A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 7. szám - A német birodalmi és magánjogi codificatio 1895. évben

54 A J03 A képviselőház igazságügyi bizottsága T e 1 e s z k y István elnöklete alatt január 31-én tartott ülésében folytatta a bűnvádi eljárásról szóló törvényjavaslatnak részletes tárgyalását (előadó Chorin Ferenc) Az előző ülésen függőben maradt 450. §. megtoldatott egy uj ponttal, mely szerint abból a célból, hogy az elitéltre a büntető törvények súlyosabb rendelkezését alkalmazzák, az ujrafölvétel elrendelhető akkor is : «ha bűntett látszik fönforogni s az elitélt vétségben vagy kihágásban volt bűnösnek kimondva». Az igazolásról szóló huszonkettedik fejezet (463-468. §§-ok) érdemleges módosítás nélkül elfogadtatván, tárgyalás alá vette a bizottság az ismeretlenek, távollevők és szökevények elleni eljárást szabályozó huszonharmadik fejezetet. A 471. §-t akként állapította meg a bizottság, hogy ha külföldi a jelen törvény hatály-területén követett el büntettet vagy vétséget, az eljárás idején azonban nem tartózkodik itt, a kiadás iránt lépések teendők, ha pedig hazájában tartózkodik, a további teendőkre nézve a kir. ügyész, a főügyész utján az igazságügyi minister utasítását kéri ki s a mimster intézkedéséről a bíróságot értesiti. A fejezet további két szakaszát, valamint a kiadatás iránti ügyekben való eljárást szabályozó huszonnegyedik fejezetet (474—476. §§-ok) is elfog adta a bizottság a 476. §. oly módosításával, hogy azon rendelkezésbe, mely szerint kiadatás iránti alakszerű megkeresése nélkül is helye van a letartóztatásnak, ha a késedelem veszélylyel jár s ha a külföldi hatóság elfogató parancsot bocsátott ki s erről a belföldi hatóságot átirattal vagy távíró utján értesítette. — a távbeszélő is fölvétetett. Az 1878: V. t.-cikk 62. §-a értelmében való eljárást szabályozó huszonötödik fejezetet (477-478. §-okat) változatlanul elfogadta a bizottság. Tárgyalás alá vétetvén ezután a bűnügyi költségekről rendelkező huszonhatodik fejezet, a 479. § azon rendelkezése alól, mely szerint «ha a bíróság azt találja, hogy a bűnügyi költségek behajtása esetén veszélyeztetve volna magának a kötelezettnek, vagy azoknak életföntartása, akiknek eltartása a kötelezettet terheli, a bűnügyi költségeket egyelőre be nem hajthatóknak nyilvánítja)) kivétettek s a végrehajtási eljárás általános szabályai alá helyeztettek a magánvádló költségére. A 483. §-ba, mely szerint «azokban a költségekben, melyek tudva hamis vagy feltűnően gondatlan följelentés alapján megindított "eljárásról merültek föl, a följelentőt kell elmarasztalni)) fölvette a bizottság, hogy elmarasztalás előtt a följelentő meghallgatandó. — A 484—485. §§-ok változatlan elfogadása után áttért a bizottság a magánjogi igény érvényesítését és biztosítását szabályozó huszonhetedik fejezet tárgyalására. A 490. §. ekként állapíttatott meg : «Ha a vádlott bűnössége valamely vele kötött jogügylet teljes vagy részleges érvénytelenségét vonja maga után, a büntető bíróság, amennyiben a bizonyító eljárás eredménye erre biztos alapot nyújt, a jogügyletet egészben vagy részben érvénytelennek nyilvánítja s az ebből folyd jogkövetkezmények iránt is határoz. Házasság érvénytelenségét a büntető bíróság nem mondhatja ki». A 491. §-ból, mely szerint «a sértett a jogerős büntető ítéletben foglalt megállapításon túlmenő vagy elutasított, de uj bizonyítékokkal támogatott magánjogi igényével a polgári bírósághoz fordulhat, mely ez igény fölött önállóan határoz», — törölte a bizottság a «de uj bizonyítékokkal támogatottá szavakat. A 493. §. azon rendelkezésébe, mely szerint amennyiben a bűnügyi zárlat elrendelésének az előző szakasz által meghatározott föltételei fönforognak, a sértett kérelmére a bíróság a terhelt vagyonára biztosítási végrehajtást rendelhet