A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 46. szám - Fayer László fölolvasása az akadémiában

182 A JOG A magyar kir. Curia (1896. évi szeptember hó 1-én 5,012 sz. a). A másodbiróság ítéletének megváltoztatásával az elsó'biró­ság ítélete hagyatik helyben. Indokok: Felperesnek azzal a tényével, hogy ő az alpe­res által megrendelt és neki kiszolgáltatott bútorokat a rendelke­zésre bocsátás után visszavette, bebizonyitottnak lévén tekintendő, hogy a kérdéses bútorok a megrendelésnek meg nem feleltek, ezzel szemben felperest terhelte annak a körülménynek a bizonyí­tása, hogy a kérdéses bútorokat csak azon feltétel alatt vette vissza, hogy alperes azok helyett más bútorokat tartozik megren­delni s átvenni. A felperes által felhívott és kihallgatott tanuk, névszerint S. Lázár kárpitos-tanonc és B. Lajos boltiszolga vallomásai fel­peresnek ezen állítását megerősítik ugyan, tekintve azonban hogy fen­tebb megnevezett tanuk vallomása az érdektelen B. Jakab tanú vallomásával megerőtlenittetett a mennyiben nevezett tanú vallo­mása szerint felperes a bútorok visszavételét feltétlenül kötelezte, a felperes részéről vitatott feltétel bizonyítottnak nem tekintethetik és így felperes a rendelkezésére bocsátott bútorok árát követelni jogosítva nincs. Ezek szerint felperes helyesen utasíttatván el keresetével az elsőbiróság által, a másodbiróság Ítéletének megváltoztatásával az ügy érdemére vonatkozólag ezen indokokból, stb. tekintetében pedig saját indokaiból az elsőbiróság Ítéletét kellett helyben­hagyni. Kereskedelmi, csőd- és váltó-ügyekben. Arra való tekintettel, hogy alperesek a váltó adós köte­lezettségeibe és jogaiba mint örökösök léptek, tehát a biztosított tárgy tulajdona, illetőleg a tárgyhoz való érdek a biztosítási szerződés tartama alatt reájuk az örökség megnyíltával ipso jure szállott át, alpereseknek a kt. 484. §-ára alapított kifogása annál kevésbé vehető figyelembe, minthogy a biztosítási kötvény feltételek értelmében is a biztosítás érvényben maradására való tekintetből a biztosított fél személyére, illetőleg a biztosított tárgy tulajdonára nézve beállott 'változás csakis az adásvétel, csere, vagy ajándékozás eseteiben jelentendő be a biztositó társaságnak. A temesvári kir. törvényszék m. v. biróság (1895. február hó 21-én 22,629 sz. a.) Dr. Reiner Géza ügyvéd által képviselt «első magyar általános biztositó társaság temesvári főügynöksége» felperesnek, dr. B ar ta Ignác ügyvéd által képviselt gróf K. Jenőné B. Ilona és gróf B. Miklósné Cs. Margit alperesek ellen 393 frt 75 kr. tőke és járulékai iránti perében a következő ítéletet hozta: A kir. törvényszék, mint váltóbiróság az 1894. évi június hó 21-én 13,226 94. sz. a. kibocsátott sommás végzést 376 frt 87Vj kr. tőke és járulékaira korlátozza és ennek megfelelőleg alpereseket, mint az 1892. aug. 7-én végrendelet hátrahagyása mellett elhalt özv. M. Andrásné szül. Cs. Laura volt fényi lakos­nak bíróilag elismert örököseit arra kötelezi, hogy a Temesvárott 1889. évi június 4-én 360 frtról kiállított váltó alapján 360 frt váltó tőkét és ennek 1893. évi december 30-tól járó 6°,'o kamaatit, továbbá az ugyancsak Temesvárott 1889. évi június 7-én 33 frt 75 krról kiállított váltó alapján 16 frt 87kr. váltó tőkét s ennek szintén 1893. december 3Ü-tól számítandó 6°,u kamatait; ugy a már megállapított perköltségek beszámításával összesen 67 frtban meghatározott perköltséget három nap alatt végrehajtás terhe mellett felperesnek fizessék meg stb. Indokok : Előre bocsájtatik, hogy miután gróf K. Jenőné elsőrendű alperesnek kifogásai érdemlegesen külön le nem tárgyal­tattak, hanem az ügyfelek e tekintetben a gróf B. Miklósné II. r. alperessel letárgyalt jegyzőkönyv tartalmára