A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 16. szám - A bűnügyekben való körözés kérdéséhez

is tartozik és a lakóház bére külön, számszerűleg is meg van állapítva, a lakóház félévi bérösszegének erejéig a haszonbérbe adó vagy helyesen bérbe adó a lakóházban lévő ingókra, tekintet nélkül azok miségére, törvényes zálogjoggal és ebből folyólag foglalások esetén elsőbbséggel bir, ellenkező esetben nem. Mivel C. haszonbérbe adó szerződésében az A. által haszonbérelt ingatlanon lévő lakóház bére külön, számszerűleg megállapítva nem volt, C. haszonbérlő elsőbbségét a bútorok vételára tekintetében mellőztem és azok vételárát B. foglaltatónak utaltam ki. E végzésemben a peres felek megnyugodtak és így az felsőbb birói döntés alá nem került, kérem a jogászközönséget, hogy véleményem helyes vagy helytelen voltához hozzá szólni szíveskedjenek. Sajtóvéíségek. Irta: dr. RÓNAI JÁNOS ügyvéd Balázsfalván. A sajtó utján elkövetett bűncselekmények elleni védekezés sok gondot okoz a jogászvilágnak és mindazoknak, kik martalócoknak szabadalmat engedni nem hajlandók. A bizalmatlanság első sorban nem a sajtó munkásainak bűnösei ellen irányul, mert hiszen minden foglalkozás-körnek meg van a maga selejtje, hanem irányul inkább az esküdtbiróságnak ki nem számitható szeszélyei ellen. És ezen bizalmatlanságot nap-nap után előforduló esetek igazolják. Az óvintézkedések nagyobbára az alakiság terén kerestetnek, de található olyan az anyagi jog körében is. Az alaki jog keretébe esik annak meghatározása ; minő bíróság döntsön a bűnösség kérdése fölött. Ez irányban a kormányjavaslat a magán-becsület elleni sajtóvétségeket a rendes szakbiróságok elé utalja. Az e miatt lángra lobbant harcban leghelyesebb álláspont az, melyet a «Pesti Hirlap» és utóbb a «P. Lloyd» (G. Schw.) fejtettek ki, mely szerint ne a hivatalos és magán személyek ezen minősége, hanem bármily állású személyek sajtó által megtámadott cselekedetének hivatalos, illetve közérdekű és magán jellege közötti különbség vétessék irányadóul. Es a cselekvény minőségének meghatározása nemcsak igazságosabb, de könnyebb is. bármely bíróságra bizassék is az előzetes kérdés eldöntése. De nemcsak a magánbecsület érdemel és igényel kivételes oltalmat, hanem állami és társadalmi életünk könnyen sebezhető azon 2. pontja is, mely ellen a büntető törv. 134., 141., 158., 171., 172., 178., de kiemelve különösen a 172. §-b a n minősített cselekmények által majdnem 2 évtized óta oly gyakori támadás intéztetett. Xe mondja senki, hogy az alkotmány elleni lázítás és valamely polgári osztály, nemzetiség vagy hitfelekezet elleni izgatás feletti bíráskodás esetében a szakbíró érdekelt vagy egyébként elfogult lenne. Mert elfogultságról józanul csak o 1 y esetben lehet szó, midőn valamely magasabb rendű hivatalnok személye vagy eljárása lett sajtó utján megtámadva és ezen magasabb állású hivatalnok közvetlen vagy közvetett b efolyást gyakorolhat az illető bírónak a sorsára. De nem mondható elfogultságnak : a szakbíróban föltételezett alkotmányos érzület, valamint nem nevezhető elfogultságnak az osztály-, faj- és hitfelekezeti gyülölségtől irtózó felvilágosultsága sem. Egy másik, eddig nem is méltatott kérdés az, vájjon nem volna-e indokolt : a nemzetiség vagy hitfelekezet ellen gyűlöletre sajtói vagy más uton történt izgatás esetében a közvád mellett a megsértett érdekeltek bármelyik tagjának vagy meghatározható képviselőinek subsidiarie az a c t i ó popularis fegyverét megadni? Ezen kérdés ugy az alaki, mint az anyagi jog terén nyerhetne megoldást. Legutoljára hagytam, a mi nem utolsó dolog, azt a mind gyakrabban megújuló esetet, hogy az esküdtszék a vád alatti sajtótermékben az izgatás tényálladékát fennforgónak mondja ki, és — mégis fölmenti a szerzőjéül jelentkezett személyt azon indokból, mivel e személyt a szerzőségre képtelennek tartja. A szervezett modern társadalom, az igazságszolgáltatás, a jogtudomány, a felháborodó igazságérzet, mind mind tehetetlen egy — buta furfanggal szemben. De vájjon csakugyan tehetetlen-e? Hiszen már maga a bajnak felismerése diagnósisra, ez pedig az orvoslás módjára vezet. A fájdalom érzése a természet óvó, figyelmeztető intézménye. Mint a lelkiismeretes orvos a fájdalom fészkét és körülményeit magától a betegtől tudakolja meg. és csak azután igyekszik a megtudott jelenségeket szakszerű vizsgálatnak alája vetni : ép ugy kell a jogásznak is saját önkénytelenül fellázadó érzését, valamint a nagyközönség igazságérzetének felháborodását megfigyelnie, abból a concrét jogsértés fennforgására következtetnie és végre szakszerű