el. fölvette a bizottság, hogy biztosítási végrehajtás az esetben is elrendelhető, ha veszély fönforgása igazoltatik. Egyúttal a 492. §-ba fölveendőnek határozta a bizottság, hogy a bűnügyi zárlat föloldandó, ha elrendelésének oka megszűnt, vagy ha a foganatosítástól számított harminc nap alatt a sértett biztosítási végrehajtást nem kért. Ezzel a tárgyalás véget ért. Ausztria és külföld A német birodalmi és magánjogi codificatio 1895. évben. A német birodalmi bizottság, mely a magánjogi index-tervezet második felhívására volt hivatva, ezt, mint előre is jeleztetett, 1895. év tavaszán csakugyan befejezte — az V-ik, mint utolsó fejezetet képező «Orökjog» revisiójával. Ezen felolvasás nem kevesebb, mint 406 ülést töltött ki, és pedig rendesen órákig tartott vitatkozásokban. Mindenesetre fényes, utánzásra méltó tanúsága a német jogászság fáradhatatlan kitartásának, s búvárkodó buzgalmának. A nyári hónapokra ezen codificatióból csak az «Életbeléptetési törvény» tervezetének felülvizsgálata maradt. Ezen befejező működés mozzanatait lényegileg következőkben ismertetjük: Az 1894. évi karácsonyi szünet után a tárgyalás január 7-én folytattatott a «Kötelesrész» hátramaradt §§-aival. Az 1,993. §., mely szerint az örökös hagyományokkal terheltetvén, az illetők kötelesrészét oly arányban megrövidítheti, a melyben a hagyatéki kötelezettségek levonása után előállt érték áll a hagyományok s más meghagyások értékéhez, azzal egészítetett ki: hogy a kötelesrészre jogosított hagyományos irányában csak annyiban foghat helyt a megrövidítés, a mennyiben kötelesrésze érintetlen marad és hogy a kötelesrészre jogosított maga az örökös lévén, ez a hagyományok kielégítését megtagadhatja, ha részére a kötelesrész terheinek hozzájárulásával, csak az őt megillető kételesrész értéke maradna. Az 1994. §. több örökösnek örökrészük arányában felelősségéről szintén kiegészíttetett azzal, hogy ha az örökhagyó a kötelesrészre jogosított örökrészét másra ruházta, a kötelesrész terhe utóbbi által viselendő; és ha valamelyik örökös a kötelesrészre jogosított, a kötelesrészi igények kielégítését az 1,993. § szellemében megtagadhatja. Azörökségbölikitagadás szabályozása hoszas vitára s uj indítványokra szolgáltatott alkalmat. A kötelesresz megvonhatásának elve, öszhangzásban a mai törvényhozásokkal helyeseltetett, de nem az is, hogy annak okai egyenkint, kizárólagos ha; tálylyal felsoroltassanak. Nevezetesen a 2,001. § helyett, a rnely^ / pontban sorolja fel az okokat, a melyekből örökhagyó a leszármazót kizárhatja, inditványoztatott: <<A leszármazó kitagadtathatik, ha az örökhagyó vagy közeli hozzátartozói irányában súlyos hibát követett el, vagy becstelen, erkölcstelen magaviselet által a koztüki viszonyt annyira megzavarja, mikép az örökhagyó azt mindenkorra megszűntnek tekinthetik Egy másik indítvány szerint. «Az örökhagyó megvonhatja a kötelesrészt, ha a leszármazó az irántai kötelességeket súlyosan megsérti. Ily sérelem különösen súlyos bűntett elkövetése az örökhagyó, annak házastársa, vagy leszármazói irányában, valamint az örökhagyóra vonatkozó eltartási kötelezettség roszakaratu nem teljesítése.* Ezen, s több más indítványok mellőztettek, nevezetesen a 2,001. §' 2. pontjánál az, hogy a <kötelesrész csak szándékosan elkövetett súlyos bántalmazás miatt vonható meg.* A 3. pont helyett, a mely szerint megvonható, «ha a leszármazó az örökhagyót vagy házastársát hatóságnál roszhiszemüleg bűntett vagy vétség elkövetésével vádolja a hatóságnáli feljelentés által*, következőleg változtattatott: «ha a leszármazó az örökhagyó vagy házastársa irányában büntettet vagy szándékosan súlyos vétséget követett el.» A 4. pontból «ha a leszármazó büntető vagy fegyelmi ügyben nevezettek hátrányára mint tanú vagy szakértő szándékosan hamis esküt követ el» következő szavak: büntető vagy fegyelmi töröltettek. A 7. pont egészen kihagyatott, a mely szerint kizárhatási ok volt: ha az örökhagyó szükségelt beleegyezése nélkül házasság köttetik; és helyébe tétetett: «ha az örökhagyó akarata ellenére becstelen vagy erkölcstelen élet folytattatik.