A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 46. szám - Fayer László fölolvasása az akadémiában

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 46. számához. Budapest, 1896 november hó 15. Köztörvényi ügyekben. A győri kir. itélötöbla 13. számú polgári határozata. A kisbéri takarékpénztár és társai részéről S ch 1 e s in g e r Károly csődtömege ellen a komáromi királyi törvényszék mint telekkönyvi hatóság előtt folyamatba tett kielégítési végrehajtási ügyben, a végrehajtást szenvedő tulajdonos társa, — Eislitzer Fáni által az árverés ellen beadott előterjesztésnek 2,419/1896. Polg. kir. ítélőtáblai szám alatt történt elbírálása alkalmából a győri kir. ítélőtábla kimondotta a határozattárba felveendő következő határozatot: A végrehajtási eljárásban — ide nem értve a végrehajtási eljárás folyamán felmerülő pereket, — a felek magukat ügyvéd által képviseltetni nem tartoznak, ebből folyólag mindennemű beadványaikat s az előterjesztést és a felfolyamodást is ügyvédi ellenjegyzés nélkül nyújthatják be. (L. a budapesti kir. Ítélőtábla 1. polg. számú határozatát. 1 Indokok: A sommás eljárást szabályozó 1893. évi XVIII. t.-c. 14. §-a világosan kimondja, hogy a felek végrehajtási ügyekben előadott kérelmeire és nyilatkozataira az ügyvédi ellenjegyzés nem kötelező, hanem e kérelmeket és nyilatkozatokat tartalmazó beadványokat a fél az 1868. évi LIV. t.-c. 167., 168. §§-ainak megfelelő alakban is, vagy szabályszerűen hitelesítve maga állithatja ki. A törvénynek ebből az intézkedéséből nyilvánvaló, hogy a sommás ügyekben meghozott birói határozatok végrehajtására irányuló eljárásban az ügyvédi kényszer általában véve ki van zárva s hogy ennek a kényszernek kizárása az érdekelteknek mindennemű beadványaira, tehát az előterjesztésekre és felfolyamodásokra is kiterjed, mivel a törvény e részben nem különböztet. Az ügyvédi kényszer kérdését a törvényszékek előtt, rendes esetleg váltói eljárás utján tárgyalt perekben hozott birói határozatok végrehajtására irányuló eljárásra nézve világosan szabályozó törvény nincs ugyan, s az 1898. évi XVIII. t.-c. 14. ij-ának hatályait a rendes perekből kifolyó végrehajtási eljárásra a 215. §. sem terjeszti ki. de hogy az ily perekből kifolyó végrehajtási eljárásban sem foghat helyt az ügyvédi kényszer: következik egyrészt annak figyelembe vételéből, hogy az ügyvédi kényszer kivételes intézkedés s megszorítása annak az általános jogszabálynak, hogy saját ügyeiben mindenki önmaga intézkedhetik és járhat el; hogy ennélfogva az ügyvédi kényszert elrendelő törvénybeli intézkedés szorosan magyarázandó s a kiterjesztő magyarázatot nem türi meg; hogy az 1881. évi LIX. t.-c. 12. §-a (a keresk. eljárás 2. §-ánál fogva a kereskedelmi perekre is kiterjedően) s a váltói eljárás 11., 13., 16. §§-ai az ügyvéd által való képviseletet csak magára a törvényszékek előtt folyó peres eljárásra vonatkozólag teszik kötelezővé, de nem a végrehajtási eljárásra is; — s hogy általában véve akármelyik perenkivüli eljárást veszszük, a törvényhozó az ügyvéd által való képviseletet a perenkivüli eljárásban sehol sem teszi kötelezővé; és ugyanaz következik másrészt annak figyelembe vételéből, hogy a végrehajtási eljárás sem nem rendes, sem nem sommás, hanem perenkivüli eljárás, — és tekintet nélkül arra, ha vájjon a végrehajtás sommás perbeli — vagy rendes perbeli határozatnak foganatosítására irányul-e ? teljesen egy formájú eljárás, — s így cél- és értelem nélkül való lenne az, hogy a végrehajtási eljárásban ügyvédi kényszernek legyen helye, ha a végrehajtás rendes perből vagy vegyesen rendes és sommás perből egyesítve péld. lásd 1881. évi LX. t.-c. 118., 166., 167. §§-ait) folyik, — s ügyvédi kényszernek ne legyen helye, ha a végrehajtás elrendelésének alapját sommás biró ítélete képezi, — holott a végrehajtási eljárás az egyik esetben teljesen ugyanolyan egyszerű vagy bonyolult, —- az ügyvéd szakértelmét ép annyira igénylő vagy nem igénylő lehet, — mint a másik esetben; végül hogy a felvetett kérdés eldöntésénél az, vájjon a végrehajtást megelőző perben ügyvédi kényszer van-e vagy sem ? iránytadó már annálfogva sem lehet, mert azokban a sommás perekben, a melyekben a felek a pert a harmadfokú bírósághoz felülvizsgálat utján felvihetik, az ügyvédi képviselet az 1893. évi XVIII. t.