A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 46. szám - A kereskedelmi eljárás 5-ik szakasza a gyakorlatban. 2. [r.] Befejező cikk - Adalék a büntetőjog ujabb elméleteihez. A Jog eredeti tárcája

328 A JOü toztató volt 4,757 ; ennél jóval több volt a visszautasítás 5,394 ; kiegészítés: 645 ; feloldás 388 ; megsemmisítés 220. Megváltoztatás történt polgári ügyekben 2,161 : bűnvádiakban : 2,037 ; váltóügyekben 221. Választói felszólamlásoknál: 208. Megsemmisíttetett 88 polgári s 87 bűnvádi ügy. A visszautasításoknál főszerepet vittek a bűnvádiak: 4,134 esetben, mig a polgáriak csak 1,009 esetben s a váltóügyek 130 esetben adtak reá alkalmat. Feloldó határozat hozatott 275 és kiegészítési 351 a polgári ügyekben, bűnügyekben pedig 65 feloldó és 194 kiegészítő; váltóügyekben 20 feloldás s 45 kiegészítés rendeltetett. A kereskedelmi eljárás 5-ik szakasza a gyakorlatban. Irta : Dr. PLOPU GYÖRGY, gyulai kir. törvényszéki biró. II. (Befejező cikk.) Fenti cimü előző cikkünkben foglalkoztunk a kereskedelmi eljárást szabályozó rendelet themánkkal összefüggő szakaszainak szövegével, értelmezésével, valamint a 9-ik szakasz második bekezdésének a rendelet körzetében való elhelyezésével, és mindezek egybevetésével azt állapítottuk meg, hogy: a bírónak nincs sem positiv, sem imperativ utasítás adva arra nézve, hogy az 5. §-ban felsorolt peres ügyekben a polgári biróság hatásköri illetékességét a szabályszerű kifogás folytán szállítsa le. Ezen felfogással szemben ellenérvül a rendelet 9. §-ának második bekezdését felhozni egyáltalában nem lehet; mert szerény véleményem szerint épen ez azon sarkpont, mely körül az egész vita és fejtegetés forog, és a mely azt megvilágítani törekszik; vagyis: ez azon hely, mely kétséget hagy az iránt, hogy vájjon vonatkoztatható-e az az 5-ik szakaszra is, avagy az szövegezésénél fogva csak a 8-dik szakasszal és ez által csak a 6-dik szakasszal áll szoros és szerves összefüggésben. Bölcseleti elv, hogy a vitás enunciatio nem képezhet ellenérvet az azt megtámadó alapvéleménnyel szemben, mert hisz ama vitás enunciatio előbb megvilágítandó; ez okból azt hiszem, hogy a 9-ik szakasz második bekezdésével, mint ellenérvvel foglalkoznom nem kell. Szerény véleményem szerint tehát mint figyelemre méltó ellenérv egyedül az 5-dik §-nak abbeli kijelentése tekinthető, mely a kereskedelmi törvény 258. §. 1., 2. és 4. pontjaiban, valamint a 259., 260. és 261. §-ban felsorolt kereskedelmi ügyletekből felmerülő kereseteket, — tehát az általunk felvett példával felsorolt esetet is — feltételtől függőleg, mint olyanokat nevezi meg, a melyek a rendelet 5-ik szakaszának bevezető szavai szerint: «a kereskedelmi bíróságok hatásköréhez tartoznak.» Ezen kijelentés azonban felfogásom szerint sem többet, sem kevesebbet nem tartalmaz, mint a mi és a mennyi benne világosan és határozottan mondva van. Tartalmazza azt, hogy a felsorolt esetek a kereskedelmi bíróságok hatásköréhez tartoznak; vagyis azt, hogy a kereskedelmi bíróságok a hatáskörükhöz utalt és ott felsorolt esetekben eljárnak; más szavakkal: ha az ott felsorolt esetekben a kereset beérkezett, annak elbírálására a kereskedelmi bíróságok hatáskörrel birnak, s igy a kereset sem hivatalból, sem kifogás folytán vissza nem utasítható. A kijelentés tehát positiv, és pedig egyszerűen állító. Nem tartalmazza azonban