A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1897 / 24. szám - Kiskorúságban kötött ügylet joghatályáról
A J lényegesben: a nyilvánosságban vélték felismerni a megváltó eszméket, valamint hogy könnyen érthető vágyódással állították követendő mintaképül á szabad Angliának bírósági szervezetét és büntető perjogát. A törvényhozás történetében mindig korszakos jelentőségű fog maradni a francia -Code d'instruction criminelle»-ben kezdeményezése annak a vegyes rendszernek, melyet napjainkban minden tételes jog másként és másként visz keresztül, de a melynek különböző alkatelemei csak a kifejlődésére alapul szolgált két nagy ellentétes rendszer szembeállítása után ismerhetők fel teljes tisztaságukban. S ebből a szembeállításból három nagy tanulság lesz levonható. Mindenekelőtt az, hogy a bűnvádi eljárási jog terén nem absolut, hanem csak reiativ igazságokat állapíthatunk meg; másodsorban az, hogy a helyeseknek elismert elvek a maguk végső következményeiben keresztülvive, tűrhetetlen anomáliákat, szembeszökő igazságtalanságokat idéznének elő; végre, hogy a törvényhozás, melynek nem a divatos áramlatok követését, hanem a keresztülvihetőséget és a gyakorlati hasznavehetőséget kell első sorban szeme előtt tartania, — csak akkor jár el helyesen, ha nem abstract elméleteknek tulhajtását kísérli meg, hanem az anyagi igazságnak az emberi intézmények mellett ugy sem kivétel nélkül biztosított eléréséhez teremt szervezeti és eljárási garantiákat. (Folytatása következik.) Kiskorúságban kötött ügylet joghatályáról Irta : UJFALUSSY BÉLA kir. albiró Pancsován. Az 1877. évi XX. t.-c. a 24. életévet állapította meg azon időnek, midőn a kiskorú teljeskoruvá válik, mert a törvény indoka szerint a 24. életévben tekinthető az egyén Grundsátzen und Hauptformen (Jena 1858). — Zacharia. Handbuch 1. köt. 38—66, 85—202. 1. — Herbst. Einleitung in das österreichische Strafprocessrecht (1860V— Köstlin. Geschichte des deutschen Strafrechts (Tübingen 1859). — G e i b. Geschichte des deutschen Strafrechts (Lipcse 1861 >. — Glaser. Anklage, Wahrspruch und Rechtsmittel im englischen Schwurgerichtsverfahren. (Erlangen 1866.) különösen 20—-19. 1. — Brunner. Inquisitionsbeweis (Wien 1866.) — íjugo Mey e r. Die Mitwirkung der Partéién im Strafprocess (Erlangen 1873). — G n e i s t. Vier Fragen zur deutschen Strafprocessordnung mit einem Schlusswort über die Schöffengerichte. (Berlin 1874.) 1—141. 1.— H e i n t z e. Strafprocessuale Erörterungen (Stuttgart 1875.) 3—49. 1. — S. Mayer. Handbuch 15-19., 45., 68-69., 126-138., 181-188., 220—221., -236—240.. 293-300., 336—342. 1. — Ullmann. Österreichisches Strafprocessrecht. zweite Auflage (Insbrurk 1882.,) 56—113. 1.— Július Vargha. Die Vertheidigung in Strafsachen (Berlin 1879.) 87. és köv. 1. — Holtzendorff. Handbuch I. köt. 1. Glaser Die geschichtlichen Grundlagen des neuen deutschen Strafprocessrechts. 2. Ullmann Die österreichische Strafprocessordnung. 3 D o c h o vv Die deutsche Str. Pr. O. — J o h n. Kommentár 140—219. 1- — L öw e Kommentár 438—461. 1. — Geyer. Lehrbuch 3—191. 1. — Glaser. Gesammelte kleinere juristische Schriften I. rész (Wien 1883.) 521—565. és 701—711. 1.— Glaser. Handbuch I. köt. 11—275.1.— S. Mayer. StreiHichter auf den gegenwartigen Strafprocess (Lipcse 1886). — Hertz. Voltaire und die französische Strafrechtspflege im 18-ten Jahrhundert .Stuttgart 1887). — R u 1 f id. m. 18—28. 1. — K r i e s. Lehrbuch 11—65., 251 -279 1. — Ullmann. Lehrbuch des deutschen Strafprozessrechts (München 1893.) 22—45. 1. — Benne eke id. m. 393—408. 