orvoslásról gondoskodnia. Ha pedig erre a törvénytár közvetlen vagy praeparálható szereket nem nyújt, akkor a törvényhozó kötelessége uj orvosszereket előállítani. Igaz, hogy nem mindenütt, a hol büncselekvény fenforgása megállapittatott, ott ezzel a tettes kiléte is ki van derítve. De a sajtó termékeinél ezt eltéveszteni nem lehet, nem szabad. Nem lehet eltéveszteni azért, mert a szerkesztő, kiadó és nyomdatulajdonos tudta és akarata nélkül sajtótermék megjelzése természetileg lehetetlen; ők tehát a szerzőnek bűntársai és ha a szerzőnek kilétére nézve a bíróságot félrevezetik, ez az ő bűnösségüket nem csökkenti, hanem inkább súlyosbítja. Oly törvényi intézkedés volna tehát szükséges, célszerű és mindenek felett igazságos, mely kimondaná, hogy oly esetben, midőn a szerzőül jelentkezett egyént az esküdtbíróság a szerzőségre képtelennek mondja ki, ezen fölmentő verdikt egyértelműnek tekintessék a felelős szerkesztő, illetve kiadó- vagy nyomdatulajdonos felelősségének jogerejü megállapításával, mihez az esküdtbiróságnak többé hozzászólása ne legyen és egyenesen a kir. törvényszék büntetés-kiszabása következzék. Ily intézkedés nem fictió felállítása volna, hanem kiáltó jogsérelemnek orvoslása. De a szerzőül jelentkező nyomorult eszköz se maradhasson egészen büntetlen, mert hiszen ha képtelen volt is a szerzőségre, nagyon is képes volt ő a valódi szerző bűnös elrejtésére. Es miután a büntető törvény 374. §-át per analógiám legis alkalmazni nem lehet, szükségessé válik: az analógia juris nyomán megfelelő uj törvényszakaszt alkotni, mert az ilyen ál-szerző a «bűntett vagy vétség tettesének segítséget nyújt arra, hogy a hatóság üldözése elől meneküljönn. S az ál-szerzőre nézve is a törvénynek ki kellene mondania, hogy a szerzőségtől való fölmentés magában foglalja a bűnpártolás (itt erimen sui generis) tényálladé kában való elitélést (vagy csak bűnösséget); mihez szintén az esküdtszéknek többé hozzászólása ne legyen és a törvényszék hatáskörébe essék, mely a büntetés kiszabásánál mindenesetre az ál-szerző műveltségének alacsony fokát arányos enyhítő körülményül fogja betudni. Ha ezen intézkedéseket a tárgyalás alatt lévő életbeléptető törvénybe bele illeszteni már nem lehetne, akkor az anyagi büntető törvény novellájának tervezeténél, a hová talán inkább is tartoznak, némi megfontolást érdemelnének. A házasságtörés bontó okáról. Irta: GÖLDNER KÁROLY brassói tszéki biró. A házasság erkölcsi alapja szerint teljes és kizáró életközösség (consortium omnis vitae) s a házasságtörés nemcsak bontó ok, hanem a sértett indítványára büntetéssel is sujtatik. A házasságjog 76. §-a intézkedik a házasságtörésről, mint bontó okról, anélkül, hogy érvényesítésére feltételeket szabna, azonban ezzel nincs kizárva, sőt a dolog természetében is van, hogy a házasságtörés feltétlen bontó ok gyanánt egyenesen arra az esetre értendő, midőn az a házassági együttélés idejében követtetett el, s ezáltal a házassági hűség vétkes megsértésével bontó ok szolgáltattatik a vétlen fél részére, ellenben ugyanezt bontó okul ne érvényesíthesse akkor és azon házasfél, ki azáltal, hogy az életközösségből s annak összes viszonylataiból előzőleg önkényesen kilépett s az együttélést vétkesen megszakította, a debitum conjugale s a házassági viszonynyal járó minden kötelmei teljesítését végleg megtagadja s azon felül még erkölcsi kötelességsértést is követ el, oly helyzetbe hozván házastársát, melyben annak erkölcsi tisztasága kísértésekbe sodorva, nagy mérvben veszélyeztetve van, s igy maga a házasságtörésre hivatkozó fél is vétkes az erkölcsi botlásra kiválóan alkalmas helyzet előidézésében (törvény 81. §.) Ezt fejezi ki lényegében a birói gyakorlat is (ld. a Jog 13. sz. mellékletén közölt kir. curiai határozatot) hogy az együttélést korábban megszakító fél a későbbi különélés idején házastársa által elkövetett házasságtörést bontó okul nem érvényesítheti, hanem esetleg a törvény 80. §. c. pontja alapján erkölcstelen élet enyhébb jellegű bontó okát mondja ki. A házasságtörés büntetőjogi szempontból úgynevezett s z ü kségszerü tettes társat feltételező bűncselekmény, a bizonyítás azonban a polgári bontó perben történik, sőt büntethetőségének feltétele, hogy a miatt a házasság felbontása bíróilag már jogérvényesen kimondva legyen. A házassági törvény alapján ezen cselekményt és következményeit megállapító ítéletben mindkét alanynak, az az a házasságon kivül álló félnek is határozott megnevezése szükséges, ez kétségtelenül következtetendő a törvény 85. §. utolsó bekezdésének szövegezéséből is, mely szerint a vétkesnek nyilvánított