A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 6. szám - Még egyszer a Curia 60. sz. döntvénye. A 20 frton alóli ügyek

A JOG 45 alárendeltségi viszonyban - mint egyes kiegészítő része az egésznek — jelentkezik, a miből ismét az következik, hogy a kir. Curía 60. sz. teljes ülésében épen a fentebb jelzett általános jogelv tekintetében jött létre a megállapodás. Minthogy pedig a kir. Curiának teljes ülésü megállapodásai ugy az igazságszolgáltatás egyöntetűsége megóvásának gyakorlati és általános megvalósítására való tekintettel, mint az 1881: LIX. t.-c. 4. $-ának általánosságban tartott rendelkezése szerint az ügyek eldöntésénél a bíróságokra nézve irányadók, s minthogy az 1893: XIX. t.-c. 2. §-a szerint községi bíróság elé utalt ügyekben a fizetési meghagyás kibocsátására az a kir. járásbíróság illetékes, a melynek területén a követelés iránti perben illetékes községi bíróság székhelye fekszik, az elsőbiróság végzését helybenhagyni kellett, mert az alperes huszti lakos, s igy ellenében a fizetési meghagyás kibocsátására a fentebbiek és az 1893: XIX. t.-c. 2. §-a szerint nem az eljárt, hanem a huszti kir. járásbíróság az illetékes hatóság. Kelt Pozsonyban, 1895. évi október hó 14-ik napján. A pozsonyi kir. törvényszék felebbezési tanácsa stb.»*) Azt hiszem, hogy erre mindenki azt fogja mondani, «jól van, ezt nélküled is tudtuk, a 60- sz. döntvényt már a kereskedő segédek is ismerik». Nem újság, még a hírlapok is szellőztették. Én azonban és velem sokan, mégis csak azt fogjuk erre mondani, hogy *nem jól van - s bátor vagyok azon melegében egyelőre minden commentár nélkül a következő határozatot citálni; talán az is ismeretes már, de hát contrariajuxta se posita magis elucescunt: II. A budapesti kir. kereskedelmi- és váltó-törvényszék felebbezési tanácsa 1895. szeptemben 6-án E) 257. sz. a. következő végzést hozott: «A kir. törvényszék a megtámadott végzést megváltoztatja és az elsőbiróságot utasítja, hogy a 42,253/1895. számú kereset tárgyalására határnapot tűzzön, arra a feleket idézze meg és a továbbiakra nézve szabályszerűen járjon el. Indokok: Az 1881. LIX. t.-c. 4. §-a szerint az ügyek eldöntésénél irányadók a Curiának azon megállapodásai, melyek által a teljes ülés elé terjesztett elvi kérdések nyertek megoldást. Az idézett törvényszakasz utolsó bekezdése alapján 1,118/81. sz. a. kibocsátott igazságügyi ministeri rendelet pedig megkülönbözteti az elvi kérdésben hozott határozatot, annak indokolásától és csak az előbbit tekinti és nevezi «döntvénynek» (12., 13., 18. és 21. §§.'). Egyedül a döntvény csak a határozat, mely a teljes ülés elé terjesztett kérdésben hozatott, bir jogforrás jellegével és irányadó az ügyek eldöntésénél; ugy de a 6(3. sz. döntvény, melyre az elsőbiróság hivatkozik, igy szól: «a 20 frtot meg nem haladó biztosítási dij megfizetésére irányuló keresetek az 1887: XXII. t.-c.-ben szabályzott községi bíráskodás hatáskörébe tartoznak*-. És a teljes ülés elé terjesztett kérdés a következő volt: «a 20 frtot meg nem haladó biztosítási dij megfizetésére irányuló kereset sommás eljárás alá és a kir. járásbíróságok hatáskörébe, vagy pedig az 1877: XXII. t.-c.-ben szabályzott községi bírósági eljárásra tartozik-e ?» stb. Kiemeljük még a határozat befejező részét: «Már pedig kétségtelen dolog, hogy az 1893: XVIII. t.-c. életbeléptetése előtt az 1877: XXII. t.-c. 11. §-ának rendelkezéséhez képest, a községi bíróságok a vásári ügyeket kivéve, nem járhattak el azon perekben, melyek alperest illetőleg kereskedelmi ügyletből származnak. Ezt a jogállapotot a törvényhozás nem változtatta meg. Mert az 1893: XVIII. t.-c. 1. és 225. §-a a községi bíráskodást minden irányban, tehát a hatáskör tekintetében is, változatlanul fentartván, kétséges nem lehet, hogy az id. törvény, a mint nem szorította meg, ugy ki sem terjesztette a községi bíróságok hatáskörét, tehát nem utalt az 1877: XXII. t.-c.-ben szabályzott eljárásra oly ügyeket, melyek eddig oda nem tartoztak.