A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 25. szám - Jogsegély Ausztriával - A haszonkölcsönbe kapott ingónak a kikötött időn [t]ul való használata képezhet-e sikkasztást? - Észrevételek a polgári perrendtartásról készült törvényjavaslat tervezetére [16. r.]

196 A JOG vallás és közoktatásügyi miniszterrel egyetértve e kérdést a vallás és lelkiismereti szabadság törvénybe iktatott elveihez képest rendeleti utón szabályozná oly értelemben, hogy a nazarénus ünnepélyes bizonylás tételre bocsátható. Jogsegély Ausztriával. Irta: FRANK LAJOS, kir. tszéki biró Balassa-Gyarmaton. Azon alkalomból, hogy igazságügyi kormányunk folyó 1897. évi március 19-én 16,873. sz. alatt kelt rendeletével az osztrák cs. kir. igazságügyi hatóságokkal való levelezést és azok részére teljesítendő kézbesítéseket szabályozta, önkéntelenül is elémbe tolul azon nagyon aktuális kérdés, hogy tudniillik; melyek ezen igazságügyi hatóságok ? hogy nevezik őket? hol vannak elhelyezve ? mi a szervezetük s hatáskörük? stb. Ugyanis ugy áll a dolog, hogy az osztrák igazságügyi hatóságok és elsősorban a bíróságokat illetőleg Magyarországon ugy szólván teljesen tájékozatlanul állunk. Ugy magam, mint — se részben aligha csalódom — nagyon sokan, kik az igazságszolgáltatás körében működünk, csupán az ausztriai bíróságok megkereséseiből tudjuk csak, hogy ott például: «Landesgericht»-ek, «Staedtisch delegirte Bezirksgericht»-ek, HandelsgerichL-ek, stb. működnek. Azt azonban, hogy ezen bíróságok, valamint az osztrák igazságszolgáltatásnak egyéb szervei mily hatáskörrel birnak ? mi a beosztásuk, szervezetük ? hol, mely székhelyeken működnek? értem különösen az első fokuakat, s hogy egy más ügyben jogsegély végett melyikhez kell fordulni ? eddig tudtommal semmiféle intézkedés vagy rendelet nem szabályozza, s csupán gondoljuk, hogy az igazságügyi szervezet Ausztriában talán a mienkhez hasonló. Ezt ajogi tanfolyamon legfölebb speciál collegiumként adhatják elő, rendesen azonban nem, s így azt, ha valaki privát szorgalomból nem, ugy a jogi tanfolyamon ismerni nem tanulja; különben is azt az egyetemeken avagy a jogakadémiákon előadni sem nagyon szükséges. Lehet, hogy e részben nem ismerem az idevágó rendelkezéseket eléggé, de nekem oly intézkedésről, mely ez irányban a magyar igazságügyi hatóságoknak tájékoztatásul szolgálna, tudomásom nincs. S az idevonatkozólag, például a kézbesítésekre kiadott 1890. évi 40,788. sz. rendelet vajmi kevés útbaigazítást nyújt. Ily számos rendelkezést találunk a többi között például 9,523/1. M. 1884. sz. a. igazságügyminiszteri rendeletben, mely a szerbiai bíróságok jegyzékét közli. S ha már Szerbiára ezen rendelet némileg tájékoztat bennünket, mennyivel inkább szükséges volna a jogsegély céljából az ausztriai igazságügyi hatóságok szervezetét, beosztását és elhelyezését rendeleti uton velünk közölni, kik az osztrák örökös tartományokkal úgyszólván mindennap érintkezésben állunk; s különösen minden bíróság részére feltétlenül szükséges volna egy ausztriai helységnévtár; hiszen, különösen kisebb helységek hozzátartozandóságát illetőleg a megkeresések intézésénél a legnagyobb zavarban vagyunk, s működésünk egyenlő a sötétben való tapogatódzással. Ugyanazért részemről igen kívánatosnak tartanám, ha igazságügyi kormányzatunk mindenre kiterjedő figyelme, rendeleti uton az osztrák bírósági szervezetés