azt, hogy az ott felsorolt esetek csak a kereskedelmi bíróságok hatásköréhez tartoznak; vagyis azt, hogy a felsorolt esetek a rendes polgári bíróságok hatásköréből ki vannak véve olyként, hogy azok a kereskedelmi bíróságok kizárólagos hatásköréhez tartoznak. A kijelentés affirmativ ugyan, de nem exclusiv. Nemcsak nincs a kereskedelmi bíróságok kizárólagossága decretálva, de szerény véleményem szerint az exclusivitást az 5. §. világos szavaiból kiolvasni nem is lehet; nevezetesen: A kereskedelmi rendelet 2. §. szerint, eltérő intézkedés hiányában, a bíróságok a kereskedelmi ügyekben is a fenálló perrend szabályai szerint járnak el. Az 1881 : LIX. t.-c. 13. §-a helyébe lépett 1893 : XVIII. t.-c. 1. és 2. §§. alá nem tartozó peres ügyek az 1868 : LIV. t.-c. 94.§-hoz képest a rendes eliárás alá és a kir. törvér körébe tartoznak. törvényszékek hatásA felvetett jogeset eldöntésére tehát a kir. törvényszék, mint polgári biróság kétségtelenül bír hatáskörrel; mert ha a példánkban ismertetett jogeset kizárólag a kereskedelmi biróság hatáskörébe tartoznék, akkor a polgári törvényszéknek a keresetet elfogadnia sem volna szabad, hanem az 1868 : LIV. t.-c. 51. §. értelmében hivatalból volna köteles azt visszautasítani; és mert a jelen esetben az 1868 : LIV. t.-c. sem 8-dik §-ának a) pontja, sem annak 53. §-ának rendelkezései alkalmazást nem nyerhetnek. Ebből láthatni, hogy azon döntő ténykörülmény mellett, hogy a discussio tárgyává tett perekben micsoda biróság döntsön, a polgári biróság mellett legalább is oly érvek szólanak, mint a minő érv foglaltatik a kereskedelmi eljárás 5. §-nak bevezető szavaiban a kereskedelmi biróság mellett. Egy szóval tényként constatálhatjuk azt, hogy a kereskedelmi eljárás 5-ik §-ában felsorolt perekben a polgári biróság is, meg a kereskedelmi biróság is egyformán jogosított és illetékes eljárni. Ha pedig ezen állitásunk való, a miként tényleg úgyis van, akkor az 1868 : LIV. t.-c. 49. §-ának alkalmazását mi sem gátolja; ezen szakasz pedig világosan azt rendeli: «Több egyenlően illetékes biróság közt szabadon «választhat a felperes. (13. §.) » Az ellenvélemény merev felfogását, vagyis a kereskedelmi bíróságok kizárólagosságát az 5. §-ban felsorolt perekre nézve, alaposan indokolni, s ebből kifolyólag fentartani, szerény véleményem szerint nem lehet. De az ellenvélemény fentartását opportunitási okok sem indokolják, sem szükségessé nem teszik; nevezetesen: Az 1893 : XVIII. t.-c. 2. §-a, miként előző cikkemben is érintettem, a budapesti és pestvidéki kir. törvényszékek területén lévő kir. járásbíróságok kivételével, a többi hazai kir. járásbíróság kereskedelmi birósági minőségét megszüntette és a kereskedelmi eljárás 5. §-ban felsorolt pereket, egyszerűen a kir. járásbíróságok, mint poigári bíróságok hatáskörébe utasította, az ott megjelölt korlátok között. Anomalicusnak tűnik fel tehát, hogy, ha felvetett példánkban 500 frt pertárgy értékig a kir. járásbíróság, mint polgári biróság egyedül jogosított eljárni, — miért volna szükség azon kényszerhelyzet megteremtésére, hogy ugyanazon jogesetben, 500 frt pertárgy értéken felül, már a kir. törvényszék ne járhasson el mint TÁRCA. Adalék a büntetőjog ujabb elméleteihez* Irta: VÁRNAI SÁNDOR Budapesten. A. «Jog» eredeti tárcája. A nagyhírű bécsi tudós, 60-ik éve betöltése alkalmából, évek hosszú sora