A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 46. szám - Fayer László fölolvasása az akadémiában

\ JOG 183 fizetésére magát a közte és felperes között Aj alatt csatolt biztosítási kötvény és a 2) a. csatolt függelék szerint létrejött tűzkár biztosítási szerződés alapján kötelezte. Eme dijváltókra alapított kereseti igénynyel szemben pedig az alperesek, mint a felperessel szerződő özv. M. A.-né örökösei a V. T. 92. §. értelmében mindazokat a kifogásokat felhozhatják, melyek az alapügyletet képező tűzkár biztosítási szerződésből származnak. Igaz ugyan, hogy alperesek kifogásaikban csak általánosságban állították, hogy a biztosítási szerződés fenn nem áll és így ellenük a kereseti követelés a dijváltók alapján nem érvényesíthető; de minthogy alperesek ennek a kifogásuknak támogatására szolgáló ténykörülményeket a tárgyalás kezdetén, még a válaszirat beiktatása előtt tüzetesen előadták, ellenvégiratukban pedig csakis az így előadott és elkésettség miatt felperes által mellőztetni kért tényállításaik iolytán alkalmazandó jogszabályokra utaltak, uj ténykörülményeket azonban fel nem hoztak: perjogi szempontból mi sem akadályozza, hogy alperesek kifogása a tárgyaláson általuk kifejtettekhez képest vétessék vizsgálat alá. Alperesek kifogásukat első sorban arra alapítják, hogy a kereseti váltók szerint 1893. évi december hó 30-ik napján esedékes díjrészleteknek ki nem fizetése folytán a biztosítási szerződés is a K. T. 485. §-ának 4-ik pontja értelmében az említett napon hatályát vesztettnek tekintendő lévén a kereseti váltókkal fedezett díjrészleteknek megfizetése már ebből az okból sem követelhető. Felperes viszont avval érvel, hogy a kereseti díjrészletek az esedékesség napjáig már eltelt biztosítási időre vonatkozván, azokat az alperesek, mint özv. M. A.-né örökösei annak dacára megfizetni kötelesek, habár a biztosítási szerződés 1893. év december hó 30-ik napján hatályát vesztette volna is; és pedig azért, mert felperes az ellenszolgáltatást képező kockázatot az emiitett napig tényleg viselte. Ezen az alapon alperesek, mint a kik a keresethez C) alatt csatolt végzés szerint özv. M. A.-né után egyenként 235,ÜUU frt készpénzt örököltek — csak akkor és annyiban volnának marasztalhatók, ha és a mennyiben a keresetileg követelt díjrészletek a biztosítási időtartamnak az örökhagyó elhalálozása napjáig részben vagy egészben eltelt szakára vonatkoznának. De minthogy felperes előadásából és a csatolt szerződés és függelékből kétségtelen, hogy a keresethez Aj a. csatolt 360 frtos váltó az 1893. évi július 1-től ugyanaz évi december 31-ig; a B) a. csatolt 33 ,frt 75 kros váltó pedig 1893. évi július 1-től 1894. évi június 30-ig terjedő biztosítási időre járó díjrészletek fedezetéül állíttattak ki, — a Cj alatti végzésből kitünőleg pedig özv. M. A.-né az említett biztosítási időszakok kezdete előtt, 1892. augusztus 7-ik napján elhalt; ebből nyilvánvaló, hogy a keresetileg követelt díjrészletek ellenében felperes a kockázatot már az örökhagyó elhalálozása után viselte. De másrészről a többször hivatkozott Cj alatti hagyaték átadó végzéssel maga a felperes szolgáltatott bizonyítékot arra nézve is, hogy még a kereseti váltók lejárta előtt özv. M. A.-nénak egész hagyatéka, tehát a biztosítás tárgyát képező ingó és ingatlan vagyona is, természetesen egyedül Cs. P. — egyik örökösnek adatott át, a ki örököstársait, közöttük az alpereseket is — készpénzzel tartozik kielégíteni. A mennyiben tehát az átadás folytán a biztosított tárgyak tulajdona, illetőleg az azokhoz való érdek kizárólag Cs. P.