A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 1. szám - A szándékosság a büntető jogban

3 ez, hogy az azokban kitűzött tárgyalási napok már előre két három hónapra vannak kitűzve és az újonnan beérkező keresetekben két három hónapnál előbbre az illető fél határidőre még sürgősebb ügyében sem számithat. Nem lehet igy szó gyors igazságszolgáltatásról még akkor sem, ha a birák létszáma ismét szaporittatik; — nem lehet szó a peres ügyeknek kimerítő correct elintézéséről, mert a biró kényszerítve van oly mellékes munkálatokra is, a melyek őt a gyors és szabatos birói ítélkezésben akadályozzák. Ezen kívül nem lesz érkezése arra, hogy azt a sok peren kívüli intézkedéseket megtegye, melyek az uj örökösödési eljárás életbeléptetése folytán az eddiginél nagyobb tömegben hárittattak a bíróságokra szükségtelenül. Már maga ezen örökösödési eljárást tárgyazó törvény, hatályba lépte óta lefolyt rövid idő alatt a gyakorlatban olyannak igazolja magát, hogy ez által a hagyatéki ügyek az egyszerű és gyors elintézés helyett csak szükségtelenül complicált, szükségtelenül sok elágazású munkálatok miatt csak lassan, hosszú idő alatt rendezhetők, mert az a törvény annyi felesleges munkát hárított mind a bíróságokra, mind a közjegyzőkre, — és pedig ez utóbbakra méltatlanul egész tömegét oly munkálatoknak, melyeket ingyen minden díjazás nélkül kötelesek teljesíteni; — hogy mindezen munkálatok tömkelegében a hátralékoknak ujabb torlódása fog a bíróságoknál bizonyára bekövetkezni. Ez nem lehet máskép a mellett a munkafelosztási rendszer mellett, a mely a bíróságokra szükségtelenül zúdítja a birói judicatura alá nem való perenkivüli teendők sokaságát. Ilyen tekintet alá esik a telekkönyvi betétek szerkesztése iránt létrejött törvényhozási intézkedés is, a melynél a betétek rendbehozása nem a tulajdon- és birtokszerzés jogfolytonosságának elvére, hanem a tényleges birtoklás elvére lett fektetve. Érnek alapján megindult munkálatok annyi szükségtelen peren kívüli teendőkkel járnak, hogy ez ok miatt a betétek szerkesztésének az egész országban való keresztülvitele nem haladhat. E munkálatok már évek óta vannak folyamatban és mégis az országnak csak egy-egy részében vannak befejezve; másik részében folyamatban vannak, de a nagyobb részében még meg sem kezdődtek. Ehhez járul, hogy legtöbbnyire ott, ahol már a betétszerkesztés befejeztetett, ujabban oly változatok, oly hiányok merülnek fel, hogy már előre veti árnyékát az a kilátás, hogy a készült betétek 10. vagy 15. év elteltével ujabb országos revíziót kívánnak. Ennek egyik oka az is lesz, mert az ingatlanokra vonatkozó jogok szerzése körüli közbejárásnál a zugirászat ellen semmi korlátozásról nincs gondoskodva. Félve bocsátjuk gondolatainkat mélyebb oknyomozásokra, mert e nyomozások mind arra vrzetnek, hogy a bíróságok munkafelosztásának más elvre való fektetése nélkül az igazságszolgáltatás körében nagy fennakadás állhat be. Ily helyzetben a gyökeres orvoslási módnak egyik nemét csakugyan abban találhatjuk, ha a bíróságok munkaköréből kivétetnek mindazok az intézkedések, melyek peren kivüli jogügyekben birói beavatkozás, birói megítélés szüksége nélkül is a felek egyező akaratának közhitelű megállapítása utján állami közhitelesség hatályával felruházott más közegek által jcghatálylyal elintézhetők. Ilyen közegek a királyi közjegyzők. Maga a tövényhozás a közjegyzői intézménynek hazánkban való életbeléptetését éppen