A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 12. szám - Az ügyvédi kar helyzete

A JOG Í7 lyozó 1818: XVIII. t.-c. 17. §. szerint illetékes esküdtszék hatáskörébe, melyek büntettet vagy vétséget képeznek, de a kihágások nem, mert ellenkező esetben az életbe lépt. törvény mint későbbi keletű, bizonyára említést tett volna az akkor már szentesiive volt s a kihágásokról szóló 1879 : 40. törvény azon eseteiről is, melyek mint kihágási természetű ügyek sajtó utján követtetnének el. Magára az érdemi részre vonatkozólag ugy a vádlott, mint a védelem vitatta, hogy az inerimináll költemény a kbtk. ól. §-ába ütköznék, mert ugy ez, valamint a btk. 190. és 191. §-ai csupán a vallásszertartási tárgyakról, azoknak meggyalázásáról tesz említést, már pedig ezen költeményben csak egy eszményi személyről lehet szó, melyre nézve ott nem foglaltatott meggyalázó tartalom, mert a költemény mint előzménynyel egy reminiscentiával kezdődik és igy vonul végig a consequentia. Utal arra, hogy hasonirányu müvek, bár nagy számban jelentek meg bel- és külföldön nyomtatásban, birói üldözés tárgyává még eddig nem tétettek. Jézus a megváltó a keresztény vallás tiszteletének legfőbb tárgya, szentnek tartása, imádása, a keresztény vallás egyik megingathatlan fő alapja. A megváltónak ily profán, durva és aljas kitételekkel való lealacsonyitása nem csak az egyén vallásos érzületét sérti, de megtámadja azon erkölcsi alapot is, melyre a hit támaszkodik és melyen az ember a köznapiság közepette felülemelkedni képes. Kpen a btk. 190. és 191. §-inak szelleméből, melyre a védelem hivatkozott, következik az, hogy a vallásos tisztelet tárgyai nemcsak a szertartásra rendelt dolgok, eszközök lehetnek, hanem maga az Isten, istenség s igy a megváltó Jézus is az, ki az eszményi személy fogalmán kivül esik. A kbtk. 51. §-a, melyen ezen itélet alapszik, következőleg szól : Aki az állam által elismert valamely hitfelekezet vallásos tiszteletének tárgyát a vallásos szertartásra rendelt helyiségen kivül s nem a vallásos szertartás alkalmával nyilvánosan meggyalázza és ez által közbotrányt okoz : nyolc napig terjedő elzárással büntetendő !» A büntetendő cselekmény tényálladékához tehát megkívántató azon második alkatelem, mely a nyilvános meggyalázást feltételezi, szintén létesült az incriminált költemények egy versgyűjteményében, a könyvpiacon történt megjelenése által. Ily irányú nyomdai termékeket társadalmunkban tűrni nem lehet s igy elvitathatatlan az állam azon joga is, hogy megjelenésüket mindannyiszor kötelességszerüleg megtorolhassa. A budapesti kir. Ítélőtábla | 1896. dec. 22. 11,963. sz. a.) a kir. járásbíróságnak az illetékesség kérdésében hozott végzését, valamint az ügy érdemében hozott ítéletét is a megfelelően felhozott indokoknál fogva, és azért is helybenhagyja, mert az 18-47 '8. XVIII. t.-cikk 17. §-ának és az életbeléptetési törvény 39., 40. és 41. §-ainak egybevetéséből kétségtelen, hogy a sajtó utján elkövetett kihágások elbírálását a törvényhozás nem az esküdtszék, hanem a kir. járásbíróságok hatáskörébe utalta, helybenhagyja stb. A m. kir. Curia (1894. márc. 2. 1,247. sz. a.) mind a két alsóbirósági itélet az ezek alapjául szolgált eljárással együtt megsemmisíttetik. Indokok: A btkv 190. §-a szerint: <A ki a 171. §-ban meghatározott módon (tehát nyomtatvány isi isten ellen intézett gyalázó kifejezések által közbotrányt okoz . . . vétséget követ el és egy évig terjedhető fogházzal és 1,000 forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntettetik. A római katholikus és több más hazai vallás az Isten eszméje alatt a szentháromságot és ebben a nazarethi Jézust is értvén, az ez ellen nyomtatvány utján intézett gyalázó és közbotrányt okozó kifejezések is a btk. 190. §-ának tekintetei alá esnek. Minthogy pedig a vád tárgyát képező nyomtatvány a nazarethi Jézus ellen ily gyalázó kifejezéseket látszik tartalmazni, melyek közbotrányt okozhattak, ennélfogva a vádbeli cselekmény megtorlása végett a bűnvádi eljárás a btk. 190. §-a és az 1880. XXXVII. t.