-re ruháztatott át; ez által a K. T. 484. §-a értelmében a biztosítási szerződés is — ellenkező kikötés hiányában — minden jogokkal és kötelezettségekkel és pedig az örökhagyó elhalálozása napjától kezdődő joghatálylyal a nevezett uj tulajdonosra átmentnek tekintendő lévén: Felperes a biztosítási szerződésre alapított mind ama jogait, a melyek a szerződés tartalmának az örökhagyó elhalálozása utáni időszakából származnak, nem a kifogásoló alperesek, hanem csakis a biztosított tárgyak uj tulajdonosa : Cs. Pál ellen érvényesítheti. Ezeknél az indokoknál fogva kellett az elsőbiróság ítéletének felebbezett részét megváltoztatni, felperest keresetével egészen elulasitani s egyszersmind őt teljes perveszteségénél fogva a perbeli és az ezzel egy tekintet alá eső felebbezési költség fizetésére a prdts 251. §-a alapján kötelezni stb. A m. kir. Curia. (1896. évi október hó 6-án 1,168. sz. a.) A kir. Ítélőtáblának ítélete megváltoztatik és az elsőfokú bíróságnak ítélete azzal a kiegészítéssel, hogy alperesek kötelesek felperesnek az elsőfokú bíróság ítéletében meghatározott marasztalási összegen felül még 16 frt 65 kr. felebbezési költséget 3 nap a. végrehajtás terhe mellett fizetni, a benne foglalt indokoknál fogva és azért hagyatik helyben : mert arra való tekintettel, hogy alperesek a váltóadós néhai özv. M. Andrásné kötelezettségeibe és jogaiba, mint örökösök léptek, tehát a biztosított tárgy tulajdona, illetőleg a tárgyhoz való érdek a biztosítási szerződés tartama alatt reájuk az örökség megnyíltával ipso iure szállott át, alpereseknek a keresk. törv. 484. §-ra alapított kifogása annál kevésbé bírói figyelembe vehető, minthogy a biztosítási kötvényfeltételek 9-ik §-a értel-mében is a biztosítás érvényben maradására való tekintetből a biztosított fél személyére illetőleg a biztosított tárgy tulajdonára nézve beállott változás csak is az adás-vétel, csere, vagy ajándékozás eseteiben jelentendő be a biztosító társaság nak stb. Bűnügyekben. Vádlott mint lelkész a házasulandók egyházi összeadásánál, mielőtt utóbbiak igazolták volna, hogy a házasságot a polgári tisztviselő előtt megkötötték, dolose járván el — ezen eljárása az 1894. XXXI. t.-c. 123. $-a alá eső vétség tényalladekát teljesen kimeríti és megállapítja. A rózsahegyi kir. törvényszék (1896. évi május 2b-án 2,155. sz. a.j jogositlan egyházi házassági egybeadás vétsége miatt vádolt S. Bernát elleni bűnügyben következőleg ítélt: S. B. 31. éves, róm. kath, nőtlen, helyettes plébános, műveltséggel bír, jelenleg a novottyi (Árvamegyej r. k. plébánia jövedelmeit élvező, ugyanottani lakos, büntetlen előéletű, szabadlábon levő vádlottat az 1894. 34. t.-c. 123. §-ba ütköző négyrendbeli vétségben bűnösnek kimondja s ezért ugyanazon és a btk. 102. §-a alapján minden egyes vétség után az 1892. 27. t.-cikkben jelzett célokra fordítandó 15 nap és végrehajtás terhe mellett megfizetendő, behajthatatlanság esetében pedig öt-öt-öt-öt, összesen tehát 20 napi fogházzal helyettesítendő egyszáz-egyszáz-egyszáz-egyszáz, összesen tehát 400 korona pénzbüntetésre itéli. Kötelezi öt egyúttal, hogy az eddig 35 frtban felmerült, valamint a még felmerülendő bűnügyi költséget az államkincstárnak megfizesse stb. Indokok: B. P. novotyi állami anyakönyvvezető, egyúttal házasságkötésre jogosított polgári tisztviselő, 1896. évi február 8-án S. B. novottyi róm. kath. helyettes plébános ellen azon panaszt emelte, hogy utóbbi február 5-én négy házasulandó párt egyházilag összeadott, illetve megáldott, mielőtt a felek igazolták volna, hogy a házasságot már a polgári tisztviselő előtt megkötöttek. Ezen panasz alapján a námesztói kir. járásbíróság vádlott ellen a bűnvádi eljárást folyamatba téve, 