1. — Július Varga. Strafprocessrecht 1—49. 1. — F u 1 d. Reform des deutschen Strafverfahrens (Lipcse 1885). — Kries. Das Princip der Unmittelbarkeit im Beweisverfahren der deutschen Processordnungen. Zeitschrift für die gesammte Strafrechtswissenschaft VI. köt. (1886.; 88 - 203. 1. — Z ö p fi. Deutsche Rechtsgeschichte 924—942.. 952—967. 1.— Brunner. Deutsche Rechtsgeschichte I. köt. (Lipcse 1887.J 156-165., 177—184., II. köt. (1892.) 332—335. 1. — Schröder. Lehrbuch der deutschen Rechtsgeschichte (2. kiad. Lipcse 1894.) 81—87., 727—733. 1. — Thudichum. Femgericht und Inquisition (Giessen 1889j. — Hugó M e y e r. Die Partéién im Strafprocess (Erlangen 1889.) — Richárd Schmidt. Staatsanwalt und Privatkláger (Lipcse 1891.) 1—18 I. — Ortloff. Das Vorverfahren des deutschen Slrafprocesses. Geschichtlich praktisch und rechtspolitisch dargestellt (Giessen 18931. — Günther. Die Idee der Wiedervergeltung in der Geschichte und Philosophie des Strafrechts. (Erlangen 1892.) Travaux préparatoires du Code de procédure pénale du Royaume de Belgique. 2-e édit. Tome I. (Bruxelles 1885.) Titre préliminaire. Rapport fait á la chambre des représentans au nom de la commission parlamentaire par Thonissen 1. és köv. 1. — Thonissen. Étude sur l'historie du droit criminel des ptuples anciens (Két kötet 1869.) — Prins et Pergamen i. Réforme de l'instruction préparatoire en Belgique (Paris, Bruxelles 1871). Haus id. m. II. köt. 1,101—1,132 1. Glasson Histoire du droit et des institutions de l'Angleterre. üat kötet (Paris 1882—1883.)— Stephen History of the criminal lavv of England. Első kötet (London 1S83.J — Dr. Mandello Gyula Anglia királyi igazságszolgáltatása a XI—XIV. században. (Budapest 1895 ) Beccaria Dei delitti e delle pene. (Az első kiadás Monaco 1764.) Ujabb magyar fordítása dr. Tarnai Jánostól (Budapest 1887.) különösen 19—41. 1. — Carrara A büntető jogtudomány programmja, fordította Beksics Gusztáv, II. kötet (Budapest 1879.) 290—396. 1. Brusa Appunti per una introduzione al corso di diritto e procedúra penale (Turin 1880.) — Campani La difesa penale in Itália. (Két kötet Bologna 1880.) — BorsaniésCasorati kommentárjaI. kötet. (Milano 1873.) 4—97. 1. — Casorati II. processo penale e le riforme i Milano 1881.) — P e s s i n a Elementi di procedúra penale. (Napoh 1882.) — P u g I i a L'evoluzione storica e sCientifica del diritto e della procedúra penale (Messina 1882.) OG 187 olyannak, hogy ügyei vitelére elegendő képességgel s érettséggel bir, az emiitett évig pedig a kiskorú gyermekek képviselője a szülő vagy a gyám, kik a gyermeküket, illetve gyánioltjukat mindazon peres s nem peres ügyekben képviselik, melyekben a kiskorú érdeke a szülő vagy a gyám érdekével össze nem ütközik. A gyámügyi törvény ezen kötelező szabályon alul csak azon esetekben enged kivételt, midőn a 18. életévét betöltött kiskorú a gyámhatóság által nagykorúvá nyilvánittatik; midőn a 18. évét betöltött kiskorú gyámhatósági jóváhagyással önálló ipart üz ; midőn az atya a gyámhatóság jóváhagyása mellett a kiskorúnak vagyonát ennek szabad rendelkezésére adja s midőn ugyancsak gyámhatósági jóváhagyás mellett beleegyezik, hogy a kiskorú önálló háztartást állapítson. Ezen esetekben a kiskorú a törvény erejénél fogva teljes korúvá válik, ügyleteket saját nevében érvényesen köthet s önképviseletre jogosított lesz. A birói gyakorlat tágított e téren olyképen, hogy ha a kiskorú fizetéssel ellátott hivatalnok, s mint ilyen önálló keresettel bir, s erről szabadon rendelkezhetik, önképviseletre jogosultnak tekintendő. A kiskorúaknak