A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 19. szám - Kinek van igaza? (Felelet)

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» lt>. szamához. Budapest, 1897. május hó 9. Köztörvényi ügyekben A kolozsvári kir. Ítélőtáblának határozattárba felvett V. számú polgári határozata. 2,878.—1896. polg. szám. A kolozsvári kir. Ítélőtábla a Tisza biztosító társaság csődtömegének Köváry Mihály ügyvéd elleni végrehajtási ügyében felmerült ama jogkérdés felett, hogy azon esetben, ha a végrehajtást szenvedő azon ítélet ellen, melynek alapján a végrehajtás elrendeltetett, halasztó hatálylyal nem bíró felebbezéssel élt s az ítélet hatályon kívül helyezése esetére őt megillethető visszvégrehajtási igényeinek biztosítása érdekében a követelést az 1881: LX. t.-c. 42. §. szerint bírói letétbe helyezi, ha az ítélet feloldatott, végrehajtást szenvedő jogosítva van-e a letétbe helyezett összegnek visszautalását kérni ? 2,878/1896. polg. szám alatt kimondotta és határozattárba felvétetni rendelte a következő hat á rozatot: Ha a végrehajtást szenvedő azon itélet ellen, melynek alapján a végrehajtás elrendeltetett, halasztó hatalylyal nem biró felebbezéssel élt s az itelet hatályon kivül helyezése esetére öt megillethető visszvégrehajtási igényeinek biztosítására a követelést az 1881. LX. t.-c. 42. i;-a feltetelei szerint birói letétbe helyezi, ha az itélet feloldatott végrehajtást szenvedő jogosítva van a letétbe helyezett összegnek kiutalását kérni. Indokok: Az 1881: LX. t.-c. 42. §. nem foglal magában intézkedést arra nézve, ha azon itélet, a mely ellen végrehajtást szenvedett halasztó hatálylyal nem biró felebbezéssel élt, feloldatik, vagy póteljárás rendelése mellett megsemmisíttetik, a végrehajtást szenvedő által visszvégrehajtási igényeinek biztosítása érdekében az idézett § feltételei szerint birói letétbe helyezett követeléssel mi történjék, vájjon az ily esetben kiutalható-e a végrehajtást szenvedő részére, vagy mind addig birói letétkép kezeltessék, mig a per jogerős ítélettel befejezést nyer. — Ezen kérdés eldöntésénél tehát azon elvek lehetnek irányadók, a melyek törvényhozásunkat a magyar judicaturában addig nem ismert az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában szabályozott biztosítási mód megalkotásánál vezéreltek. Ezen jogkedvezmény célja az, hogy a végrehajtást szenvedettnek a netán keletkezhető visszvéghajtási igényeit biztosítsa a vagyontalan végrehajtatóval szemben azon esetre, ha a végrehajtás alapjául szolgáló itélet hatályon kivül helyeztetik, de mindazon által végrehajtató érdekeit is biztosítja mindaddig, mig a végrehajtáshoz alapja és jogcíme van. Ha a végrehajtás alapjául szolgáló itélet feloldatik, elenyészett a végrehajtás alapjául szolgáló itélet, s ekkor az esetben is, ha a végrehajtást szenvedett nem élt az 1881: LX. t.-c. 42 §-ában irt jogkedvezménnyel, a feloldásnak az 1881 : LX. t.-c. 39. §-nak b., pontja szerint a végrehajtás folytatására a 36. §-ban körülirt halasztó hatálya van, vagyis árverést foganatosítani, a lefoglalt követelést a végrehajtatóra átruházni, készpénzt utalványozni, és a marasztalás tárgyát a végrehajtatonak átadni nem lehet, bár ez esetben végrehajtató a lefoglalt tárgyakra zálogjogot nyert. Ha a végrehajtást szenvedő a jogkedvezményt igénybe veszi s a követelést a végrehajtás elrendelése előtt az 1881 LX. t.-c.42.§-a előfeltételei szerint birói letétbe helyezi, ezen pénzösszegre nézve végrehajtató nem nyer zálogjogot s ezen letétel nem egyértelmű avval, mintha végrehajtató végrehajtást szenvedettnek egy közpénztárban elhelyezett követelését foglalta volna le, így szemelőtt tartva ezen jogkedvezmény fennt jelzett alapelvét, a végeredmény az, hogy ha a végrehajtás alapjául szolgáló itélet feloldatott, a végrehajtást szenvedőnek jogában áll az általa birói letétbe helyezett pénz kiutalását kérni, mert a törvényhozás ha részére ezt a jogkedvezményt biztosította, bizonnyára előnyösebb jogi helyzetet kívánt biztosítani, mint annak, ki a jogkedvezményt nem veszi igénybe, továbbá mint fennebb is érintetett, ezen letétre végrehajtató nem szerzett zálogjogot, nem volna jogi alapja annak, hogy a végrehajtást szenvedő arra kényszeríttessék, hogy több éven át pénzét birói letétben tartassa a rendesnél kedvezőtlenebb kamatozás mellett, végül jöhet elő eset arra is, hogy végrehajtató joga már jelzálogilag biztosítást nyert s ily esetben hol van jogi alap arra nézve, hogy végrehajtató kétszeres biztosíték felett rendelkezzék? Mindezek alapján a rendelkező részben foglalt jogelvet a kolozsvári királyi kélő tábla kimondandónak s határozattárba felveendőnek találta. Kolozsvárott, 1896. évi október 29-napján. Hitelesíttetett az 1897. ápril. hó 22-én tartott nyilvános ülésben. Az 1877. évi XX. t.