***) Ezen két határozatból már most kiki levonhatja a tanulságot: az ország két elsőrangú bírósága egymással homlokegyenest ellenkező gyakorlatot követ, vagyis az epilógus: ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes. Ebben a jogi sötétségben indokolt a fohászkodás; világosságot kérünk Fölösleges és elkésett munka volna a 60. sz. döntvényt ma beható kritika alá vonni. Ez már minden oldalról megtörtént, s mindenki megegyezett abban, hogy a döntvény határozati része helyes jogelvet állit fel, illetőleg, hogy a bíróságokra zsinórmértékül kell szolgálnia. De az a fatális indokolás! Tény ugyan, hogy az indokolás általános érvényű jogszabály gyanánt a dolog természeténél fogva sem szolgálhat, mert az indokolás nem jogszabály. Még sem tartjuk feleslegesnek az indokolás — sit venia verbo — absurditásának igazolására kiemelni a 60. sz. döntvénynek határozati részével semmiféle jogi kapcsolatban nem álló következő passusát: A külön kereskedelmi eljárás az 1893: XVIII. t.-c. hatálybaléptével eltöröltetvén, megszűnt az 1887: XXII. t.-c. 11. §-ában a kereskedelmi ügyekre nézve felállított kivételnek létoka is. Ily következtetés mellett bátran lehetne oda is konkludálni, *) Mindkét végzés a beküldőnél eredetiben rendelkezésre áll. **) L. a «J o g» 1895. szept. lö-iki számában foglalt határozatot. ***) A Curia meghozta a f. hó 1-én tartott teljes ülésében — mint halljuk — a világosságot, a mennyiben must már kimondta, hogy a 20 frton aluli keresk. ügyek is a községi biráskodás alá tartoznak. A szerk. hogy külön kereskedelmi eljárás eltörlésével a kereskedelmi törvény létoka is megszűnt . . sic!? Mindannak dacára azonban, hogy mindenki meg van győződve arról, miként a Curia 60. sz. döntvénye zavarba hozta a bíróságokat, s a kereskedők vitális érdekeinek megsértésével a jogbizonytalanság magvait hintette szét, hogy ez az állapot rendkívüli intézkedések nélkül mihamar megváltozzék nem várható pedig azon egyszerű okból, mert az 1893: XVIII. t.-c. hatályba lépte folytán a 20 frtot meg nem haladó perek a Curiához fel sem kerülhetnek, döntvény alakjában tehát intézkedni sem lehet. Addig is küzdünk szóval és tollal, habár a bíróságot még hibáiban és tévedéseiben is tiszteljük. Belföld. A bűnvádi eljárási törvényjavaslat tárgyalása a képviselőház igazságügyi bizottságában. A képviselőházi igazságügyi bizottsága Te lesz ky István elnöklete és C h o r i n Ferenc előadása mellett január 8-án tartott ülésében folytatta a bűnvádi eljárásról szóló törvényjavaslatot és pedig a főtárgyalás elökészitéséről szóló, tizenharmadik fejezet részletes tárgyalását. A 28(>. §-ból törölte a bizottság azt a rendelkezést, mely szerint «ha a vád tárgya kihágás vagy egyedül pénzbüntetéssel büntethető vétség, a vádlottat az idéző levélben arra kell figyelmeztetni, hogy a főtárgyalásra védőt küldhet és hogy a főtárgyalást esetleg távollétében is meg fogják tartani». A 287. §. utolsó bekezdését ekként állapítja meg a bizottság: «Ha a megjelenés akadálya megszűnt, a kihallgatott tanú vagy szakértő a főtárgyalásra megidézendőa. A 288. §-ból törölte a bizottság azokat a rendelkezéseket, melyek szerint midőn a felek a főtárgyalás idejének kitűzése után a bizonyítékok kiegészítését vagy uj bizonyítékok beszerzését kívánják, s ha az elnök az indítványnak helyt ad. elrendeli a szükséges idézések teljesítését, személyesen vagy megkeresés utján foganatosítja a szükséges vizsgálati cselekményeket, s ezekről az indítványozót s ellenfelét értesiti, utóbbit az időben, hogy a történtekről a főtárgyalás előtt két nappal tudomása legyen. Ha pedig az indítvány teljesítését feleslegesnek, vagy a törvény szerint meg nem engedhetőnek találja, az ügyet határozathozatal végett a vádtanács elé terjeszti. A határozatról az indítványozó értesítendő. A fejezet további négy szakasza elfogadtatván, tárgyalás alá került a törvényszék előtt való főtárgyalást szabályozó tizennyolcadik fejezet. A 294. §-t akként