A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 20. szám - Magyar - horvát jogviszony. (Az 1868: 30. t.-c. és az 1868 : 54. t.-c illetve az 1868: 18. t.-c. közötti viszony) - A közigazgatási bíróságról

78 A Ha tekintetbe vesszük azt a fontos körülményt, hogy a tényleges birtokos telekkönyvezéséről szóló 1892. XXIX. t.-c. 2. §. 1.) b.) pontjának rendelkezése szerint a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzése iránt való eljárás megindithatásának egyik esete ép a hagyatéki eljárás keretén belül merülhet fel s mert korábbi törvény az 1894. XVI. t.-c. ezt a törvényt nem módosította, hanem annak intézkedéseiben lefektetett alapelvet még tovább fejlesztette; ha tekintetbe vesszük, hogy a hagyatéki ingatlanoknak a megosztása nagyon fontos gazdasági érdekeket érint, s ha ez a X. fejezetben szabályozott eljárásnál a fenti esetben kizárva lenne s csupán az örökösödési bizonyítvány áttétele után a felek a telekkönyvi hatóságnál kérelmezhetnék az osztály telekkönyvi keresztülvitelét, az osztály megjelölése igen sok esetben lehetetlenné válnék, mert időközben egy harmadik személy a hagyatéki ingatlanra, vagy az örökös által osztály alá bocsátandó ingatlanra jogokat szerezhetne, mi által az osztályhoz az ő hozzájárulása is megkívántatnék; ha figyelembe vesszük azt, hogy a felek az osztály megejtése után az ingatlanokat rendesen tényleges birtoklásukba veszik, a törvényhozás saját alapeszméjével jutott volna ellentmondásba, ha az örökösödési bizonyítvány kiadását a fenti esetre kizárni akarta volna. Hogy ez nem volt a törvényhozó intentiója, kitűnik abból, hogy az örökösödési eljárási törvény 103. §-a szerint az esetben, ha a hirdetményi határidő alatt az ingatlanokra igény jelentetett be, a hagyaték tárgyalását rendeli el, igy ezen rövidebb hirdetményi eljárás mellé subsidialiter oda állítja a rendes eljárást. A rendes hagyatéki tárgyalás speciális célját ugyanis az képezi, hogy a fontosabb érdekek megóvassanak, minő a kis koruaknak érdeke a X-ik fejezet bevezető §-ának ad kifejezést (48. §.) «hajazok, a kiket öröklési igény illet, mindnyájan korlátlan cselekvési képességgel birnak, öröklési igényeikre nézve hivatalos eljárás nélkül is megegyezhetnek, s az osztályt megáll apithatják»; ha tehát a törvény a teljeskoru, illetve ünjogu feleknek módot nyújtott arra, hogy az osztályt megállapíthassák, mindenesetre az eszközöket is meg kívánta adni s nem kívánta kizárni azt, hogy a törvény X. fejezetében szabályozott eljárás mellett a hagyatékhoz nem tartozó, de az örökhagyó házastársa, vagy valamelyik örökös által osztály alá bocsátott ingatlan az osztályba bevonassák s nem kívánhatta a nagykorú örökösöktől megvonni azon jogot, a mely a rendes eljárás szerint, gyámhatóhatósági jóváhagyás mellett, oly örökösödési ügyben is meg van engedve, melyben kiskorúak is érdekelve vannak. Ezek folytán a 436—897. I. szám alatti jogesetből folyólag a fennebbi határozatot kimondani kellett. Kelt Kolozsvárt, a királyi ítélőtáblának 1897. évi március hó 31-én tartott teljes tanácsülésében. Hitelesíttetett, a kir Ítélőtáblának 1897. évi április hó 30-án tartott teljes ülésében. Fekete Gábor sk. Veress Zoltán sk. kir. Ítélőtáblai elnök. kir. Ítélőtáblai tanács jegyző, albiró. Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. A kt. 336. §-a szerint a vétel megkötöttnek tekintetik, ha a felek ugy a vétel tárgyára, mint az árra nézve megegyeztek A törvénynek ez a rendelkezése szükségképen magában foglalja azt, hogy a vétel megkötöttnek elébb nem tekinthető, mig a felek. , ugy a vétel tárgyára, mint az árra nézve meg nem egyeztek. A vétel létrejöttének egyik lényeges feltétele az, hogy a felek által egy bizonyos, habár csak viszonylagosan meghatározott ár állapittassék meg. A szerződő felek egyikének vagy másikának puszta önkényére bizott ármeghatározás határozottnak nem tekinthető. A napi árfolyammal nem biró áruk tekintetében a fizetendő vételár meghatározásának hiánya miatt a vétel peres felek közt megkötöttnek nem tekinthető. Ily nemű elkülönítés, mely szerint a vétel a napi árfolyammal biró árukra nézve megkötöttnek, az azzal nem birokra nézve pedig meg nem kötöttnek tekintessék, egyáltalán helyet nem foglalhat. A lugosi kir. törvényszék |1895. dec. 7. 2,941. sz. a.i dr. B 1 e y e r Izsó ügyvéd által képviselt F. Lajos és F. Miksa felpereseknek, dr. Barta Ignác ügyvéd által képviselt K. Sándor alperes ellen kereskedelmi üzlet átadása, továbbá 8,000 frt és járulékainak megfizetése iránti perében a következő i t é 1 e t e t hozta: A kir. törvényszék felpereseket keresetükkel elutasítja stb. Indokok: Felperesek keresetként azt adták elő, hogy alperes 1894. évi május 21-én létrejött szóbeli szerződéssel eladta nekik a Német-Lugoson 231/1. sz. házban levő fűszer és vegyesáru üzletet, egyúttal átruházza reájuk az ezen üzlethelyiségre nézve fennálló bérleti szerződését, melynek értelmében az 190<). év november l-ig az üzlet a házban marad; hogy megállapodásuk az volt, miszerint F. Lajos felperes a Budapesten levő alkalmazását hagyja el és 189L évi június elején a közelebbi átadási módozatoknak s az áruraktár értéke nagyságának megállapítása és írásba foglalása végett Lúgosra jöjjön; hogy szóbeli megállapodásuk értelmében alperes köteles egész üzletét 1894. évi július 1. napján átadni s viszont felperesek kötelesek a vételárnak «/3-ad részét készpénzben ''3-ad részét pedig bankváltókkal kifizetni; hogy a I JOG vételár tekintetében abban állapodtak meg, hogya napi árfolyammal biró áruk az 1894. évi július elsején leendő árban, a többi áruk pedig a közös felbecslés melletti árban lesznek átveendők; hogy F. Lajos felperes megállapodás folytán elhagyta a Budapesten levő alkalmazását és 1894 évi június 3-án alperesnél a közelebbi átadási módozatok megállapítása végett megjelentek az alperesnél, ki azonban kijelentette, hogy üzletét felpereseknek nem adja el, minélfogva felperesek annak kijelentése mellett, hogy a saját részükről a szerződés teljesítésére hajlandók, alperest az üzlet átadására, az átadásig évi 5,000 frt kártérítés megfizetésére s ezen felül F. Lajos felperes volt alkalmazásának elhagyása folytán felmerült további 3,000 frt kárban marasztalni kérik. Alperes tagadja a felperesek állításait s azt vitatja, hogy üzletének eladása csak megbeszélés tárgyát képezte és hogy különben is az üzletet azért nem adhatná át, mivel azt időközben egy harmadik személynek adta el. Főkérdés tárgyát e perben az képezi, hogy a felek között a kérdésben forgó üzlet átadására nézve érvényes jogügylet jött e létre? A kir. törvényszék e kérdést semlegesen találta eldöntendőnek; mert habár H. Mór és V. Arthur tanuk egybehangzóan azt vallották, hogy 1894. évi május hó egyik napján a peres felek szóval teljesen megállapodtak és illetve szóval megkötötték ama szerződést, hogy alperes az üzletét eladja a felpereseknek, hogy a vételár az átvételkor lesz fizetendő, hogy az árfolyammal járó árucikkek az átvétel napján jegyzett árban, a többi áruk pedig kölcsönösen megállapítandó árban lesznek átveendők;hogy az üzlet átvételének napja is meghatároztatott s hogy alperes ekkor irta meg a I). alatti levelet; H. Mór tanú ezen felül még azt is vallotta, hogy az üzlet átadásának időpontjául 1894. évi július 1. napja tüzetett ki: minthogy azonban felpereseknek előadása szerint alperes a I). alatti levelet, melynek valódiságát az alperes beismeri a vitatott szóbeli megállapodás után állította