-cikk 137. ij a szerint az önjogosult vagy jogutód a gyámhatósági határozat kézbesítésétől számítandó egy év alatt a keresetet olyan esetben tartozik a bíróságnál beadni, amikor az önjogosult vagy jogutód kártérítési igényt kíván a gyám vagy gondnok ellen érvényesíteni, úgyis midőn a gyámvagy gondnoki számadás a gyámhatóság által már jogérvényesen megvizsgáltattak. Midőn tehát a kereset nem megvizsgált számadásból származtatott kártérítési igény, hanem a gyámhatóságnál beadott olyan számadás elleni kifogások érvényesítésére irányul, mely kifogások elbírálására magát a gyámhatóság felperesnek időközben önjoguvá válta miatt illetékesnek nem tartotta, kétségtelen, hogy az ily kereset érvényesithetésére a fenti törvényszakasz nem alkalmazható. A temesvári kir. törvényszék (1895. évi augusztus 19-én 25,622. sz. a.) Farkas János ügyvéd által képviselt T. Manojló felperesnek Dobó László ügyvéd által képviselt T. György alperes ellen gyámi számadások elleni kifogások érvényesítése s 293 frt 86 kr. s jár. iránti rendes perében következően ítélt: A királyi törvényszék felperest keresetével elutasítja, stb. Indokok: Felperes keresetében azt követeli, hogy a néhai atyja T. Juon után maradt knézi 345. sz. ház és 14-ed telekföldből álló hagyatékának kezeléséről, alperes gyám által az 1882—1889. évekre szólólag Aj alatt bemutatott számadásoknak ] kiadási rovataiban: 2, 4, 5, 6, 7, 9, 12, 18, 27 és 28 tételei alatt I elszámolt összegek a számadásból egészben, a 16 t. a. kiadásba hozott 19 frt 50 krból 9 frt 75 kr., a 25. t. a. kiadásba tett 76 írt 20 krból 30 frt, és a 29. tétel alatt elszámolt 6 írtból 2 Irt kihagyassék s a számadási maradványnak ekként 293 frt 86 krban való megállapításával — alperes ezen összegnek és kamatainak megfizetésére köteleztessék. Alperes ezzel szemben felperes kereseti jogának elévülését vitatja, érdemben pedig tagadja a követelésbe vett maradvány fennállását. Az 1887. évi XX. t.-c. 137. §-a értelmében, az önjogosult, ha a gyámi számadások ellen kifogásai vannak, a gyám elleni igényeit ezen törvénycikk 135. §-ában emiitett gyámhatósági határozat kézbesítésétől számítandó egy év alatt tartozik a rendes bíróság előtt — a kereseti igény elévülésének terhe mellett érvényesíteni. A most emiitett törvény hivatkozott 135. §-ában jelzett s Temesmegye árvaszéke által 1,929/92 sz. a. hozott, felperest a gyámja elleni számadási igényeivel birói útra utasító gyámhatósági határozat, a hivatalból beszerzett árvaszéki iratoknál levő vétbizonyitvány igazolása szerint felperesnek 1892. évi február hó 12-én kézbesittetvén, felperes ettől az időponttól számított egy éven belül tartozott alperes volt gyámja elleni igényét birói uton keresetbe venni. Minthogy pedig az 1,929/92 sz. a. gyámhatósági határozatnak felperes kezéhez lett kézbesítésétől vagyis 1892. évi február hó 12-től a jelen kereset megindításáig, az az 1893. évi szeptember hó 5-én, a törvényben meghatározott egy év már eltelt: felperesnek kereseti igénye, a fent idézett 137. §. rendelkezéséhez képest elévült. Ennélfogva őt keresetével elutasítani kellett, — stb. — A temesvári kir. ítélőtábla (1896. évi március hó 17-én 737. sz. a.) A királyi ítélőtábla az elsőbiróság Ítéletét helyben hagyja vonatkozó indokai alapján, és azért, mert az 1877. évi XX. , t.-c. 130. §-ában szabályozott és a felperes által a jelen esetre is alkalmaztatni kért eljárás, jogerőre emelkedett gyámhatósági hatáI rozatot tételez fel, és minthogy Temesmegye árvaszékének 27,019/91. í sz. a. hozott gyámhatósági határozata ugy felperesnek saját kereseti előadása, miért a beszerzett hagyatéki iratok tanúsága szerint jogerőre emelkedett, hanem éppen Temesmegye árvaszéke a felperesnek a gyámság alóli felszabadulása indokából az előtte indított eljárás beállításával a beterjesztett gyámi számadásra nézve a nem egyetértő feleket az 1877. évi XX. t.-c. 135. §-a alapján birói útra utasította : nem lehet kétséges, hogy ugyanennek a i törvénynek 137. §-a értelmében felperesnek állott volna kötelességében a gyámszámadás ellen emelt kifogásait egy éven belől birói uton érvényesíteni. A m. kir. Curia (1897. évi március hó 24-én 3,730. sz. a. i | Mindkét alsóbiróság ítélete megváltoztatik, —a kereset elévülés in' dókából elutasithatónak nem találtatik : minek folytán utasittatik az eljáró kir. törvényszék, hogy a pert érdemileg intézze el. Indokok: Az 1877. évi XX. t-c. 137. §-a szerint az önjogosult vagy jogutód a gyámhatósági határozat kézbesítésétől számítandó egy év alatt a keresetet olyan esetben tartozik a bíróságnál beadni, a midőn az önjogosult vagy jogutód kártérítési igényt kíván a gyám vagy gondnok ellen érvényesíteni, vagyis