A Jog, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896 / 44. szám - Adalék a btkv. 280 §-ához. Döntvény-kritika

312 A. JOú legerkölcsösebb jelölttől felekezeti, nemzetiségi vagy még önzőbb üzleti ármányok az ügyvédségbe való felvételt megtagadják, kiáltó igazságtalanság volna, tőle a fellebbezés lehető ségét megvonni, melynek elintézésével vagy valamely szomszéd vagy delegált kamarát vagy egy állandó országos forumot megbízni okvetlenül szükségesnek fog mutatkozni. A másik, a legfontosabb és mégis teljesen figyelmen kivül hagyott jelenség az, hogy mig az ügyvédi kar legjobbjai a kar tekintélyének emelésére mind ujabb intézményeket óhajtanak fölállítani, addig az ügyvédek túlnyomó t ö m e ge, a mindennapi forgalomban egymás iránt tanúsított szükkeblüséggela testületi szellem fejlődésének mintegy rendszeres elfojtásán dolgozik. Ha áll az, hogy az ügyvédi kar szellemi fölénye, demokratikus iránya és ellenőrző hivatása miatt irigység, üldözés és hajtó vadászatnak van kitéve, ha áll az, hogy az elszigetelt egyénekre nézve a harc megvivása erejét túlhaladja, ha áll az. hogy ilyen egyenetlen nehéz harcban csak a szervezett testület segélye nyújthat menekülést: akkor kétségtelen az, hogy az ügyvédeknek testületi szellemtől áthatva oly szilárdan és hiven kellene összetartani, mint egy az ellenségtől fenyegetett hadsereg katonáinak, kik egymást testvérekül szeretik. De mit tapasztalunk? Midőn egy önkényre hajló felvuvalkodott albiró vagy tisztviselő egy ügyvéddel igazságtalanul érezteti hatalmát, mely némely vidéken valóságos nagyhatalom és rendszeres üldözéssel némely ügyvédet, talán a vidék legjobbikát, tönkre tesz, akkor a többi ügyvédek nem fogják pártját a megsértett kartársnak, hanem megrettent iskolás gyermekek módjára félre húzódnak, sőt nem ritkán aljas önzésből az üldözők csapatjához szegődve, segítik harapni a concurrenst. (Vájjon így jár el a francia, az angol ügyvéd is ?) És az ügyvédi kamara ? Ez vagy nem is értesül róla vagy ha véletlenül megtudja, nem törődik vele. Nem lehetne-e valami módját találni; gyakoribb collegiális összejövetelek, társulások, buzdító beszéd- k, példaadás által, melynek a kamarák központjaitól kellene kiindulnia, hogy a hullámgyürü lökését a legfélreesőbb járásbirósági székhely is megérezze és az összes hullámgyüriii általánosan nagy hullámverést képezzenek, mely az egyes ügyvédekben büszke önérzetet, a hatóságoknál pedig tiszteletet keltsen ?. Egy példás kivételt kell fölemlítenem a brassói ügyvédi kamara dicséretére. Ugyanis 1882 ben lehetett, hogy egy valamely vidéki járásbirósághoz beosztott törvényszéki jegyző egy ügyvéd beadványára ily szövegű végzést hozott: «. . . . az ellenjegyző ügyvéd pedig «utasittatik a törvény tüzetesebb tanulmányozására.)) Az illető ügyvéd csak átküldötte a végzést a kamarához, utasítást kért, illetve a kamara belátására bizta, hogy tegyen e valamely lépést és milyet. A kamara a legnagyobb felháborodással vett a végzésről tudomást és egyhangúlag határozta el, hogy a törvényszéknél és az igazságügyminiszternél megtorlást keres, melyet a legnagyobb erélylyel sürgetett is. Ilyen módon kellene minden kamarának eljárni, de sőt ezen felül fegyelmileg felelősségre kellene vonnia mind azon tagját, a ki részvétlenül tűrte, hogy jelenlétében kartárs át hatósági személy igazságtalanul vagy illetlen