hivatkoztak, illetve az ebben foglaltakhoz hozzájárultak, a kir. törvényszék a K. Elj. 18. §-ának hasonszerü alkalmazásával a pert mindkét alperesre nézve együttesen tartotta eldöntendőnek. Alperesek azzal védekeznek, hogy ama biztosítási szerződés, a mely következtében a kereseti váltók jogelődjük által annak idejében kiállíttattak, már többé fenn nem áll, miután a tárgya- i lási jegyzőkönyvhöz a becsatolt kötvény szerint abban az esetben, ] ha a dijváltók lejáratuk idejében pontosan be nem váltatnak, a ' biztosítási feltételek 7. §-a értelmében a biztosítási szerződés | megszűnik, e szerződésbontó késedelem pedig nyilvánvalóan be- \ következett, mert hisz a felperes még 1893. december 30-án le­járt váltókat perel. Abból a körülményből pedig, hogy a kérdéses biztosítási szerződés — a díjrészletek nem fizetése következtében, hatályát vesztette, alperesek azt a következtetést vonják le, hogy immár a perelt dijváltókat sem kötelesek megfizetni, mert e váltók a biztositó által viselendő kockázatért járó egyenérték fejében vol­nának fizetendők; minthogy pedig a fentiek szerint a biztosítási szerződés a dijváltók be nem váltása következtében megszűnt, világos, hogy a biztositó többé kockázatot nem visel s így nem is követelheti annak kialkudott egyenértékét, vagyis a dijváltók megfizetését. Alperesek továbbá az ellenvégiratban azzal is védekeznek, hogy miután a C). alatti szerint nem ők örökölték a biztosított vagyont, 235,000—235,000 frt készpénzt kapott egy-egy, felperesnek már azért sem tartoznak fizetni, mert hisz velük szemben a biz­tositó sohasem viselt kockázatot. Felperes az alperesi kifogásokat tagadja és azokkal szemben a váltóügyletnek, az annak alapjául szolgált magánjogi ügylettől való függetlenségére hivatkozik. Továbbá azt vitatja, hogy a dijváltók nem fizetése esetében csak neki állott jogában a biztositó szerződést felbontani, ezt pedig ő nem tette, hanem a dijváltók megfizetésére várt, vagyis fizetési haladékot adott. Végre, hogy a dijváltók már lejárt időre viselt kockázatért lévén fizetendők, ezek minden körülmények között beváltandók. Felperesnek a váltói szigorra alapított érvelése nem volt el­fogadható, mert az adott esetben alkalmazandó V. T. 92. §-a értelmében alperesek a váltóügylet alapjául szolgált magánjogi ügyletre visszamehetnek, azaz az alapügyletből merített kifogásaik hatályosak. Nem áll továbbá felperesnek ama érvelése sem, hogy a biztosítási szerződés hat évre köttetvén, alperesek attól vissza nem léphetnek, akár fizetik pontosan a dijváltókat, akár nem; mert a visszaléphetés joga a dijváltók pontos megfizetésének el­mulasztása esetében, csak részére van kikötve. Igaz, hogy eltérő törvényes intézkedés hiányában felperes valamennyi dijváltó behajtását peruiján kérhetné, mert az érvé­nyes szerződéstől az egyik szerződő fél egyoldalulag el nem állhat, ha meg is szegte a szerződést, miután kiki a szerződés teljesíté­sét követelheti. De az e perben alkalmazandó K. T. 485. §-nak 4. pontja a biztosítási szerződésekre nézve eltérő intézkedést tar­talmaz, a mennyiben az idézett törvényszakasz nemcsak a bizto­sitó, hanem a biztosított javára is megadja azt a jogot, hogy a biztosítási szerződéstől visszaléphessen, illetve, hogy azt a bizto­sitáai díj fizetésének megtagadása által hatálytalaníthassa. Ez ki­tűnik abból, hogy a kérdéses 485. §. általában s nem csupán az egyik félre nézve mondja ki hatályvesztettnek a biztosítási szer­ződést az ott felsorolt feltételek bekövetkeztekor és jogilag nem is lehetséges, hogy a szerződés az egyes szerződő félre nézve hatályos legyen, az ellenfélre nézve pedig hatálytalan. Ezekből pedig következik, hogy csak a lejárt díjrészlet perelhető, a többi nem, mert nem fizetés folytán megszűnik