-c. 187. §-a értelmében a felülvizsgálati eljárásban szintén kötelező, s mégis ez a végrehajtási eljárásban az ügyvédi képviselet kényszerűségét, — a 14. §. szerint — maga után nem vonja. Kelt Győrött, 1896. évi október hó 29-ik napján. Hitelesítve az 1896. évi október hó 31-ik napján tartott ülésében. (2,419'896. sz.) Felperesnek azzal a tényével, hogy ö az alperes által megrendelt és neki kiszolgáltatott bútorokat a rendelkezésre bocsátás után visszavette, bebizonyitottnak tekintendő, hogy a kérdéses bútorok a megrendelésnek meg nem feleltek, ezzel szemben felperest terhelte annak a körülménynek a bizonyítása, hogy a kérdéses bútorokat csak azon feltétel alatt vette vissza, hogy alperes azok helyett más bútorokat tartozik megrendelni és átvenni. A budapesti kir. törvényszék (1893. évi december hó 26-án 46,175 sz. a.) dr. Heimann Lajos ügyvéd által képviselt B. József és fia bpesti cég felperesnek, Weitzenfeld Illés ügyvéd által képviselt özv. S. Albertné alperes ellen 575 frt töke és jár iránti rendes perében következőleg itélt: Felperes keresetével elutasittatik, stb. Indokok: Felperes a kereseti összeget, megrendelt és átvett bútorok vételára fejében követeli alperestől, tekintve azonban, hogy felperes maga is elismerte, de különben is a tanúvallomásokkal igazolva van, hogy ő a kereseti bútorokat alperestől visszavette, azokat üzlethelyiségébe visszaszállította; Tekintve, hogy ugyancsak felperesnek a per során tett előadásából kitűnik az is, hogy ezen bútorok visszavétele azon indokból történt, mert azoknak szövete a várakozásnak meg nem felelt. Tekintve, hogy a tanuknak ellentétes vallomása folytán az sincsen perrendszerüleg igazolva, hogy e visszavétel feltételhez lett kötve. Tekintve, hogy az esetre is, ha a kereseti bútorok visszavétele oly módon történt volna, a mint azt felperesi tanuk igazolják, nevezetesen, hogy felperes cég tagja azt követelte, miszerint alperesnő a kereseti bútorok helyett mást válaszon és hogy ebben alperesnő beleegyezett egy más fekete fáju garnitúrát ki is választott és felperes csak azután vitette el alperestől a kereseti bútorokat, még akkor is nyitás jővén létre, felperes a kereseti bútorok átvétele és azok vételárának megfizetésére többé nem kötelezhető: Felperest a kereseti jogalapon keresetével elutasítani és stb. A budapesti kir. ítélőtábla (1895. évi február hó 15-én 1,554 sz. a). Az elsőbiróság ítélete megváltoztatik: alperes tartozik 575 frt tokét, kamatait, stbt, felperes részére a szóban forgó bútoroknak egyidejüleges átvétele mellett megfizetni, stb. ' Indokok: Alperes kifejezetten beismerte, hogy a szóban levő bútorokat felperesnél megrendelte, azok minőségét szövetjét és díszítését megbeszélte és a bútorokat át is vette, de azt állítja, hogy a bútorok átvétele után következő napon a szövetet silánynak találván, a bútorokat felperes rendelktzésére bocsájtotta, ki azokat vissza is vette. Másrészt felperes beismeri, hogy a szövet silány volt és hogy a bútorokat visszavette, de viszont azt állítja, hogy a szövet minőségéért ő felelős, mert a szövetet alperes óhajtotta, továbbá azt állítja felperes, hogy ö a bútorokat mindamellett csak ama feltétel alatt vette vissza, hogy ezek helyett alperes más bútort vesz. Minthogy azonban alperes e feltételnek eleget tenni nem akar, ennélfogva kéri őt a bútorok visszavétele mellett a kereseti követelésnek megfizetésében marasztalni. Felperes a bútorok visszavételére kikötött feltételnek alperes részéről történt elfogadását az 1868. évi LIX. t.-c. 193. §-a alapján elfogadható két tanú vallomásával bizonyította, valamint bizonyította e tanúval azt is, hogy alperes e feltételt teljesíteni elmulasztotta. B. Jakab alperesi tanú vallomása felperes tanúival szemben tekintetbe nem vehető, mert ő a feltétel kölcsönös megállapításánál jelen nem volt és vallomása különben is nemleges irányú. Alperesnek ama kifogása, hogy ő nem választotta ki a szövetet, figyelembe nem jöhet, mert csak állítja, hogy a szövet silány, de a per során nem vitatta, hogy felperes nem megbeszélés szerinti szövetet adott, ha tehát a szövet, mely alperes beismerése szerint megbeszéltetett, silány, ezért felperest felelősség nem terhelheti. De különben is, okszerűen feltételezendő, hogy a megrendelő egyszersmind a bútorszövet minőségét is rendszerint meghatározza és nem bizza ennek választását az iparosra, miként ezt a jelen esetben alperes sem tette, saját beismerése szerint" Hogy felperes a per során a bútorok egyidejű visszavételére kérte alperest szoríttatni, ez nem képez jogalapváltoztatást, hanem a peres ügy megoldásának okszerű következménye. Ily körülmények között az elsőbiróság Ítéletét megváltoztatni és alperest a kereseti követelésnek megfizetésében marasztalni kellett, stb.