módosították, hogy a «nyilvánosság kizárása esetében is hallgatókul a tárgyaláson jelen lehet mindenik vádlott és sértett részéről két-két bizalmi férfiu». A 295. §. szerint «az elnök helyszűke esetében a később jelentkezőket kizárhatja». A 29l>. §. azon rendelkezéséhen, mely szerint ha a kihallgatott felek becsületsértő kifejezést használnak, az elnök rendre utasítja őket. a «'oecsületsértő» szó «sértő»vel cseréltetett fel. A 299. §-t oly értelemben módositandónak határozta a bizottság, hogyha az ügyben eljáró ügyvéd rendzavarást követ el, az elnök őt rendre utasithatja, ismétlés vagy súlyosabb rendzavarás esetében pedig a bíróság őt kétszáz koronáig terjedhető pénzbirsággal büntetheti, ha pedig a rendzavarás olymérvü. hogy vele a tárgyalás nem folytatható, a biróság helyette, ha a fél más ügyvédet nem választ, más ügyvédet rendel ki. szükség esetében pedig a rendzavarást elkövetett ügyvéd költségére a tárgyalás félbeszakítható vagv elnapolható. Egyúttal azt is elhatározta a bizottság, hogy a szóban forgó esetben jogorvoslatnak engedtessék hely a felsőbb bírósághoz. A 302. §-ból töröltetett azon rendelkezés, mely szerint ha a vád tárgya kihágás vagy csak pénzbüntetéssel büntethető vétség, a vádlott a főtárgyalásra maga helyett védőt küldhet s a vádlott meg nem jelenése esetében is megtartható a főtárgyalás. Befejező rendelkezéseit pedig akként módosította a bizottság, hogy a midőn a védőnek a főtárgyalásról való elmaradása vagy idő előtti távozása a főtárgyalás félbeszakítását vagy elnapolását teszi szükségessé, ez az illető ügyvéd költségére történik, ha elmaradását, vagy távozását alapos okkal ki nem menti. A 303- 305. §§-oknak érdemleges módosítás nélkül való elfogadása után a tárgyalás véget ért. A képviselőház igazságügyi bizottsága január 11-iki ülésében folytatta a bűnvádi eljárásról szóló törvényjavaslatnak és pedig a törvényszék előtti főtárgyalásról szóló tizennyolcadik fejezetnek a tárgyalását. A 300-ik §-t a következő uj szöveggel cserélte föl a bizottság : Az elnöknek és a törvényszéknek a főtárgyalás folyamán hozott közbeszóló határozatai ellen nincs helye felfolyamodásnak. A 297. §. szerint pénzbüntetést, a 289. §. szerint pénzbírságot megállapító, valamint a 299. és 302. §§-ok szerint a főtárgyalás költségében elmarasztaló végzések ellen azonban fölfolyamodással lehet élni». A 307. § második bekezdését akként állapította meg a bizottság, hogy az elnökön kivül «a tanukhoz és a szakértőkhöz a bírák, a vádló, a vádlott, a védő és a magánfél. vagy ennek képviselője is közvetetlenül intézhetnek kérdéseket". A 308. §-ba fölvette a bizottság azt a rendelkezést, hogy «midőn a tanuknak és a szakértőknek közvetlenül a felek után való kihallgatását azoknak egyetértő kívánságára a biróság megengedi, a felek után a magánfél is intézhet kérdéseket». A 310. §. ama rendelkezését, mely szerint, ha a vádlott a tanú, vagy vádlotttárs vallomástételének szabadsága érdekében kivételesen eltávolittatik a teremből, a távollétében történt kihallgatás jelenlétében ismételhető, akként módosították, hogy a kihallgatás a vádlott kívánatára jelenlétében ismétlendő. A 311. §. ama rendelkezését, mely szerint minden tanú megesketése. vagy meg nem esketése tárgyában, kihallgatása és a felek indítványának meghallgatása után, a biróság külön határoz, megtoldották azzal, hogy a feleknek, vagy azok egyikének indítványára a biróság kivételesen valamely tanú megesketését későbbre halaszthatja. — A §. másik rendelkezését akként állapitotta meg a bizottság, hogy a megesketés mellőzendő a 221. és 222. §§-ok eseteiben és akkor ha a felek egyike sem kívánja. A 312—313. §§-ok változatlan elfogadása után a tárgyalás véget ért. A képviselőház igazságügyi bizottsága január 13-iki ülésében folytatta a bűnvádi eljárásról szóló törvényjavaslatnak és pedig a törvényszék előtti főtárgyalást szabályozó tizennyolcadik fejezetnek részletes tárgyalását (előadó Chorin Ferenc). A 315. azon rendelkezését.