A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1897 / 14. szám - Illetőség a községi biróságtól a járásbíróság elé vitt perekben - Bűnvádi eljárás és esküdtbíróság. Törvényjavaslat az esküdtbiróságokról
A JOo sérelmes tételeket; mert ha példaképen tette is, mindenesetre azt a hatást ébresztette fel mindenkiben, a ki ellenvégiratát elolvasta, hogy akad ügyvéd, a ki ily gaztettekre is képes; mert az az ügy véd, a ki még csak az árnyékát is ráhárítja ily nemtelen gyanúnak az ügyvédi karra, mindenesetre lerontja az ügyvédi kar tekintélyét és becsületét, csökkenti azt a tisztelet, melylyel az ügyvédi karnak mindenkor birnia kell, bemocskolja az ügyvéd nevet, mert vádlott ellenvégiratában nem példakép, hanem egész komolyan állit oly tényeket, melyekről már észrevételeiben maga mondja, hogy azok valótlanságok, csak fantasiájának szüleményei: ez eljárás által pedig lerontja az ügyvéd áliitásai valódisága iránti bizalmat, tönkreteszi az ügyvéd tekintélyét. Mindez okokból vádlott bűnössége megállapítandó volt, tekintettel azonban arra, hogy vádlott ugyanezen ellenvégirat tartalmáért már 1,500 frt pénzbüntetést szenvedett és felfüggesztve is volt, a kiszabott büntetés megfelelőnek találtatott. — Ám. kir. Curia: Az ebőfoku fegyelmi bíróságnak ítélete indokain felül a büntetést tárgyazó részben különösen még azért is helybenhagyatott, mert a közvádló nem felebbezett.i 1897. febr. 13-án 619'96. £) Lassú ügymenet a bpesti büntető törvényszéknél. A budapesti kir. tábla O. IJ. elleni bűnügyben, március 2-án 1,780. szám alatt hozott határozatában felvilágosítást kért a budapesti büntetető törvényszéktől, mi az oka annak, hogy a törvényszék az 1896. február 24-én benyújtott felebbezést csak 1897. január 27-én tehát majdnem egy évi késedelemmel terjesztette fel a budapesti kir. táblához. Igazságügyi kinevezések. A m. kir. igazságügyminister előterjesztése folytán O Felsége által kineve ztettek: dr. Paiss Andor temesvári Ítélőtáblai elnök és Szabó Albert budapesti ítélőtáblai tanácselnök a ( uriához tanácselnökökké. Járdataposó becsületsértés. A budapesti kir. Ítélőtábla: a kir. tábla az elsőbiróság ítéletét részben megváltoztatta akként, hogy viszontvádlott IJ. A.-t az I. K. sérelmére elkövetett s a btkv. 261. §-ába ütköző becsületsértés vétségében szintén bűnösnek mondja ki és őt az idézett törvény alapján négy napi fogházra átváltoztatandó 20 frt pénzbüntetésre ítéli. Indokok : Két tanú, névszerint S. S., G. S egybehangzó vallomása által bizonyítva van, hogy a kérdéses alkalommal Kis-Pesten a heves szóváltás közben ]>. A. viszontvádolt magánvádló is I. K. vádlottat, ki mint sajtkereskedő tisztességes állású polgár és üzleti ügyben járt ottan, «]'flastertreternek»-nek nevezte és a helypénz megfizetése után is azt kiabálta rá, hogy menjen Budapestre csavarogni, ha nem akar helypénzt fizetni. Már pedig közfelfogás szerint is ezen kifejezésekben a polgári tisztességet lealázó és meggyalázó célzás foglaltatik, mert Pflasterlreter és csavargó alatt rendszerint kétes létalapon álló egyéneket szoktak érteni. FcŐM viszontvádolt ms^ánvádló is a becsületsértés vétségében bűnösnek kimondandó és megfelelőleg büntetendő. (1897. febr. 24. 