A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 21. szám - Ügyvédi dolgok - A magyar házassági jog nemzetközi vonatkozású rendelkezései 4. [r.]

162 A JOG hez — ajánlott levélben ; — ez azonban veszendőbe megy. Quid tunc ? A keresk. törvény 298. $-a értelmében a váltótörvény 77 — 80. $§-aiban körülirt megsemmisítési eljárás volna alkalmazandó - mellőzve most már azon kérdést, hogy mi módon alkalmazható a váltótörvény 78. §-a az elfogadmánynyal. a dolog természete szerint el nem látott, chequere s feltéve, hogy sikerült a cheque birtokosnak a pesti kereskedelmi bank jóakaratából az elveszett cheque kifizetését megakadályoznia, — az az egy kétségtelen, hogy a 45 napi hirdetményi határidő rendes körülmények között csakis a cheque kiállítása napjától számított két esztendő leteltével kezd folyni, addig tehát egyáltalán nincs mód arra, hogy X. a cheque értékéhez jussson; váljon melyik kereskedő bírja esetleg annyi ideig a várást ? Es igy még egy csomó kérdést sorolhatnék fel, a mely mind nagyon érdekes ; — holott ép a chequeforgalom fejlődésének alapfeltétele, miszerint az érdekes jogi kérdések abból a lehetőségig ki legyenek zárva. Hát még azon számos a chequeforgalom érdekében szabályozandó, de ez idő szerint egyáltalán nem, vagy helytelenül szabályozott kérdés, mint pl. a cheque keresztezése, el I nem fogadhatósága, a fedezetlenség, az ellenutasitás, a clearingben való bemutatás stb. Azt hiszem azonban, hogy már a felhozottak is elegendő módon indokolják, hogy speciális cheque törvényre igen is van szükségünk. A mi azonban ezen szükséget égetővé teszi ez az. hogy az osztrák kormány hosszas majdnem két évtizedre visszanyúló tanulmányok és ismételt enquetek alapján 1895. évi december havában egy a chequeről szóló törvényjavaslatot terjesztett a Reichstrath elé, mely minden valószínűség szerint törvénynyé fog válni, annál inkább, mert az uj Reichsrath elé terjesztett javaslatok között is első helyen látjuk felemlítve. Ha nyugodtan várjuk be ezen törvény megalkotását, akkor nolens-volens kénytelenek leszünk azt ugy. a hogy van recipiálni, mert a bankegység és vámszövetség fentartása esetén, el nem képzelhető, hogy a birodalom két felében ezen joganyag eltérő módon legyen szabályozva. A jogászegyletben f. évi ápril hó 10-én tartott felolvasásomban ráutaltam azon cardinális hibákra, mikben az osztrák javaslat szenved ; lehet azonban, hogy tévedek, s hogy ezen javaslat a lehető legtökéletesebb alkotás; de kérdem, váljon önálló államiságunk és — hazai jogászságunkhoz méltó-e, hogy valamely törvény tényleg, — de nobis sine nobis alkottassák? azt hiszem, hogy ez volna a valódi testimonium paupertatis. És azért bármiként is vélekedjék a német iró a mi ><műveltségi állapotunk)) felől, nekünk gyakorlati jogászoknak ez idő szerint újból s újból kell hangoztatnunk, hogy «chequetörvényt kérünk». A magyar házassági jog nemzetközi vonatkozású rendelkezései*) Irta: TÓTH GÁSPÁR budapesti ügyvéd. X IVA házasságkötés anyagi feltételeit az előző fejezetekben tárgyalván, áttérünk ama alaki feltételek meghatározására, melyek között a magyarok külföldön, a külföldiek Magyarországon házasságot köthetnek. ,..„..„ Az osztrák-magyar monarchia diplomatiai képviselője előtt külföldön kötött házasság, miként már emlitém, belföldön kötött házasságnak lévén tekintendő: ennek alaki feltételei a belföldön kötött házasságokéival mindenben megegyeznek; ily házasság a külföldi házasságokra vonatkozó szabályok alá semmiféle vonatkozásában sem tartozik. A törvény 113. tj-ának eme rendelkezése tehát: «A házasság érvényessége a házasságkötés alaki kellékei tekintetében a házasságkötés idejében és helyén fenálló törvények szerint Ítélendő meg»; a külföldön, de nem a diplomatiai képviselő előtt kötött házasságokra vonatkozik. Bizonyítja ezt az ugyanezen rendelkezés mellett zárjel közt idézett «31. §. harmadik bekezdéso; t. i. a törvénynek épen az a rendelkezése, mely a diplomatiai képviselő előtt kötött házasságot belföldön kötöttnek rendeli tekintetni. A magyar állampolgár e szerint a házasságkötés formájára nézve alá van rendelve ama külföldi állam törvényeinek, melynek területén házasságra lép. Ebből világosan következik, hogy ha valamely állam területén csak az egyházi, a vallásos kötési forma érvényes, a magyar állampolgárnak ily egyházilag kötött házasságaérvényesleszannak