elhelyezés vázlatos közlésével az uralkodó homályt mielőbb eloszlatná. A haszonkölcsönbe kapott ingónak a kikötött időn ul való használata képezhet-e sikkasztást ? Irta: LEHÓCZKY SÁNDOR eperjesi kir. tszéki biró. Rátvay kir. albiró a J o gnak 14. számában, a hol válaszra méltat, valóban dicsérendő kitartással védi az álláspontját, de szerintem, nem eléggé meggyőzőleg. Sietek is kijelenteni, hogy nézetem nem változott meg, hanem továbbra is az, hogy a haszonkölcsönbe kapott ingó dolognak a kikötött időn tul való használata által igenis el lehet követni bizonyos körülmények közt sikkasztást. Ezen nézet helyessége mellett szól büntetőtörvényünk világos rendelkezése, a melylyel a sikkasztás constitutiv elemeit meghatározza, s a mely szerint az eltulajdonítás, illetve a sikkasztás be van végezve, «mihelyt a birtokos vagy birlaló a dolgot elidegeníti, elhasználja, a visszakövetelésre jogosított előtt eltagadja, vagy azzal bármi más módon mint sajátjával rendelkezik. > Mellette szól továbbá a jogrend észszerű követelménye, a mely a védett jav: a tulajdon szempontjából szükségszerüleg a sikkasztáshoz fűződik, s a mely követelménynek a mi büntetőtörvényünk nagyon is eleget kivánt tenni, a midőn a sikkasztás jogfogalmának alapjait a német birodalmi büntetőtörvényhez viszonyítva, mondhatni mélyebbre fektette. Mert míg a német birodalmi büntetőtörvény 246. §-a a sikkasztáshoz tisztán a jogtalan eltulajdonítást kívánja meg, addig a mi büntetőtörvényünk e mellett már a jogellenes rendelkezést is alkalmasnak nyilvánítja a sikkasztás elkövetésére. S hogy ez a lényeges eltérés a német birodalmi büntetőtörvénytől éppen a tulajdonnak nagyobb védelemben részesítése végett történt: büntetőtörvényünk javaslatának ministeri indokolása határozottan kifejezésre juttatja, azon kijelentésében, hogy a német birodalmi büntetőtörvény hézagos és a jogrend szempontjából nem kielégítő, amennyiben < a tulajdonjog szándékos és bűnös megsértéseinek egy egész csoportját büntetlenül hagyván, hazájában, s az ottani bírósági viszonyok mellett is hézagosnak találtatik, és ezen hézagossága folytán az élet követelményeit otthon sem elégiti ki.» Az általam vitatott nézet helyessége mellett szól judicaturank is, a mely tudtommal soha sem ingadozott abban, hogy az eltulajdonitási szándékkal párosult jogellenes használat, ha az tartósságánál, vagy egyéb oknál fogva alkalmas arra, hogy eltulajdonításnak vétessék, sikkasztást képez. És ha mindez igy van, kérdem : mi hozható fel mégis az ellennézet mellett ? Erre R. kir. albirótól azt a választ kapjuk, hogy btörvényünk a sikkasztásban félreösmerhetetlenül az ingó dolognak más célra való fordítását veszi büntetőjogi megtorlás alá, s igy miután a haszonkölcsönbe vevő a kikötött időn tuli használattal az ingó dolgot még más célra, mint a mire kapta, korántsem fordítja, sikasztást el sem követhet. Ámde az ellennézeten lévő kir. albiró itt tévedésben van. És a tévedése onnan ered, hogy a törvényben és különösen a törvényjavaslat m. indokolásában kifejezett jogellenes rendelkezést ugyanazonosnak veszi a más célra fordítással; holott e kettő ugy viszonylik egymáshoz, mint a rész az egészhez. A jogellenes rendelkezés az egész, a más célra fordítás a rész. Jogellenesen rendelkezik nem csak az, a ki más célra fordítja az ingó dolgot, de az is, aki a tulajdonos akarata ellenére azt a kikötött