780.) Curiai és táblai értesítések. Mindazon t. előfizetőnket, kik Curia és táblai értesítések céljából megkeresik kiadóhivatalunkat, felkél jük, hoí>y az eset/eges hibák kikerülése szempontjából ugy a teljes dm közlését, a felsőbb bíróságokhoz való feltér jesstés idejét, mint az irás olvashatóságát szem előtt tartani .szíveskedjenek. Jz e rovat alatt közlött értesítéseket előfizetőinknek díjtalanul szolgáltatjuk. Az ide vonatkozó levelezési tévedések kikerülése végett kérjük mindig kiadóhivatalunkhoz. Békés K. J. Bandár J. — Kovács J. érk 1,596/97. sz. a. n. e. eld. Perháta, Csaba F. K. Kovács P. J.-né — Bohus M. A. érk. 5 141/96. sz, .i n, e. eld. Karmos. — Duna-Szerdahely dr Z. N. Kovács K. — Domokos S. ell. ügyet a C. 132/97. sz. a. márc. 12. hh. Kassa dr. B. K. Engcl S. — malomtársulat ell. ügyet a C. 3,072/96. sz. a. márc. 30. mv. — Dr. S. B Rosenberg Gy. — dr. Offenheimer Gy. 1*248/96. sz. a C. m hó 17. hh. — M.-Óvár K. J. Bertalan J. — Kató J. ell. ügyet a C. 2,18 /96. sz. a. márc. 26. hh. — Medgyes dr. S. J. Dr. Jezeniczky János féle felb. ügy 140/97. sz. a. márc. 16. rendelv. Mezőtúr Sz. P. Hamza K. és Zsellér bírt. érk. 2,437/97. sz. a. n e eld. Sárói Szabó. — 3,633/96. sz. ügy elintézetlen. - Mohács dr. K. A. Hergenrőder A, — özv. Hergenröder J.-né ell. ügyet a C. 1,062/96. sz. a. márc. 30. hh. — Frey A. — Leitsch A. ell. ügyet a C. 525/97. márc. 19. hh. Nagy-Becskerek dr. M A. Panesova város — államkincstár jog elismerés J68/96 sz a C. m. hó. 10. hh. — Panesova város — államkincstár 1,041 frl 55 kr. 331/96. sz a C. m. hó. 10. f. o. — Panesova város — államkincstár 1.999 fzt 40 kr. 332/96. a C. m. hó 10. f. o. — Panesova város — államkincstár 1,044 frt 55 kr. 333/96. sz. a C. m. hó 10. f o. — M. kir. államkincstár — Farkasd község 1,628/96 sz a. C. m. hó 4; hh. mv — Pancsovai kincstár ur. — Panesova város és p : a) 1 968 frt 80 kr. per. 4,448/96. sz. a. c) 1,859 frtos per. 4147/96. sz a és d) 15,275 frt 81 kros per. 4,416/96. sz. a. m. hó 10-én f. o. — Ó-Becse dr. V A. — Magnus H. — Krausz J. ell. ügyet a Cur. 6.479/96. szí a. márc. 26. hh. - Bacsics — Schuch érk. 770/97. sz. a. n e. eld. Ádám. — Horváth J. — Gortva P. érk. 597/97. sz. a. n. e. eld. Trux. Palanka E. L. Vukicsevits Gy. — özv. Szimon Liebrecht ell. ügyet a ('. f>9H'!l7. sz. a. márc. 24. hh. — S-A.-Ujhely dr. R. S. Rosenblum M. — Korustok K. ell. ügyet 2,811/96. sz. a. 1897 márc. 31. hh. — Sopron dr. K. J. Iván S — Iván Gy. s ts érk. 1,660/97. sz a. n; e. eld. Egri. — Szegzárd dr. M. J. Gyimoti L. s ts. 6,292/96. sz. a C. m. hó 26. hh. Szombathely dr. V. Ö. Thurn Taxis Victorine here. lirosch J. felptres elleni felebbezési a C.-hoz nem érk. — Tisza-Abádszálok dr. B. Gy. Reiner ügy érk 2,918/97. sz. a. n. e. eld Burg. Tisza Füred D. K. Khon H. Somjai L. 6,610/96. sz. a T. m. hó 19. rendelv — Torda dr. B L. Miklós T.-né — Miklós A. érk. 1,711'97. sz. a n e eld. - Gyulai J. - Szabó S.-né érk. 1,160/97. sz. a. n. e. eld Trux. '— Mutyok. P. — Popu T. érk. 6,095/96. sz. a n. eld.Süteő. Dr. Fercsi Ödön zsombolyai ügyvéd irodájában ügyvédjelölt kedvező feltételek alatt alkalmazást talál. A német nyelvnek ismerete szükséges. 