A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 20. szám - A tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzése az örökösödési eljárásban

154 A JOG a feljelentés stádiumában történt csonka, és a vizsgálóbíró által a btk. 115. §-a értelmében még kiegészíthető előterjesztését. Ezt bizonyítja továbbá a cikkíró ur által közlött határozatból ugyan ki nem tűnő, de az ügyiratokból megállapított azon tény is, hogy az «elfogadva» szó után zárójel között a befejezett vizsgálati iratok megtekintésére vonatkozó 17. n. sz-ra történik hivatkozás. Hogy e részben a cikkíró ur a kir. Curia ind kolását félreértette, kézzelfoghatólag kitűnik még abból is, hogy a kir. Curia a btk. 115. §-át, sőt annak vonatkozó szavait is idézte, és kifejezetten a vizsgálóbíró mulasztásának jelenti ki az eljárás kiterjesztésének elmulasztását. A magánvádlónak baja tehát nem a kir. Curiának helytelenül imputált törvényellenes felfogásából, hanem abból ered. hogy midőn jogainak érvényesítésére felhivatott, az arra szükséges törvényszerű intézkedéseket meg nem tette. Ezért joggal mondhatta a kir. Curia indokolása, hogy a vizsgálóbíró mulasztását a magánvádló elfogadta ; hogy ezzel és az ennek megfelelő csonka vádlevél beadásával a kiadótulajdonos elleni vádjogáról lemondott, és ennélfogva a bűnvádi eljárás a többi közreműködők ellen is azonnal megszüntetendő volt volna; valamint ugyanezért joggal háríthatta reá a magánindítvány oszthatatlanságának eme megsértéséből származó következményeket. Ezek érdemleges észrevételeim, melyek nézetem szerint egyúttal a cikkíró urnák felfogására alapított többi érvelését is megcáfolják, és azért mindezekkel bővebben foglalkozni szükségesnek nem tartom ; hanem egyedül az «a contrarios érvelésre vonatkozólag és erre nézve is csak annyit jegyzek meg, hogy a kir. Curia az ő határozatát — az indokolásból kitetszően — nemcsak a csonka vádlevél beadására, hanem az ezzel kapcsolatban felhozott többi indokokra is alapította, és hogy véleményem szerint a magánvádló a vizsgálati iratok megtekintésére kitűzött határidőn belül joghatálylyal adhatta volna be a kiadótulajdonosra is kiterjesztett vádlevelét; mert a magáninditványnak — az érdekeltek egyikére nézve a kellő időben (btk. 112. §.) történt előterjesztése után — a többi érdekeltek ellenében való kiterjesztése a három havi határidőhöz kötve nincsen, és ennélfogva a fent jelzett időben beadott vádlevél lényegileg a vizsgálat kiterjesztésére irányuló indítványnak lett volna tekinthető , annál is inkább, mert addig a bűncselekmény büntethetősége a kiadótulajdonos irányában még el nem évült. — Y. —Z.* f„. Az egyéni független vélemény nyilvánítás szabadságának tisztelői körében senki sem fog fennakadni azon, hogy a kir. Curiának köztekintélyü judicaturája is nyilvános, objectiv bírálat tágyául tűzetik ki. S ez — hacsak tárgyilagos — legyen bár kedvezőtlen vagy kedvező, annál kevésbbé kifogásolható, mert a legfőbb bíróság döntéseinek minél tágabb körben való ismertetése, azoknak jogászi kiválósága s a tartalomnak megfelelő alaki tökélye minden elfogulatlan vizsgálónak haszonnal járó, érdekes tanulmányra nyújt anyagot. De térjünk rá a kir. Curiának a vonatkozó rágalmazási sajtóügyben hozott s a cimül jelzett cikkben megtámadott határozatára. Ezzel a határozatával a kir. Curia, hivatkozva az 1880: XXXVII. t.-cikk 7. §. 3. bekezdése és a sajtórendtartás (erdélyi) VIII. 37. cikke értelmében a nyomtatványok büntetésre méltó tartalmáért a tettesek és részesek együttes felelösségérea Btkv. 116. §. alapján a bűnvádi eljárást megszüntette azért, mert magánvádlók csak a cikkek szerzőit vádolták, ellenben a lap kiadótulajdonosa ellen vádinditványt nem tettek. A kérdéses cikkben közölve levő indokolást ismételni feleslegesnek tartjuk. Hogy a kir. Curia döntéséről cikkiró ur véleménye ellenére a sajtórendtartásnak s a bűnvádi szabályoknak megfelelő és meg nem támadható voltát kimutassuk, megkísértjük ezt olykép, hogy a Curiai indokolást — bármennyire tüzetesnek is látjuk azt célunkhoz képest bővebben taglaljuk, a miből nézetünk szerint az is kiviláglik, hogy cikkiró ur az indokbeli egyik döntő kijelentésnek téves értelmet is tulajdonit, s azt hibás alapon támadja meg, mert a Curia nem azt az elvet állítja fel, hogy a közreműködők egyike ellen a vád elő nem terjesztése a tényleg vádolt személyek elleni vád kifejezett visszavonása gyanánt tekintendő, hanem az érintett mulasztást hatáljára és eredményére nézve azonosnak jelenti ki azzal, mintha a nem vádolt közreműködő elien megteendő vád azért nem léteznék, mert feltételezett előterjesztés esetében visszavonatott. * Szerzőnek, ki a Curia egyik első rangú birája, ezen érdekes közleményeért e helyütt is köszönetet mondunk. A szerkesztőség. A sajtórendtartás 34. §.