alatt folytatott kutatásait önálló rendszerré dolgozva föl, nagyérdekü munkában bocsátotta most közkézre a fentebbi cim alatt. Nem szakmunkából merítette észleleteit — mint maga bevallja — hanem a természet és az élet könyvében való figyelmes elmélyedésből, melynél tudományos működése állandó célja volt a világegyetem jelenségeit s azok egymásközti kapcsolata törvényeit földeriteni, a nélkül, hogy a kezdet és vég megoldhatlan tudományos problémáihoz kellene folyamodnia. Benedikt neve a jogászi szakközönség előtt sem kisebb hangzású, mint a pzychologiai kutatások terén. Mint büntető anthropologus, mint criminolog, nagy és becses anyagot hordott össze a jövő büntetőrendszere felépítéséhez. Ebben a könyvében is határozott állást foglal el a büntető-jogtudomány nagy kérdéseivel szemben s müvének egy jelentékeny részét szenteli az úgynevezett «született» bűntettes lelki élete feltárásának. Mesteri módon egyesíti itt Benedikt az anthropologiai és a társadalmi momentumokat, az ujabb criminologiai kutatások azon két ellentétes irányát, melyek közül egyik a büntettet tisztán mint degenerativ állapotot, a másik ellenben ép oly kizárólag mint társadalmi reactiót fogja föl. Benedikt öntudatosan elveti mindkét kiindulási pontot, melyek a bűntettes vagy a bűntett * «Die Seelenkunde des Menschen als reine Erfahrungswissenschaft. von Prof. Dr. Moriz Benedikt. Leipzig. O. R. Reisland, 1895.» merőben mechanikus megkonstruálására vezetnek, s egy harmadik útra tér, melyet «par excellence» psychologiainak nevezhetnénk, s mely érintkezést közvetít a két szélsőség között. Egyfelől tehát contradistingválja és kizárja tanulmányai jelen köréből azokat a büntetendő cselekményeket, melyeket normálisan fejlődött emberek a társadalmi viszonyok kényszere alatt, szükségtől, nyomortól, kétségbeeséstől hajtva, vagy többé-kevésbbé tartós, hatalmas szenvedélyek fellobbanása alatt követnek el. Azután ép ugy, külön sorozza azon bűnös cselekményeket is, melyek a szellemi élet az értelmi működés, az érzelem világa beteges elváltozásaiból erednek, s ide számítja azokat is, melyek például alkohol-mérgezés kifolyásai. Csak a bűncselekmények e kettős rendjének kihámozása után fejti ki azt az önálló ténycsoportót, mely a büntető elmélet szempontjából egészen más létviszonyokat tételez föl, melyeknél fogva bizonyos egyének a létért való küzdelmüket társadalom- és törvényellenes módon folytatják, vagy oly bűncselekményeket követnek el, a mikről föltehetjük, hogy rendesen összevágó lelki erőkkel fölruházott emberek nem követnék el. Ezt az állapotot nevezi Benedikt született vagy szerzett romlottságnak, mely kifejezéssel a «morál insanity» elnevezést helyettesíti. Látjuk tehát, hogy Benediktnél, a mi a büntetendő cselekményeket illeti, egész különböző rendű tényezők idéznek elő azonos eredményeket. Ép ugy kerüli a Lombroso-féle született bűntettes egyoldalú chablonját, valamint ezen cselekményeknek minden kritika nélkül, csupán egy hangzatos theoria kedvéért a tárdalmi felelősségre való átháritását. A bűntett különböző tényezői gondos elemzésével sikerül neki azokat az egyedül helyes psychologiai alapokra viszavezetni, s mintegy a bűntett lelki evolutióját adni annek különböző typusai szerint. Így egész helyesen vezeti le a tulajdon elleni cselekményeket a született vagy szerzett munkakerülésből és csavargásból