időn tul magánál tartja és mint sajátját használja; mert a kikötött idő leteltével megszűnik a joga a használatra, s igy az azon tuli használat már jogellenes rendelkezés. Ami pedig a btk. 359. §-ára alapított érvelést illeti, ez szintoly kevéssé állja ki a jogi bírálat erőpróbáját. Nem szabad ugyanis felednünk, hogy a btk. 359. ij-ában meghatározott büntetendő cselekmény bár rokon természetű a tulajdonképeni sikkasztással, de attól lényegileg mégis különbözik, elannyira, hogy a törvényjavaslat tárgyalása alkalmával a képviselőház igazságügyi bizottsága szükségesnek ösmerte ennek kifejezést is adni, a mi akként történt meg, hogy a javaslatnak azon meghatározása helyett ^sikkasztást képez», kimondatott, hogy «sikkasztásnak tekintetik>. És a javaslat ezzel a módosítással vált törvénynyé. Alapjában véve hibás tehát az olyan müvelet, a mely a btk. 359. §-a rendelkezéséből ösmérveket törekszik a tulajdonképeni sikkasztásra nézve felállítani. Nem változtathat ezen semmit az a körülmény, hogy a kérdéses bűncselekményt btörvényünk a sikkasztás fejezetében tárgyazza, mert a 360. §. alatt ott tárgyazza a zártörést is, a német birodalmi btörvény például pedig az ahoz hasonló természetű delictummal a 137. §. alatt a «Verbrechen und Vergehen wider die öffentliche Ordnung* fejezetében teszi ezt. Dr. Lax Adolfnak a Jog ugyanazon számában megjelent észrevételeire pedig végezetül csak azt jegyzem meg, hogy én nem azt vitattam és vitatom, mintha maga a használat már sikkasztást képezne, és mintha a sikkasztás a dolog használatára vonatkoznék, hanem azt, hogy jogellenes használat által idegen ingó dologra nézve sikkasztás elkövethető; továbbá, hogy én magam is abban a nézetben vagyok, miszerint a példának választott két esetben sikkasztásról csakis azért lehet szó, mert jogtalan eltulajdonítás forog fenn. Észrevételek a polgári perrendtartásról készült törvényjavaslat tervezetére.*) Irta : POLGÁR JÓZSEF, pestvidéki tszéki biró. §• Ha az eljáró biró a kihallgatandó személy nyelvében j á r t a s, a 255- §-nak a tolmács alkalmazására vonatkozó része a járásbirósági el j ár á s ban csak akkor nyer alkalmazást, ha a hites tolmács alkalmazását a peres felekaszükségestolmácsdij előlegezéseésviselésemellettkérelmezik, vagy ha a kihallgatandó személy oly nyelven képes magát megértetni, mely nem tartozik a kir. járásbíróság területén dívó nyelvek közé. 495. §. A szakasz utolsó bekezdését, a mennyiben az valamely perdöntő nyilatkozat és ténybeli állításokra vonatkozik, a 408. g-nál felhozottak alapján mellőzendőnek tartjuk, és pedig még 'azon okból is, mert annak törvénybe iktatásával az egyes biró az Ítélet indoklására alapul szolgáló ténykérdés megállapítását részben minden ellenőrzés nélkül teljesíthetné, és a felek csak az ítélet kihirdetése alkalmával kénytelenittetnének emlékezetükbe visszaidézni azt, vájjon tettek-e oly szóbeli nyilatkozatot és előadást, mint a minőt a bíróság az ítéletben megállapított. Az írásbeliségnek teljes mellőzése a szóbeli eljárás elvének oly mervu tulhajtása, a hol az anyagi igazság, a jogszolgáltatásba vetett bizalom részben már a formalismus áldozatává esik. Ez elkerülendő, a bíróság legalább is arra kötelezendő, hogy minden perdöntő nyilatkozat és tényállítást, de különösen azokat, 90 » 2?S cikkek11u897 évi 4., ő.,6.,8, 9„ 11. 12., 15., 18., 19. ju., ii, és i\. szamokban.