A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 12. szám - A haszonkölcsönbe kapott ingónak a kikötött időn tul való használata képezhet-e sikkasztást, avagy sem?

A JOG legműveltebb nemzetek Codexeiben foglalt jogi elvekhez és definitiókhoz. Ebből a logika törvényei szerint az következik, hogy nem szükségesek nálunk évtizedek egy elfogadható codex alkotásához, annál kevésbé, mert nem kell szégyellenünk bevallani, hogy codificatio dolgában nem állunk egyenlő magaslaton a külföldi jogászvilággal, hogy vannak kinn a nagyvilágban a mieinknél jelesebb jogászok éscodificatorok is. Codexre már azért is van mielőbb szükségünk, mert avval uj kapcsot alkotunk számos nemzetiségünk és a magyar állameszme közt, — a nemzeti egység és consolidatio általa ujabb döntő lépést tesz előre. Ha majd meglesz a codex, ha az igazságügyi kormányzat arra is fog ügyelni, hogy a bíróságok és különösen felsőbíróságaink judicaturája egységesebb legyen, — akkor a ma folyton növekedő perek száma is lényegesen fog apadni, és a minister nem lesz kénytelen az ügyvédek büneül felróni azt, a mi csakis igazságügyi kormányzatunk sokévi mulasztásának ezek és bíróságaink jogi tájékozatlanságának a keserű gyümölcse. Lássuk tehát, hogy áll ezen annyira várt és mégmindig csak délibábként ég és föld közt lebegő ált. polg. törvénykönyvügye! Kész az öröködési jog. a családjog, a gyámsági és gondnokságijog első szerkezete. Ha készek, mért nem tanácskoznak fölöttük az ankettekben és mért nem terjesztik ezen kész javaslatokat a nyilvánosság elé? Sőt az sem volna baj ha ezen javaslatok részletenkint terjesztetnének a törvényhozás elé és részletenkint is törvényerőre emelkednének. A németek megengedhetik maguknak azt a pazar luxust, hogy évtizedeken át tárgyalják uj polgári törvénykönyvük tervezetét. Nekik vannak fennálló elég jó codexeik, melyek minden veszély nélkül fennállhatnak ezen, az egység szempontjából fontos uj törvény életbeléptetéséig. De mi e téren koldusok vagyunk, akiknek éppenséggel semmijök sincs; a szűkebb Magyarországban a bírói bölcs belátás. Erdélyben az osztrák polg. tvkv. irányadók és mi folyton csak várjunk a mig született és még születendő codificatoraink e nagy munkánál teljesen elkészülnek ? . . A kötelmi jog tervezete még eddig nem készült el. de éppen ezen kötelmi jog teljesen függellen és nemzetközi jellegű, ugy hogy itt még a receptió is teljesen indokolt volna és semmi nemzeti ambitiót vagy érzékenységet nem sérthetne. Nagyobb baj, hogy az általános rész nem kész. a mi könnyen érthető is, mert ennek teljesen conformnak kell lennie a már alkotott többi részletekkel. De ez még nem ok arra, hogy egy résznek hiánya folytán az egész munka parlagon heverjen és azon veszélynek is ki legyen téve, hogy későbbi években az egész munka mint hasznavehetetlen újból, épugy mint számos előde a papírkosárba vagy irattárakba vándoroljon. Mi tehát akarata ellenére is szavánál fogjuk a minisztert és elvárjuk tőle, hogy az általános polg. törvénykönyv általa még ezen országgyűlési ciklus tartama alatt be lesz terjesztve. Ép oly fontos a katonai büntető törvénykönyv és eljárás reformálása is. mely több oldalról sürgettetik és melynek a trónbeszéd óta komoly akadályai is alig lehetnek. A miniszter itt is kitérőleg válaszolt; valószínűleg azért, mert a kérdés még nincs oly előrehaladott stádiumában, hogy positiv ígéreteket tehessen. De végre elég soká várunk már e reformra és kis erély itt is célra fog vezetni. Dr. Révai Lajos. A haszonkölcsönbe kapott ingónak a kikötött időn tul való használata képezhet-e sikkasztást, avagy sem? Irta: LEHOCKY SÁNDOR, eperjesi kir. tszéki biró A ^Büntetőjog Tára* az ez évi február hónap 4-én megjelent számában Rátvay Gyula kir. albiró tollából eredt értekezést közöl, amelyben az értekező egy concret esetre vonatkozással, arra a megoldásra jut, hogy a haszonkölcsönbe kapott ingónak a kikötött időn tul való használata sikkasztást semmi körülmények közt sem képezhet. Miután én ezen megoldással egyet nem értek, bátorságot veszek magamnak térengedés reményében, e helyütt álláspontomat röviden ösmertetni. A concret eset, amelyben alsó fokú bíróságoktól eltérőleg a m. kir. Curia 1,927/896 szám alatt felmentő ítéletet hozott, az, hogy Dall os Mária Huszár Mariskának rövid használatra kölcsön adta a felsőkabátját, aki ahelyett, hogy azt neki a kikötött idő elmultával visszaadta volna, megtartotta, és csak egy hónap elteltével, a rendőrség beavatkozására juttatta vissza, de már kissé I kopottas állapotban. A m. kir. Curia azon okból hozott felmentő I Ítéletet, mert az eltulajdonitási szándékot megállapíthatónak nem találta- , „• u Az értekező ezzel szemben azt a nézetet vallja, hogy ha még az eltulajdonitási szándék bizonyítást nyert volna is, vádlottat nem lehetett volna bűnösnek