önképviseletét illetőleg az uj sommás eljárás egy lépést előre tett, midőn gyakorlati tekintetekből — nehogy a kiskorú érdeke csorbát szenvedjen, ha rendelkezési képessége dacára igényeit idejében nem érvényesítheti, ami pedig az ipari foglalkozásból kifolyólag gyakrabban előfordulhat megengedte, hogy kiskorúak s gondnokság alatt levők, kik a pertárgyról peren kívül rendelkezhetnek, mint felperesek törvényes képviselőjük mellőzésével személyesen felléphetnek, továbbá személyesen megidézhetők a kiskorúak s gondnokság alatt lévők az általuk bérbe vett lakásnak vagy üzlethelyiségnek visszabocsájtása iránt indított sommás perekben. Nincsen szándékunk azt vitatni, hogy a jelenleg minden téren megváltozott s előre haladott műveltségi viszonyok és a tudomány nagy vívmányai közepette, a kiskorú, részint ezeknek befolyása, részint sokoldalú iskolai előkészültsége. részint az élet nehéz viszonyai folytán, rendszerint nem-e éri el jelenleg már 24-ik életkora előtt az ügyei vitelére szükséges érettséget s hogy a teljeskoruság ideje a jelen korban nem volna-e tehető pl. már a 20-ik életévre, annyival inkább, mert a/. 1874: XXXIII, 1886: XXÍI., XXIII. t.-cikkek, továbbá az esküdtszékekre vonatkozó rendelet már a 20 évet betöltött kiskorúaknak biztosítanak egyes politikai jogokat, sőt a perjog megengedi, hogy pl. egy kiskorú ügyvédjelölt, avagy egy kiskorú cégvezető mint perbeli meghatalmazott is szerepelhet, jelen cikkünk tárgyául csak azt vettük, hogy bizonyos esetben a kiskorúság idejéből származó ügylet alapján perelhető-e az illető s fizetési kötelezettsége megáliapitható-e ? Példának szolgáljon a következő eset: A. felperestől bútorokat vásároltak B. szülék kiskorú C. leányuk kiházasitása alkalmából, utóbbi részére s ennek választása alapján. Ezen bútorok hátrálékos vételára kifizetve nem lett s miután időközben B. szülők vagyonilag tönkre is mentek, A. felperes B. és az időközben férjhez ment C. adósokat alperesekként perbe vonta a hátrálékos vételár megfizetése iránt. A perben C. kiskoruságát hozta fel egyedüli kifogásként, mert a vétel idejében még kiskorú lévén, a kereseti követelésben nem marasztalható. Az tehát a jogkérdés, marasztalható-e C. alperes s ha igen, mi alapon ? A gyámi törvény, mely a felvetett kérdés elbírálásánál első sorban figyelembe veendő, az által, hogy semmisnek tekinti a cselekvési képességgel nem bíró kiskorúnak visszteher elvállalása mellett kötött ügyleteit, a kiskorút könnyelmű adósságcsinálás ellenében akarja megvédeni s a törvény által biztosított ezen mentesség nem terjedhet ki a kiskorúnak oly tartozásaira, melyek életszükségletből eredtek, avagy ha a kiskorú részére, ennek rendelete folytán, oly szükséges tárgyak szolgáltattak ki, melyek által vagyonilag gyarapodott. A hivatkozott 1877. évi 20. t.-c. egyenkint megjelöli azon eseteket, melyekhez még szülői vagy gyámi hozzájáruláson felül külön gyámhatósági jóváhagyás is kívántatik Azon ügylethez pedig, mellyel valamely kiskorú saját részére szükséges ingókat vásárol, a törvény értelmében gyámhatósági jóváhagyás nem szükséges, hanem elegendő ennek érvényéhez csupán az atyai vagy gyámi hozzájárulás. A példának felhozott esetben, miután a szülő a kiskorú gyermekével együtt ennek választása s rendelete alapján vásárolta a bútorokat utóbbinak kiházasitása alkalmából s így tehát, miután a gyámi, illetve szülői hozzájárulás a vételhez C. kiskorura nézve megtörténtnek tekintendő, A. felperes jogosan perelhette a vétel idejében még önképviselettel nem rendelkező C. alperest s miután a követelés fennállása elismertetett,