1896. március 10-én 375/B. sz. a. vádlottat felmentő ítéletet hozott, a melyet a pozsonyi kir. ítélőtábla 1896. ápril 15-én illetéktelenség okából megsemmisítvén, az eljárás az ezen illetékes kir. törvényszéknél a mai napon megtartott végtárgyalással folytatást nyert. Vádlott a végtárgyalás folyamán beismerte, hogy az állami anyakönyvvezető által a házasulandóknak állítólagos többszöri sürgetése dacára össze nem adott és fentnevezett feleknek, midőn ezek 1896. február 4-én plébániáján megjelentek, azon tanácsot és utasítást adta, hogy jelentkezzenek még egyszer a polg. tisztviselőnél, ha pedig ekkor is sikertelenül járnak el, jöjjenek másnap, azaz 1896. február 5-én a templomba, gyónjanak és áldozzanak meg, a mise végével pedig, midőn a sekrestyébe visszatérni fog, az oltár előtti sorompónál állítsák meg s mindegyik pár két-két tanú jelenlétében egymás kezét megfogva, neveik előrebocsátása mellett jelentsék ki, hogy házasságra lépnek, ő pedig majd őket szentelt vizzel meghintve megáldja, s ha a házasságkötés ezen módját nem akarják, akkor a teljes szertartás mellett is összeadja őket; végül beismerte azt is, hogy neki tudomása volt arról, hogy ezen párok mikor, azaz f. évi február 5-én fognak összekelni. A nevezett 4 házasulandó pár, vádlott e tanácsát megfogadva, a fentebb megjelölt módon f. évi február hó 5-én el is járt és pedig minden egyes pár két-két tanú jelenlétében jelentette ki a reájuk illetékes s az oltártól már távozó vádlott előtt egybekelési szándékukat, a ki mindezt tudomásul véve, szentelt vizzel meghintette és megáldotta a házasulandókat. Vádlott ezen beismerését a kihallgatott tanuk hit alatti egybehangzó vallomásaikkal megerősítik. A hazánkban is közelfogadás alapján érvényes tridenti zsinati végzemények, a házasság érvényességére előirt egyházi szertartások mellőzésével, elegendőnek tartják, hogy a házasulandók megegyezésüket az illetékes, vagyis a felek egyikének saját plébánosa és legalább két azzal együtt jelenlevő tanú előtt kijelentsék; miután a fent előadott tényállás szerint a nevezett 4 házasulandó pár két-két tanú jelenlétében vádlott, mint lakhelyük szerint illetékes saját plébánosuk előtt egybekelési szándékukat kijelentették; miután végül vádlott maga is beismeri, hogy jól tudta, miszerint előtte 4 házasság a meghatározott napon érvényesen köttetett meg; mindezekből nyilvánvaló, hogy jelen esetben a róm. kath. egyház tanai szerint négyrendbeli házasság érvényesen létrejött. Vádlott azzal védekezik, hogy e házasságok kötésénél «passive - csak mint tanú járt el, de ezen védekezését megcáfolja egyrészt saját beismerése, másrészt ezzel s a tanuk egybehangzó vallomásaival bebizonyított azon tény is, hogy a tridenti zsinat szerint egyházjogilag jogérvényesen megkötött ezen házasságokat szentelt vizzel való meghintés által megáldotta, mely utóbbi cselekményével már nem mint tanú, de mint eskető járt el. Minthogy pedig ezen tényállás szerint vádlott mint lelkész házasulandók egyházi összeadásánál — mielőtt utóbbiak igazolták volna, hogy a házasságot a polg. tisztviselő előtt megkötötték — dolose járt el; minthogy ezen eljárása az 1894. 31. t.-c. 123. §. alá eső vétség tényálladékát teljesen kimeríti és megállapítja; minthogy a 4 házaspárnál ezeknek egyenkénti külön összeadása által ezen vétséget 4 izben követte el, annálfogva a bíróság őt ezen négy rendbeli vétségben bűnösnek kimondotta s ugyanezen, valamint a 102. alapján minden egyes vétség után az ítélet rendelkező részében kiszabott büntetéssel sújtotta. A büntetés mérvének meghatározásánál azon egyedüli enyhítő körülménynyel szemben, hogy büntetlen előéletű, súlyosító