dacára, hogy a törvény a magyar házassági jogba a kötés kötelező polgári formáját vitte be. Sőt még az sem lehet kétséges, hogy oly állam területén, hol a kötési forma megválasztása a polgárok szabad akaratától függ és ugy az egyházi, mint pedig a polgári kötés érvényes, a magyar állampolgár is szabadon választhat a formák közt, mert házassága érvényességének egyedüli feltétele, hogy az, a kötés helyén és idején fenálló törvények értelmében érvényesen jöjjön létre. Ily házasságoknál azonban a külföldi állam törvényeinek rendelkezésein fölül szem előtt kell még tartani a magyar törvények két rendelkezését is. Nevezetesen a házasság megkötése előtt: «a magyar állampolgárnak külföldön kötendő házasságát Magyarországon is ki kell hirdetni (27. §.)», 113. §. második bekezdés. A törvény szövegében zárjel közt történik hivatkozás a 27. §-ra, mely azt mondja, hogy tilos házasságot kötni szabályszerű kihirdetés nélkül ; ez a házassági tilalom a házasság érvényét nem érinti ugyan, de mert a 124. §. azt mondja, hogy aki a törvényben megszabott akadály ellenére tudva köt házasságot, vétséget követ el és három hónapig terjedhető fogházzal és 1,000 *) Előző cikkek 1897. évi 18. 19. és 20. sz. TÁRCA. Ügyvédi dolgok. A. «Jog» eredeti tárcája. Irta: EISERTH ISTVÁN, lőcsei kir. ügyész. Már régen érezzük, hogy a polgári és büntető eljárások reformja mellett, jelenleg érvényben levő ügyvédi rendtartásunk az 1874. évi XXXIV. törv. cikk, mely a nyugati államok ügyvédi rendtartásaitól a lényeges alapeszmék tekintetében eltér, nem lesz fentartható. Ehez alig fér kétség s nem is ennek bizonyítását tűztük most feladatul, de foglalkozni kívánunk az ügyvédi tiszteletdijakról és ezzel kapcsolatban főleg a műveltség oly magas fokán álló francia nép ügyvédségének történetéből kimutatni: milyen része volt e karnak a szabadság, de kivált a szabad szó megvédelmezésében. No de térjünk át az ügyvédi tiszteletdijakra. Quintilian a «stipes advocationum» kifejezést használja, idővel a honores, honoraria, honorantiae és suffragia szavak használtattak. Régente a francia honorer (tisztelni) kifejezés egyet jelentett a rémunérer (díjazni (szóval. A honorárium, mely a tisztviselőknek hivatalba léptükkor adni szokott ajándékot jelentette, később az ügyvédi díjazásnak megjelöléséül használtatván, kiszorította a solacium (ajándék l és palmarium (győzelmi dij) szavakat. Tudjuk, hogy az ügyvédség történetének első korszakában a védelmet fizetni nem volt szokásos, de a nagy népszerűség s a cliensek pártfogása és szavazata, mely az ügyvédeket gyakran a legfényesebb állásokra emelte, legalább is tisztességes egyenértéket képviselt. A lex Cinciaa római köztársaság idejében eltiltotta a díjazást s az ifjabb Plinius hivatkozik egy törvényre, mely szerint a peres felek megesküdni tartoztak, hogy ügyvédjüknek mit sem adtak, Ígértek vagy igértettek. Plinius, ki kara legjelesebb ügyvédei közé tartozott, dicsekedve mondja magáról, hogy clienseivel soha sem szerződött és hogy visszautasította még az ünnepi ajándékokat is. Az ügyvédség egyik legnagyobb magasztalója, L o y s e a u pedig a következőkben ecseteli az ingyenesség előnyeit: < A r ó m a i a k demokratikus államában ez volt a fő hivatalok elnyerésének legjobbmódja;adijnélkülivédelem tömérdek embert csatolt hozzájok, s mi több, a jó szónoknak nagy fölénye volt a népgyűléseken. A népet könnyű fülén fogva vezetni s azért demokrata országokban azügyvédekaleghatalmasabbés legtekintélyesebb emberek.» A császárok alatt, kik természetesen nem kedvelhettek ily független és befolyásos elemet, lassankint tűnni kezdett az ügyvédséget környező nimbus. Az őgyelgő, «panem et circenses»-t áhitó s tömeggé sülyedt nép más iránt érdeklődött, mint a fórum izgalmai iránt; kegyét pedig nem volt többé érdemes keresni, mert nem jóakarata, hanem a császárok önkénye osztogatta a hivatalokat. Claudius óta divatos lett az ügyvédi honorárium; Just i ni a n megszüntette a lex Cin ciá tilalmát s törvénykönyve 50. könyvének 13. címében már szabályozta is az ügyvédi dijakat. A Codex peculium quasi - castrensé-nek minősíti, mert cin militia togata et inermi- szereztetik. \ M ar ti a 1 i s több epigrammot szentelt az igy elfajult ügy, védségnek. Az egyházi atyák megengedhetőnek tartják a díjazást s szent Ágoston igyirróla: «Licetadvocatovenderejustum