka ezekben az esetekben a megtorlásnak lehető gyorsításában fekszik. *Felony» vagy «treason» vádja esetében azonban kivétel nélkül érvényesül az angol perjognak az a szabálya, hogy csak a «Grand jury* vádhatározata alapján lehet a vádlottat főtárgyalásra idézni. Az «information ex o f f i c i o n ak< csak egyik alfaja: az «i n f o rmationbythe master of the Crown Office» midőn notórius, súlyosabb «misdemeanour* p. hivatali bűncselekmény vagy választási vesztegetés esetén, magánegyén feljelentése alapján é s a legfőbb bíróság által adott engedély mellett a most emiitett közhivatalnok emel vádat. Ezeken felül mindazon büntetendő cselekmények eseteiben melyek a közigazgatás egyes ágazataiban a kormányzat érdekeit veszélyeztetik, már évtizedek óta közhivatalnok — igy a pénzhamisitási és analóg bűnügyekben a «solicitors of the Treasury», a postaügyet érintőkben a «solicitors of the Post Office*') látja el a vádképviselettel járó teendőket. Kétségtelen azonban, hogy a most felsorolt esetek, illetőleg mind a hivatalból való eljárás; mind pedig egyes közhatóságoknak a vádképviselet körül kifejtett tevékenysége az angoj jogban csak kivételek gyanánt jelentkeznek. Az általános szabály ellenben az, hogy a közvád emelése és képviselete, az angol perjog tételei szerint legalább elméletileg, magánegyéneknek, illetőleg egyes társaságoknak, testületeknek vagy egyesületeknek j o g a s egyúttal kötelessége. E szabálynak érvényre emelése azonban egyáltalán nem érinti az angol büntetőjognak eminenter közjogi jellegét." Az angol jogfelfogás értelmében is a jogrendnek fentartásáról illetőleg a büntetendő cselekmények megtorlásáról gondoskodni azállamn a k joga és kötelessége ;csakhogyaz angol ö nkormányzatnak nagy elvénél fogva, valamint az államéletnek oly sok más terén, ugy a büntető igazságszolgáltatásban is az esetek többségében nem maga az államkormányzat látja el az eminenter közjogi jellegű teendőket, hanem a közvádat vagy olyan magánegyén képviseli, a ki erre önként vállalkozott — ^priváté prosecutor* — vagy olyan társaságok, egyesületek, társulatok, melyek az elkövetett büntetendő cselekményhez való viszonyuknál fogva arra hivatva vannak. Az utóbbi esetben az illető jogi személy valamely «solicitor» illetőleg • barrister*9; által képviselteti a vádat, s a most tárgyalt kérdésnek, elvi szempontját tekintve az eltérés lényegtelen attól a sokkal gyakoribb esettől: a rendes szabálytól, midőn a «private prosecutor* lép fel, minélfogva az alábbiakban csak az utóbbi esetre terjeszkedem ki. A szónak continentalis értelmében vett magánvád Angliában már évszázadok óta megszűnt. Minden büntető ügy a koronának ügye iá Crow'nCase),' a vádat mindenkor az államfő nevében emelik, az tehát k ö z v á d, nemcsak symbolice és a hivaV. ö. H a r r i s-A g a b e g. Principles 359. és köv. lap. — L i e p m an n id. ért. 470—476. 1. — Ma n d e I 1 o id. m. 130 — 134. 1. — A grand jury jogtörténeti fejlődése bizonyítja, hogy ez az intézmény kezdetben a vádhatóság szerepkörét töltötte be, illetőleg testületileg és önállóan képviselte a közvádat, sőt Liepmann felfogása szerint a "priváté prosecutor» ez idő szerint is a vádjur/nak csak eszköze, de nem az igazi vádló (id. ért. 424. és 471. 1.), a mely nézethez azonban sok szó fér. V. ö. Gneist. Selfgovernment 429. és köv. lap. S c h m i d t. Id. m. 72. I. a jegyzetben. •j L. Stephen. Digest 126—133. 1. — Shirley-Hun ter id m. 103. 1. — Franqueville id. m. II. köt. 266-267. I. ') Más esetekben az iskolaszékek, egészségügyi tanács, vámhivatalnok stb. Franqueville id. m. II. köt. 280. 1. s) Praegnansan domborítja ezt ki a «Grand jury» presentmentjében használt formula, mely a büntetendő cselekményt ugy tünteti fel, mint az államfő békéjének, koronájának és méltóságának megsértését. («The jurors present that. etc ; against the peace of our Lady the Queen, her crown and Di;mity.») Az angol büntetőjog ezen közjogi jellegének a normán hódítás következtében előállt kifejlődését érdekesen indokolja Glaser «Das englisch schottische Strafverfahren» cimü müvének előszavában 7—8. 1. 