módon megtámadja. A testületi szellem ily módon való ápolásához nem kell ujabb törvényes intézkedés, hanem csak belátás, fellángoló elhatározás és példaadás, melyre első sorban a fővárosi kamara volna hivatva Még hathatósabb volna persze a testületi védelem, ha a kamarák elnökei- és ügyészeiből vagy egyéb választottjaiból egy országos központi kamara alakulna, a mihez természetesen már törvényhozási intézkedés szükséges, mely hiszem és remélem előbb-utóbb be fog következni. Ezen cikk a hiányok föltüntetésének lévén szentelve, nem foglalkozhatott dicsérettel, a mire szükség sem volt. r Adalék a btkv. 280 i?-ához. )i Döntvény-kritika. Dr. HEILFAUSZT1N, kir. táblai biró Budapest. Irta H. G. vádlott két napos két ikergyermekét szándékosan megölte. Az í. b. vádlottat a btkv. 279. §-ába ütköző két rendbeli szándékos emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek; a bpesti kir. Ítélőtábla a btkv. 280. §-át alkalmazta ; a m. kir. Curia 1896. évi szept. 17-ki 8,207. sz. a. (Jogt. K. 42/1896. sz. mell.) az első bíróság minősítését állította vissza — «minthogy a btkv. 280. §-a nem azt rendeli, miként a btkv. 279. §-ába meghatározott szándékos emberölés büntette két ember megölése esetében is a btkv 280. §-ának súlya alá vonandó, hanem az idézett törvény§-ban meghatározott súlyosabb büntetési tétel alkalmazása kifejezetten a több emberen elkövetett szándékos emberöléstől tétetik függővé.; és ^minthogy a törvénynek értelmezése ki nem terjeszthető és ekként két embernek megölését több ember megölésével egy jelentőségű bűncselekménynek tekinteni nem lehet*. Ennek az indokolásnak veleje tehát az, hogy két ember megölése esetében a btkv. 280. §-a nem alkalmazható, mert ez a §. több emberen elkövetett emberölést tételez fel, két ember pedig nem több ember. Az érvelésnek ezen módja a logikában «petitio principn* név alatt ismeretes, s abban áll, hogy oly tétellel akarunk bizonyítani, a mely maga is bizonyításra szorul, mely tehát nem bizonyító, hanem bizonyítandó tétel. A bizonyítandó tételnek, hogy két ember nem több ember bizonyítását a közlött ítélet meg sem kisértette. Az ok közel fekszik. A kérdés nem jogi, hanem mathematikai kérdés. A mathematikában pedig az <-egynek» ellenfele a «több.» A mi egynél több az «több», minthogy pedig két ember egynél több ember, azért két ember is több ember. A mathematikával pedig alkudni nem lehet. A mathematikai igazsággal szemben, ha a törvényhozó a súlyosabb minősítést két ember megölésének esetében nem akarta alkalmazni, ezt határozottan kellett volna kifejezni, vagyis a btkv. 280. §-át akként kellett volna szövegezni: «ha az emberölés kettőnél több emberen követtetik el* Ez nem történvén, a «több* szónak értelmezésénél csakis annak számtani értelme irányadó, a mely szerint pedig a kettő is több, egyszerűen azért, mert több mint egy. A legfőbb Ítélet által elfogadott megszorító értelmezés tehát akkor sem volna elfogadható, ha bizonyítható lenne, hogy a törvényhozó akarata ily megszorító értelmezésre irányult, mert ez az akarat a törvény szövegében kifejezést nem találván, sőt ellenkezőleg a törvény szövege ezt az akaratot egyenesen kizárván, a törvénymagyarázat helyes elvei szerint a törvényhozónak a törvényszövegben kifejezésre jutott akarata irányadó. De alaptalan a feltevés is, hogy a törvényhozó szándéka ily megszorító