a biztosítási szerződés. A per érdeme ezek szerint a körül forog, vajon igaz-e ama felperesi állítás, hogy a perelt dijváltók olyan díj részletre vonat­koznak, mely még a biztosítási szerződés állítólagos felbontása előtti időre vonatkozik. A kifejtettek után ugyanis nem lehet vitás, hogy a biztosí­tott azt a díjrészletet, mely még a biztosítási szerződés fen­állási idejére vonatkozik, mely idő alatt a biztositó a kockázatot is viselte, a biztositónak minden körülmények között megfizetni tartozik. E perben tehát megállapítandó, hogy a kérdéses bizto­sítási szerződés a díjrészletek nem fizetése következtében mikor vesztette hatályát és hogy a perelt dijváltók mely díjrészletre vonatkoznak? A per adatai szerint kétségtelen, hogy az alperesek­nek a dijváltók megfizetése körüli késedelme, figyelemmel a V. T. 33. §-nak rendelkezésére 1893. december 30-án déli 12 óra után állott be, tehát a biztosítási szerződés is ekkor vált hatálytalanná. Ami azt illeti, hogy a díjrészletek, dijváltók előlegesen vagy utóla­gosan fizettettek, ugy alperesek védelmük kezdetén az utólagos fizetést még beismerték, utóbb azonban azt tagadták s előbbi beismerésüket tollhibának minősítették. Az általuk 1. és 2. alatt becsatolt és felperes által valódi­nak elismert biztosítási kötvényekből azonban kitűnik, hogy alpe­reseknek ez irányban tett utólagos számításuk téves, felperes számítása pedig helyes: mert az első díjrészlet 1889. június 30-án, tehát előlegesen fizettetett, a második félévi illetve évi díjrészlet azonban csak 1890. június 30-án vált esedékessé s igy kétségtelen, hogy az A) alatti váltó az 1893. évi július 1-től ez évi december hó végéig terjedő időre járó kockázatért fizetendő díjrészlet fejé­ben, a B). alatti váltó pedig az 1893. július hó 1-től 1894. június hó végéig terjedő időre vonatkozik, tehát utóbbi részben utólagos, részben előleges díjrészletet foglal magában. Minthogy ezek szerint a per adatai által perrendszerüleg bebizonyíttatott, hogy az A), alatti váltó egy már lejárt időszakra esedékes díjrészletre vonat­kozik, s igy tehát ezt alperesek minden körülmények között meg­fizetni tartoznak, az egész váltóösszeget felperesnek meg kellett Ítélni. A B.) alatti váltó azonban felerészben egy már lejárt s felerészben egy csak lejárandó, helyesebben egy előlegesen fize­tendő díjrészletre vonatkozván, e díjrészletből annak a fele, vagyis csak az azon időre járó dij volt felperesnek megítélhető, a mely időben felperes a biztosítással járó kockázatot viselte. Az ellen­végiratban foglalt uj körülményekre figyelemmel a P. P. K. T. 137. §-ban foglalt rendelkezésre nem lehetett tekintettel lenni. A. K. T. 485. és a V. T. 33. §. és 92. §-ain kívül az Ítélet hozata­lánál a V. T. 23. és a P. P. K. T. 152,155, 251. és 252. §-ban foglalt rendelkezések voltak irányadók stb. A temesvári kir. ítélőtábla. (1895. évi május 14-én 1,309. sz. a.) az elsőbiróság ítéletének nem felebbezett azt a részét, mely által az 1894. . évi 13,226. sz. a. kibocsátott sommás végzés részben való hatályon kivül helyezése mellett, felperes kereseti követelésének 376 frt 87 kr. tőkét és ennek kamatait meghaladó részével eluta­sittatott, nem érinti, annak felebbezett egyéb részét pedig meg­változtatja és a sommás végzésnek a kifogásoló alperesek irányában intézkedő többi rendelkezéseit is hatályon kivül helyezi, felperest keresetével egészben elutasítja s egyszersmind őt végrehajtás ter­hével kötelezi, hogy alpereseknek 50 frt perbeli stb. költséget 3 nap alatt fizessen. Indokok: Peres felek között nem vitás, hogy alperesek jogelőde, az időközben elhalt M. A.-né a kereseti váltókat ama díjrészletek fedezetéül állította ki a felperes részére, melyeknek

Next

/
Thumbnails
Contents