ki; s minthogy a levélben csak arról értesiti a felpereseket, hogy a közöttük létrejött szóbeli megállapodás szerint az üzletet a levélben részletezett módozatok mellett 1894. évi július 1-én hajlandó a felpereseknek átadni, — igy a levél tartalmából kétségtelen, hogy a felek a köztük létrejött megállapodást csak előleges tárgyalásnak tekintették, hogy az üzletnek átadása iránti kötelező jogügyletet csak az üzletük tényleges átadása alkalmávali időre tartották fenn, vagyis, hogy a szóbeli megállapodás csak az üzletnek tényleges átadása és átvétele idején vált volna joghatályossá. Minthogy pedig egy jövőben kötendő szerződésre nézve történt előleges tárgyalás semmi kötelező erővel nem bir; minthogy alperes D. alatt levő levélben az üzletnek a felperesek részére leendő átadására kötelezőleg nem nyilatkozott; minthogy a tanuk csak a tényeket hivatvák bizonyítani, igy ama vallomásuk, hogy a felek szóval megkötötték a szerződést: mint a jogi vélemény és a szóbeli megállapodás után kiállított I). alatti levél tartalmával is ellenkező, a felperesek amaz állítása mellett, hogy alperes az üzletet a felpereseknek eladja, bizonyítékot nem képez; s minthogy ekkéntugy a tanuk által bizonyított tények, mint pedig a D. alatti levél tartalma szerint a peres felek között kötelező erővel biró szóbeli szerző dés létre nem jött, felpereseket keresetükkel elutasítani kellett stb. A temesvári kir. Ítélőtábla. (1896. február 10. 228. sz. a.) az első bíróság ítéletét részben megváltoztaja akként, hogy alperest kötelezi, hogy I. r. felperesnek 720 frt tőkét és kamatait fizessen, egyéb követeléseikre nézve azonban felpereseket elutasítja stb. Indokok: H. Mór és W. Arthur tanuk egybehangzó vallomása, valamint a valódiságára nem kifogásolt D. alatti levél által bizonyítva van, hogy a felperesek és alperes közt 1894. évi május 21-én szóbeli megállapodás jött létre, mely szerint alperes a Német-Lugoson a 231/1-sz. házban folytatott fűszer és vegyáru üzletét felpereseknek eladni, az üzleti helyiségre nézve fennállott bérleti szerződését reájuk átruházni, az üzletet 1894. évi július 1-én felpereseknek tényleg átadni, felperesek pedig a vételár -j , részét készpénzben l/a részét 3 váltóval az átadáskor kifizetni tartoznak, mely váltók 3 -3 hónapig megujitandók és egy év alatt felperesek által beváltandók legyenek; egyúttal megállapították, hogy a vételárt a napi árfolyammal biró árucikkekért az 1894. július 1-én létező napi folyó ár, a többi árucikkekért pedig a szerződő felek közös felbecslésével meghatározandó becsár képezze. E beigazolt tényállísszerint felperesek és az alperes között a kérdéses üzleti helyiségek és felszerelvények, valamint a napi árfolyammal biró árucikkek tekintetében perfekt vételi szerződés jött létre, mert azokra nézve a felek, ugy a vétel tárgya s az átadás és átvétel időpontja, mint a vételár és annak lefizetési módozatai iránt határozott megegyezésre jutottak, (k. t. 336. §). Ebből folyólag a szerződésnek a megállapított határidőben való kölcsönös teljesítését, az üzleti helyiségek és felszerelvények, ugy a napi árfolyammal biró árucikkek tekintetében mi sem akadályozván, nem szenved kétséget, hogy felperesek alperestől ezekre nézve szerződés teljesítését és egyúttal a késedelemből eredő kár megtérítését a k. t. 353. §. alapján követelni jogosítva vannak. Tekintettel azonban arra, hogy a felek egyező előadása szerint alperes a kérdéses üzletet, az abban létezett összes árukészlettel együtt a kereset megindítása előtt már másnak el és átadta, azok tehát felett többé nem rendelkezik;valaminttekintettel arra, hogy felperesek az üzletben 189Í. július 1-én mint a megállapított átadási határnapon létezett üzleti felszerelvények a napi