értelmezésre irányult, mert e szándék a büntetések arányossága ellen oly botlást jelentene, a melyet kényszerítő okok nélkül a törvényhozótól feltételeznünk nem szabad. Ha két emberen elkövetett emberölés nem büntethető a 280. §. alapján, akkor két rendbeli szándékos emberölés bűntettét kell megállapítani, de a melynek büntetése a btkv. 279 és 100. §§-ainak egybevetett értelme szerint az egyrendbeli szándékos emberölésnek büntetését soha sem haladhatja meg. A ki két embert megöl, nem büntethető súlyosabban mint a ki csak egy embert megölt. A bűnhalmazat büntetésének alapjául elfogadott sulyosbitási rendszert és épen a legsúlyosabb bűncselekmények egyikénél, az abszorpció rendszere váltaná fel! Sem ily tévedést, sem ily következetlenséget a törvényhozóról feltenni nem lehet. A Curiának felfogása a 32. sz. döntvényben sem talál támpontot, sőt ez a döntvény egyenesen a felfogás ellen szól. Ez a döntvény ugyanis kijelentvén azt, hogy rágalmazáshoz kettőnél több személy jelenléte szükséges, határozatát (a melyhez de lege lata különben kétség férhet) korántsem indokolja azzal, hogy a kettő nem több, hanem a kétségtelen mathematikai igazságnak érintése nélkül, arra helyezi a súlyt, hogy a btkv. 258. §-a először többeknek jelenlétét* követeli, tehát a magában is többséget jelentő szónak (több) többesszámban használata által azt akarja kifejteni, hogy két ember jelenléte nem elégséges; s hogy a rágalmazás másik elkövetési módja «több, habár együtt nem levő ember előtt», jóllehet itt a több egyesszámban fordul elő, az első elkövetési módnak csupán «aequivalense» vagyis a «többek jelenléte* által kifejezett nyilvánosságnak egyenértékű második alakja. Ebben a döntvényben tehát a legfőbb Ítélőszék egyenesen azt a tételt mondja ki, hogy a kettő is több; hogy csakis a «több* szónak többese (többek) jelent kettőnél többet, a több szónak egyesszáma ellenben a kettőt is átfoglalja. A megbeszélés tárgyát képező ítéletben foglalt kijelentés tehát annál inkább szorult volna indokolásra, minthogy azzal legfőbb itélőszékünk saját teljes ülési döntvényében felállított tétellel ellentétbe helyezkedett. Az ítélet indokolásra annál inkább szorult volna, minthogy legfőbb itélőszékünk maga ismételt esetekben és pedig nemcsak egyszerű kijelentéssel, hanem tüzetes megokolás mellett, épen ellenkezőleg határozott. így 1888. ápril 24. (B. I. T. 16 k. 369 1.) Ítélete ezeket mondja: «A 279. §. annak megbüntetéséről intézkedik, a ki • embert* szándékosan megöl, de a ki «embereket> vagyis a törvény kifejezése szerint több embert öl meg*, és «vádlott két ember ellen intézett kísérletet, s miután a «több» szó, a mikor a mondat rendszerében az «egy*-hez viszonylik ugy a magyar mondatban mint a büntető törvény rendszere szerint (s hozzá tehette volna a mathematika szerint) a kettőt is ™aS*kan foglalja*. Egybehasonlitván ezt az Ítéletet a bpesti kir ite otablanak a most fennforgó ügyben hozott ítéletével azt észleljük hogy a Tábla most megváltoztatott ítéletének főindokát a most idézett curiai Ítéletből merítette (1. a fennebbi indokolás ritkított betűkkel kiemelt részét). Az 1889. nov. 19 (u o 19 k 380 I.) helyesen utal az általam fennebb kiemelt szempont a bűnhalmazat büntetésének elégtelenségére; indokolásának e szavai- .Két emberen, e szerint kétségtelenül több emberen.- érdekes ellentét-