9) Angliában a jogi képviselet megoszlik a «solicitor» és a "barristerj közt, a kik a francia ügyvérlségi szervezet «avoué», illetőleg «avocat»-jával helyezhetők párhuzamba. Az emiitett angol intézmények fejlődésének történetét és jelenlegi hatáskörüket lásd Franqueville id. m. I. köt. 329 — 370. és 457- 488 I. tali könyvekben foglalt feljegyzések szerint,10) hanemha dolog érdemét tekintve is, mert a vád egyáltalán nem tekinthető magánérdekek érvényesítésének, a priváté prosecutor nem ügyfél, sőt a saját magánjogi igényét a bünperben nem isérvényesitheti. Az angol eljárási jognak számos részlete bonyolult, írott jogforrás hiányában, nincs eléggé szabatosan megállapítva és nehezen önthető rendszerbe. Hogy a vádképviseletre vonatkozó angol tételes jogról teljesen világos és megbízható képet adhassak: kénytelen vagyok e helyütt az angol bünpernek némely részleteire is kiterjeszkedni. A végből pedig, hogy e nagy terjedelmű anyagot kellő rendszerbe önthessem, az alább előadandókat a következőképen kísérlem meg csoportosítani: öt) eltekintve a hivatalból való eljárás eseteitől és a vádnak közhivatalnok által való képviseletétől, az angol tételes jog szerint elméletileg miben áll a vádlónak szerepe az egész bünpör alatt f; P) miképen jelentkezik a vád képviselete agyakorlatban?; y) az angol «private p r o s e c u t o r-nak perjogi szerepe és vádlói hatásköre mennyiben és mily irányban különbözik egyrészt az «actio popularis* képviseletében eljárt római állampolgárétól, másréfzt pedig a continentalis értelemben vett magánvádlóétól ? a) Feladatom teljesítésének megkezdésénél annak a tételnek ismétléséből kell kiindulnom, hogy a vád joga Angliában — az «information ex officio»-nak fennebb már felsorolt eseteitől és az alább említendő megszorításoktól eltekintve — elméletileg minden magánegyént korlátlanul megillet. Ily értelemben a közvád Angliában: népvád. Vádat emelhet rendszeri nt mindenki bármely büntetendő cselekmény miatt, habár az nem ő ellene irányult, illetőleg az ő jogait közvetlenül sem nem érintette, sem nem veszélyeztette. Ezen általános állampolgári vádjog körét jellemzően tünteti fel Stephen-nek és F r a n q u e v i 1 1 e-nak néhány példája: «B. magánegyén nemcsak lázadásra irányuló összeesküvés miatt emelhet vádat,11) hanem C) ellen sajtó utján elkövetett rágalmazás(«libel*), D. ellen intézett testi sértés vagy emberölés kísérlete stb. («assault») vagy E. ellen elkövetett csalás miatt is, habár B. nincs is érdekelve az ügyben, s habár C, D. és E. nem kívánják is a büntetőjogi megtorlást*. Vagy pedig: az «utcán sétálok és látom, hogy valaki botrányos módon állatot kinoz. Jelenlétemben egy könyvkereskedő fajtalanságokat tartalmazó könyvet ad el egy serdülő leánynak. Jogomban áll ellenük vádló gyanánt fellépni*.12) «Indictable o ff e n c e », vagyis olyan büntendő cselekmény (erime, felony, treason, misprision, misdemeanour) — miatt, melyre nézve csak a «grandjury»-nak vádhatározata alapján lehet főtárgyalást tartani, az eljárás mindig «information»-nel kezdődik, >'•') vagyis valamely magán egyén vagy rendőrügynök feljelentést tesz a békebirónál» — «before a justice or justices*, — Londonban pedig a «police magistrate* előtt és idézőlevél — «summons» vagy elfogatóparancs *\varrant* ez esetben *in the first instanté* kibocsátását kéri. A letartóztatás csak akkor rendelhető el, ha a feljelentő vagy legalább egy tanú a feljelentést Írásba foglalta és azt esküvel megerősítette; ellenben hacsak a terheltnek idézése van indítványozva, a feljelentést nem kell esküvel megerősíteni, s az pusztán szóval is tehető. (Befejező cikk következik.) y, A végrehajtási törvény 47. §-ához. Irta: KELEMEN ERNÖ. kisvárdai kir. járásbiró. Az 1881 : LX. t.-c. 47. §. harmadik bekezdése ekképen rendelkezik: <Ha a foglalás alá vehető ingóságok oly csekély értéket képviselnek, hogy abból előre láthatólag az árverési költségeknél több nem kerülne ki: a foglalás mellőzendő.* A törvénynek ebből a határozott és imperativ jellegű rendelkezéséből kiindulva a végrehajtás foganatosítására illetékes bíróság hatálytalannak mondta ki a foglalást egy olyan esetben, a mikor a végrehajtató kérelmére a kiküldött lefoglalta a végrehajtást szenvedőnek oly csekély értéket képviselő házi bútorokból s konyhaszerekből áll ingóságait, a melyeknek nem a vételára, — a mi tudvalevőleg a becsértéknek 15—20°/o-a szokott lenni, — (néha annyi se) de a becsérték szerint vett ára is előreláthatólag nem fedezte volna az árverés költségeit, s mert a kiküldött ennélfogva szabálytalanul járt el, az eljárás költségeit sem állapította meg. A debreceni kir. ítélőtábla az első bíróságnak ezt a végzését megsemmisítette s az első bíróságot a végrh. törv. 91. §-ában szabályozott eljárásra utasította, «mert a végrehajtásról felvett jegyzőkönyv bemutatása után az eljáró bíróság, a mennyiben a kiküldött nyert megbízásán tul nem terjeszkedett és a mennyiben olyan ingóságokat vagy követeléseket nem foglalt le, melyek a végrehajtás alul feltétlenül kivétetvék, és a végrehajtást szenvedő ellenzése nélkül, sőt beleegyezésének dacára is le nem foglalhatók, a foglalási cselekmény hivatalból való megvizsgálásába l0) A hivatalos iratokban a bűnügyet igy tüntetik fel: «A királynő ügye N. N. terhelt ellen.» Glaser. Anklage 20. 1. ") L. Stephen. History I. köt. 495. 1.; v. ö. még Stephen Digest 121. 1. »s) Franqueville id. m. II. köt. 280. 1. 13) L. Stephen. Digest 63. 1. — P r i n s. Etude comparative 4. és köv. lap.