—36. §-ig foglaltak szerint ki van mondva, hogy egyidejű felelősség mellett büntetendők a nyomtatványnak csupán kiadásánál közreműködő felsorolt személyek, a mennyiben a büntetötörvényköny szerinti sajtóbűntett- vagy vétségben bűnösöknek nem találtatnak. Még pedig: (34. §.) a) szerkesztő, fordító, kiadó, amennyiben be nem bizonyítja, hogy a nyomtatás az ő tudta s bűne nélkül történt; b) időszaki nyomtatványoknál a lapon megnevezett mindegyik szerkesztő, ha be nem bizonyítja, hogy a cikk kinyomtatása határozott akarata ellen történt . . . c) a kiadó-tulajdonos, űzze bár a nyomtatványok kiadását iparüzletkép, vagy csak ezen külön esetben vállalta is legyen azt fel. Ezenkívül a nyomda-ügyvezető és eladó, árusító felelőssége szabályoztatik, de nem az időszaki lapokra, hanem más nyomdai termékekre vonatkozólag. A kiadó-tulajdonos tehát a köteles figyelem és gondosság elmulasztása miatt különös felelősséggel (sui generis) közreműködő szintén vádolandó és pedig a vádlevélben személyileg megjelendő személy, mert a magánvádnak a Btkv. 115. és 116. §-aiból folyó oszthatatlanságánál fogva az valamennyi közreműködő ellen csak együttesen érvényesíthető. Hogy a fenforgott esetben a kiadótulajdonos elleni utólagos vádemelés a 3 hónapon tul előterjesztett vádlevéllien már elkésett és képtelen kísérlet lett volna, kétségbe vonjuk, mert a Btkv. 115. §. rendelkezéséhez képest a közreműködők bárcsak egyike ellen előterjesztett időszerű indítvány valamennyi ellen mindvégig hatályos. Az inditványi 3 havi határidő letelte e szerint semmi befolyással sem lehetett magánvádló vádjának elmulasztására s a bűnvádi eljárás utólagos kiterjesztését sem zárhatta ki, mert ha a vizsgálóbíró az eljárást a kiadótuladonos ellen ki nem terjesztette, a magánvádló részéről ez iránt a vizsgálat pótlása végett előterjesztendő indítványt a sajtó eljárási rendelet 23. §-a szerint is a vizsgálat végleges befejezése előtt a vizsgálóbíró figyelembe venni s a szerint eljárni tartozott voln . A magánvádlót, mint a pernek urát illetik hasonlólag mindazok az indítványok s elsősorban a vádemelés joga és k ö t elessége, a mennyiben azok a bünvád törvényszerű érvényesültének feltételét alkotják. Már pedig több egyénnek, mint terhelteknek együttes, bár egyenként különös felelőssége s a magáninditványnak azokra nézve oszthatatlansága, törvény szerint feltételezi a magáninditványnak az összes közreműködők ellen való előterjesztését s magánvádló ebbeli kötelezettségének elmulasztathat1 a n voltát. Nem vitatható az sem, s bizonyítása szükségtelen, hogy az ekkép köteles vádemelés szándékos elmulasztása annak ellenében, kire nézve emiatt a vád hiányzik, egyenlő tekintet alá esik azzal az esettel, mintha ez ellen való vád visszavonása forogna fenn. Emellett a vádjogról való lemondás a kiadó-tulajdonossal szemben azokból a concludens mulasztásokból következtetendő, hogy magánvádlók sem a vizsgálat hiányos volta dacára, annak megengedett kiegészítését nem kérték, sem nem éltek a vádlevél előterjesztésénél azzal a joggal, s másrészt kötelességgel, hogy megvádolják a kiadó-tulajdonost is (korántsem a nyomdászt) s ilyképen törvényszerinti kötelezettségüknek a vád előterjesztése iránt e tekintetben nem feleltek meg. A törvénynél fogva a kiadó-tulajdonos ellen is köteles s tehát el nem odázható vádemelés szándékos elmulasztása pedig az ezt illető vádjogról való lémondásnak tekintendő. Minthogy pedig az a helyzet, mely az összes közreműködők vád alá vonásának elmulasztása, vagyis a kiadótulajdonos mellőzésévél a vádnak csak megosztva szándékolt érvényesítése folytán állott be, csak keletkezésére nézve különbözik, de egyébképen téljesen azonos a más esetben részleges vádvisszavonással előálló helyzettél, mind a két eset egyenlő elbírálás alá vonandó, azaz törvény szerinti együttes vádinditvány előterjesztése hiányában is valamennyi, tehát a megbüntetni kért közreműködő ellenébén is az eljárás a Btkv. 116. §-a alapján megszüntetendő. Gbldner Károly, brassói kir. tszéki biró. A tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzése az örökösödési eljárásban. Irta: VANNAI GUSZTÁV lippai kir. közjegyző. Tévednek a kik azt hiszik, hogy az uj örökösödési eljárás folytán telekkönyveink aránylag rövid idő alatt rendezve lesznek. Azon célt, hogy a telekkönyv a tényleges birtoklással lehetőleg összhangzásba hozassék az 1894: XVI. törvénycikk két módon véli elérhetni. Először az által, hogy elrendeli, hogy mindazon esetekben melyekben oly ingatlan tartozik a hagyatékhoz, melynek tulajdoni joga a telekkönyvben nincsen örökhagyó nevére bekebelezve, a hagyatékot tárgyaló kir. közjegyző igyekezzék odahatni, hogy a