-c. 7. §-ának 2. bekezdése alapján az esküdtszéki bíróság előtt volt volna folyamatba teendő; és nem a btk. 51. §. alapján a kir. járásbíróság előtt, a mennyiben a kihágás, habár a fenforogni látszó vétséggel határos, — az Isten, mint a vallási tisztelet legfőbb eszményi tárgya ellen csak a btk. 171. §-a szerintinél kevésbbé nyilvános meggyalázással okozott közbotrány által követtetik el. E szerint a kir. törvényszék i sajtóbiróság) hatáskörébe tartozó vétség az alsóbiróságok részéről a kir. járásbíróság hatáskörébe utalt kihágásnak minősittetvén, az 1888. VI. t.-c. 7. §-ának 2. pontjába ütköző jogsérelem forog fenn és ezért az alsóbiróságoknak hatáskörük átlépésével hozott ítéletei és az ezek alapjául szolgált egész eljárásuk megsemmisítendők voltak. A közvádló nem zárható el attól, hogy a végtárgyaláson a bizonyítási eljárás eredményéhez képest a vádbeli cselekmény minősítése tekintetében esetleg a vádhatározattól eltérő indítványt tehessen, a nélkül hogy e végre ujabb vádhatározatra szükség lenne. Vádlott legközelebbi célja az lévén, hogy gyermekének immár elviselhetetlenné vált eltartásától szabaduljon, midőn ezt az által kívánta elérni, hogy gyermekét máshoz csempészsze, ennek folytán szándéka egyszersmind a gyermek családi állásának megváltoztatására irányzottnak és ellenében a btk. 254. §-ában meghatározott bűntett tényálladéka megállapítottnak tekintendő. A nagyváradi kir. törvényszék (1895 évi október hó 11-én 12,345. sz. a.) családi állás elleni bűntett miatt vádolt S. Julianna elleni bűnvádi ügyben következő ítéletet hozott: A királyi törvényszék S. Juliannát a btkv. 237. §-ába ütköző családi állás elleni bűntett helyett a btkv. 92. §-ának alkalmazása mellett és a 20. §-nak felhívásával annak vétségében mondja ki bűnösnek s ezért a btkv. 254. §-ának 1., 92., 20. §-ai alapján két (2) hónapi fogházbüntetésre itéli stb. Indokolás: A vizsgálat és végtárgyalás adatai szerint az a tényállás állapitható meg: hogy vádlott S. Julianna hajadon, az 1895. évi augusztus hó 2-án az itt Nagy-Váradon igénybe vett dajkaságból, miután ezt tovább fizetni nem volt képes, Lajos nevü egy éves és két hónapos — házasságon kivül nemzett — gyermekét kivévén azzal, ugyanazon nap délután négy órai vonaton azzal a szándékkal ment S^ékelyhidra, hogy ott, a gyereknek további gondozását a tudomása szerint a gyerek atyja R. Lászlóra bizza. Az emiitett napon esti 8 órakor érkezvén Székelyhidra, az állomástól gyerekével együtt — egyenesen a B. László lakásához ment, ott azonban az utcai ajtót zárva találván, elment özvegy B. Józsefné gyereke atyjának az anyja — házához, ahol, ugyanazon estve, a magával vitt gyermekét a tornácon volt búzás zsákokra tette; azután még egy kis ideig az utcai ajtónál várakozott s miután látta, hogy a gyermek nem sir és biztos helyen van, onnan elment éjjeli szállásra K.-Kágya községbe, innen pedig másnap reggel visszajött Nagy-Váradra. A gyerekét másnap augusztus 3-án reggel 5 óra tájban tehén-fejés után találta meg ott özvegy B. Józsefné. Mert constatálva van, hogy vádlott a jóllehet önsegélyre képtelen gyermekét nem félreeső helyre, hanem zárt folyosóra — ahová semmi jószág sem mehetett s kellő gondossággal zsákokra helyezte akként, hogy az észrevehető volt; megmentése tehát nem a véletlentől fügött, mert özvegy B. Józsefné tényleg ugyanott találta meg; mert a kiderített adatok szerint valószinüi ségge' bir vádlottnak az a védekezése, helyesebben állítása, hogy a gyermeke atyjának B. Lászlót, az özv. B. Józsefné fiát tudta; mert I nincs megcáfolva az a védekezése, hogy azért vitte a gyermeket | Székelyhidra, mert nem bírta tovább eltartani és ott, az általa I apának tudott B. Lászlónak akarta átadni, de mert nem találta odahaza, tudva, hogy az B. Lászlónak az anyja, B. Józsefnéhez vitte, ott helyezte el, kétségtelen, hogy az volt a szándéka, hogy gyermekét a B.