* Abban megállapodás volt, az ellenvélemény mellőzésével, hogy a kizárási oknak már a rendelkezés idejében léteznie kell. A 2,002. §-a «Jó szándékbóli k i t ag a d ás r ó 1» rendelkezik; az illető örökös tékozlása s eladósodása esetében. Azon inr'itványok, hogy ezen §. kihagyattassék; vagy hogy a kitagadás csak bizonyos jogosult rokonok (az első, vagy első * és második lineán) és a leszármazó házastársának előnyére legyen megengedhető — elvettetvén — a 2,002. §. következő szövegezést nyert: «Ha a leszármazó oly mérvű pazarlást követ, vagy adósodik el, hogy későbbi szerzeménye tetemesen veszélyeztetnék: az örökhagyó, ha neki legalább kötelesrészt hagy, annak halála esetére, törvényes örököseit a törvényes örökrészekben, utóörökösöknek nevezheti és élte folyamára a kötelesrész kezelését végrendeleti végrehajtóra bizhatja. A leszármazó jogosult az évi tiszta haszon kiadatását követelni. A rendelkezés hatálytalan, ha annak alapja örökléskor már megszűnt létezni.» Az ily esetekben előforduló zálogolás és végrehajtások szabályai a perrendbe utasíttattak. A kötelesrész megvonásának hatálytalanságát előidéző megbocsátás (2,004. §.) tekintetében inditványoztatott, hogy az azon esetre szoritan dó, ha a megbocsátás a kötelesrész megvonásának rendelkezése előtt történt; de ez nem talált támogatásra. A házastársakra vonatkozólag (2,005. §.) a tervezet 2. pontja helyett, mely szerint «a kötelesrészük megvonása hatálytalan, ha jogalapja az örökléskor már nem létezett* a többség azt fogadta el, hogy a hatálytalanság azon esetre szorítandó, midőn a jog az elválás eszközlésére a megbocsátás folytán megszűnt. A 2,009. §-ban foglalt s a francia jogból átvett elv, mely szerint az örökhagyó a kötelesrészre nem jogosítottnak rendelvén bizonyos ajándékot, a kötelesrész kiszámításánál az ajándékozott tárgy a hagyatékba beszámítandó és pedig tekintet nélkül az ajándékozás idejére s arra, vájjon az örökhagyónak akkori vagyonállásához képest túlságos volt-e vagy sem, — a többség által azon korlátozással helyeseltetett, hogy itt tekintetbe nem veendő oly ajándékozás, mely nem a törzsvagyonból ered; továbbá, a melynek teljesítése öt évvel öröklés előtt állt elő és pedig házastársak közt ezen öt évnek a házasság felbontásával kell kezdődni. A jog, az örökhagyó által tett ajándékozásoknak a hagyatékba való beszámítása folytán megnagyobbodott kötelesrészhez (u. n. rendkívüli kötelesrészhez) a tervezetben korlátolva volt; a többség azonban abban állapodott meg; hogy ezen jog mindenik kötelesrészre jogosítottat megilleti, különbség nélkül, hogy az ajándékozás ügyében már létezett, s jogosult volt-e vagy sem. A 2,014. §. ellenében, mely szerint a megajándékozott kezeskedik, a mennyiben a hagyaték a kötelesrészre jogosítottak kielégítésére nem elégséges, inditványoztatott ezen kezeskedés kizárása, ha az ajándékozás az örökhagyónak akkori vagyonállása szerint, a kötelesrész sérelmét nem foglalta magában, — de nem helyeseltetett. A tervezet kiegészíttetett azzal, hogy ajtötelesrészre jogosisitottnak, a megajándékozott irányábani jogigénye elévül az örökösödés megnyiltátóli 3 év alatt. Kapcsolatban a rendkívüli kötelesrész intézményével, javasoltatott, hogy az ajándékozások általi károsítás elleni biztosítás szabályai az élők közti alapitványoki a is kiterjedhessenek; de ez feleslegesnek találtatott; mert a jogszolgáltatásban per analógiám ugyanazon eredményhez juthatunk. Következett az «Örökösi lemondás.. Megengedhetösége s joghatálya iránti elvek helyeseitettek. Azonban az ebbeli