1—2 Egy az ügyvédi teendőkben teljesen jártas ügyvédjelölt havi ioo frt. fizetés mellett azonnal alkalmazást kaphat dr. Varga Gábor Szt.-Gotthárdi ügyvéd irodájában. 1—1 Kir. közjegyzői helyettes, a ki már a hetedik éve kamarai elnök mellett működik, német nyelvjogositványnyal bir és a kamarai ügykezelésben jártas, állását változtatni óhajtja és ismét kamarai elnök mellett szeretne alkalmazást nyerni. Ajánlatok a lap kiadóhivatalába küldendők. 1—1 Egy eddig nagyobb városban hosszú ideig önállóan működő, sokoldalú gyakorlattal biró, a német nyelvet teljesen biró és a franciában is jártas ügyvéd, ki családi viszonyok miatt lakhelyét Budapestre akarja áttenni, egy ottani előkelő ügyvédi irodában irodavezetőnek kiván belépni. Cim a kiadóhivatalban. 1—1 Vidéki közjegyző a nyár folyamán hat hétre az 1886 : VII. 5. §-a értelmében helyettest óhajt alkalmazni. Cime megtudható a kiadóhivatalban. 1—1 A kalocsai kir. közjegyző irodájában gyakorlott jelölt, esetleg segéd alkalmazást nyer. 1 — 1 Nagy János szegszárdi kir. közjegyző irodájában egy gya korlott helyettes esetleg a hagyatéki ügyek önálló tárgyalására képes jelölt azonnal alkalmazást nyerhet. 3—3 Desits Gyula szent-gotthárdi kir. közjegyző irodájában egy közjegyző-jelölt vagy segéd, ki a német nyelvet birja, s a hagyatéki és telekkönyvi ügyekben jártas, — alkalmazást nyerhet. Ajánlatok közvetlenül hozzá intézendők. 2—3 Schwarzer Ödön beregszászi kir. közjegyző irodájába helyettest keres. Ajánlatok közvetlenül nevezett kir. közjegyzőhöz Beregszászba intézendők. 2—3 PALLA8 RÉ8ZVÉ:-,r»B8A8»i Budapesti villamos városi vasút részvénytársaság. Hirdetmény. A budapesti villamos városi vasút részvénytársaság t. c. részvényesei az 1897. évi április hó 14-ik napján délelőtti 11 órakor a társaság helyiségeiben VII. ker. Kertész-utcza 20. sz. a. tartandó VI. rendes közgyűlésére ezennel tisztelettel meghivatnak. NAPIREND: 1. Az igazgatóság évi jelentése az abban foglalt indítványok. 2. Az 1896. üzleti év mérlegének és zárszámadásának előterjesztése. 3. A felügyelő bizottság jelentése és a fölmentvény megadása iránti inditvány. 4. A nyereség felosztására vonatkozó javaslat. 5 Az alapszabályok módositáf a az 1 millió forint névértékű elsőbbségi kötvények kibocsájtása folytán. 6. Az alapszabályszerüleg kilépő igazgatók helyeinek betöltése iránti intézkedés. A részvények letehetők folyó évi április hó 6-ig az angol-osztrák bank budapesti fióktelepénél, V., Fürdő-utcza 6. sz. a. Az igazgatóság. Budapesti közúti vaspálya-társaság. Hirdetmény. A Budapesti közúti vaspálya társaság XXII-ik rendes közgyűlése folyó évi április hó 22-én délután 3\ órakor a társulat saját épületében V., Lipót-körut 22. szám alatt fog megtartatni. Napirend: 1 Igazgatósági évi jelentése; előterjesztés az 1896. évi zárszámadásnak és mérlegnek, valmint a felügyelő bizottság erre vonatkozó je entésének ; az osztalék megállapítása ; határozat a felmentmény megadása erdemében. ' 2. Inditvány a kocsivezetői segélyalap tárgyában. . . . * Jelentés folyamatban levő építkezésekről és kilátásba vett uj építkezésekről ; erre vonatkozó határozat. 4. A felügyelő-bizottság megválasztása Budapest, 1897. márczius 30. As igas?atóság.