abból az intentióból határozta, hogy ezek a közegek a bíróságok munkaterhén könnyítsenek. Miért késnek tehát a közjegyzőséget az igazságszolgáltatás keretében arra a fokra helyezni, a hová maga a törvényhozás szándéka őket hivja. Mi akadályt találnak még? Hiszen a közjegyző a tudományok elméleti és gyakorlati teljes képzettségével van felruházva, más képzettségű egyént arra nem is alkalmazhatnak, és ezenkívül a közjegyzők óvadékuk által anyagi garantiát is nyújtanak. A peren kivüli jogügyleteknek elintézése tehát teljes megnyugvással helyezhető egészben a kir. közjegyzők — mint jogi közhitelességgel felruházott közegek hatáskörébe, és országos köztekintetből semmi ok sincs arra, hogy ezek a perenkivüli jogügyek továbbra is a bíróságok szükségtelen terhére hagyassanak A bíróságoknak azt a túlterheltségét még az ország kincstári érdekéből is hibáztatni lehet. Ugyanis a közjegyző által intézett jogügyek maguk az érdeklett ügyfelek által viselendő, a törvény által szabályozott csekély dij mellett intéztetnek; tehát azok költségei nem az országot s nem az állampolgárok összegét, hanem éppen csak magodat az illető ügyfeleket terhelik és ebben meg van az igazság. Ellenben a bíróságok létszámának és ez által a hivatali helyiségeknek s azok berendezésének költségeit maga az állam viseli és igy mi mindnyájan vagyunk azzal terhelve, az egyes érdekelt felek magánhaszna végett. Ne tekintse senki a jelen cikkben foglalt közleményt a kir. közjegyzők magánérdekének előmozdítására irányzott közleménynek. A közjegyzőség ha nem felel meg az igazságszolgáltatás körében reá bízott hivatásnak, vagy ha az ország jogi életének kárára állana fenn; akkor törültessék el; —de ha a közjegyzőség az igazságszolgáltatás körében a közhitelesség erejével előnyöket nyújthat és tevékenységével a jogbiztosságot és jogrendet előmozdíthatja, a minthogy ez már a tapasztalatok folytán nyilván való, akkor az állam közérdeke hozza magával, hogy a lehető legtöbb intézkedés ruháztassék a közjegyzőkre és az esetben szaporitassanak a közjegyzői állások a szükséges létszámig és alakíttassák át a közjegyzőség szervezete és hatásköre az ország jogéletének megfelelő módon. Csakhogy e tekintetben óvakodni kell annak a hibának és méltatlanságnak ismétlésétől, hogy a közjegyző a munkálatok nagy részét ingyen, minden dij nélkül köteles legyen teljesíteni, mert az ily ingyenmunkálatok sokasága a mint az uj örökösödési eljárás gyakorlatban mutatja, a közjegyzőt igazságtalanul arra kényszeríti, hogy mind irodaszemélyzetét, mind irodahelyiségét, annak felszerelését és az irodaszerekre való kiadást tetemesen szaporítsa és ezek körüli nagy kiadásokat az egyes ügyfelek hasznára megtérítés nélkül viselje. Ez a kérdés azonban a további szervezeti intézkedések tárgyát képezvén, első sorban annak az elvnek törvényhozás által való elfogadása lép fel sürgetősen, hogy a peren kivüli jogügyekben való eljárás terhétől a bíróságok szabadittassanak meg, a birói magasabb hivatás, az Ítélet gyorsasága és correctsége igy válik elérhetővé és a birói tekintély igy állapitható meg. yA szándékosság a büntető jogban. Irta : EISERTH ISTVÁN lőcsei kir. ügyész. A jogalkalmazás érdekeire való tekintettel kétség kivül a dolus és culpa tana az, melynek megbeszélése, ma, noha büni li'tőtürvénykönyvünk már tizenhat év óta életbe van léptetve, nem vesztett érdekességéből. Hazánk és a külföldnek sok jeles írója foglalkozott már e