kimondani a sikkasztásban. Mert szerinte, a vádlott a haszonkölcsönnel megszerezte a kabátra nézve a használati jogosítványt, mint a tulajdonjognak egyik eszményi részét, és ezen jogosítványnál fogva a tulajdonos minden tiltakozása dacára is, büntetlenül használhatta a kabátot, ameddig az neki tetszett. Ha tehát én, mondjuk, 100 frt. értékű aranyórámat egy ösmerősömnek néhány napra kölcsön adom, és ez aztán az én órámat elvesztettnek állítva, megtartja, egy vagy két évig használja, s már annyira magáénak tekinti, hogy a monogrammját is belevéseti: ez nem sikkasztás, ez semmi. Az sem sikkasztás, havalaki a rövid használatra haszonkölcsön kapott, 1000 frt értékű háti lovamat kérésem, rimánkodásom dacára visszatartja, aztán világgá megy vele, és amikor végre valahol ráakadok, lovam bőrével számol be, mivelhogy a szegény állat a túlságos használat folytán kiadta páráját. És miért? Az értekező szerint azért, mert a használati jogosítvány átengedésével, a tulajdonjog eszmei részét az órámra és ovamra megszerezte az a két jó emberem, és így nem lehet mondani, hogy az eszményi részben máris tulajdonukat képező dolgokat eltulajdonították. Hát ez a felfogás homlokegyenest ellenkezik büntető törvénykönyvünk vonatkozó szakaszának nyelvtani és logikai értelmével, sőt a közfelfogással is. A Btkv. 355, §-a szerint sikkasztást követ el: aki a birtokában, vagy birlalatában lévő idegen ingó dolgot jogtalanul eltulajdonítja vagy elzálogosítja, meghatározván e szakasz a további rendelkezésében azt, hogy az eltulajdonítás be van végezve, mihelyt a birtokos vagy birlaló a dolgot elhasználja vagy a visszakövetelésre jogosított előtt eltagadja. Éi mit tett az én órám birtokosa? Eltagadta az órámnak nála lételét. Mit tett a lovam birtokosa? Elhasználta a lovamat. Hogy ezt eltulajdonitási szándékkal tették, jogszerűen következtetni kell az adott körülményekből; és hogy a szóban levő ingó dolgaimat tényleg jogtalanul el is tulajdonították, ez, azt hiszem, kétséget nem szenvedhet. Cselekményökben meg van tehát minden belső és külső elem, amiket a törvény a sikkasztás tényálladéka alkotó részérül világos szavakkal megkíván, és igy nem hiszem, hogy akadna biró Magyarországon, kivéve talán az értekezőt, a ki ennek dacára a sikkasztás vádja alól őket felmentené. Az értekező a törvény világos szavú rendelkezésével szemben nyilván érezte is álláspontja tarthatatlanságát, és azért az álokoskodások terére lép. Ugyanis azt vitatja, hogy a késedelmes és a követelést tagadó adós sem tesz egyebet, mint a mit a vádlott tett, a ki a kabátot megtartotta és a visszakövetelésre jogosított előtt eltagadta; már pedig, mondja, nem fog akadni bíróság, a mely a késedelmes adós ellen a sikkasztást megállapítaná. És ezen eszmemenet nyomán jónak talál az értekező mintegy intelemszerüleg óvni az olyan nézettől, a minő a szerényjómagamé is, mivel szerinte ez oda vezetne, hogy maholnap a késedelmes, tagadó adós fog sikkasztónak mondatni. Megnyugtathatom, hogy teljesen felesleges volt ez az intelem. Mert a magyar biróság is mindig fogja tudni, hogy a pénz és más egyéb helyettesíthető ingó dolgok, a melyeknek rendeltetése abban áll, hogy használat által megsemmisülnek, vagy elidegenittetnek, a kölcsönvevőnek teljes tulajdonába mennek át, ugy, hogy azokra nézve a kölcsönadó elvesztvén a tulajdonjogát, visszatérítésük megtagadása miatt tulajdonjogának sérelméről nem panaszkodhatik. Kétségkívül tudja ezt maga az értekező is, hanem bizonynyal csak azért érvelt a késedelmes adóssal, hogy a törvény rendelkezésével szemben álláspontjának támpontokat szerezzen. De nézetem szerint a töryényhozó nem is szándékolhatta, hogy az eltulajdonításnak felvett módja büntetlenül maradjon. M*rt ellenesetben nem nyújtana kellő jogvédelmet annak a javnak, a mit a sikkasztás megtorlásával védelemben részesíteni kívánt. A tulajdonjognak leglényegesebb jogosítványa kétségkívül az, hogy a tulajdonos a dologgal korlátlanul rendelkezhetik; a dolgot megsemmisítheti, elhasználhatja, elsajátíthatja, annak használatából mindenkit kizárhat. Már pedig büntető törvényünk a sikkasztás megtorlásával a tulajdonjogot veszi jogvédelem alá, a birtokossal vagy birlalóval szemben. A jogvédelemnek tehát szükségszerüleg főképen arra kell irányulnia, hogy a birtokos vagy birlaló a tulajdonos akarata ellenére, a birtokában, vagy birlalatában lévő ingó dolgot a saját kizárólagos uralma tárgyává ne tegye. Ha ez áll, amint hogy pedig állnia kell, akkor hogyan lehet a törvényhozóról mégis feltenni, hogy büntetlenül engedné eltulajdonítani, a fenti példákra utalva, az én órámat és lovamat! Csak azért tenné ezt, mert azokat rövid időre használatra adtam ? Hát váljon én a rövid időre szóló használatba adással jogot adtam az eltulajdonításra is ? Bizonyára nem. Mert hisz éppen azért