-családba csempéssze, s mert ezt, a nevezett család tudta és beleegyezése nélkül jogtalanul tette: cselekményében a btk. 254. §-ában megállapított családi állás elleni bűntett ismérvei foglaltatván, tettét ugyanennek minősítette a biróság; s mert vádlott a kiderített adatokkal megegyezőleg azt beismerte, mondotta ki őt abban bűnösnek. A büntetés nemének megállapításánál azonban tekintettel vádlottnak előéletére, szegénységére és az ez által elősegített kényszerhelyzetre; arra, hogy az általa apának tudott egyéntől segélyt nem kapott és az erre nézve tett kísérletei eredményre nem vezettek, megannyi túlnyomó enyhítő körülményekre, a cselekményére kiszabott büntetés nemének a legkisebb mértéke is tulszigorunak mutatkozván, a btkv. 92. §. alkalmaztatott s e végből cselekménye is vétséggé minősíttetett stb. A nagyváradi kir. ítélő tábla (1896. évi január hó 28-án 4,397. sz. aj A vádlottnak bizonyítva levő abban a cselekvényében: hogy 1 éves és egy hónapos életkorúnak állított törvénytelen gyermekét a B. Lászlóné lakásán a csu'cott ajtóval elzárt tornácon búzás zsákokra elhelyezve — kizárólag a tartási költségektől való szabadulás céljából ott hagyta, a btkv. 287. §-ának első pontjában meghatározott bűncselekménynek ismérvei teljesen hiányzanak, a hivatkozott törvényszakasz második pontjának rendelkezése pedig vádlottal, mint szülővel szemben nem alkalmazható, a kir. törvényszék tehát a kir. ügyésznek a végtárgyaláson előterjesztett és a jogerős vádhatározatnak alapjául szolgáló írásbeli indítványától, minden ujabb adat nélkül eltérő uj vád alá helyezés, illetve a vád alá helyezésnek egy uj bűncselekményre való kiterjesztése tárgyában előterjesztett indítványát helyesen mellőzvén, a kir. itélő tábla az elsőbiróságnak ez irányban hozott végzését a fenti értelemben kiegészített indokainál fogva helyben hagyja és ehhez képest az elsőbiróságnak az ügy érdemében hozott ítéletét véve felülvizsgálat alá, azt annak a tényállással ellentétben álló indokolásnak mellőzésével, hogy vádlott gyermekét azzal a szándékkal hagyta volna a B. Lászlóné lakásának tornácán, hogy ily módon a B. Lászlóné családjába csempészsze, egyéb felhívott indokainál fogva helyben hagyja. A magyar királyi Curia (1896. évi február hó 9-én 4,652 sz. a.) Minthogy a közvádló nem zárható el attól, hogy a végtárgyaláson, a bizonyítási eljárás eredményéhez képest, a vádbeli cselekmény minősítése tekintetében esetleg a vádhatározattól eltérő indítványt tehessen, a nélkül, hogy e végre ujabb vádhatározatra szükség lenne: ily határozat hozatala iránt a végtárgyalás rendén előterjesztett indítványának elutasítására nézve a nagyváradi kir. itélő tábla fent idézett ítélete az előrebocsájtottak alapján, az ügy érdemét illetőleg pedig ugyanaz az itélet az elsőbirósági Ítéletben felhozott indokainál fogva és azért is helyben hagyatik, mert habár vádlott előadása szerint, legközelebbi célja az volt, hogy gyermekének immár elviselhetetlenné vált eltartásától szabaduljon, minthogy azonban ezt az által kívánta elérni, h°gy gyermekét B. Lászlónéhoz csempészte: ennek folytán szándéka egyszersmind a gyermek családi állásának megváltoztatására irányzottnak és ilyképpen a btkv. 254. §-ában meghatározott bűntett tényálladéka vádlott ellen megállapítottnak tekintendő.