kérdéssel, nézetegységgel azonban ma sem dicsekedhetünk és J éppen ezért, a nélkül hogy azon hiu reményt táplálnánk, miszerint cikkünkkel az eddig fölmerült differentiákat eloszlassuk, mi is hozzászólunk e fontos kérdéshez; tesszük ezt azért, mert kétségtelen, hogy az ezen tanokkal elméletileg való foglalkozás nem céltévesztett munka. E lap szük keretén belől ez idő szerint csupán a culpáva 1 kívánunk röviden foglalkozni. A magyar büntetőtörvénykönyv a szándék és gondatlanságról a 75. §-ban intézkedik s e szerint: «Büntettet csak szándékosan elkövetett cselekmények képeznek,* • Ugyanez áll a vétségekre is, kivévén, ha a gondatlanságból (culpa) elkövetett cselekmény, a törvény különös részében vétségnek nyilváníttat! k.» Végül a 82.§-ban, melyben azt mondja: «Nem számi thatók be a bűntettnek vagy vétségnek t é n y á 11 a dék á h o z tartozó vagy annak súlyosabb beszámítását okozó ténykörülmények, ha az elkövető a cselekmény elkövetésekor azokról nem bírt tudomással.A gondatlanságból elkövetett cselekményekre ezenszabály csak az esetben alkalmazható, ha az érintett körülI mények nem tudása már magában nem képez g o n: datlanságot.» Azt, hogy mi a gondatlanság, büntetőtörvénykönyvünk nem definiálja s nem is definiálhatja, mert a mint hogy a törvény az erőszaknál a lélekállapotok intensivitásának felmérésére skálaszerü | mértéket felállítani nem képes, ép ugy kell, hogy a biró belátására : bizza, hogy valamely concret eset alkalmával ő határozza meg. dolosus, culposus cselekmény forog-e fenn, avagy v é 1 et 1 e n I illetve vis majorral állunk-e szemben. A culpa definitióját codificálni nézetünk szerint nem lehet. A 184-3. évi magyar büntetőj?vaslat azért, hogy a bírónak a gyakorlatban támpontja legyen a 41. §-ban a gondatlanság fogalmát a következőkép határozta meg: «Ha valamely cselekvésből vagy valamely kötelességelmulasztásból jog' sértés származik, melyeta cselekvővagy elmulasztó éppen nem szándoklott, de köztapasztalásnál vagy különös tárgyismereténél fogva előre láthatott s kikerülhetett volna, a miatt a törvény szabta esetekben vétkes vigyázatlanság tekintetéből fog büntettetni.» A magyar büntetőtörvénykönyv a culpa definititióját nem codifikálta, de a törvény indokolásában mégis bizonyos zsinórmértéket szolgáltatott a bírónak; azt mondja ugyanis: Rendkívüli e 1 ő v i g y á z a t o t, képességet nem követel atörvény. Ha a közönséges életben oly e 1 ő v i g y á za t o t, melyet acselekménytermészetéhez és a körülményekhez képest az emberek rendszerint kifejteni szoktak, kifejtettatettes és ennek dacára is bekövetkezett a káros eredmény, ez esetben az nem számíttatik be ellene. (Anyaggyüjt. I. köt. 52+. 1.) Ez kétségtelenül irányt ad a birónak és ezért mégis a gyakorlati alkalmazás terén a culpositás az egyes esetek elbírálásánál I nem könnyen eloszlatható aggályokat szül. Ezen scrupulusok számának az apasztására hivatva van a culpa kérdésének a theoreticus megvitatása. Dr. Werner R. a dolus és culpa jelentőségéről irt kitűnő pályamunkájában (M. J. 1879 297. l.iAristotelesre hivatkozik, a ki már akkoron azt állította: hogy nem a nem tudás általában az, a mi a cselekményt mint önkénytelent kimenti, hanem az egyénhez, a körülményekhez s a cselekmény tárgyához viszonyított nem tudás. Carrara szerint a gondatlanság igy határozható meg: «S a j á t tettünk lehetséges és általunk előrelátható következményeinek kiszámításában való gondosság szándékos elmulasztása.*